7 hónappal később…

Az íróasztalnál egy szőke hajú lány görnyedt egy aprócska könyv fölé, naplót írt. Időnként újra és újra végigsimított egyre gömbölyödő hasán.
Sok idő telt el azóta, hogy újra apám birtokán élek. De vannak dolgok, amik nem változtak, talán soha nem is fognak. Apám már egy ideje feladta, hogy meggyőzzön arról, hogy költözzek vissza a kastély fő épületébe. Azt hiszem belefáradt. Anyám még mindig, minden egyes nap kijön hozzám, csakúgy, mint Judy és Draco.

Olyannyira vártam már ezt a napot, igen ma végre kimondhatjuk Luciussal a boldogító igent. Annyi mindent tett értem, annyira megváltozott értem! Ha valaki pár hónappal ezelőtt, azt mondja, hogy Lucius Malfoy egy törődő és lelkiismeretes ember lesz, simán az arcába röhögtem volna. Erre: tessék, annak ellenére, hogy egy kvibli lettem…hát igen, azon a végzetes estén, apámmal való veszekedés következtében végleg elhagyott a varázserőm. Iszonyatos volt, amikor másnap felébredtem és Lucius hideg tekintettel nézet rám, mikor elmesélte. Akkor abban a szent pillanatban azt hittem, hogy mindenek vége. De nem. Lucius mérhetetlen gyűlöletet táplált, sőt táplál még mindig apám iránt. Velem maradt, beköltöztünk a kastély kertészlakába és végre boldogok voltunk. Nem telt bele sok idő, Draco és az apja megint szóba álltak egymással, mára már azt is megmerem kockáztatni, hogy kibékültek. Annyira boldog vagyok, itt ülök és abba a naplóba, írom le minden gondolatomat, amit rátok fogok hagyni. Igen, Jareth és Kadaj miattatok kezdtem el ezt írni, hogy tudjátok mi mindenen kellett keresztülmennünk apátokkal. Hogy mennyit szenvedtünk, és hogy tanuljatok a hibáinkból. Sajnálom, hogy nem lehettek veletek az évek során. Sajnálom, hogy nem ismerhetek meg két ilyen erős és talpraesett férfit. Bízom benne, hogy apátok a halálom után nem zárkózik vissza, hogy megbékél a helyzettel, és biztonságban felnevel titeket. Biztosra veszem azt is, hogy Draco is mellettetek áll mindenben. Igen, most itt ülök hófehér mennyasszonyi ruhában és várom a naplementét.


Mindenki ott lesz, aki valaha is fontos volt nekem. Vagyis majdnem mindenki, kivéve apámat. Nem tudom, hogy veletek hogyan fog viselkedni a nagyapátok, remélem, hogy félreteszi a sérelmeit és szeretni fog benneteket. Ne ítéljetek el őt emiatt… Anyukám biztos vagyok benne hogy egyenesen imádni fog, talán valahogy feledtetni tudjátok vele a családot ért tragédiákat. Kopognak, most megyek, majd holnap folytatom, s leírom nektek életem legszebb eseményét.
Vivus

- Vivus, gyere, már lemegy a nap, mire kiérsz. Malfoy is türelmetlen már! – hallotta Judy hangját az ajtón kívülről. Felkapta a csokrot az asztalról s már kint is volt.
- Na végre.
- Bocsi, csak írtam.
- Még mindig írod a naplót? – kérdezet rá Judy, Vivus csak helyeslően bólintott.
- Annyira boldog vagyok.
Judy ránézett barátnőjére, és végre hosszú idő óta először szinte sugárzott a boldogságtól.
- Perselus már vár, hogy oltár elé vezessen. – majd óvatosan még megkérdezte. – Biztos, vagy benne, hogy ő vezessen az oltár elé? Hisz apád…
Vivus hangja fagyos volt, mikor válaszolt. - Biztos.

- Nos, akkor gyere – szólalt meg a lány, s kézen fogta Vivust.
- De mégis hova? – értetlenkedett a lány, miközben követte a másikat a kertészlak belsejébe.
- Csak gyere! – mondta Judy. – Ne kérdezz semmit, csak gyere!
Egyre beljebb haladtak, Vivus még nem igazán járt ennyire belül a házban, őszintén szólva csak a saját lakrészükben volt, nem igazán érdekelte a ház többi része.
Végül Judy megállt egy ajtó előtt, majd kifújta magát.
- Miért álltál meg? – csodálkozott Vivus.
- Mindjárt meglátod – zihált a másik, miközben megigazította ujjatlan, orgona színű talárját. Majd benyitott az ajtón, maga elé tessékelte Vivust. A lányt olyan érzés fogta el, mintha egy mezőn járna. A szobában nyoma sem volt a kinti zord, novemberi időnek, a hó borította tájnak.

- Óh… - a fiatal lány nem tudott mást kinyögni.
Egy erdőféleség bontakozott ki a szobában, aminek a közepén egy kicsi, ám gyönyőrű oltár állt, előtte talpig sötétzöldbársony öltönyben, ott állt álmai férfija. Az emelvény előtt félkör alakban székek voltak sorba állítva, ahol barátai foglaltak helyet. Mindenki ott volt, aki számított, Judy, Draco, Evelin, az édesanyja és már Piton is ott várta az ajtónál. Szívét mégis fájdalom fogta el, hogy nem az apja vezeti be, de nem tudott megbocsátani neki, nehéz szívvel belekarolt volt bájitalprofesszorába és elindultak. Lágy dallam keringett a helyiségben, és Vivus keze automatikusan simított végig a hasán. Szemét kedvese szürke tekintetébe mélyesztette és szinte észre, se vette, hogy Albus elkezdi a ceremóniát. Ahogy azt se vette észre, hogy az egyik fa mögül Mr. Crow boldogan, de mégis szomorúan nézi a nagy eseményt.

Mikor megfogta Lucius kezét, körülöttük szabályos körben tűz gyulladt, de nem érzett forróságot, sem égett szagot. Percekig ámulattal nézte a csodálatos jelenséget. A „csoda” úgy tűnt el, mintha ott sem lett volna.
- A tűz megmutatta, hogy mennyire is mély a szerelmetek egymás iránt – magyarázta Dumbledore.
- Vivien Sarah Crow, önként jöttél ma ide, hogy ez előtt, a legnagyobb mágiával, magával a szeretettel átitatott oltár előtt örök hűséget fogadj az itt álló Lucius Círus Malfoynak.
- Igen – mondta áhítattal a lány.
- Vivien Sarah Crow, teljes szívedből szereted az itt álló Lucius Círus Malfoyt?
- Igen.
- Ígéred, hogy kitartasz mellette egészségben, betegségben, szegénységben, gazdagságban, jó és balszerencsében, míg a halál el nem választ?
- Igen.
Dumbledore ezután Luciushoz fordult.
A lány közben nem vette észre, hogy az apja most már az anyja mellett ült egy széken, és megszorította annak a kezét.


