Írta: Vivus és Szárnyaszegett
Béta: Lorka

***

- Philip, miért akarsz beszélni velem? – kérdezte Lucius, miközben hanyagul nekidőlt a falnak.
- Szeretnélek megkérni benneteket valamire.
- Csakugyan? – vonta fel a szemöldökét a másik. – Akkor miért nincs itt Vivus is?
- A lányommal majd később beszélek.
- Szóval? Mit akarsz tőlünk?
- Szeretném, ha itt maradnátok Franciaországban, mégpedig nálunk.
- Azt hittem nem szívesen látott vendég vagyok itt – mondta kissé gúnyosan Lucius.
- Nem tagadom, kedves barátom – nyomta meg a kedves szót Philip –, hogy sosem voltál, és valószínűleg nem is leszel a szívem csücske. De…
- Gondolom, most jön a lényeg – szúrta közbe a férfi.
- Vivus biztonsága fontosabb, és az csak itt biztosítható maradéktalanul. Nem akarom, hogy amikor eljön a gyerekek világra jöttének ideje, akkor Voldemort a lányom közelében legyen. Ez a kastély teljesen biztonságos, el van rejtve, ha pedig valaki mégis illetéktelenül betenné ide a lábát, akkor arra a halálnál is rosszabb sors várna.

- És ezt miért nem lehetett a lányod társaságában megtárgyalni?
- Arra kérnélek, beszéld rá, hogy nektek ez a legjobb.
- Szerintem meg nem. Azért Voldemort se hülye. Nem maradhatunk itt. Ez a hely se biztonságosabb, mint a Roxfort.
Philip erőszakosan rázta meg a fejét. – Nem igaz! Ezt még az ősöm, Gordon Crow építette. Ha Hadész ellen is kitartott, akkor egy ilyen mitugrász előtt se dől le.
- Tudod, hogy miről beszélsz? –csattant fel Lucius. – Te is szolgáltad, ismered a hatalmát! Hogy hihetsz egyáltalán abban a hülye legendában?
- Persze, ez hülye legenda, de a te családfád sérthetetlen – horkantott fel Vivus apja.
- Tegyük fel, hogy megpróbálom…
- Nem csak feltesszük! Beszélni fogsz vele.
- Nem fogod megmondani, hogy mit tegyek!
- Nem is mondom! Csupán tudom, ha igazán szereted a lányomat, akkor ő és a gyerekeitek biztonsága a legfontosabb számodra. Belül pedig te is jól tudod, hogy a Roxfort korántsem biztonságos annyira, mint ez a kastély.


***

Piton a labor felé menet elhatározta, hogy ilyen kérdésben nem hallgat Judyra. A lány nem tudja, hogy milyen veszélyben vannak itt, ellenben ő igen. Sok-sok évet töltött Voldemort hatalma alatt, ismeri a módszereit. Egyedüli biztos pont elhagyni Angliát. Végül Piton irányt változtatott, az igazgatói iroda felé indult.
Mikor odaért, a kőszörnynek eldörmögte a jelszót: - Hermione Granger –, majd fellépett a lépcsőre.
- Perselus? – nézett kérdőn az igazgató a fiatal férfire.
- Beszélnünk kell. Lehetőleg minél előbb.
- Foglalj helyet, citromport? – lengetett meg egy zacskót az igazgató a másik férfi orra előtt.
- Köszönöm, nem. Szeretnék egy szívességet kérni.

- Mi lenne az? - kérdezte az igazgató. Kék szeme fáradtan csillant.
- Szeretném, ha Judyval elhagyhatnánk Angliát.
Látta, hogy az igazgató közbe akar szólni.
- Ne mondjon semmit! Egyrészt itt a háború, Judy pedig a lányunkat várja, Voldemort keresni fog engem, és ha megtudja, hogy születni fog egy gyermekem, azzal is kínozni fog. Albus, tudod jól, mi az árulók sorsa. Philipet azért száműzte csupán, mert tudta mekkora ereje van neki és a családjának. Voldemort pedig nem akarta betenni a kaput azelőtt a lehetőség előtt, hogy esetleg megszerezze azt.
- A lány már tud a szándékodról? – kérdezte az igazgató, s közben sátor módjára összeérintette az ujjait.
- Beszéltem már neki erről…
- Gondolom nem méltányolta az ötletedet.
- Ő nem értheti ezt, Albus! Én láttam már, hogy mi az árulók sorsa, neki fogalma sincs erről. Nem szeretném, ha minden percben rettegnünk kelljen, hogy mikor csapnak le ránk.
- Hova szeretnél vele menni? – kérdezte végül az idős mágus.
- Reméltem, hogy segíteni tudsz ebben az ügyben, szeretnék minél messzebb lenni Angliától.

Az igazgató gondterhelt arcot vágott, de végül beleegyezően bólintott. – Rendben, estére keresek valamit. De nem tartom jó ötletnek. A Roxfort még mindig elég biztonságos.
- Albus, te is tudod, ha Voldemort elhatározza magát… máskülönben a gyerekek biztonságára is gondolnod kell.
- Igaz, akkor estére gyere vissza! Pakoljatok össze, hogy ha kell, már most el tudjatok menni!
- Rendben. – Piton kisétált az igazgatói irodából, de még utoljára visszaszólt – Köszönöm Albus.

