Mérhetetlen dühvel a szívében dehopponált a helyszínről. Egy cél lebeget a szeme előtt. Megölni Voldemortot.

Megszédült miután megérkezett Roxmorts határába, de sikerült gyorsan visszanyernie az egyensúlyát, a követező pillanatban egy hangos pukkanást hallott maga mögül. Pálcáját felszegve fordult meg.
- Te mit keresel itt, Draco? – nézett bele a lány az ismerős ezüstszínű szemekbe.
- Inkább ezt tőled kérdezhetném, hogy miért jöttél ide? – kérdezte aggódva a fiú, miközben megérintette a lány vállát.
- Perselus miatt jöttem, nem bírok úgy nyugton ülni, hogy tudom, ő éppen az életét teszi kockára.
- Nem akarná, hogy itt legyél…
- Értsd meg! – csattant fel a lány. Egyébként miért is vagy itt? – vonta fel a szemöldökét.
- Nem hagyhattam, hogy egyedül gyere, túlságosan is veszélyes.
- Cö… Meg tudom védeni magamat! – csattant fel a lány.
- Remek voltál SVK-ból – mondta a fiú.
- Tudod, hogy nem kedvelt a tanár, és én sem őt! Már csak azért sem teljesítettem jól, pedig tudtam mindent! – csattant fel Judy.
- Jó, jó – csitította a fiú. –, de akkor sem lenne túl sok esélyed egyedül!
- Nem leszek egyedül! – vágott vissza a lány. – Vissza is mehetsz a Crow birtokra.
- Csak is veled együtt! – tiltakozott a fiú. – Egyébként sem akarom kihagyni az évszázad csatáját.
- Na persze – mondta gúnyosan a lány, majd a következő pillanatban egy kiábrándító bűbájt mondott ki magára.
- Judy, mégis merre vagy? – kérdezte idegesen a fiú. – Na, más sem hiányzott – fortyogott magában Draco.

- Judy azonnal gyere vissza! Legalább mondd meg, hogy hol vagy. Terhes vagy az istenért, gondolj a lányodra!
Alig pár méterre egy dacos hang vágott vissza. –Nem lány, fiú. Nem hiszem el, hogy nem tudjátok megérteni Perselussal. –bukkant elő a lány feje. – Na gyere, megkeressük Perselust, és ha elküld, akkor, de csakis akkor hajlandó vagyok a Roxfort épületén belül maradni, de nem maradok távol a csatától.
- Elkényeztetett kishercegnő!
- Te beszélsz?
- Avery hangokat hallok. Nézd, ott van a fiatalabb Malfoy kölyök és az áruló barátnője. Kapjuk el őket! –rontott a két ifjúra több halálfaló. Vagy tízen voltak, és Dracónak alig sikerült elrántani a lányt egy átok elől. Így is eltalálta annak arcát.
- Áúcs, Draco nem bírunk velük!
Még időben sikerült egy szikla mögé bújniuk, de a becsapódó átkok egyre nagyobb darabokat szakítottak ki a kőből.
- Descriptio! –a következő lefegyverző bűbájt, már három másik Lucius mondta ki a meglepett halálfalókra. - Capitulatus!

– Majd mikor látta, hogy azok ismét, pálca nélkül is támadásba lendülnének, meglendítette újra a pálcáját – Incarcerandus! – kiáltotta. – Hát ezek soha nem adják fel? – fortyogott, majd a két fiatalhoz fordult. – Mit kerestek ti itt? – csattant fel. – Elment a józan eszetek?! – Háború van, itt élesben megy minden! Egyetlen figyelmetlen másodpercen az életetek múlhat!
- Mondhat bármit, én megkeresem Perselust! – mondta dacosan a lány.
- Hagyd rá – vetette oda az apjának Draco. – Mindig ilyen csökönyös.