- Lucius Círus Malfoy, önként jöttél ma ide, hogy ez előtt a legnagyobb mágiával, magával a szeretettel átitatott oltár előtt örök hűséget fogadj az itt álló Vivien Sarah Crownak.
- Igen – válaszolt a férfi mély torokhangján.
- Lucius Círus Malfoy, teljes szívedből szereted az itt álló Vivien Sarah Crowt?
- Igen.
- Ígéred, hogy kitartasz mellette egészségben, betegségben, szegénységben, gazdagságban, jó és balszerencsében, míg a halál el nem választ?
- Igen.
- Húzzátok fel egymás kezére a gyűrűt, mely megpecsételi szerelmeteket.
Ekkor Dumbledore pálcát ragadott és tovább folytatta az eskükötést. – Kérlek titeket, most lépjetek elém és fonjátok össze kezeiteket. – majd egy intésére először fehér, majd piros lángcsóvák szöktek elő pálcájából és körülölelték a két összefonódott kezet.
- Ezennel házastársaknak nyilvánítalak titeket, Merlin vigyázzon rátok és lelketek örökké forrjon össze. Megcsókolhatjátok egymást.
Az újdonsült házasok egy lágy, cirógató csókban egyesültek.
Amikor elváltak, Vivus észrevette, hogy egy olyan ember is ott ül az egyik széken, aki addig még nem volt ott.
- Apu? – suttogta. – Hát te mit keresel itt? – a lány hangjában nem gyűlölet volt, hanem inkább meglepettség.
- Nem hagyhattam ki a lányom esküvőjét – felelte szomorúan a férfi. – Bár bevallom, úgy képzeltem el, hogy én foglak oltár elé vezetni, nem pedig a keresztfiam – erőltetett egy mosolyt az arcára Philip. – Ha zavarok, akkor elmehetek – tette hozzá kis idő múlva.
- Nem zavarsz – rázta meg a fejét a lány, majd odasétált az apjához, az egy kis ideig habozott, majd karjaiba zárta Vivust.
- Hiányoztál Kicsim – mondta neki.
A lány egy pillanatig elbizonytalanodott, de viszonozta az ölelést.

- Szerintem mehetünk vacsorázni. –zavarta meg a pillanatot Safira, mivel látta a lánya arcán, hogy nem bírná tovább apja karjaiban.
Vivus kibontakozott az ölelésből és Lucius oldalán elindult az asztalok fele. – Lucius mindenre gondolt – mosolygott Vivus és belesimult a másik ölelésébe.
- És a csokordobás? – kotnyeleskedett Judy.
Piton gúnyosan húzta fel a szemöldökét, - ugye nem hiszel ebben a mugli szokásban?

- Én? – nevetett fel a lány. – Ugyan nem.
- Igen, úgy látszik – mosolygott rá Piton, majd átölelte a vállát. –, de most menj, mert amint látom a menyasszony, mindjárt eldobja a csokrát.
Vivus hátat fordított az alig néhány fős lánycsoportnak, majd hátradobta a csokrát, ami Judy kezében landolt. Piton arcán egy mosoly tűnt fel.
- Hm úgy látszik, mégis csak lesz esküvő? – vonta fel a szemöldökét.
- Jól tudod Perselus, nekem nem számít a papír.
- Hát ez is azt mutatja, hogy hamarosan mégis férjhez mész valakihez.
- Hát akkor téved a csokor – nevetett fel a lány.

- Boszorkány.
- Most jössz rá, drága professzorom? Mennyi ideje is tanítasz? –somolygott Judy.
- Hm, ha jól tudom, már nem tanítalak…
Ekkor Vivus a pároshoz lépett, majd Piton meglepetésére rákacsintott. - Gratulálok Judy, ahogy látom hamarosan újabb esküvő elé nézünk. Mikorra tervezitek?
- Ne is reménykedj, nekem nincs szükségem egy papírra, hogy tudjam Perselus velem marad, ha meg mégsem, azzal csak ő jár pórul –nevetett jóízűen a lány. –Bár a háború utánra tervezzük… ha netalántán mégis lesz esküvő.
Judynak csak most tűnt fel, a Vivus szemében felcsillanó szomorúság és hirtelenjében nem is értette, hogy mi lehet a gond. Ellenben Perselussal, aki Luciusnak köszönhetően be lett avatva a dologba: hát igen, Judy még mindig nem tudta, hogy legjobb barátnője az utolsó hónapot járja.

- Mi a gond? – kérdezte végül a lány, mikor megpillantotta barátnője szomorú tekintetét.
- Csak azt hittem, hogy… – kezdte a lány. – Mindegy, hagyjuk – nyomott el egy erőltetett mosolyt.
- Nem mindegy! Látom rajtad, hogy valami baj van – fogta meg Vivus karját.
- Hm, csak azt hittem, hogy rövid időn belül részt vehetek a te esküvődön is.
- Ja! Hogy ennyi? – kacagott fel a lány. – Talán eljön majd annak az ideje is, ne búslakodj.
- Persze – motyogta a lány.

Hátulról két erős és biztonságot jelentő kar nyúlt a mennyasszony dereka köré és hátulról magához rántotta, Vivusnak hirtelen egy hang se jött ki a száján, utána meg már ideje nem volt rá. Immáron férje ajkai az övére tapadtak. – Drágám menjünk, tudod vacsora után, még van egy mugli szokás, valami nászéjszaka, ha jól emlékszem… - Látom, te soha se változol drágám-uracskám, de menjünk. Tudod, amióta hármunk helyett kell ennem, sokkal gyakrabban vagyok éhes.
- Meghiszem azt.

- Sietek – mondta nagyot sóhajtva a lány, majd helyet foglalt az asztal közepénél, mellette pedig Lucius foglalt helyet.
- Ráérsz Drágám – mondta a férfi közben, pedig végigsimított a lány hasán. Az hirtelen erősebben odanyomta a férfi kezét.
- Érezted? – kérdezte mosollyal az arcán Vivus.
- Ismét rúgott egyet – mondta a férfi, majd az ő arcán is megjelent egy hatalmas mosoly.
- Hölgyem, szabad egy táncra? – lépett oda Judyhoz Piton.
- Hm, Természetesen, Uram – felelte vidáman a lány.


