|
5.fejezet
Szárnyaszegett and Vivus 2008.06.22. 22:08
 Ezt is megértük! :) Van bétánk, így felkerült egy újabb fejezet. Reméljük, hogy a következőre nem kell majd ennyit várnotok! Jó olvasást! Kritikákat továbbra is örömmel olvasunk! :)
írta: Vivus és Szárnyaszegett
bétázta: Blood Rose
- Hogyhogy? Hát nem veled van? Mikor ment el? Ebben az állapotban? – aggodalmaskodott Piton. Draco értetlen arcát látva, hozzá fűzte: - Állapotos.
- Mondott valamit, csak tudnám, hogy ki az a szemét!
- Szemét? – a bájitalmester egyre kevésbé értette a dolgokat.
- Hát, amit Judy eddig mesélt. Képes lett volna elvetetni vele a gyereket.
- Ezt mondta? – kérdezte meghökkenve Piton.
- Igen! – felelte Draco… – Várjunk, te tudod, ki az? – kérdezte a fiú kíváncsi tekintettel.
- Öhm, éppenséggel, igen – felelte vontatottan a férfi.
- Ki az? – kiabált Draco. – Ki volt az a szemét?! Mondd meg! – követelte a fiú.
- Draco – mondta látszólag nyugodt hangon a férfi. -, majd, ha ő akarja, elmondja.
- Na én most megyek és megkeresem, addig maradj nyugton és az ágyban – nyomta meg az ágy szót.
- Miért – húzta szkeptikusan fel a szemöldökét a fiatalabb. –, szerinted hova mehetnék? Az igazgató különben is meghagyta, hogy jobb, ha azt hiszik, hogy már nem élek.
- Ez így igaz.
Ekkor csörömpölés hallatszott a szomszéd helyiségből.
Piton összeszűkült szemekkel, pálcáját maga elé tartva indult el a szomszédos szobába.
- Judy? – kérdezte meglepetten, mikor megpillantotta a lányt, amint ott áll a helyiség közepén, a lába előtt pedig egy összetört bájitalos fiola hevert.
- Elnézést – motyogta a lány. – Evapores! – suttogta pálcáját az üvegszilánkokra szegezve.
Majd lehajolt, hogy összeszedje a üvegcse darabjait.
- Nem lenne egyszerűbb egy varázsigével? – kérdezte Piton, majd nekidőlt a falnak és úgy figyelte a lányt.
Nézte, ahogy selymes tapintású haján megcsillant a lámpa fénye. Mit nem adott volna, ha végigsimíthatott volna rajta. Nem érte volna be ennyivel… Ezt ő is jól tudta.
- Aú – nyögött fel a lány.
- Gratulálok – próbálta Piton gúnyos hangnemben mondani. – Mondtam, hogy egyszerűbb lett volna egy varázslattal elintézni, vagy ha felülmúlta volna az a képességeit, akkor engedhetett volna az átkozott Griffendéles büszkeségéből és kérhetett volna tőlem segítséget.
- Magától soha – sziszegte a lány, majd sarkon fordult és ott hagyta a még mindig meglepetten álló professzort.
***
Órákkal előbb, a Roxfort igazgatói irodájában:
- Albus, most mi legyen? Lucius azóta biztos, hogy beszélt a Nagyúrral. Nem hiszem, hogy továbbra is megbízik bennem, főleg, ha kiderül a szerepem.
- Hogy van az ifjabbik Malfoy? Mrs. Malfoy?
- Narcissa nem élte túl. Dracót is alig sikerült élve kihúznom a roncsok alól, hülye kölyök. Mit hitt, hogy képes elbánni az apjával?
- Perselus, higgadj le, te mit tettél volna a helyében?
Albuson most látszott meg a kor, most egy megtört ember ült Piton előtt. Piton most eszmélt rá, hogy mekkorát is csalódhatott az idősebb. Hisz egy nap alatt sikerült elvesztenie az iskola két legjobb diákját, látott széthullani egy családot. Hát mégse minden az aranyvér.