- Merre voltál eddig, Perselus? – kérdezte Judy a szobába belépő férfit.
- Beszéltem Albussal.
- Nem akarok elmenni Angliából…
- Judy, te nem láttad mi az árulók sorsa. Nem vagyunk biztonságban, Angliában. Gondolj arra, hogy mi történne a diákokkal, ha bejutna ide Voldemort. Nem válogatna, mindenkit lemészárolna, csak hogy eljusson hozzám, vagy éppenséggel hozzátok. Voldemort mestere annak, hogy hogyan is lehet az embereknek a legnagyobb fájdalmat okozni.
- Bűntudatot akarsz bennem ébreszteni, hogy mások miatt hagyjam el az országot? – kérdezte a lány.
- Nem, az igazsággal szeretnélek rábírni.
- Van egy olyan érzésem, hogy bármit mondok, akkor is el fogunk menekülni.
- Ne menekülésként fogd fel, hanem kényszermegoldásként.
- Mindegy hogy’ nevezed, akkor is megfutamodás, meg az is mindegy, hogy én hogy’ hívom. Hiszen te már döntöttél.
- Nem szeretnélek akaratod ellenére elvinni innen. Csupán arra kérlek, értsd meg, hogy most az a legbiztonságosabb, ha elhagyjuk Angliát.
- Perselus… – suttogta a lány. Átölelte a férfit, arcát pedig annak a vállába fúrta.
- Mi az Judy? – kérdezte Piton, közben pedig a lány hátát simogatta.
- Szeretnék találkozni előtte a szüleimmel…

Piton megilletődve nézett rá. - A szüleiddel?
- Igen, tudod… ők még mindig a szüleim, és mióta ide járok a Roxfortba, azóta csak a nyári szüneteket töltöm otthon. Akkor is csak aludni jártam haza. Tudniuk kell, hogy nagyszülők lesznek. Le akarom zárni ezt az ügyet egyszer és mindenkorra. Velem tartasz?
- Nem tartom túl jó ötletnek, picim. Minél előbb el kell hagynunk az országot. Nem érünk rá ilyesmire.
Judy dacos tekintettel nézett vissza rá. - Én akkor is elmegyek, ha nem jössz.
- Nem engedlek el egyedül, akkor én is megyek, de előbb pakoljunk össze.

- Hova fogunk menni? –kérdezte Judy csomagolás közben.
- Nem tudom, Albus megígérte, hogy segít keresni egy biztonságos helyet.
- Ühüm – bólintott a lány.

***
- Nyár óta nem jártam már itt – motyogta Judy, miközben közelebb bújt a férfihoz.
- Meggondolhatod magad – ölelte át kedvese vállát Piton.
- Nem – rázta a fejét határozottan a lány. Majd elindult a nem túl tágasnak tűnő sorház egyikéhez. Az ajtónál megtorpant egy pillanatra, majd sóhajtott egyet. Most minden olyan nehéznek tűnt, nem mint amikor elhatározta az egészet.
Végül kopogott, de nem volt semmiféle reakció. Kopogott még egyszer.
- Lehet, hogy nincsenek itthon – jegyezte meg Piton.
- Megeshet – vonta meg a vállát a lány.

- Fensonékat keresik? – hallatszott egy rekedtes hang. A lány megfordult és szembetalálta magát a hang tulajdonosával.
- Igen, őket – felelte a lány.
- Későn jöttek – mondta a férfi. – Meghaltak – tette még hozzá.

- Micsoda? – tántorodott meg a lány. Ha a bájitalmester nem kapja el, biztos a járdán kötött volna ki.
Az idős úr felettébb kíváncsinak tűnt, és nem tartott sokáig mire szóhoz jutott: - Ön talán egy hozzátartozójuk?
- Igen, a hölgy a lányuk – segítette ki Piton.
- A lányuk? Soha nem meséltek róla.
- Mi… mi történt velük?
- Hát ez egy nagyon csúnya történet. Valami banda vagy szekta tört be hozzájuk a héten. Nagyon csúnya látvány volt, nekem elhihetik. Már hatvan éve élek itt, de eddig ilyesmit még a TV-ben is ritkán láttam. Azok a régi szép idők…
- A lényeget, ha kérhetném – szúrt közbe Piton.
Az idős bácsika kissé sértetten, de folytatta. - A rendőrség szerint – legalábbis amit az unokaöcsém mondott, tudják ő nagyon rendes kisfiú. Ha akar egy randevút hölgyem, bármikor beszervezethetem, a nevelőapja biztos nem bánná. –kacsintott Judyra. Ha a lány nem fogja le kedvesét, az idősebb úr már a másvilágon ajánlgatta volna az unokaöcsét.
- Kérlek, Perselus fogd vissza magad. Majd én lerendezem –súgta a felbőszült férfi fülébe. – Uram, kérem… mi történt a szüleimmel?
- Szóval már van barátja a kisasszonynak? –tört le a bácsi.
- Már mennyasszony –morogta Piton. – Judy, menjünk, csak vesztegetjük az időnket!
- Ezek a mai fiatalok, mindig csak a rohanás. Na, jó, szóval a hét elején, ha jól emlékszem, akkor kedden találta meg őket a takarítónő. Mindenhol vér volt, meg ilyesmi. Az ifjú hölgy biztos szokta nézni a Helyszínelőket. Na, tisztára olyan volt. Szegény házaspárt órákon át kínozták, de a rendőrök nem jöttek rá, hogy mivel. Felettébb különös az eset. Nem tudom, hogy kinek árthattak. Pedig olyan jó emberek voltak, az apa tisztességes férj és kiváló ügyvéd, míg az asszony a legkedvesebb szomszéd volt.

- Perselus, kérlek, menjünk – mondta könnyes szemmel a lány. – Nem bírok itt maradni.
- Jó, menjünk, kedves – mondta a férfi, miközben átkarolta a lányt.
Kerestek egy helyet, ahol senki nem látta őket, és dehoppanáltak.
Roxmorts szélére érkeztek, az eső zuhogott. A férfi mondott magukra egy Leperex-bűbájt. A lány egy szót sem szólt, csak csendesen sétált a Roxfort felé. Piton intett, hogy húzzák a csuklyájukat az arcukba.
- Nem hiszem el – suttogta a lány.
Az eső pedig csak zuhogott tovább. Óráknak tűnt, mire elérték végre a kastélyt.
- Nem hiszem el, hogy nem szólt róla az igazgató – motyogta a lány, miközben beléptek a nagykapun, az előtérben senki sem tartózkodott, ugyanis javában folytak még a délutáni órák.