Piton a varázslat által kialakított táncparkettre vezette a lányt, s a lágy dallamokra egymáshoz simult a két test. Minden megszűnt körülöttük, csak egymás tekintete és érintése létezet. Többieknek csak percek teltek el a táncuk óta, de számukra egy csodálatos örökkévalóság volt. Safira ellágyultan szemlélte lányát és annak férjét, ahogy a kis pocaklakókkal foglalkoztak. Hirtelen felkapta a fejét, de csak Philip foglalt helyet mellette.
- Olyan szépek így. Ölelt bele urába.
Philip elgondolkodva nézte az "ifjú párt". - Igen, azok.
- Még mindig ellenzed?
- Csak sajnálom, hogy nem én vezettem a lányomat az oltár elé.
- Mit vártál? Ez is nagy haladás, hogy megengedte a maradásod.
Philip fájdalmasan nézet rá. - Elhúzódott tőlem...
- Most ne gondolj rá, inkább pillants oda a táncparkettre, a keresztfiad is végre házasságra adja a fejét. A háború ellenére még mindig vannak csodák. - Philip a szavába vágott. - Hogy tud ilyen boldog lenni?

Felesége megrökönyödve nézet vissza rá, majd válaszolt.
- Hogy érted ezt? Az esküvője van, miért ne lenne boldog?
- Nem erre gondoltam. Haldoklik, most már biztos, hogy nem éli túl a szülést. Még az én hatalmammal se tudom visszahozni! Egyszerűen az én hibám az egész! Ha nem lépek közbe...

- A lányod akkor is meghalt volna. Most meg van rá az esély, hogy az unokáink megmenekülnek. A gyógyító szerint, amit Albus is megerősített a kicsikre, semmilyen hatással nem lesz a bűbáj. A gyerekek mindennél fontosabbak a lányod számára, ezt nem értetted. Sőt még most se érted!

A veszekedést egy mély, bársonyos hang rekesztette be.
- Asszonyom, - Lucius a kezét nyújtotta. - egy táncra hajlandó velem jönni?
- Persze. Philip gondolkodj el végre a dolgokon és nőj fel.
A férfi gondolt egyet, és az épp leülő immáron ifjú feleség mellé lépett. – Megpörgethettem a boldog kismamát és ifjú arát?
Vivus kipirult arccal fordult édesapja felé és meglátta a szemében a beletörődést. –Legyen. Apja belekarolt és felvezette a parkettre. – Gyönyörű vagy.
- Köszönöm.

Kis idő múlva a lány felnézett az idős arcra. – Hát végre megértetted?
- Meg, de akkor se tartom jónak. Nem akarlak elveszíteni…
- Nem fogsz. Kadaj és Jareth itt marad, persze ha megengeded, hogy Lucius és a kicsik is a Crow birtokon maradjanak.
- Természetes.

- Hm, végre – sóhajtott fel a lány, miközben kényelmesen végignyúlt az ágyon.
- Ennyire nem bírtad már? – cirógatta meg a lány arcát Lucius.
- Nem, csupán kicsit kényelmetlen volt a ruha – mondta a lány, végigsimítva a hasán.
- Értem – csókolt bele Lucius a lány nyakába. – Ez a ruha véletlenül nem kényelmetlen? – nyúlt be a lány pólója alá.
- Most hogy mondod – nyomott el egy mosolyt Vivus. – Kezd ez is kissé kényelmetlenné válni.

- Akkor ezen könnyen segíthetünk. Vivus meg is szabadult a „szörnyű ruhadarab” egy részétől. – Bár szerintem még mindig elég sok itt a fölös ruha, ugye kedvesem?
- Lucius ne vigyorogj. Áúcs… tessék már a fiaid is ellenem vannak. Akárhányszor csak meghallják a hangod, mindig belendülnek.
Malfoy keze a csupasz hasra vándorolt. – Látszik, hogy igazi Malfoyok lesznek.
- Igazi Crowok, - javította ki durcásan a másik. – nem mindenki olyan pökhendi, mint te.
- Na gyere csak ide.

- Majd ha bocsánatot kérsz – mondta tettetett dühvel a lány.
- Hm mondjuk így? – kérdezte sokat mondó mosollyal Malfoy, majd szenvedélyes csókot nyomott a lány ajkaira. Kezei pedig egyre lejjebb vándoroltak, majd megálltak a lány combjánál, gyengéden végigsimított rajtuk.
- Mondjuk – mondta a lány, mikor egy pillanatra szétváltak.
A férfi ajkain, arcán egy újabb mosoly tűnt fel, majd ismét mohón belecsókolt a lány nyakába.

- Ah, abba ne hagyd! Szólt a férfira, mikor az eltávolodott tőle. Csak egy gúnyos mosolyt kapott válaszul. – Csak gondoltam leveszem a khm… zavaró ruhadarabokat, de ha neked ez gond…
- Dehogy is! Csak siess már, egy terhes kismamát nem lehet megváratni.

Mikor a lány meglátta a férfi fedetlen testét már tudta, hogy nem kell sokáig várnia. Óvatosan felült és kezeivel masszírozni, simogatni kezdte a férfi egyre inkább ágaskodó hímvesszőjét.
- Állj!- szólt mosolyogva a férfi, mikor úgy érezte, ha a lány tovább folytatja rövid időn belül elmegy, pedig ő még megakarta ajándékozni az újdonsült feleséget egy csodálatos élménnyel. Finoman segített a lánynak az oldalára feküdni, ő pedig Vivus háta mögött helyezkedett el. Közelebb csusszant a lányhoz, a bőrük már összeért. Óvatosan belehatolt a lányba hátulról, és elkezdett óvatosan mozogni benne. Egyik kezével a lány csípőjét a másikkal pedig a melleit kezdte kényeztetni. A lány halkan felnyögött. Lucius keze pedig lassan Vivus ölébe vándorolt, elkezdett nyolcasokat írni a lány legérzékenyebb pontja köré.

- Még, még Lucius… - élvezett el a lány. Nem tartott sokáig, és férje is követte őt a csúcsra. Lucius magához húzta levegőért kapkodó kedvesét, és csókokkal halmozta el. Vivusnak időbe telt mire szóhoz tudott jutni. – Ez egyszerűen fantasztikus volt. Sajnálom, hogy nem tudtam tovább türtőztetni. Én…
- Csss… ez így volt tökéletes. Gyere pihenjünk le, már biztos fáradt vagy.
Percekkel később.

