Az ajtó kinyílt, és egy roppant dühös Malfoy rontott ki rajta, utána meg Safira.
- Nem tudom, hogy mit akar tőled kölyök, de ha bármi baja lesz, akkor…
- Lucius, nyugodj meg, James biztos nem fogja megmérgezni – csitítgatta Piton.
- Ez hogy jutott eszedbe? Mérget adtál neki, hisz te egy bájitalmester vagy, és nem is a legrosszabb!
- Köszönöm a dicséretet, de hogy jutott eszedbe, hogy mérget adok neki? Egyáltalán miért ölném meg?
- Mert, mert…
- Tessék, nem tudsz értelmes választ adni rá. James, menj, és ne terheld túl a lányt. Én itt megvárlak.
- Állj!
Draco megtorpant. – Előbb ellenőrzöm a fiút – szólt Lucius.
- Na azt már nem! – szólt közbe Piton.


- Hagyd rá – mondta fáradtan Draco. – Engem nem zavar, nincs nálam semmi.
Lucius közelebb lépett a fiúhoz.
- Állj terpeszbe! – utasította. - Kezeket pedig a fejed fölé – vicsorogta. Az idősebb Malfoy végigfutatta ujjait a fiú talárján, majd megnézte a zsebeit is, majd tekintete megakadt a fiú nyakában lévő nyakláncon.
- Az honnan van? – kérdezte Lucius.
Draco vetett egy kétségbeesett pillantást Pitonra és Judyra.
- Tőlem kapta még – mondta semleges hangon a lány. – Születésnapjára.

- És mit keres rajta a Malfoy címer?
A lány megdöbbent, erre nem is gondolt. – Hát, ízé…
- Hagyd, Judy, elmondom inkább.
- Jól is teszed fiú, - szorította jobban a fiú gallérját. Piton csak kétkedve nézte a párost. Nem is sejtette, hogy akarja ezt kimagyarázni a gyerek. – Hülye kölyök, így lebukni. Egy nyakláncon. – szidta meg gondolatban a fiát Piton
- Mondjad már fiú!
- Először is ne rázzon engem, nincs joga hozzá!
Ezt nem kellett volna, egy hatalmas pofont kapott válaszul a másiktól. Szerencsére Piton még időben lefogta, mielőtt egy visszakézből is kapott volna.
- Neked nincs jogod ehhez az ékszerhez. Hogy került hozzád?
A fiú fájdalmas tekintettel egy nevet suttogott, - Heléna.
- Ho… honnan tudsz róla? Mi közöd van a lányomhoz?


- Amikor Perselusnál voltam látogatóban a Roxfortban, akkor néha összefutottunk, emlékbe adta, amikor úgy tűnt, hogy többet nem találkozunk – mondta végül.
Lucius egy pillanatig kutatóan nézte a fiú, majd megdöbbenten tapasztalta, hogy nem tudja legimelizáni.
- Menj be… - mondta végül a férfi. – De ha egyetlen hangos szó hallatszik, nem érdekel, hogy Piton rokona vagy…
- Nem fogom felidegesíteni – sziszegte Draco. – Megölni sem fogom – tette hozzá.
Miután belépett a szobába kis híján elsírta magát, már nem bírta egyszerűen a ránehezedő nyomást. Miért kell neki szerepet játszania? Miért? Maradt volna inkább a Roxfortban, ennél még az is jobb.
Megrohamozták a testvérével kapcsolatos emlékek. Milyen boldogok is voltak együtt, a lány három évvel járt felette a Roxfortban és ő is a Mardekár háznak volt a tagja. Azonban a Roxfortot nem végezte el. Emlékezett rá, hogy hányan is keresték a lány kegyét. Volt egy Mardekáros fiú, félig mugli születésű volt. Túlságosan is élénken élt benne az a végzetes nap. A nyári szünet a végéhez közeledett; a fiú eljött a lányért a Malfoy-kúriára, hogy együtt töltsenek egy napot. Akkor látta őt utoljára.
A fiú autózni hívta a lányt – a fiú félvér származásáról apja sem tudott. Este halálsápadtan érkezett haza a Malfoy család feje, csak annyit tudott mondtani akkor, hogy Heléna meghalt - egy mugli balesetben. Az autóval, vagy mivel egy mugli úton haladtak, amikor egy szembejövő átsodródott az ő oldalukra. A testvére rögtön meghalt, a fiú pedig a kórházban vesztette életét. Apja akkor még jobban megutálta a muglikat.