- Most mit fog tenni, Albus? – kérdezte kis idő után Piton.
- Gondolkodom rajta Perselus.
- Van egy rossz előérzetem – szólalt meg egy kis idő után a fiatalabbik férfi.
- Mi lenne az? – kérdezte az igazgató kissé előredőlve a székében.
- Keresni fogja Lucius a fiút. Több okból is kifolyólag, mert a fiú tudja, hogy az apja ölte meg Narcissa-t, másrészt meg Lucius nem olyan ember, aki olyan egyszerűen beletörődik abba, hogy a saját fia rátámadott. Nem fog neki számítani, hogy sikerült-e neki fizikailag vagy sem. Elég lesz Luciusnak a lázadás ténye ahhoz, hogy bosszút álljon a saját fián.
- Tudom. – sóhajtott fel az igazgató, miközben helyet foglalt a székében. – El kell terjesztenünk, hogy meghalt. Rád bízhatom, hogy ezt a levelet vidd el a bagolyházba és add fel a Próféta szerkesztőjének?
- Persze.
Percek múltán a férfi, már a bagolyház felé tartott. Türelmetlenül adta fel a levelet. Minél előbb szeretett volna beszélni Judyval. És ki kell derítenie, hogy Voldermort árulónak tartja-e, megbízik-e egyáltalán még benne. Ha nem, hát itt a vég. Nem lesz második esélye. Nincs több megbocsátás. Mindenképp beszélnie kell a lánnyal.
„Nagy levegő” – mondogatta magában, miközben a lakosztálya felé haladt.
A bejárat előtt az igazgató már várta.
- Mit keresel itt, Albus? – kérdezte.
- Meg akarlak kérni, hogy ne menj vissza Voldemorthoz.
- Albus – csóválta a fejét Piton. – Te is jól tudod, a rendnek csak egy beépített embere van. Nem fogsz találni egy másikat rövid időn belül.
- Életveszélyes dolog – mondta az idős mágus.
- Eddig sem volt gyerekjáték, Albus. Sajnálom, de vissza kell mennem.
***
Érezte, ahogy egy kéz kisimítja a tincseket a homlokából. Olyan puha volt az, és annyira jólesett neki a gyengédség. Karjával átfogta az idegen kezet, majd leemelte homlokáról és erősen megszorította.
- Jól vagy, Vivus? – hallott egy aggódó hangot.
- Igen – suttogta erőtlenül a lány. – Csak fáradt vagyok.
Nagy nehezen kinyitotta szemeit, s belenézett Lucius aggodalmat tükröző szürke szemeibe.
- Vivus, figyelj rám, elég erősnek érzed magad?
- Attól függ, hogy mihez. Jelenleg semmilyen akrobatikus mozgássorozatot nem tudok előadni, még ha te kéred is – húzódott kis mosolyra a szája, de Malfoy szigorú, mégis szeretetteljes tekintettel nézet vissza rá.
- Ne viccelj, rájöhettél volna, hogy nem az erőséged. Különben, Voldemort vár, ne kérlek, ne ijedj meg – ismerte fel a félelmet a lányszemében. – Nem akar bántani, csak beszélni szeretne velünk, leginkább velem.
- Akkor, indulás.
Miután harmadszor esett vissza az ágyra, Lucius a hóna alá nyúlt és felsegítette, apró léptekkel indultak meg az ajtó felé.
- Jó estét – köszöntek egyszerre.
- Már vártalak benneteket – bólintott Voldemort.
- Jöttünk, ahogy tudtunk – szabadkozott Malfoy. – A lány még nem volt olyan állapotban, hogy eljöhessen…
- Ne magyarázkodj! – intette le a Sötét Nagyúr. – Megnéztem azokat a bizonyos – Pitonnal kapcsolatos – emlékeket…
- Igen? – kapta fel érdeklődően a fejét Lucius.