- Judy, nézz rám – emelte fel a lány fejét. – Dumbledore professzor is elfoglalt…
De Judy közbevágott. – Elfoglalt? Meghaltak a szüleim! Jogom lett volna tudni róla!
- Megvárnád, hogy befejezzem a mondatot? – tért vissza régi tanári stílusába Piton. – Ő is csak ember. Gondolj bele milyen sok szörnyűség történt az elmúlt napokban! Biztos nem direkt titkolta el neked. Most induljunk, felmegyek hozzá, és ha megbeszéltük a teendőket, megkérdezem.
- Nem. Én is megyek, és nem tarthatsz vissza!
Látva a lány eltántoríthatatlanságát végül ketten indultak el az igazgatói irodába.

- Hermione Granger – morogta oda Piton a szobornak a jelszót. – Menjünk –mondta, majd maga elé engedte a lányt a lépcsőn.
- Már vártalak, Perselus – szólt az igazgató, majd megpillantotta a lányt is. – Sikerült beszélned Judyval, látom.
- Igen sikerült neki beszélnie velem – vicsorogta a lány. – Megtudhatnám, hogy miért? – kiabálta a lány. Érezte, ahogy a kedvese megszorítja a kezét.
- Mit miért? – értetlenkedett az idős professzor.
- Nem gondolja úgy, hogy valamiről tudnom kéne?! – csattant fel a lány. A keze bizsergett, úgy érezte, meg kell átkoznia valakit, vagy valamit.
- Mire gondol?
- Nem is tudom – sziszegte a lány.
- Judy, nyugodj meg! – hallotta Perselus hangját.
- Hogyan nyugodjak meg?! Most tudtam meg, hogy a szüleim halottak. Magyarázatot várok, igazgató úr! – üvöltötte a lány. – Miért én tudtam meg utoljára, hogy halottak?
- Volt elég baja az elmúlt időben – válaszolta csendesen az idős férfi.
- Ez nem kifogás arra, hogy ilyen horderejű dolgot elhallgasson előlem! Ha nem jövök rá, akkor nem fogom megtudni soha? A fenébe is! Egy olyan embertől tudtam meg, hogy a szüleim halottak, akit még életemben nem láttam. De magának ez mit sem számít, igaz?
- Judy – szólalt meg újra az igazgató. – Kérlek, ülj le!
A lány nehezen, de leült az egyik székre, a mellette lévőn pedig Piton foglalt helyet.
- Akkor hoztunk vissza újra közénk, nem akartam megkockáztatni azt, hogy újra elveszítsünk…
- Gyűlölöm magát, ezt jobb, ha most tudja.
- El akartam mondani, hogy mi történt, csak később.
- Mégis mikor később? – horkant fel a lány. – Nemsokára itt hagyjuk Angliát.
- Erről jut eszembe Albus – szólt közbe Piton. Próbált témát váltani, nem akarta, hogy a lány még jobban kiboruljon, de annak a kezét továbbra sem engedte el. – Sikerült valamit intézni?
- Igen – bólintott a másik. – Ma este kilenc óra negyven perckor működésbe fog lépni egy Zsupszkulcs, ami elvisz benneteket Franciaországba…
- Franciaországba? – kérdezett vissza meglepetten Piton.
- Ideiglenesen – bólintott a férfi. – Csak a francia barátaimmal tudtam kapcsolatba lépni ilyen rövid idő alatt. Majd értesítelek benneteket, ha továbbmehettek. Természetesen csupán akkor, ha nem akartok maradni.
- Értem – bólintott a férfi.
- Még másfél órátok van körülbelül – szólt az igazgató.
- Igazgató úr – szólalt meg Judy, most már valamivel nyugodtabb hangon. – Szeretnék magyarázatot kapni arra, hogy hova kerültem akkor… Amikor majdnem végeztem magammal, illetve miért maradtam ott…
- Philip hagyott egy levelet, hogy adjam majd neked át, amikor rendbe jössz, és választ szeretnél kapni a kérdéseidre azzal kapcsolatban. De szerintem addig ne foglalkozz vele, amíg nem lesztek biztonságban – mondta nyugodt és kedves hangon az igazgató.
- Hiába próbál kedvesen viselkedni – vetette közbe a lány –, akkor is gyűlölöm önt ezért.
- Judy, ezek nagy horderejű dolgok, amiket most mondasz – szólt Perselus.
- Hagyd csak rá, majd megérti – mondta Dumbledore. – Akkor fél kilenc előtt itt várlak benneteket.

- Perselus legalább te kiállhattál volna mellettem! Miért védted az ő pártját? – ordított Judy, már a szobájukban.
- Judy, ne ordíts! És nem fogtam senki pártját! Te is tudod, még ha most nem is vallod be, de igaza volt az igazgatónak.
- Te örültél volna neki, ha eltitkolják előled a szüleid halálát?!
A lány nem is tudta, hogy ezzel a mondatával a férfi szívébe tépet. Piton elfordult, majd utoljára visszaszólt a lánynak mielőtt belépett volna a fürdőbe. – Pihenj le mielőtt elmegyünk! Nem szeretném, ha baja esne a kicsinek.
- Perselus –szólt a férfi után, de az már elhagyta a szobát. – Mi baja lehet? Rosszat szóltam?