- Dra… James?
- Miért kerestél? Miattad majdnem lebuktunk! – hajolt vészjóslóan a kába lány felé. –Egyáltalán, hogy jutott eszedbe elszökni?
- Én, én sajnálom. Nem akartam gondot okozni – tördelte a kezét. –, de már nem bírtam tovább itt maradni, csak ki akartam menni, de visszajöttem volna.
Draco felsóhajtott - Jó, jó mit akartál?
- Miért vagy szomorú?
- Ezért hívtál be?!
- Nem, én… csak, egyedül benned bízok.
A fiú elernyedt lábbal esett az ágy mellett lévő székbe. –Mit mondtál?
- Luciuson kívül csak benned bízok, ne kérdezd, hogy miért. Így érzem helyesnek, és tudom, hogy te mindennél jobban gyűlölsz, de…
- Mi de? Nyögd már ki.
- Az esküvőről szeretnék veled beszélni és a gyerekekről, de legfőképpen rólad és apádról.

- Esküvőről? – hápogott Draco. – Gyerekekről és rólam és az apámról?
- Remekül játszod a papagájt – mondta fáradtan a lány.
- Szóval kifejtenéd bővebben? – kérdezte a fiú, majd odahúzott egy széket a lány ágyához. Lovagló ülésben ült le, kezeit összefűzte a székkarfáján, állát pedig a kezein pihentette. Kérdőn tekintett a lányra.
- Szeretném az engedélyedet kérni…
- Ugyan mihez? – tekintett rá csodálkozóan a fiú.
- Hogy… hogy hozzámehessek az apádhoz.
- Nekem teljesen mindegy – vonta meg a vállát Draco. – Nem az én dolgom…
- Pontosan, hogy a tiéd is! – szólt a lány. – A te apád!
- Vivus, felőlem azt csináltok, amit akartok – mondta kissé fáradtan. – Nekem nincs beleszólásom, és nem is hiányzik, az apámmal megszakadt szinte a kapcsolatom, és engem – bármennyire hihetetlen is – nem zavar. Meg egyébként sem akarok a boldogságotok útjába állni. Ne az eszetekre hallgassatok, hogy: „Merlinre! Mégis mit fognak gondolni az emberek?!” Az már régen rossz. Ne másoknak akarj megfelelni, úgy cselekedj, hogy magad előtt ne kelljen szégyenkezned!
A szerelemben a szívvel kell érezni is és gondolkodni is. Szinkronba kell hozni a gondolkodást és az érzelmeket. Nem szabad, hogy mások véleménye befolyásoljon, de úgy kell cselekedned mégis, hogy később, ha olyan helyzet adódik, ne bánd meg azt, amit tettél.
- Ez most úgy hangzott, mintha egy sokat megélt ember mondta volna.
A fiú nem reagált rá, inkább témát váltott.
- A gyerekekkel kapcsolatban miről szerettél volna beszélni?
- Látom, kerülöd az előző témát… - jegyezte meg a lány.
- Csodálod? – kérdezte Draco.

- Nem érted?
- Te nem érted!
- Draco, nem mehetek hozzá az apádhoz, addig, míg ellenzed.
” Egyáltalán nem értem már a nőket”. Morgolódott magában a fiú. – Miért ilyen fontos ez neked?
- Mert szeret téged, és nem akarom, hogy azt hidd, anyád azért halt meg, hogy ő elvehessen.
- Na ebből elég, én ezt nem hallgatom tovább!