- Lucius ébren vagy még?
- Hmm… mondd kedvesem.
- Gondolkodtam, és szeretnélek megkérni valamire.
Lucius lenézett a karjaiban tartott angyalra. – Igen?
- Ígérd meg, hogy nem zárkózol vissza… hogy nem leszel, az, aki ezelőtt voltál. Ígérd meg, hogy vigyázol a fiainkra.
- Picim ne gondolj erre.
Vivus felkönyökölt és kérlelő tekintettel újra megkérdezte. – Ígérd meg!
- Ígérem, de nem lesz semmi. Ne gondolj erre, szeretlek, és mindvégig veled maradok.
- Én is szeretlek. – Helyezkedett vissza a másik mellkasára.

- Vivus…
- Igen?
- Tudod elég érdekesnek, találom ezeket a mugli szokásokat.
- Mint például? – kérdezte homlokráncolva a lány.
- Nászéjszaka, miért nem szerethetnélek téged testileg máskor is? Miért van a mugliknál esküvő után nászéjszaka?
- Látom, nagyon izgat téged a téma, drágám – mondta mosolyogva a lány.
- Csak nem látom értelmét… - vonta meg a vállát a férfi.
- Régebben az volt az elfogadott norma, ha egy nő addig megtartotta a szüzességét, amíg férjhez nem ment. Csak a nászéjszakán élte át az első együttlétet.
- Mikor volt ez? – vonta fel Lucius a szemöldökét. – A középkorban?
- Nem.
- Nagyon úgy hangzott pedig.
- A varázslóknál mindig is kicsit engedékenyebben voltak az erkölcsi normák ilyen szempontból. A muglik közt azonban „bűnnek” számított az még a század második felében is, ha egy nő házasságkötés előtt esett teherbe.
- Férfiakkal mi volt a helyzet? – kérdezte kíváncsian a férfi.
- Amennyire én tudom – mondta a lány. –, náluk kicsit más volt a helyzet, náluk nem számított az, ha nem érintetlenül élték meg a nászéjszakát.
- Diszkrimináció… - mondta Lucius.
- Valóban – bólintott a lány, közben pedig megfogta a férje kezét. – ,de ez több mindenből is gyökerezik a muglik világában. Ott régebben a nőt nem igazán tekintették embernek, sőt sok helyen, ahogyan Judytól hallottam még ma sem. Van olyan állam, ahol ha a nő megcsalja a férjét halállal sújtják, míg ha a másik fél részéről történik meg ugyanez, akkor gyakorlatilag nincs annak semmi következménye.

***

- Leszakad a lábam. –siránkozott Judy. Perselus mosolyogva tekintet vissza rá. – Ne nevess.
- Nem nevettek, én nem szoktam olyat. Csak mosolygok.
Judy arcán sátáni mosoly terült szét. – Nem, akkor erre mit reagálsz? – csiklandozta meg a morcos bájitalmestert. Egyedül ő jött rá a „denevér” gyengepontjára, vagyis az oldalán a legérzékenyebb a volt professzorra.
- Judy, elég legyen már! Ez nem vicces. Hagyd abba… kérlek. –esdekelt Piton.
- Egy csókért cserébe meggondolom.


- Ez zsarolás! – nyögött fel Piton tetetett keserűséggel.
- Ha így gondolod – mondta a lány, majd ismét elkezdte csiklandozni a férfit. Piton megragadta a lány derekát és magához húzta Judyt és végül megcsókolta.
- Ez megfelel a hölgynek? – kérdezte a férfi.
- Mondhatjuk úgyis – mondta a lány, s mohon visszacsókolt miközben a férfit a falhoz szorította.
- Khm – hallottak egy köhintést a hátuk mögül. Villám gyorsan elváltak egymástól, de kipirult arcukat nem tudták elrejteni.
- Bocsánat Philip – szedte össze magát gyorsan Perselus.

- Örülök, hogy ennyire élvezitek a vendéglátást, de biztos, hogy a házigazda ágyában kellene hancúroznotok?
- Uram, izé… elnézést, mi csak… Perselus egy szobával arrébb nyitottál be! – Vágta hozzá a párnát a vidám professzorhoz.
- Jól van na, sajnálom. De te hisztiztél, hogy mennyire fáj már a lábad.
- Te beszélsz? Én legalább táncoltam, míg te összesen kétszer, kértél fel táncolni.
- Nem is igaz! Én sokat táncoltam. – civakodott a két fiatal. Safira és Philip mókásan nézte a párost.


- Mint két gyerek – mondta Safira bájosan mosolyogva. Judytól és Perselustól kapott egy meglepett pillantást.
- Azt hiszem, mi megyünk is – mondta gyorsan Judy, miközben kézen fogta a férfit. –, és még egyszer elnézést! – hadarta. – Jó éjszakát!
- Hogy téveszthettük el a szobát? – kérdezte a lány, miután kiértek a folyosóra.
- Már megint úgy mondod, mintha az én hibám lenne! – méltatlankodott a férfi.

- Mert a tiéd is!
- Nem!
- De.
- Nem!
- Tom Denem –kuncogott fel Judy. De Piton reakciója megijesztette. – Ez nem vicces.
- Bocsi.
A férfi átkarolta, - mindegy. Na szerinted ez a jó szoba? Kacérkodott a bájitalmester.
- Remélem, nem hiszem el, hogy semmit se találsz meg. Az még rendben, ha a zoknidat nem mindig, dehogy egy szobát…
- Tudod jól drágám, hogy itt minden szoba meg van bűvölve, változtatják a helyüket. Az esetleges lázadás ellen… a Crowok mindig túlzottan elővigyázatosak voltak.

- Értem – mondta a lány mosolyogva, de a következő pillanatban elfehérült az arca.
- Mi a gond? – kérdezte aggódva Piton. – Jól vagy?
- Persze, csak megszédültem és a drága kisfiunk éppen focizni tanul – simított végig Judy a hasán.
- A kislányunk – javította ki vigyorogva Piton.
- Veled nem lehet ellenkezni – mondta a lány végül miközben nekitámaszkodott Pitonnak.
- Szerintem pihenj le – javasolta a férfi.
- Előbb még meg kellene fürdenem – motyogta a lány elnyomva egy ásítást. – Bocsánat – tette hozzá.
- Nem kell bocsánatot kérned – mondta a férfi. – Gyere, segítek! – mondta s belekarolt a lányba és kisegítette a fürdőszobába.