- Vivus, picim ébredj – lépett az ágyhoz Lucius.
- Hm.. – morgott álmosan a lány, majd a férfit a karjánál fogva behúzta az ágyba. Lucius se maradt tétlen a szívélyes fogadtatáskor. Percek teltek el forró csókok közepette, mikor a férfi erőnek erejével elvált a puha ajkaktól.
- Hé, most mi van? – durcizott a lány. – Gyere vissza! Olyan édes az ajkad…
Lucius kérlelő tekintettel próbálta szuggerálni a lányt, hogy egy percre hallgasson rá. – Beszéltem apáddal, és…
- Mit és? – könyökölt fel a lány. Rájött, ha repetát akar előbb végig, kell hallgatnia kedvesét.
- Megkért, hogy maradjunk itt.
- Na és? Eddig is ezt akartuk. – Akartad, javította ki Lucius.
- Egykutya. Ennyi?
Lucius kérdő tekintettel nézet rá. – Igen.
- Végre – mosolyodott el elégedetten Vivus, majd szinte letámadta a férfit, és annak döbbent tekintetére csak ennyit mondott: - Nagyon kívánlak, biztos a hormonok. Vagy talán, mert szerelmes vagyok.
Végigdöntötte a még mindig meglepett férfit az ágyon, akinek már reagálni sem volt ideje.
- Megváltoztál – mosolyodott el a férfi. – De az előnyödre.
Majd megcsókolta a lány ajkait. Vivus közben elkezdte lefejteni a férfi mellkasáról a már felesleges inget. Végigsimított a meztelen mellkason. Lucius beleborzongott az érzésbe. A lány apró csókokkal halmozta el a férfi mellkasának minden egyes pontját. Lucius ujjai pedig a lány hajtincseivel játszadoztak.
- Azt hiszem belőled soha nem elég – suttogta a férfi, feljebb húzta a lányt, majd a hátára fordította. Szenvedélyesen megcsókolta. – Most pedig én jövök – súgta a lány fülébe.
Karját végighúzta a lány testén, épphogy érintve azt, az pedig kajánul elmosolyodott.
Annyira jól ismer – gondolta magában a lány, miközben Lucius tovább dolgozott azon, hogy a gyönyörök országába jutassa.
- Hm – sóhajtott a lány.
- Mi az? – Hagyta abba a lány csiklójának kényeztetését Lucius.
A lány csak elmosolyodott, és hátára fordította a férfit. Elkezdte lehúzni róla a nadrágját, majd az alsónadrágján keresztül belemarkolt annak férfiasságába, mire az hangosan felnyögött.
- Jól esik, igaz? – kérdezte a lány.
- Folytasd – kérlelte Lucius.
Egy ideig csupán az alsónadrágon keresztül simogatta az egyre jobban ágaskodó hímtagot, majd egy mozdulattal megszabadította az utolsó ruhadarabjától is a férfit. Először csak a kezével folytatta a kényeztetést, majd a férfi öle fölé hajolt, és nyelvével elkezdett körözni a makk fölött, majd végignyalta a péniszt.
- Ne kínozz tovább! – szólt a férfi.
- Hm… ez kínzás? – vigyorgott a lány.
Majd rábukott a Lucius hímveszőjére. Szája fel és le járt szorgalmasan a hímtagon. Mikor látta, hogy a férfi már a lepedőt szorongatja, úgy döntött, nem várakoztatja tovább. Szép lassan ráereszkedett a péniszre, úgy, hogy láthassa Lucius arcát, kezével pedig megtámaszkodott a férfi mellkasán.
Először lassan mozgott, majd egyre gyorsabban. Kis idő múlva ismét lassított a tempón, és elkezdte csípőjét előre-hátra, körkörösen mozgatni. Mikor látta a férfi arcán, hogy nincs messze a beteljesüléstől, akkor ismét gyorsabb tempót diktált, végül együtt lépték át a gyönyör kapuját.

- Drágám, apád… - nyitott be Safira a szobába. Ahogy az anyja benyitott, Vivus magára rántotta a takarót úgy, hogy csak a feje látszott ki. Az igazat megvallva Lucius kicsit se szégyellte testét, de a lány inkább a kínos szituáció elől a takaró menedékében bújt. Az idősebb nő zavarában, nemhogy bezárta volna az ajtót, hanem tovább bámulta a lányát és leendő vejét.
- Safira, tudom, hogy nagyon szexi vagyok, de azért ez mégis csak sok – nevetett Lucius. Vivus a helyzetet megoldva, és anyja válaszát megelőzve, a takaróba csavarva kikászálódott az ágyból, és bezárta az ajtót.
- Ez nagyon kínos volt – vörösödött el a lány.
Lucius kárörvendően feküdt tovább pőrén az ágyon. – Áh, dehogy! Csak egy picit.
- Betakarnád magad? –replikázott a lány.
- Eddig semmi bajod nem volt a meztelenséggel.

Az ajtón kívülről meghallotta édesanyja hangját. – Vivus, én izé… sajnálom! Eredetileg azért jöttem, mert apád hívat. És… ööö… szólok neki, hogy kicsit késni fogsz.
Vivus a fejét az ajtóhoz döntve válaszolt. – Tíz perc múlva megyek.
- Rendben.

A derekán először egy, majd még egy kar csúszott fel szorosan megölelve a lányt.
- Hát picim, szerintem legközelebb alkalmazunk kellene egy ajtózáró bűbájt – nevetett kajánul az idősebb Malfoy, majd elkezdte csókolgatni a lány nyakát. – Szerintem abba a tíz percbe, még belefér egy menet. Szerinted?
Vivus nem tudott visszafojtani egy mosolyt. – Elképzelhető, ha sietünk. De kérlek, küldj rá az ajtóra egy bűbájt.
- Megoldva.