- Draco… - szólt a felállni készülő fiúhoz a lány.
- Nem vagyok Draco! – csattant fel a másik. – Jamesnek hívnak.
- Nem az igazi neved, ezt te is jól tudod, nem tagadhatod meg Malfoy mivoltodat.
- Ebben tévedsz! Ha vége lesz ennek az átkozott háborúnak, és én még életben leszek anyám vezetéknevét fogom felvenni.
- Nem értelek – sóhajtott a lány.
- Látod?! Ez a gond! Nem is akarsz megérteni, csak tudnám, miért vagyok itt? – csattant fel a fiú.
- Én is ezt kérdezem! – szólt a lány. – Nem lett volna, muszáj jönnöd, mondhatta volna, vagy üzenhetted volna, hogy nem jössz, de te mégsem tetted. Itt vagy.
- Igaz, és most el is megyek. Szia, jobbulást! – vetette oda a lánynak, majd felállt.

- Ne menj, kérlek. –esdekelt a lány, miközben megpróbált felkelni. Sajnos nem számolt azzal, hogy alig egy órája még heves harcot folytatott.
- Mit csinálsz, te bolond?! Feküdj vissza, mert ha most dobod fel a talpad, apám megöl. –segítette vissza a lányt az ágyba.
- Sajnálom.
- Sajnálhatod is! – Draco beleegyezően nézett a lányra és várta, hogy folytassa.
- Én… odaadnád a pálcám?
A fiú odanyújtotta neki, mire a lány legyintett egyet. Aztán még egyet.
- Mi az?
Vivus szemében könnyek gyülekeztek. – Nem tudok varázsolni.
- Az orvos is megmondta, hogy az erőd fogy, és nem tudsz majd erős varázslatokat, bűbájokat végrehajtani.
- Egy egyszerű Invito se megy!
- Mi?

- Mondom James! – kiáltott fel a lány.
A következő pillanatban feltárult az ajtó és Lucius a fiúra szegezte a pálcáját.
- Ne! – kiáltott a lány. – Lucius, nem megy… - suttogta.
- Mi nem megy?
- A varázslás – meredt maga elé a lány. – Kvibli vagyok…
A férfi átölelte.
- Nem hinném, csak túlságosan kimerültél, nem vesztheted el a varázserődet egyik napról a másikra – próbálta nyugtatni.

Egy világ dőlt össze a lányban.
Ezt nem hiszem el, itt fog hagyni. Lucius magamra hagy, és a kicsik szülők nélkül kell, hogy felnőjenek. Milyen ironikus a Sors, a híres és nagymúlt Crow család örököse egy nap alatt lett kitagadva, és vesztette el a varázserejét. Most hogyan tovább? Nem fogok itt maradni, de hova mehetnénk? Emlékszem mennyit nevettünk Mioval szegény Judyn, akinek először nem sikerült az Invito, erre most felnőtt fejjel nekem se megy. De szép születésnapom van –gondolta a lány
Vivus kínjában elkezdett nevetni, mire a két Malfoy egymásra tekintett. Most történt meg először, hogy az idősebb a gyerek szemébe nézet. A felismerés villámként hasított belé.

- Draco? – vonta össze a szemöldökét. A férfi maga is meglepődött rajta, de a szemében könnyek gyűltek. Valóban a fia állna előtte? Mélyen belenézett a fiú szemébe, tekintete zavaros volt és félelem ült benne. Egy pillanatra elfeledte a mennyasszonyát. Nem merte elhinni.
Hirtelen odalépett hozzá és szorosan átölelte, az azonban hamar kibontakozott az öleléséből és hátrált három métert, tekintetében most még nagyobb félelem ült.
Ekkor kinyílt az ajtó és a gyógyító lépett be rajta.
- Hogy van Miss Crow? – szegezte rögtön a lánynak a kérdést. – Hogy érzi magát?
- Úgy, mint egy kvibli… - motyogta Vivus.
Az idősebb Malfoy tekintete egy pillanatig elidőzött a fián.
- Szeretnék veled ma még beszélni – mondta neki remegő hangon.
Draco nem reagált apja mondatára, sarkon fordult és sebesen elhagyta a szobát.
- Nem értem – rázta a fejét a gyógyító. – Magyarázza el, kérem – mondta a lánynak.
- Elvesztettem a varázserőmet – motyogta a lány, miközben nagy nehezen ülő helyzetbe tornázta magát. – Még egy Invitot sem vagyok képes végrehajtani. Nem vagyok több egy kviblinél.
- Hm – hümmögött egyet a gyógyító, majd elkezdett egy bűbájt mormolni a lány teste felett. Kis idő múlva ismét megszólalt. – Kérhetnék néhány csepp vért a kisasszonytól? – kérdezte végül.
- Miért? – lépett oda az ágyhoz Malfoy is. Megszorította a lány kezét.
- Szeretnék elvégezni egy tesztet.
- Miféle tesztet?
- Utána elmagyarázom – szólt a férfi.