***

A reggeli napsütés csodás fénycsóvái ébresztették az újdonsült férj-t. Lucius felébredve óvatosan kibújt mélyen alvó „asszonykája” karjai közül. Magára terítette a köntösét, és elindult a konyhába reggelit készíteni, sajnos ez a procedúrát a kastély konyhájában kellett véghez vinnie, mivel a kertészlakban nem volt rá lehetősége. Nem akart manót hívatni, egy saját kis meglepetést szánt Vivusnak. A kedvenc ételeit akarta vinni, de számításaiba hiba csúszott.

- Uram? Ön itt? – kérdezett rá Evelin, a szolgálólány.
Meglepetésében majdnem elejtette a kezében tartott tálcát.
- Igen, gondoltam meglepem Vivust, és készítek neki reggelit.
- Értettem. Ha akarja én, szívesen elkészítem.
Lucius tagadóan megrázta fejét. – Hagyja csak. Gyümölcsöket akarok feltálalni meg egy kis kalácsot. Újabban megváltozott az ízlése, már megint, de én elfogadnék egy kis harapnivalót, ha nem gond.
- Az étkezőben tálalom.
- Rendben, én addig hozok a kertből gyümölcsöket – mondta, majd kisétált a kertbe.
Milyen papucs férj lettem – somolygott magában a férfi, majd kedvese kedvenc gyümölcseit kezdte keresni.
Míg ő ezzel volt elfoglalva, Evelin elkezdte ördögi tervét véghez vinni, hisz szeretője számított rá.


A lány nagyot nyújtózott és mosoly ült ki az arcára. Lassan kinyitotta szemét, közben újdonsült férje után kutatott a kezeivel, de csak a párnát tapintotta ki, ijedten ült fel az ágyban, de Luciust sehol sem látta.
- Hm biztos a fürdőben van – motyogta. – Hm akkor addig írok a naplómba – mosolyodott el, majd végigsimított gömbölyödő hasán. Nagy nehézségek árán tudott csak felállni, egyre nehezebb volt a nagy pocakkal mozognia.


Kedves Naplóm (Kadaj és Jareth)!

Mint már megígértem, leírom a tegnapi eseményeket. Hát megvolt a Nagy Nap. Fiúk apátok egy igazi lovag volt, és végre nagyapátok is rájött a hibáira. Végre felfogta, hogy minden értettek, a jövőért lettem. Nem hiszem, hogy miattam, vagy akár apátok miatt szégyellne titeket vagy akár megvetni titeket. Ha mégis zsaroljátok, meg hisz vérbeli mardekárosok lesztek/ vagy már vagytok is. El kellett veszítenie két lányát, hogy két unokát kapjon. Ha tényleg felnőttök a naplóhoz, érteni fogjátok, hogy miért mondtam ezt.

Olyan boldog vagyok, apátok megígérte, bármi is történjék nem fog olyan lenni, mint volt. Remélem nektek sikerül elérni ezt. Ne ítéljétek el a múltja miatt. Az előző bejegyzésekből pontosan tudhatjátok, mindenki követ el hibákat. Én, apátok, mindenki… Ha a Potter gyereknek sikerül megölni Voldemortot, végre ti is boldogan élhetek. Addig is remélem, ha eljön az idő, sikerül majd annyira legyengítenem, hogy a kis Kiválasztottnak sikerüljön megölnie. Egyedül ti fogtok tudni arról, amit a születetéseknél fogok végrehajtani, ha már meg kell halnom, segítsek valamit, azoknak az embereknek, akik mellettem álltak még akkor is mikor kiderült az igazság. Ez az ára az árulásomnak.
Tudom, már sokszor felmerül bennetek az a kérdés, hogy egy olyan hatalmas varázsló, mint nagyapátok az ő erejével, hogyhogy nem tudott visszahozni engem… És, hogy ti miért nem tudtok.
Egyszerű a válasz. A lelkemet a tiétek helyett Voldemortéhoz csatoltam, pontosabban, ha minden jól megy/ment, akkor sikerült is. Ezzel elértem, hogy meggyengüljön. A saját fegyverét fordítom ellene, de soha nem szabad megkeresnetek, mert szörnyű következményei lehetnek. Egy olyan síkra száműzöm a lelkünket, ami nagyon veszélyes. Meg ne próbáljatok játszani az erőtökkel!!


Halk ajtónyitódást hallatszott, a lány pedig kíváncsian fordult hátra.
- Hát felébredtél? – kérdezte Lucius, majd odasétált a lányhoz, aki gyorsan becsukta, majd az egyik fiók mélyére süllyesztette a naplót.
- Amint látod – próbált mosolyogni a lány. – Hm nekem hoztad? – kérdezte.
- Igen – mondta Lucius, majd letette a tálcát az asztalra. – Jó étvágyat! – mondta, majd nyomott egy csókot a lány homlokára.
- Te nem eszel? – kérdezte Vivus.

- Ha nem gond, én még visszamegyek a kastélyba. Evelin már készíti a reggelimet, csak gondoltam előbb behozom ezt neked. Ide is elhozathatom. – bújt a lányhoz.
Vivus megértően mosolygott. – Menj csak. Nekem még meg kell írnom valamit.
- Mi jót írsz?
- Tudod jól. Na, menj, mert még éhen halsz itt nekem.
- Rendben. – Sétált ki a szobából.

- Uram – szólalt meg a szolgálólány –, a reggelije tálalva van.
- Köszönöm Evelin – bólintott a férfi, majd útját az ebédlő felé vette.
A tágas terem hatalmas üvegablakain beszűrődött a napfény. Csodálatos panoráma nyílt a kert távolabbi részeire is.
- Jó reggelt – hallott egy hangot a háta mögül.
- Áh, magának is jó reggelt, Safira! – mondta a férfi. Megvárta, amíg a nő helyet foglal, majd ő is leült az egyik székre.