***
A lány tanácstalanul forgatta a kezében a borítékot, közben pedig Perseluson gondolkodott. Nem tudta mennyi idő alatt tért vissza a férfi. Ő továbbra is a plafont bámulta a hátán fekve egyik karja a hasán nyugodott, a másikkal pedig teste mellett szorongatta a borítékot.
- Nem alszol? – kérdezte semleges hangon a férfi.
- Fekszek – felelte vállát megvonva Judy.
- Értem – mondta vontatottan a férfi. Majd odasétált az ágyhoz. Fejét kicsit oldalra döntve kezdte el figyelni a lányt.
- Mi a gond? – kérdezte, közben kisimított egy tincset a lány arcából.
- Semmi – felelte a lány, közben behunyta a szemét egy pillanatra.
- Nem úgy látszik – felelte a férfi, miközben leült az ágy szélére. – Látom rajtad, hogy bánt valami.
- Az előbb megbántottalak, ugye? – kérdezte végül a lány továbbra is a plafonnal szemezve.
A férfinek egy sóhaj szaladt ki a száján.
- Nem tagadom, nem esett jól az a mondatod, de nincs semmi gond. Nem tudhattad, hogy a szüleim már meghaltak.

***
Nem sokkal később az igazgatónál.
- Draco? – vonta fel csodálkozva a szemöldökét a lány.
- Perselus, Miss Fenson! Draco is magukkal fog menni Franciaországba.
- Én nem akartam elmenni – szabadkozott a fiú. – Ha itt maradnék, akkor egy szobába zárva kellene élnem a Roxfortban, mert félnének, hogy Voldemort megtudja, életben vagyok, vagy rosszabb esetben az apám jön rá. Akkor pedig nekem végem, nem mintha annyira bánnám…


- Draco, ne beszélj így! Albus szerintem kifelejtettél egy nagyon fontos részletet – mondta a bájital professzor.
Az igazgató huncutul nézett. –Éspedig?
- Draco nem jöhet velünk Franciaországba. Van egy olyan érzésem, hogy a Crow birtokra kaptunk meghívást. Igazam van?
- Vivusékhoz? – csillant fel Judy szeme.
- Igen, pontosan. Philip elszállásol titeket, míg nem találunk jobb helyet.
- De igazgatóúr. Tudja, hogy ki Vivus vőlegénye?
- Igen. De ne aggódj emiatt, megváltozott.
- Egy mocskos halálfaló soha nem változik – vetette oda Piton.
Az igazgató szeme elkomorult. – Te is az voltál.
- Igen, voltam, de már nem vagyok az, ellenben Luciussal.
- Ő is csak volt, megmentette a lány életét!
- Albus ismerem őt, soha nem változik meg! –vesztette el a maradék türelmét a mardekáros házvezető.
- Álljon meg a fáklyásmenet! – Draco értetlenül nézett a két felnőttre. – Azt akarják, hogy én egy gyilkos házába menjek? Hermione gyilkosának házába? Soha!
- De Draco…
- Nem, Judy! Azért, mert még múltkor megpróbált meggyőzni… az nem jelent semmit.
- Ebben sajnos nem te döntesz fiam – mondta az igazgató.


- Remek… - morgott keserűen az ifjabb Malfoy. – Inkább önként megyek Voldemorthoz…
- Philip tudja, hogy te is mész – mondta az igazgató.
- Remek – dünnyögte Draco. – Egyéb jó hír?
- Megpróbálja úgy intézni, hogy minél kevesebb időt töltsetek együtt, mind te és az apád, illetve Vivus.
- Nem tudom ezt végigcsinálni. Sajnálom, Igazgató Úr – szólt Draco.
- Nem kell sokáig maradnotok, amint lehetőségetek lesz, átmehettek másik országba…
- Vagyis?
- Ha valamelyik barátom jelzi, hogy van egy biztonságos óvóhely, aminek a védelme hasonló a Crow kastélyéhoz, akkor elhagyhatjátok Franciaországot.
- Remek… - dohogta Draco.
- Albus – szólt közbe Piton. – Már csak egyet nem értek.
- Mi lenne az fiam?
- Kit fog eljátszani Draco? Ha így odamenne, az felérne egy öngyilkossággal, így gondolom valami hasonló lesz a megoldás.
- Valóban – mosolyodott el Dumbledore, majd némi tétovázás után válaszolt. – Az unokaöcsédet.
- Az unokaöcsémet? – horkant fel Piton. – Lucius nem hülye! Jól tudja, hogy nincs testvérem.
- Lehetett.
- Hogy én erre miért nem gondoltam? – kérdezte gúnyosan Piton. – Elmondaná esetleg, hogy milyen mesével etessem meg Luciust.
- Azt rád bízom fiam, tudom, hogy ki fogsz találni valamit.

- Ez képtelenség! –dohogott Piton. – Különben is, nem is hasonlít rám.
- Egy egyszerű transzformációs varázslattal megoldható – fejtette ki Judy.
- Na, persze! Ki is áll kinek az oldalán?! – célzott a lány délelőtti kitörésére. – Jaj, ez most kicsinyes volt!
- Nem is!
- De!
- Nem! – vihogott a lány.
Draco nem bírta tovább, kifakadt. – Abba hagynátok? Ennyire gyerekesek nem lehettek!
- Egyetértek a fiatalúrral – somolygott az igazgató. – Indulnotok kellene. Draco, gyere közelebb! Ráirányította a fiúra a pálcáját, majd egy bonyolult pálcamozdulat sor után, elkiáltotta magát: - Retranportus Piton!
A szőke haj, szép lassan megnőtt, már-már a fiú válla alá ért, és fekete színt öltött, míg a kissé lányos arc karakteres vonásokat vett fel. Az orra drasztikusan átalakult, tisztára, mint a felnőtt Pitoné. Sportos alkata megnyúlt, de izmai megmaradtak. Egyetlen dolog nem változott, a szeme. Az még mindig az a szürke, tekintélyt parancsoló, rideg tekintett maradt, mely minden Malfoy fő ismertetőjele volt.
Míg Draco új külsejét nézegette egy közeli tükörben, addig Piton az igazgatóhoz fordult. – Albus, ez így nem jó! Nézd a szemét!