- Vivus, én most…
A lány beleegyezően mosolygott. – Menj, és Lucius… - megvárta, hogy a férfi hátraforduljon. – Mondd meg neki az igazat.
- Köszönöm.
Lucius, mire kiért a folyósóra már hűlt helyét találta fiának.

Hát tényleg ő lenne? Nem halt meg? Merlinre az a félelem a szemében, azt hiszi, hogy képes lennék bántani. Bár igaza van, mit is gondoljon. Meg akartam ölni, de csak Vivus miatt… soha nem érti meg. Piton is benne van – jutott el a felismerés szikrája az agyába. Akkor csak ott lehet, hol is szállásolták el őket…

- Perselus! – kiáltott Draco, amikor benyitott a lakosztályuk ajtaján.
- Nem lehetne egy kicsit halkabban? – morogta az érintett. – Judyba most sikerült beletukmálnom egy adag altatófőzetet, teljesen kimerült.
- Perselus – mondta kétségbeesetten a fiú. – Baj van…
- Már megint nem tudtad tartani a szádat? – kérdezte a férfi furcsán.
- Itt nem erről van szó most – motyogta a fiú. Remegő lábakkal elindult az egyik kanapé felé és lerogyott rá. A férfi kis idő múlva követte.
- Mi a gond? – kérdezte végül Piton.
- Malfoy tudja… - motyogta.
- Mit tud? – kérdezte a férfi, de belül már tudta a választ.
- hogy életben vagyok! Mégis mit?! – tördelte Draco kétségbeesetten a kezét.

Ahogy kiejtette ezeket, a szavakat a száján, már hallották is az ajtón a dörömbölést.
- Piton nyisd ki az ajtót, tudom, hogy ott a fiú. Engedj be! –ordította Lucius.
- Most mi lesz?
Perselus magához vette a pálcáját és ajtót nyitott, - Állj meg!
- Tedd le a pálcát, és én is leteszem. – hogy példát mutasson, szép lassan letérdelt és a szépen kidolgozott kígyófejes pálca Piton lába elé került. A bájitalmester annyira ledöbbent, hogy mozdulni se tudod, ahogy Draco sem.
- Nem akarlak bántani Draco.
- Nem tudom, hogy mit akarsz az unokaöcsémtől.
Draco keresztapja háta mögül kémlelt ki.

- Piton, ne nézz hülyének! Tudom, hogy Draco az, a szürke szemek elárulták, felveheti bárkinek az alakját, de a szemeiről felismerem.
- Te ne nézz engem! – vicsorogta a férfi.
- Piton, szeretnék beszélni a fiammal!
- Mégis mit akarsz tőle? – kérdezte fáradtan Piton, a férfi elszántságát látva tudta, hogy bármit is mond, az idősebb Malfoyt ebben az ügyben, már nem tudja átverni.
- Tisztázni vele a dolgokat!
- Honnan tudjam, hogy nem fogod bántani? – kérdezte a férfi.
Draco meglepetten kapkodta tekintetét Piton és az apja közt.