- Philip? – érdeklődött Lucius.
- Még alszik, a tegnapi nap teljesen kifárasztotta, nem akartam felkelteni.
A beszélgetést, egy hosszabb csend követte, mely kezdet egyre kínosabb lenni. – Kérsz egy kis teát?
- Megköszönném. A lányom is alszik még?
- Reggelizik… Te nem érzel valami különöset a teában? – vonta fel a szemöldökét Lucius, de nem volt ideje reagálni. Szervezetében a méreg – mely a teába volt keverve – átvette az irányítást, már csak arra eszmélt, hogy Safira és ő egyre közelebb és közelebb kerülnek egymáshoz. Lucius felkapta, és az asztalra ültette az idősebb nőt, és vadul csókolni kezdte. Próbált ellenezni, elhúzódni, de a szer erősebb volt. A másik erotikus érintései se segítették a helyzetet. Ekkor egy ajtócsapódást hallott és még épp látta egy szőke haj tovalibbenését.
- Vivus… futott át rajta a felismerés.
- Lucius, ezt nem szabad… én nem bírom abbahagyni!
A konyha felől egy nagyon elégedett sötétszempár nézte végig a jelenetet, terve sikerült. Ha minden jól megy a bolond lány Voldemorthoz fog rohanni, aki már tárt karokkal várja.
Hirtelen beleütközött egy szilárd dologba, vagyis egy szilárd valakibe, felnézett és látta, hogy az apja az.
- Mi az? – kérdezte aggódva Philip.
A lány csak keservesen felzokogott majd tovább rohant, de az apja megragadta a karját. Vivus megtorpant, majd kiabálni kezdett az apjával.
- Engedj el! – kiabálta.
- Nem foglak! – mondta a másik nyugalmat erőltetve a hangjába.
- De – tépte ki a karját apja szorításából a lány.
- Előbb elmondod, mi történt, majd utána!
- Lucius, és anyám…
A mondatot azonban nem tudta befejezni, mert hirtelen éles fájdalom lett rajta úrrá és elkezdett görcsölni a hasa. Megtántorodott, ha az apja nem tartja meg, akkor biztos földre zuhant volna.
A férfi végül nem szólt semmit, hanem ölébe kapta a lányát és elsietett vele az egyik szobába ott lefektette az ágyra, majd idegesen elkezdett járkálni a szobában.
- Xif! – szólította az egyik házimanót.
Egy halk pukkanás kíséretében meg is jelent.
- Hívott Uram? – kérdezte az egy meghajlás kíséretében.
- Igen – felelte a másik idegesen. – Menj, hívd a gyógyítót, de előbb küld ide Evelint!
- Értem Uram – bólintott majd egy pukkanás kíséretében eltűnt.


- Hol fáj? Vivus tarts ki. – tördelte a kezét Philip. Még nem indulhatott el a szülés, még van egy hónapja. Mi történhetett?
A lány felnyögött. - Áh, fáj, nagyon fáj.

Kopogtatás zavarta meg őket, majd belépett a szolgálólány. –Keresett uram?
- Evelin, hol van Lucius és a feleségem?
- Utoljára az ebédlőben láttam őket, uram. Épp reggeliztek.
Philip válaszra se méltatva kirohant a szobából, de még meghagyta a lánynak, hogy az orvost várja be. Ahogy kilépett a fiatal lány arcán ördögi mosoly terült szét, és közelebb lépett a vajúdó lányhoz. Élvezetét lelte az előtte végbemenő eseményeken, és ezt Vivus is látta. Evelin a füléhez hajolt és alig hallhatóan beszélni kezdett.

- Tudod, eléggé könnyű dolgom volt veletek. – Vivus elkerekedő tekintettét látva, folytatta.
- Nagyon sokat gondolkodtam rajta, hogyan is teljesítsem a feladatomat, és kapóra jöttek a mai események. Tudod, Voldemort nagyúr már régóta rád akarja tenni a kezét, nagyon csalódott benned. Megsúgok valamit… - itt egy hosszabb pillanatig kivárt, majd folytatta. – A férjed nem önszántóból csalt meg, az én bájitalom a bűnös. Sajnos ezt már soha nem tudod neki megbocsátani. Bár a tervben nem volt benne a szülés, arra számítottam, hogy majd Voldemort karjaiba futsz, de így is megteszi. Apád most ölheti meg azt a korcsot, így mire visszatérnének, addigra a gyerekek már a Nagyúr kezében lesznek te meg halott!

Megeresztett egy ördögi kacajt. Pont ekkor nyitódott az ajtó, és a gyógyító lépett be rajta.
- Mi történt? – kérdezte aggódva az idős férfi. Mikor rápillantott Vivus rémült arcára, és a szolgáló ördögi mosolyba torzult arcára érezte, hogy valami nincs rendben. Tudta rengeteget kockáztat, de meg kellett tennie.
- Stupor – mondta, miközben pálcáját a szolgálóra szegezte.
Vivus csak bámult maga elé, majd ismét görcs tört rá, fájdalmasan felkiáltott. A férfi rögtön odaszaladt hozzá.
- Keresse meg az apámat – nyögte a lány, a végén megöli – elhallgatott a fájdalom most nagyobb hullámban tört rá. – Luciust – fejezte be. – Az étkezőben vannak, két ajtóval arrébb – zihálta a lány, verejtékező arccal, szemében könnyek csillogtak.
- Segítenem kell magának – mondta a férfi, miközben a fejét csóválta. – Az apja és a férje még várhatnak…
- Hát nem érti? – csattant fel a lány, miközben megpróbált felülni, de végül erőtlenül hanyatlott vissza a párnára. – Kérem, menjen utánuk!

- Nem! Maga és a kicsik élete fontosabb.
- Könyörgöm… meg kell tudniuk az igazat, áh. Le kell írnom. –újabb nyögés hagyta el az ajkait. – Nagyon fáj, kérem, hívja ide őket.
A doktor látva a fájdalomtól eltorzult arccal kínlódó lányt, átmenetet talált. – Ahogy megszült, elmegyek és szólok nekik. Most engedje, hogy segítsek.
- Nem érti! Én nem fogom túlélni ezt a szülést, nem mehetek el így. Én nem haragszom Luciusra, tudnia kell…
- Ne mondja ezt! Maga és a kicsik egészségesebbek lesznek, mint az újonnan született hippogriffek.

- Menjen utánuk, most! Különben nem állok jót magamért! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon a lány.
- Jó rendben – adta meg magát az orvos. – Sietek!
- Jó – sóhajtotta a lány. Majd miután az orvos kilépett a szobából megérintette a jelet a kezén, beszélnie kell Judyval, de gyorsan…

A reggeli napsütés Piton számára nem volt olyan kellemes, mint Luciusnak a szomszédságban. Sőt egyáltalán nem volt kellemes, főleg ha Albus Dumbledore kelti fel. Épp a fürdőbe tartott, hogy szükségleteit elvégezze, mikor a kandalló felizzott és egy zaklatott tengerkék szempár tekintett rá.
- Albus, mégis mit akar? Hajnali 9 óra van még csak én…
- Kitört a háború, segítened kell. Ígéretet tettél Lily Evensnek, siess, már a Roxfort felé tart.
- Micsoda? –pattant fel álmos tekintette.