- Nem gond, hogy olyan maradt a szemszíne – mondta az igazgató.
- Miért? – ráncolta a homlokát Piton.
- Az anyjától is örökölhette volna, vagy az apjától, majd te eldöntöd.
- Köszönöm, Albus – vicsorogta a férfi.
- Ne dühöngj már, Perselus – szólt közbe Draco – Nekem sem öröm, hogy úgy nézek ki, mint egy Piton.
- Engem nem az zavar – lépett oda a fiúhoz. – Hanem félek, hogy a szemed el fog árulni apád előtt.
- Ha Draco ezt el akarja kerülni, akkor…
- Még szép, hogy el akarja – szólalt meg Piton. – Lázadt, Lucius pedig ezt nem tűri.
- Kösz, hogy kiállsz mellettem – szólt Draco.
- Kerülje a szemkontaktust az apjával – fejezte be a félbehagyott mondatot Dumbledore.
- Ő nem az apám – mondta a fiú. – Nem tekintem annak azt a mocskot, aki képes volt megölni az anyámat.

- Nyugodjatok már meg! –kiáltott fel Judy türelmét vesztve. – Mikor mehetünk?
- Akár most is – szólt meglepődve az igazgató, de Draco önelégült képéről nem lehetett letörölni a vigyort.
- Judy, nem hittem volna, hogy a hormonok ennyire a padlóra küldenek!
- Na, megállj! – kezdte el üldözni a fiút az irodában Judy. A két felnőtt megütközve nézte őket. Piton eszmélt fel hamarabb. Mikor a lány mellette rohant el, egyszerűen magához rántotta.
- Na, ebből elég! Olyanok vagytok, mint a két éves gyerekek!
- Nem is – durcizott Judy, miközben Draco, hogy megcáfolja a férfi állítását, nyelvet öltött rájuk.
- Ezt nem hiszem el! Na, jó! Viszlát, Albus!
- A zsuppkulcs, Perselus! – Az igazgató átnyújtott Pitonnak egy megbűvölt könyvet. – Philip kint fog várni rátok. Sok szerencsét – mondta végül mind hármójuknak címezve.

***
Órákkal korábban a Crow-kastélyban.

- Bocs a késésért, apu – mondta zihálva a lány.
- Látom, rohantál – jegyezte meg a férfi, miközben végigmérte a lányát. – Pedig még késtél is öt percet.
- Én…
- Azt hiszem, nem akarom tudni, hogy mi miatt maradtál el.
A lány lehajtott a fejét.
- Ma érkezik Judy Fenson, Perselus és James Piton.
- Hogy kicsoda? – húzta fel szemöldökét a lány.
- Judy Fenson…
- Addig képben vagyok, sőt még Perselus Pitonról is van fogalmam, hogy kicsoda. De ki az a James Piton?
- Perselus unokaöccse.
- Miért jönnek ide?
- Most nincs erre időnk. Mindjárt itt lesznek. A szobákat már elő készíttettem. A kastély nyugati szárnyába szállásoltuk el őket. Lejössz velem fogadni a vendégeinket?
- Igen. De, apám! Mi lesz Luciussal?
Philip látványosan felhúzta a szemölődét, és gúnyos mosolyt varázsolt ajkára. – Mi lenne?
- Pontosan tudod, apám! Mellesleg elfejtettem megemlíteni egy nagyon fontos dolgot.
- Éspedig?
- Mi… vagyis Lucius és én…
Ekkor meghallották a csengőt. – Később elmondod, kincsem.
- Jó majd később – sóhajtott a lány.

***

- Judy! – kiáltott fel örömében Vivus, mikor megpillantotta a lányt.
Dracónak ökölbeszorult a keze, mikor látta, amint megöleli egymást a két lány. Piton rátette a fiú vállára a kezét, és gyengéden megszorította.
- Philip! – fordult a keresztapjához Piton. – Örülök, hogy egy ideig élvezhetjük a vendégszeretetedet, és menedéket nyújtasz egy ideig a családomnak és nekem.
- Ez a legkevesebb, amit a rokonáért és barátjáért tehet az ember – húzta össze a szemöldökét Philip.

A lépcsőn a kissé zavart Safira és Lucius lépkedett lefelé. A nő még mindig rosszul érezte magát a délutáni incidens után, és érthető okokból férjének nem mesélte el ennek okát. Draco, ahogy meglátta apját már indult is felé. Szerencséjére Piton időben észbekapott, és magához rántotta a fiút, majd mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne tőle magához ölelte.
- Perselus, minő meglepetés!
- Lucius, Mrs. Crow! – hajtott fejet a fekete hajú férfi. – Hadd, mutassam be a mennyasszonyomat, Judyt… – A két nő kezet fogott.
- Végre megismerhetem a híres Fenson lányt – mosolygott mézesmázosan Vivus anyja.
- És az unokaöcsémet… – Itt Piton kissé zavarba jött, ezt a részt nem beszélték át a fiúval, ezért az első nevet, ami beugrott neki, rávágta. Ami nevezetesen a legutálatosabb embernek a neve volt.
- James Piton.
- Neked olyan is van? – nevetett gúnyosan Lucius. – Nincs is testvéred!
Piton idegesen vágott vissza. – Úgy látszik, mégis van.
- Ööö… emberek! Miért állunk itt, amikor a szalonban is beszélhetnénk? – Vivus próbálta menteni a menthetőt.
- Igazad van! Menjünk be! –sietett segítségére Judy. Majd példát mutatva elindultak.