- Dehogy hagyom! Azonnal visszamentek a Crow birtokra. Mindketten!
- Nem, - ellenkezett Judy, de a következő mondat a padlóra küldte.
- Akkor maradj és halj meg te is!
Súlyos gyanú kezdett felébredni a lányban. – Én is? Mi, mi történt?
- Vivus meghalt, ahogy az egyik fiam is. Kadaj-nak nem volt lehetősége az életre, de te meg nem adsz a kislányodnak. Hát maradj, tessék maradj és halj meg a csatamezőn. Vagy, öld meg Pitont. Hisz, hogy harcolhatna, ha örökké rád kell figyelnie. – Lucius érezte, hogy most túl messzire ment, de a lelkében végbemenő változás nem segített rá. Megragadt a lány kezét, és Draco ellenkezése ellenére a megkötözött halálfalókhoz rángatta a szerencsétlen lányt.
- Tessék, végezz velük. Hisz háború van, ők az ellenségeid. Ha nem te ölöd meg őket, majd megölnek ők téged. Már megpróbálták, vagy elfelejted? Mi lett volna, ha nem jövök?
- Én csak… Perselus…
- Perselus tud magára vigyázni, de nem hiányzik egy koraszülés. Nem hiányzik még egy csonka család. – a férfi megtörten nézett a lány könnyekkel teli tekintetébe. - Dönts. Maradsz vagy visszamész. Rajtad áll, de jobb, ha minél előbb választasz.
- Apám, én Judyval maradok. Bárhogy is dönt. – fordult Draco apja felé.
- Tudom. Nem is kérnék mást.
Judy tudta, hogy Luciusnak igaza van, mégis nehezen vallotta be magának. –Megmondaná Perselusnak, hogy várom haza? Épségben?
- Persze, de most menjetek haza, és vigyázatok Jarethre és Safirára.

Megvárta, amíg a két fiatal dehoppanál, majd pálcáját az összekötözött halálfalókra szegezte.
- Nocsak Lucius – hallotta Avery hangját. – Képes lennél megölni a régi barátaidat.
- Nekem ti nem vagytok a barátaim! – köpött elé az idősebb Malfoy. – És a válaszom: nem, majd az aurorok gondoskodnak rólatok, a csata után.
- A csata után nem lesznek aurorok – mondta gúnyosan a férfi.
- Majd meglátjuk – morogta Lucius, majd kimondott a halálfalókra egy Kábító bűbájt, majd belebegtette őket az egyik háznak a kiskamrájába, annak az ajtaját lezárta egy varázslattal, amit nem lehetett egyszerűen feloldani; tudni kellett hozzá a jelszót.
- Na ezzel ellesznek egy darabig – mondta csendesen, majd nagyot sóhajtva elindult a kastély felé, ahogy egyre jobban közeledett égett szag csapta meg az orrát. Összeszorult a gyomra és felnézett a kastély feletti égre, ahol több Sötét Jegy is fénylett. A nap már lemenőben volt. Mennyi minden történt alig néhány óra alatt, mennyit változott a világ.
Kimondta magára a kiábrándító bűbájt, és úgy folytatta az útját, tudta így a meglepetés erejével éri majd a támadása a halálfalókat.

Philip dühöngve jelent meg a Roxfort kapui előtt, és épp látta még az ajtót bezárni készülő Minervát. – Minerva várj!
- Philip? Te itt? Döbbent az meg.
Közelebb lépett, de egy pálca a mellkasára szegeződött. - Hol van Albus? Mi a szösz…
- Maradj ott. Honnan tudjam, hogy te vagy az?
- Erre most nincs időnk! Meghalt a lányom és az unokám is haldoklik. Beszélnem, kell Albussal, most! –csattant fel, és nem törődve a pálcával belépett az ódon kapun. Együttes erővel zárták be, majd az igazgatói felé sietett a Crow család feje.

- Ne arra! – kiáltott fel az igazgatóhelyettes, mikor látta, hogy a férfi az igazgatói iroda felé vette az irányt, mikor látta annak a kérdő tekintetét hozzátette: - A nagyteremben gyülekeznek!