- Jól hallottad! Szükségem van rád és a sebesülteknek is!
- Rendben Albus! – mondta semleges hangon a férfi. – Mindjárt megyek! – válaszolta Piton. – De előbb beszélek Judyval.
- Rendben – bólintott az idős mágus. – Philipet hol találom és Luciust?
- Nem tudom – rázta a fejét Piton.
- Jó, akkor megkeresem őket gyorsan! – válaszolta Albus. – Negyed óra múlva az irodámban! Megoldható?
- Persze – bólintott fáradtan a férfi.

- Judy – szólongatta a lányt, kicsit megrázta a vállát.
- Mit akarsz? – kérdezte a félig még alvó lány.
- Kitört a háború…
- Hm? – mordult fel Judy álmában.
- El kell mennem, de te légy szíves, maradj itt! Vigyázz magadra! – nyomott egy csókot a lány homlokára, majd még egyet végigsimított a lány hasán. A lány már nem válaszolt, a férfi tudta, hogy már újra elaludt. Talán jobb is így – gondolta.

A lány olyan fél óra múlva szúró fájdalmat érzett az alkarján, de nem törődött vele, a fájdalom percek múlva rosszabb lett és már nem tudta sokáig figyelmen kívül hagyni. Álmosan felkelt, és rájött, hogy barátnője hívja. Gyors az ágy végére kecmergett és már meg is jelent a szokásos tükörszerű ablak.
- Vivus, mi a gond? Épp most keltem fel… – ekkor vette észre, hogy baj van. – Mi történt? Vivus, mondj már valamit!
- Áh, Judy, el kell mondanom, ígérd meg, hogy elmondod Luciusnak. Ígérd meg!
- Persze, Vivus! De hol vagy?! – kérdezte a lány aggódva. – Odamegyek – jelentette ki.
- Ne gyere! – rázta kétségbeesetten a fejét a másik.
- Nem értelek – ült le Judy a padlóra és felhúzta a térdeit.
- Nem gond – suttogta a másik. – Figyelj, mond meg Luciusnak, hogy nem haragszom, és tudom, hogy mi történt. Szeretem, és mindig is fogom!
- De miért?
- Ne kérdezz… - mondta szomorúan a lány, majd a következő pillanatban ismét összerázkódott a heves fájdalomtól. – Örülök, hogy ismertelek – erőltetett egy gyenge mosolyt az arcára.
A következő pillanatban Judy a hideg padlón bámult kábán maga elé.

- Philip, Lucius! – hallatszott egy nyugodt, ám mennydörgő hang a teremben.
A két férfi megdermedt és pálcájukat leengedve fordult az igazgató felé.

Nem sokkal Albus felbukkanása előtt:

Philip berontott az ebédlőbe és szörnyű elképzelése beigazolódott. A feleségét és vejét félreérthetetlen helyzetben találta. De legalább már tudta, hogy mit dadogott a lánya, mikor kirohant. Az agyát elöntötte a düh, szemét vörös köd lepte el. A pároshoz lépett és a másik férfit a földre taszította. Végre megszűnt a varázs.
- Te szemét dög! Nem volt elég a lányom, most már a feleségemre is kezet emelsz? Véged! –ordított rá és kivont pálcával közelített felé.
- Philip, mi nem…
- Elég legyen Safira, veled később tárgyalok!
Lucius megpróbált az ajtó felé somfordálni, de nem jutott messzire. - Félreérted! Engedj el, beszélnem kell Vivussal.
- Nem mész sehova. Főleg nem a lányomhoz, ha meghal a te hibád! Nem érdekelnek az unokáim, megöllek.
- Miről beszélsz? –döbbent meg Lucius. – Hol van a feleségem?
- Épp szül!

- Philip,- lépett be a terembe az orvos. – A lányod… mi folyik itt?
- Épp megölök egy porszemet.
Malfoy se maradt tétlen. – Ahhoz előbb a közelembe kellene kerülnöd!
- Elég legyen! Malfoy, jöjjön velem, a felesége hívja és jobb, ha siet, mert nekem vissza kell mennem, levezetni egy szülést, de egyszerűen kizavartak a szobából…

- Megyek – válaszolta rögtön az idősebbik Malfoy.
- Nem, még nem mész! – dörrent rá Philip.
- Nem te fogod megszabni! – kiáltott fel Lucius.
- Doktor úr, legyen szíves, siessen vissza a lányomhoz – mondta aggódva a férfi. – Mi is rögtön megyünk.
- Rendben – bólintott a gyógyító, jobbnak látta, ha nem ellenkezik.
- Mégis mit képzelsz magadról, drága apósom? – csattant fel Lucius, majd a férfire szegezte a pálcáját.

- Előbb elmondod, hogy mi folyt itt…
Valami volt a teában, amit ittunk, nem tudom mi, talán Perselus meg tudná mondani, úgy éreztem, hogy kívánom a feleségedet, hogy most rögtön magamévá kell tennem. Soha nem tettem volna ezt meg se Vivussal, se veled…
- Sokra megyünk ezzel! Megindult a szülés…
- De hát még hátra van egy hónap!
- Az érzelmi sokk – vicsorogta Philip.

- Nem az nem lehet… - engedte le a pálcát, de nem kellett volna. Egy hátráltató bűbáj csattant a mellkasába. Értetlenül nézett fel a padlóról.
- Mit csinálsz?
- Azt hiszed, beveszem ezt a maszlagot? Egyszer már lóvá tettél, még egyszer nem fogsz. Avada…
- Philip, Lucius! – hallatszott egy nyugodt, ám mennydörgő hang a teremben.
A két férfi megdermedt és pálcájukat leengedve fordult az igazgató felé. – Elég legyen! Nincs időnk erre, Voldemort összegyűjtötte erőit és elindult a Roxfort felé. Szükségem van a segítségetekre.
Philip mogorván nézett az idős barátjára. – Én nem mehetek Albus, a lányomnál megindult a szülés. Vele kell maradnom, a végsőkig.
- Hogy lehetséges ez? – döbbent meg az igazgató.