- Itt maradhatsz.
- Mi? –kérdezték ketten is.
- Jól hallottátok, ha nem engedsz minket négyszemközt beszélni, akkor maradj, de kérlek, üljünk le, és vedd le rólam a pálcádat.
- Rendben.
Mindhármat átsétáltak a szomszéd szobába, hogy ne zavarják az alvó Judyt. Piton hívott egy házimanót és rendelt 3 csésze teát. Már egy ideje csöndben kortyolgatták, mikor Lucius végre rászánta magát.
- Draco, hallgass meg.
- Mi… mit akarsz? Engem is megölni? Feladni Voldemortnak?
A szőkeség szomorúan ingatta a fejét. – Még mindig nem volt elég bizonyíték? Szerinted képes lennék visszamenni ahhoz a görényhez, aki majdnem megölt engem, a mennyasszonyom, és aki miatt azt hittem, elvesztettem a fiam?
- Akkor mégis képes lettél volna megölni – dohogta Draco. – Egy Malfoynak nem lehetnek, nincsenek érzései…
- Akkor lehet úgy tűnt, de azóta túlságosan is sok minden változott meg. Úgy érzem, kaptam egy új lehetőséget az élettől. Ezt bizonyítja az is, hogy te életben vagy…
- Tévedsz – vicsorogta a fiú. – Én nem fogok neked megbocsátani azért, hogy megölted az anyámat. Tehetsz bármit, de azt sosem fogom elfelejteni. Ő volt az egyetlen, aki törődött velem, és megvédett kiskoromban! Te pedig csodálatosan elvetted tőlem. Egy nap alatt elvesztettem mindenkit, aki valaha is fontos volt számomra az életben.
- Megbántam azóta… - kezdte az apja.
- Sajnálom – csóválta a fejét a fiú. –, de azt hiszem, én csak egy szúró tüske leszek mindig is, aki a jelenedben és jövődben is emlékeztetni fog arra, hogy mi volt az ára az újrakezdésnek.

- És most elmehetsz.
- Draco kérlek…
Piton látva a másik változását, és a régi barátságukra hivatkozva, úgy érezte segíteni, kell Malfoynak. – Draco, várj! Vedd figyelembe, hogy apád soha senkinek nem alázkodott meg így.
- Akkor is megölte anyámat! Már te is az ő pártját fogod?! – vicsorgott a fiú.
- Nem fogom senkiét, de gondold át.
Lucius ismerve fia temperamentumát tudta, hogy idő kell neki. – Perselus, hadd menjen. Idő kell neki.
- Nekem nem kell idő. Utállak, teljes szívemből és ez semmin se változtat.

- Hogyan jöttél rá? – szegezte egy kis idő múlva a kérdést az idősebbik Malfoynak Piton.
- Mondtam már, a szeme miatt, meg a szemtelen viselkedése, meg az átlátszó mese a nyakláncról, és a… szóval a nővéréről… Nem kellett sok idő, hogy összeálljon a kép.
- Értem – bólintott a férfi kimérten. – Jut eszembe, Miss Crow hogy van?
- Vissza kell mennem! – csapott a homlokára Lucius. – Hát akkor, Piton, viszlát! – mondta, majd kisietett.

Lucius arra lett figyelmes, hogy két ember veszekszik Vivus szobája előtt. Safira megbotránkoztatva hallgatta férjét és nem tudta visszatartani feltörő érzéseit. Már régebb óta tarthatott a vita, mikor a férfi bekapcsolódott.
- Philip te egy nagy marha vagy. Miattad majdnem elvesztettük Vivust is.
- Ez nem igaz! Hát nem veszed észre, hogy megváltozott? A saját anyja előtt titkai vannak és nem is akármilyenek.
- Minden gyereknek vannak titkaik! –ordított már a nő is, de férje válasza nagyon meglepte.
- Ez igaz, de nem titkolják el, azt a tényt, hogy pár hónap és meghaltnak!
- Mi?