***

- Mimble Wimble! – mondta végül Piton, majd talárjával letörölte felrepedt szemöldökéről a vért.
- Ügyes húzás volt Perselus! – hallotta a keresztapja hangját.
Verhetetlen párost alkottak együtt, ő átkokat szórt, míg az idősebb férfi védekező bűbájokkal próbálta védeni magukat. A legtöbb ártást elhárították. Csodálkozott azon, hogy senki nem támadta őket Halálos átokkal. Próbált nem gondolni semmire, ami kihozhatja a koncentrációjából, de néha akarva, akaratlanul is eszébe jutott Judy. Remélte, a lány nem csinált semmi ostobaságot, miután megtalálta a rövid levelét, amiben leírta neki, hogy hova is ment.

Hát eljött a végső csata ideje, mennyi ideje várták már az emberek. Végre véget érnek a szenvedéseik így, vagy úgy. Túl sok halottat követelt a csata, nem egy diákját látta meghalni. Itt már nem számított, hogy aki meghal gyerek-e, vagy sem, fiú, vagy lány. Ellenség harcolt ellensége ellen, ha úgy volt szülő a gyereke ellen.
Nem tudta, hogy már mennyi ideje harcoltak már, mikor hirtelen kísérteties csend lett. Nem messze tőlük megpillantotta Luciust. Alig néhány tíz méterre tőlük látta, hogy Potter és Voldemort egymással szemben állnak. Mindenki abbahagyta a harcot. A hideg novemberi szél bele-bele kapott az álldogáló emberek talárjába. A nap már majdnem lement, az ég aranysárgán ragyogott – kísérteties hangulatot adva tájnak. Körbenézett, látta, hogy itt-ott még mindig égnek a tüzek.
Végül meghallotta Voldemort felhangosított hangját.

- Eljött végre a nagy nap… Potter és én ma megvívjuk végső csatánkat. Ma senki nem fog közbeavatkozni, azt akarom, hogy tisztességes küzdelem legyen.
- Mit tudsz de a tisztességről? – hallatszott alig hallhatóan a Potter gyerek hangja.
- Szabályok: A küzdelembe sem a Főnix rendjének tagjai, sem a halálfalók nem avatkozhatnak be, azután sem ha egyikünk, vagyis – több mint valószínűleg Potter – meghal. A vesztes fél feltétel nélkül megadja magát.
Mindkét fél részéről igenlő moraj hallatszott.
- A végső párbajt pedig nem saját pálcával fogjuk vívni, nem szeretném, ha bekövetkezne a néhány évvel ezelőtti incidens. – húzta ördögi vigyorra a száját. – Evelin a pálcákat – mondta Voldemort.
Piton szeme sarkából látta, hogy Philip és Lucius is felkapta a fejét az ismerős névre. Látta, ahogy a halálfalók tömegéből kiválik egy törékeny női alak, arcát csuklya fedte el.
Mikor Voldemort elé ért átnyújtotta neki a két pálcát, majd a következő pillanatba lecsúszott az arcáról a csuklya, így láthatóvá vált gesztenyebarna, háta közepét verdeső egyenes haja, majd amikor megfordult Piton felismerte benne keresztapjának a szolgálólányát. Ökölbe szorult a keze. Vajon mióta kémkedhetett a lány Voldemortnak?

***
Mikor áthaladt a kastélykapuján lelassította lépteit, próbált minél kisebb neszt csapni a ropogós hóban, de néhány méter múlva már nyoma sem volt a hótakarónak – a tűz által okozott meleg felolvasztotta azt.
Bármerre is nézett párbajozó embereket látott, ahogy egyre beljebb haladt a tömegben egyre több eszméletlen, vagy épp hallott boszorkányt és varázslót látott.
Ha tudott egy-egy átokkal segített a világos oldal harcosainak. Próbált úgy átvágni a birtokon, hogy lehetőleg ne vegye észre őt senki. Tekintetével közben folyamatosan Voldemortot és Evelint kereste, hajtotta a bosszúvágy…
Hirtelen elcsendesedett minden, látta, hogy a párbajozók már nem harcolnak tovább, hanem mindenki a birtok egy bizonyos pontja felé veszi az irányt. Ő is követte őket, menetközben pedig levette magáról a Kiábrándító bűbájt.
Látta, hogy nem sokkal távolabb tőle ott áll a körben apósa és Piton is. Egy-két kisebb sebesüléstől eltekintve, látszólag nem volt semmi bajuk. Annyira belemerült a gondolataiba, hogy nem is hallotta Voldemort beszédét. A férfinek az utolsó mondata zökkentette ki a gondolataiból.
- Evelin? – csodálkozott. És valóban a lány ott volt, keze ökölbe szorult, legszívesebben megátkozta volna a lányt.
Aztán kezdetét vette a párbaj, látta, hogy a Potter gyerek minden tudását és erejét beleadja. Ami azonban a legjobban meglepte, hogy Voldemort mindenegyes varázsige kimondásával és kivédésével egyre inkább legyengült.
- Stupor – hallotta végül utoljára Potter hangját. Voldemort már többet nem mozdult. Mindenki döbbenten állt. Nem tudták, hogy a Sötét Nagyúr meghalt, vagy csupán elkábították. Végül Dumbledore lépett oda először Tom Denem testéhez, óvatosan kitapintotta annak a pulzusát, végül összevonta szemöldökét.
Felhangosított hangja betöltötte a levegőt.
- Tom Denem halott.