- Megindult nála a szülés, sajnálom, nem tudok menni – rázta a fejét Philip. – Itt nem a barátságról van szó, hanem a családomról.
- Gondolom rád, sem számíthatok, Lucius… - mondta végül az idős mágus.
- Jól gondolja.
- Perselus hogy döntött? – kérdezte meg gyorsan, remegő ököllel a házigazda.
- Már a Roxfortban van, ha minden igaz – felelte az igazgató. – Később számíthatok rátok?
- Hülyének nézel Albus? – csattant fel Philip. – A lányom mellett van a helyem, és lesz is, nem érdekel jelenleg, hogy mi folyik Angliában.
- Osztom a véleményét – mondta Malfoy.
- Sejtettem, hogy ezt fogjátok mondani. Hát akkor, viszlát!

A két ellenfél egymásra tekintett, majd egyszerre szólaltak meg.
- Menjünk Vivushoz.
- Rendben, egyet ne felejts el Lucius, nem zártam le az ügyet! Egyedül a lányom érdekel most.
Lucius fogcsikorgatva válaszolt. –Nekem is csak ő a fontos.
- Nem hiszem, hol van Safira?
Mindketten körbefordultak, de sehol se látták a nőt. Még a doktorral ment el, amikor Albus megjelent.

A szobából fájdalmas kiáltás hallatszott, egyszerre lépett be mindkét férfi az ajtón.
- Hogy van? – kérdezték egyszerre.
- Egyre rosszabbul viseli a helyzetet – mondta az orvos.
- Vivus, itt vagyok – sietett oda az ágyhoz Lucius, majd megszorította a lány kezét.
- Lucius – nyögte a lány, a következő pillanatban felkiáltott, megint erősebben tört rá a fájdalom.
- Itt vagyok – suttogta a férfi közben, pedig a szájához emelte a kezét és egy csókot lehelt rá. – Tarts ki! Itt vagyunk melletted. – Lucius beharapta az ajkát sírással küszködött.
- Látszik a feje – hallották az ágy vége felől az orvos hangját. – Safira hozzon be újra melegvizet és tiszta lepedőket.
- Rendben – bólintott aggódva az asszony.
- Siessen – szólt az orvos. – Ez az, kisasszony – fordult a lányhoz. – Ügyesen csinálja, nyomjon még egyet.
- Próbálok – nyögte a lány, s közben még erősebben szorította a férje kezét.
- Philip – szólalt meg ismét az orvos – legyen szíves, törölje meg a lány homlokát! – adta ki az újabb utasítást az orvos.

- Lucius, én… áh, sajnálom… doktor úr ez fáj. –küszködött a sírással a lány.
- Tartson ki Mrs. Malfoy. Mindjárt kint van. Ekkor sírás hangzott fel és egy kisfiú szőke pihékkel a fején, került pólyába. – Safira kérem, vigye ki a picit és mossa le. Lucius meghatódva nézett a pöttöm emberre, de fejét egyből visszakapta, mikor az orvos a feleségéhez szólt.
- Mrs. Malfoy maradjon velünk. Még egy szülés hátra van. –aggodalmaskodott a gyógyító.
Egy elfúló sóhaj hagyta el Vivus száját, majd szeme örökre lecsukódott. Ajkán egy földöntúli mosollyal hagyta el a szeretteit.
- Vivus ne!
- Lucius gyere, gyere ki. Enged el, ő már elment, hagyd, hogy a doktor végezze a munkáját. –ráncigálta el az ágytól a dühöngő férfit. Sírással küszködve biccentett az orvosnak, hogy tegye azt, amit tenni kell.

Safira, ahogy meglátta férjét és vejét kitántorodni az ajtón tudta, a lánya halott. Kezében a csöppséggel lépet Lucius elé. – Lucius, nézz rám.
Az vöröslő szemekkel vette át fiát, aki ráemelte hatalmas mélykék szemeit. Ezt legalább az anyjától örökölte, gondolta. Philip eközben a nőhöz lépett és szorosan magához ölelte. Jelenleg nem érdekelte, hogy mi történt reggel. Most egyedül az unokája volt fontos. Tudta, persze hogy tudta, mi folyik most a szobában. A másik gyerek életben maradásáért folyik a küzdelem.

- Jareth – motyogta a férfi, majd végigsimított a kisfiú arcán.
- Lucius – szólalt meg Philip.
– Mit szeretnél? – kérdezte fáradtan a férfi, nem törölte le könnyeit, hagyta, hogy azok végigmossák az arcát. Nem érdekelte, hogy mit hallott az apjától, ő mit mondott mindig is a fiának. Egy Malfoynak is lehetnek érzései.
- Szeretnélek megkérni valamire – lépett el az idősebb férfi egy pillanatra a feleségétől.
- Mi lenne az?
- Meggondoltam magam – emelte fel a fejét a másik. – Elmegyek és kinyírom azt a szörnyeteget… Nem engedem, hogy más tegye meg.
- Nem mehetsz egyedül – rázta meg szomorúan a fejét Lucius.
- Neked a családod mellett van most a helyed, a fiaid mellett. Vigyázz addig a feleségemre, a fiaidra, és a keresztfiam menyasszonyára is. – mondta a férfi, majd nem is várva dehoppanált.

- Várj.
Nem tudta befejezni mondandóját. Nyílt a szoba ajtaja és mindketten a kilépő férfi felé fordultak. Lucius a karjában tartott Jareth-el nézett fel a megfáradt tekintettbe.
- Asszonyom, uram, részvétem. Én mindent megtettem a pici életéért, de nem élte túl. Túl gyenge volt a szíve.
- Hogy lehetséges ez?
- Még sikerült időben kivennem, de pár perc után leállt a kis szíve. Nem tehettem semmit. Sajnálom.
Malfoy kapaszkodót kereset. - És a feleségem? Vele mi van?
- Részvétem. Mr. Malfoy átvehetném a kicsit?- nyúlt a kicsiért. - Meg kellene vizsgálnom.
A férfi átadta a kicsit, majd Safirához fordult. – Menjenek át a gyógyítóval Judyhoz és keressék meg Dracót. Együtt kell maradniuk, ha véletlenül támadás érné a kastélyt. A fiam tud magukra vigyázni, de én nem maradhatok itt, nem nézhetem tétlenül a feleségem gyilkosának gaztetteit.
- Lucius, a lányom… tudta?
A megszólított értette, hogy mire gondol. Fájdalmas arccal válaszolt. – Megbocsátott, békével ment el. A nő nem bírta tovább, elsírta magát. Lucius a gyógyítóhoz fordult, pontosabban a kezében tartott fiához.
- Kicsi Jareth, légy erős és bátor. Bármi is történjen én mindig veled, leszek. –majd csókot lehelt a homlokára. – Vigyázz magadra.