Mindig vágytam
csodálni a tengert -
sötét horizontját,
hol a víz
egybeforr az éggel, s
lesüllyedt hullámhegyek
visszanőni vágynak:
órási szemükkel,
tölcsérszájukkal
csillagot,
s vulkánt idéznek
szomjas tekintetemnek.
Elmúlni és újra élni,
letűnt csillagok hamvából
fényes jövőt hívni,
s élve élni az életet,
mit lehullva nem lehet.

Szemem a horizont
vonalzójára tapad -
nem szabadul,
nem engedi a gondolat:
pillanat-szülte
hullámok hátán
lovagolni vágyom,
mikor mint tűzhányó,
éled a vulkán kitörésre
köpködve forró lávát -
hol csillan
sárkány és fátyol
szétfoszló messzeségbe
tűnő sugara.

A tenger hátán
közös himnuszt énekel
az angyal és a sátán.

  1978.