- Jól hallottad! A lányunk azt akarta eltitkolni, hogy Voldemort bűbája miatt, akár hónapokon belül meghalhat.
Lucius köhintett egyet.
- Bocsánat, hogy megzavarom eme kedélyes társalgást, de azt szeretném tudni, hogy az orvos nem jött-e már ki.
- Még nem – vicsorogta Philip.
- Értem – mondta a férfi hidegen. –, akkor itt megvárom.
- Gratulálok – szólt egy idő után a lány apja.
- Mégis mihez? – kérdezte negédesen Lucius.
- Sikerült teljesen elhidegítened tőlünk a lányunkat.
- Nem hiszem el, hogy nem képes meglátni – csattant fel Lucius.
- Mit? – kérdezte ismét Philip.
- Ehhez már vaknak kell lenni! – üvöltötte Lucius. – Lássák már meg végre, hogy a lányuk azt akarja, hogy elhidegüljenek tőle.
- Remekül csinálja – szólt az apja gúnyosan. – Elérte.
- Tényleg nem látják?
- Azért teszi, mert azt hiszi, így kevesebb fájdalmat okoz? – kérdezte végül Safira.
- Lényegében igen – felelte elgondolkodva Lucius. – Azt hiszem, úgy gondolja, hogy így nem fog annyira fájni az ő halála, mint annak idején Athelie-é. Inkább megy el gyűlölettel…

- Minthogy még nagyobb fájdalmat okozzon nekünk. –fejezte be a mondatot a nő.
- Ez badarság! – idegeskedett Philip.
- Szóval, még most is inkább gondol a környezetére, mint a saját boldogságára…
- Igen Safira. Én most bemegyek hozzá, akár beenged az orvos akár nem.
Nem is kellett sokáig várni, ahogy kiejtette az utolsó mondatot már meg is jelent. Arcán mérhetetlen szomorúság tükröződött. – Philip, sajnálom, hogy nekem kell közölnöm veled a hírt. A lányod - mindenki tűkön várta a folytatást, ami nem maradt el. –, végleg elvesztette a varázserejét. Nagyobb probléma viszont az, hogy még egy ilyen vagy hasonló stressz helyzetet már a magzatok se bírnának ki. Szóval…

- De egy varázsló, vagyis egy boszorkány nem veszítheti el csak úgy a varázserejét! – mondta kétségbeesetten Philip. – Meg a bűbájnak nem így kellene hatnia!
- Túl sok stressz érte – csóválta a fejét az orvos. – Meg a bűbájt, ahogyan akkor mondtad Voldemort nem tudta teljesen végrehajtani rajta, így nem tudjuk, hogy milyen következményei lehetnek. Sajnálom.
A lány apja nekitámaszkodott a falnak Lucius pedig vetett rá egy dühös pillantást
- Bemehetek hozzá? – kérdezte Lucius.
- Igen, de most alszik, kapott egy erősebb altatót, holnap délig biztos nem fog felébredni.


- Én akkor is bemegyek.
Már az ajtónál állt, mikor egy kezet érzet meg a vállán. A gyógyító volt az. – Uram, szerintem, az lenne a legtanácsosabb, ha a kisasszonynak aprólékosan adagolná be a történteket, és mindenképp egy olyan környezet kell neki, ahol nyugodt lehet.
- Ebben egyetértek. Safira, ha nem lenne gond mi Vivussal átköltöznénk a kertészlakba, ahogy kicsit jobban lesz.
A nő megpróbált ellenkezni, de a férfi hajthatatlan maradt. – Nem, ott nem lesz körülvéve eszementekkel. Én nem bánom, hogy ott kell lennünk. Legalább együtt leszünk, nyugalomban, ha ez nem megoldható, akkor sajnálom, hogy ezt mondom, de el kell hagynunk a birtokot.

- Lucius – hallotta a férfi Philip hangját.
- Mit akarsz? – vicsorogta a másik képébe.
- Nyugodtan maradhattok a kastélyban, nem akarom, hogy… – mondta a férfi.
- Mit nem akarsz? – csattant fel a férfi. – Én nem tartom jó ötletnek, de a lányod majd eldönti… - mondta az idősebb Malfoy majd belépett a lány szobájába.