A kis „Nennolina"
egy alig hatéves szent életű kislány

Antónia Meló, vagy ahogyan a családban nevezték,
Nennolina, illetve Antonietta, az egyháztörténelem
legfiatalabb,
nem vértanúságot szenvedett boldoga.
XVI. Benedek pápa tényleg engedélyezte a
Szenttéavatási Kongregációnak a dekrétum kihirdetését,
amely elismeri Isten szolgálójának,
a kis Antoniettának hősies erényeit,
akit ilyen módon az oltár dicsőségére emelhetnek.
„Az ő lénye olyan egyszerű, és ami minden korban
annyira fontos, megmutatja, hogy az életszentség minden
korosztály számára lehetséges:
gyermekek, fiatalok, felnőttek és idősek számára egyaránt"
- mondta a szentatya, amikor róla beszélt.
,.Nennolina néhány rövid év alatt ért el a tökéletesség
csúcsára, nyílegyenesen futotta végig a Jézushoz vezető utat.
az "igazak útját", mely az Atyához, az ő házába, ami a mi házunk is. a mennyországba visz."
Ki is volt ez a gyermek? Mit élt meg oly hősies fokon?

Erről szól Mirko Tesra cikke a „Zenit" című folyóiratban.

Antonietta Meló 1930. december 15-én született
Rómában egy szilárd erkölcsi elvekkel rendelkező
vallásos családban, ahol mindennap elmondták a rózsafüzért.
Mindig életvidám, eleven gyermek volt, aki szeretett énekelni.
Egyik nap elesett, és kőbe ütötte a térdét.
A fájdalom, úgy tűnt, nem akar elmúlni.
Orvosokkal konzultállak, akik kezdetben nem tudták megérteni,
mi okozhatja ezt a fájdalmat.
Végül a diagnózis csontdaganatot (osteosarcoma) állapított meg.
A kislánynak amputálni kellett a lábát.
Az alig ötéves Nennolina súlyos művégtagot kapott,
de vitalitása a régi maradt.
Imái megsokszorozódtak, és a kislánynak szokása lett,
hogy minden este egy kis levelet tett a kereszt lábához.
Ezek megírását először a mamájára bízta, majd később saját maga írta.
Így egy naplóval együtt több mint száz levélkét hagyott hátra,
melyeket Jézusnak. Máriának, az Atyának és a Szentléleknek írt.
Ezek egy nagy misztikus érzékenységgel megáldott életet, ugyanakkor a nagyon egyszerű mondatok mögött rejtőző döbbenetes mélységű „teológiai gondolkodást" tárnak elénk.
Nennolina fiatal kora ellenére megérti,
hogy a Kálvárián Mária Jézussal együtt és Jézusért szenvedett. így ír:
"Édes Jézus, aki annyit szenvedtél a kereszten,
ezernyi kis virágot akarok Neked adni,
és mindig ott szeretnék maradni a kereszt lábánál,
egészen közel Hozzád, és a te Anyukádhoz."
„Édes Jézus - írja egy másik alkalommal -, annyira szeretlek, szeretném átadni magamat Neked, odatenni magam a te kezedbe ... a karjaid közé, és Te tégy velem, amit csak akarsz." „Segíts engem kegyelmeddel, igen, segíts, mert a te kegyelmed nélkül semmire sem vagyok képes.
"A Szent Szűznek szóló kis levelek tele vannak gyöngéd szeretettel:
„Édes Szűzanyácskám, légy olyan jó, vedd az én szívemet, és vidd oda Jézushoz. Ó, Szűzanyácska, lakj az én szívemben!"
A kislány a Szüzanyához fordul, engedelmességet ígérve, mint Jézus:
„A kis Jézust a te kezedből akarom fogadni, hogy méltóbb legyek."
Gyakran volt kórházban, és ilyenkor kis tolószékén mindennap elvitette magát a Szent Szűz képe elé, hogy elmondja imáit, és a lábai elé helyezze a kis mezei virágokat, amit az édesanyja szedett.
1936-ban a Szeplőtelen Fogantatás napján utolsó karácsonyához közeledve Nennolina ezt írta:
„Nagyon boldog vagyok, hogy ma a te ünneped van, kis Szüzanyám! ...
Én most, amikor közeledik a te ünneped és Jézus születésének ünnepe, kis áldozatokat fogok hozni. Mondd meg Jézusnak, engedjen meghalnom, mielőtt egyetlen halálos bűnt is elkövetnék,"
A daganattól felemésztve, hosszú szenvedés után
Nennolina életének lángja 1937. július 3-án kihunyt.
Még nem volt egészen hét éves.
Halála után megtérések és kegyelmek áradata indult el.
Életszentségének híre mindenfelé terjedt.
Antónia teste most a Jeruzsálemi Szent Kereszt-bazilikában
a Jézus szenvedésének ereklyéit őrző kápolna melletti kis kápolnában nyugszik. Ebben a bazilikában keresztelték,
amely Rómának ugyanabban a negyedében van,
ahol a kislány rövid életét töltötte.