- Mondd csak, Perselus – szólt Lucius rögtön, miután helyet foglalt a szalonban a férfi mellett. – Hogyhogy nem tudott senki sem a te drágalátos testvéredről?
A férfi megvonta vállát. Hiába, ha valaki évekig kémkedett, és szerepet játszott, akkor tudnia kell improvizálni.
- Az öcsémről azért nem halhattál – kezdte rezzenéstelen arccal a férfi –, mert aranyvérű létére muglival kötött házasságot.
- Te pedig – látom – követed a hagyományt…
- Idefigyelj, Lucius! – sziszegte Piton. – Neked ehhez nincsen semmi közöd! Én sem szólok bele a te életedbe, és igazán hálás lennék, ha te sem avatkoznál bele az enyémbe.
- Legközelebb majd szem előtt tartom – válaszolta a másik. – Egyébként bravúros volt a szökésed.
- Lucius, Perselus… - hallatszott egy rideg hang. – A nézeteltéréseiteket majd egymás közt vitassátok meg, ne pedig úgymond közönség előtt. Két gyerek hozzátok képest semmi!
- Köszönöm, Philip! – morogta Piton. – Tudtam, hogy rád számíthatok.
- Persze, hogy számíthatsz, még akkor is, ha gyerekesen viselkedsz.
A többiek már alig bírták visszatartani a nevetésüket, még Piton sem tudta elnémítani őket jeges pillantásával.
- Azt hiszem, öregszem – mondta lehangoltan.
- Már nem működik a „ha nem fejezitek be, akkor Griffendéles fej fog hullni nézésed”? – kérdezte mosolyogva Judy, miközben a férfi mellé lépett, majd elnyomott egy ásítást.
- Philip? Megmutatnád a szobánkat – kérdezte egy kicsit aggódóan Piton.
- Ne aggódj – motyogta Judy. – Csak fáradt vagyok, és terhes, nem pedig beteg.
- Akkor is most pihenned kell!
Judy akaratosan Vivus felé fordult. – Na, megyünk a szobádba?
- Mi? – rökönyödött meg Piton, de Lucius se maradt tétlen. –Vivus, mi lesz a beígért repetával?
- Lucius, tudsz várni. Ha jól emlékszem, délben elég sokban lehetett részed.
Philip felháborodtan, míg Draco, vagyis immár James vidoran nézet maga elé. – Vivus! Közösségben vagy, légy szíves ne teregesd ki a magánéleted!
- Na de, apám! Honnan veszed? Nem erre neveltetek. – Itt ördögi mosolyra húzta a száját. – Mi csak az ebéd témáját vitattuk meg Luciussal.
- El tudom képzelni!
- Annak ellenére mi szeretnénk tudni, hol találjuk a szobánkat. – szólalt meg végül Draco.

Judy megtántorodott, és belekapaszkodott a legközelebbi szilárd dologba, ami történetesen Piton karja volt.
- Igen – mondta vontatottan Piton. – Szeretnénk mindhárman látni a szobánkat. Minden rendben? – kérdezte a lányhoz fordulva közben átkarolta őt.

***

- Végre egy kis nyugalom – szólalt meg Lucius miközben egymás mellett feküdtek Vivussal az ágyon. – Nem tudtam volna elviselni, ha akár még egy percig együtt kell lennem Perselusszal.
- Téged nem emlékeztet valakire az unokaöccse? – kérdezte a lány, miközben a baldachinos ágy mennyezetét figyelte.
- De. Kísérteties a hasonlóság közte és Piton közt. De most ne beszéljünk erről – szólt a férfi, s oldalára fordult, majd elkezdte figyelni a lány arcát. - Tudod, mire jöttem rá? – nézte a gyönyörű vízkék szemeket.
- Na, mire?
- Ki kell engesztelned!
Vivus felhúzta a szemöldökét. –Mert?
- Hát nagyon gonosz voltál nem is olyan régen a szalonban. Nincs repeta? Nagyon a szívembe téptél ezzel – játszott rá Lucius.
- De sajnállak! Hmm… - hajolt közelebb a férfihoz, majd megérintette annak ajkait. – Talán kiengesztelhetlek, persze, csak ha szeretnéd.
- Ne kínoz már, asszony! – erőszakoskodott.
- Asszony? Jobb, ha leszoksz erről a szóról, mert még nem vagyok az.
- Hm, tényleg? – kérdezte Lucius, majd megcsókolta a lány ajkait.
- Nem vagyok még az – mondta a lány mikor levegőt vett.
- Előbbre kéne hoznunk az esküvőt – felelte Lucius.
- Mi? – kérdezte Vivus elszakadva Luciustól egy pillanatra, kezeivel a férfi mellkasára támaszkodott.
- Én komolyan gondoltam, amit mondtam annak idején – felelte a férfi. – Szeretnélek feleségül venni.
- És ha nemet mondok? – kérdezte huncutul vigyorogva a lány.
- Olyan nem lesz, szerintem – mosolygott a férfi is.
- Tudod, mit? A válaszom nem.
Lucius a választ hallva fogta magát, és felkelt a lány mellől. Annak kérdő tekintetére, csak ennyit mondott: - Rendben, akkor én most megyek is.
- Mi? Miért? – döbbent meg a lány. – Hova mész?
- A szobámba. Jó éjt!
Vivus felpattant, és szinte letámadta a férfit. Lábait Malfoy dereka köré csavarta, és úgy falta ajkait. Percek alatt megszabadította a felsőjétől, majd egyik karja a férfi alsó domborulatára siklott, amivel egy hangos morgást sikerült előcsalni a férfiból. Még egy kicsit ingerelte, majd magának is csalódást okozva eltávolodott.
- Na, mégsem mész? – kacérkodott.
Malfoy szemében perzselő vágy villant fel. Vivus már tudta, innen nincs menekvés, és nagyon „megbánja” még az előző kis akcióját.