Két nappal a végzetes csata után, egy kis városszéli temetőben járunk. A közeli hegyoldalak hófehér ragyogása méltóságot sugároz. A fák lombjai lassan hajladoznak, a nap fénye már lemenőben van. - Mint három nappal ezelőtt, gondolta Lucius. Akkor is a naplemente volt a mi sorunk kezdete, s most ez a vége is. Merlinre, Vivus itt hagytál minket, itt hagytál, nem jössz vissza.

A kisebb tömeg a sírhoz ért. Safira méltóságot sugárzott, hiszen nemesi vér csordogált benne, nem tehette meg, hogy most omlik össze. Nem, majd otthon, mikor egyedül lesz. Mellette Philip állt, szemében fájdalom hullámai csapnak össze. Emlékszem, majdnem a saját kezével ölte meg az áruló szolgálólányt.
Ha Albus nem állítja meg, ő is velem együtt jönne az Azkabanba. Igen, a Sors fintora. Vége a háborúnak, és mégis Albus segítsége ellenére sem kerülhetem el a sorsomat. – gondolkodott


Felhangzott egy szomorú, ám gyönyörű dallam. Philip, Lucius, Draco és Piton kivált a tömegből, majd elindultak a kis ravatalozó felé. Az aprócska helyiségben mindenhol gyertyák világítottak, mindent fehér szín bólintott. A fiatal lány teste a terem közepén elhelyezkedő ravatalon feküdt kisfia pedig a mellette lévőn Olyanok voltak, mintha csak aludt volna, szemeik le voltak hunyva, a lány arcán pedig még mindig az a földöntúli mosoly ült. Ők már nem szenvedtek többet.

Lucius érezte, nem bírja már sokáig, ezt már ő sem bírja elviselni. Több temetésen is részt vett már, de a mai az teljesen más volt. Elveszített, kettő, számára nagyon fontos embert, és az egyik még nem is élt szinte. Feleségének is alig több mint, tizenhét év adatott meg. Lábai megremegtek, úgy érezte, bármikor kicsúszhat lába alól a talaj. Philip odalépett mellé, majd vállára tette kezét. Majd számára ismeretlen nyelven varázsigét kezdett suttogni. Lucius lerázta válláról a kezet, majd közelebb lépett feleségére és egy utolsó csókot nyomott a homlokára, majd odalépett fiához is és annak is adott egy bucsúcsókot.
Mikor felegyenesedett látta, hogy a két test körül egy-egy üvegszerű burok kezd el képződni, majd végül koporsóformát vettek fel. Néhány pillanat múlva mindkettőn megjelent aranybetűkkel egy-egy felirat.
Vivien Sarah Malfoy - Élt 17 évet - Béke poraira!
Kadaj Malfoy – Esélyt sem kapott… - Béke Poraira!

Philip és Lucius Vivus, míg Piton és Draco Kadaj ravatalához lépett oda. Szótlanul emelték fel a két koporsót, majd elindultak vissza a temető azon részébe, ahol majd örök nyugalomra helyezik anyját és fiát.