- A kis telhetetlen – suttogta Vivus, miközben a férfi nekiállt leszedni róla a ruhát.
- Te teszel azzá – mosolygott a férfi. Már a lány blúzának kigombolásával volt elfoglalva.
Egy csókot nyomott a lány meztelen hasára. Vivus beletúrt a férfi hajába.
- Hm – nyújtózott egyet a lány.

Luciusnak felcsillant a szeme. –Vivus, bízol bennem?
- Mii… - sóhajtott bele a csókba a lány.
- Bízol bennem?
- Azt teszel velem, amit csak akarsz.
A férfi csak erre várt. – Mindjárt jövök. Vetkőz le teljesen, és feküdj az ágyra – adta ki a parancsot. Vivus úgy tett. Két perc múlva ért vissza Malfoy, a kezében egy tál gyümölcs és egy doboz volt. A lány szeme felcsillant, már felkelt volna, de a másik ráparancsolt. – Maradj ott!
- De…
- Semmi de, feküdj vissza!

A férfi, néhány szem szőlőt helyezett el a lány hasára, köréjük pedig csoki öntetet öntött.
Kezével elkezdte masszírozni a lány mellét, majd bekapta az első szőlőszemet, és nekiállt lenyalni a csokit a lány hasáról, mire az jól halható kéjjel sóhajtott fel.
Egyre lejjebb haladt. Felnézett a lányra, aki várakozóan tekintett rá vissza. Lehúzta Vivus bugyiját, majd nyelvével, elkezdte kényeztetni a lány legérzékenyebb pontját. A sóhajok egyre hangosabbak lettek.
Vivus vére szinte forrt, a levegő kéjes nyögésektől volt terhes, és Lucius csak folytatta a játékot. – Most te jössz!
- Mi? Lucius… kérlek… – nézett rá átható tekintettel a lány.
A férfi elvigyorodott. – Most megtanulod, hogy nem jó kikezdeni egy Malfoy-al. Gyerünk!
Vivus mit volt mit tenni, engedelmeskedett. Ujjai végigszántottak a férfi testén, alulról felfelé, és megállapodtak a hajánál. Majd erősen megragadt azt, ezzel erős nyögést csalva elő a férfiból. Vivus pontosan tudta, hogy az vőlegénye egyik erogén zónája. Addig húzta a haját, míg a másik nyaka szabaddá nem vált, majd harapdálni, és szívni kezdte. Ennek következtében egy hatalmas vörös folt maradt ajkai nyomán a sápadt bőrön. Szép lassan ment lejjebb és lejjebb, a fehér mellkasnál tovább elidőzött, hangos hörgéseket csalva elő párjából. Az övet meglepő rutinnal oldotta ki, és már csak egy fekete ruhadarab választotta el a kívánt gyönyörtől. Egy pillanatra visszatérve az ajkakhoz hajolt, de közben keze se maradt tétlen, az ágaskodó férfiasságra tévedt. Végül mindkettőjük örömére megszabadította a férfit az alsótól is, és kezével, majd szájával izgatta a hímtagot. Szép lassan a makktól lefelé halad, majd vissza. Lucius nem bírva tovább, megálljt parancsolt. Felrántotta a lányt, majd keményen beléhatolt. Innen a mennyország ismét csak néhány percre volt.

***

- Perselus, minden rendben? – kérdezte a férfit az ajtóban tétován álló Draco.
- Hm, persze – válaszolt fáradtan a kérdezett.
- Fáradtnak tűnsz – szólt Draco.
- Nem is – ellenkezett a másik.
- Perselus, ne is tagadd! Süt rólad! Ne mond, hogy a táskák dísznek vannak a szemed alatt.
- Amikor kémkedtem, volt rosszabb is.
- Csak? – vonta fel a szemöldökét a fiú.
- Hosszú – vonta meg a vállát a férfi. Közben végigsimított az ágyon alvó lány arcán, aki álmában megmarkolta a kezét. Piton arcára halvány mosoly ült ki.
- Van időm. Aggódom érted!
- Most tudod, hogy nem arról van szó, velem mi van. Hanem Judyról és Legademáról…
- Kicsodáról? – vonta fel a szemöldökét a fiú.
Piton elmesélt neki mindent.

- Perselus, én nem úgy ismerlek, mint aki hisz az ilyen jóslatokban. – érvelt a fiatalabb.
- De ez nem jóslat. Láttam! Éreztem! Én ott voltam!
- Pihenned kellene.
Piton megrázta a fejét. – Nem lehet. Addig, míg nincs vége a háborúnak, nincs vége Voldemortnak, nem pihenhetek.
- Nem maradhatsz életed végéig ébren.
- Kösz, hogy ilyen hosszú életet jósolsz nekem – mosolygott Piton.
- Nincs olyan szerencsém, hogy megszabaduljak tőled, inkább beletörődök a gondolatba…
- Láttam rosszul érintett az apáddal való találkozás – szakította félbe Dracót Piton.
- Perselus – hajtotta le a fejét a fiú –, nem tudom, hogyan fogom kerülgetni őt talán hetekig vagy hónapokig. Amikor meglátom, olyan bosszúvágy fog el, ami semmihez sem fogható, hiába ő az apám.
- Talán nem kell sokáig itt maradnunk – ölelte át a férfi a fiú vállát. – Kedvelem Philipet, de Luciusszal együtt élni nem épp álmaim netovábbja.