- Igen – bólintott a másik.
- És mit gondol, Uram? – kérdezte óvatosan Lucius.
- Nem tudom, hogy mit gondoljak… De térjünk a lényegre – mondta végül. – Szeretnék Miss Crowval négyszemközt beszélni.
Lucius nagy nehezen, de kisétált a teremből. Féltette a lányt és elképzelése se volt, hogy mit akarhat a Nagyúr tőle. Úgy volt, hogy a lányt békén hagyja és megtárgyalják Piton ügyét. Ahogy a mondás is tartja: Varázsló tervez, Merlin végez.
- Igen, Nagyuram – ereszkedett fél térdre a lány. - Miben állhatók a szolgálatodra?
- Kell a tested!
- A testem, de… mégis miért? – döbbent meg Vivus.
- Amikor Lucius órákkal ezelőtt behozott és a segítségemet kérte, én segítettem. Nem hagyhattam veszni egy ilyen remek vért, egy ilyen tehetséget. De – emelte fel a kezét figyelmeztetés képen –, ne bízd el magad, ha a szükség úgy kívánja, végzek veled. Visszatérve az előző témához, tudom, hogy gyereket vársz. Ikreket.
A lányon volt a meglepődés sora, nem tudta, hogy terhes. Mi lesz most? Eddig csak a saját életéért kellett aggódnia, de most itt hordja a szíve alatt Lucius gyermekeit. És a szemben álló görény tudja ezt, sőt a testét akarja. Vivus elméje folyamatosan küzdött Voldermort behatolása ellen. A férfi megunva azt, hogy semmi érdemleges információt, érzést nem tud kiszedni a lányból, feladta.
” Már most látszik, mekkora is a hatalma. Egy ilyen súlyos átok után is képes kivédeni a támadásokat az elméje ellen, egyszerűen lenyűgöző. De ezt nem engedhettem meg neki!" Befejezvén a gondolatmenetet, közelebb lépett és megragadta a lány nyakát.
- Az életeddel tartozol nekem asszony, vigyázz, hogy mit csinálsz! Megértetted?
- I…igenis Nagyúr. Kérem, kérem, engedjen el, nem kapok levegőt.
Miután az elengedte, a földön térdelő lányhoz lépett és hosszú ujjaival végigszánkázott a lány ajkain. Az érzés teljesen megrészegítette, ahogy a lány beleremegett érintéseibe. Hát ezért szereti Lucius - szaladt át a gondolat a fején.
Eltelt negyed óra, majd fél, majd egy egész. A férfi már igazán kezdett aggódni a lányért. Mégis, mit tehet vele Voldemort? Végtelennek tűnő idő után, végre mindketten feltűntek.
***
- Mi a gond? - kérdezte Lucius, amikor már biztonságban voltak.
- Semmi - suttogta a lány. - Csak fáradt vagyok - próbált mosolyt erőltetni az arcára.
- Nem tudsz átverni - csóválta a fejét a férfi, miközben leült a lány mellé a kanapéra. - Látom rajtad, hogy valami nincs rendben veled. Mit csinált veled a Sötét Nagyur?
- Semmit. - motyogta a lány - csupán elmondta, hogy mihez tartsam magam.
- Biztos jól vagy? - aggodalmaskodott a férfi. - Sápadtnak látszol.
- Mégis mit vársz? - csattant fel idegesen a lány. - A drága fiad kis híján megölt.
A férfi csak nézte őt egy hosszú pillanatig, majd megszólalt.
- Megkérhetlek arra, hogy pihenj le? - kérdezte a férfi. - Aludj egyet, szükséged lesz minden erődre.
- Mész valahova? - vonta össze a szemöldökét a lány.
- Igen, el kell mennem néhány főzetért, meg újságért.
- Felismerhetnek! - kiáltott fel aggodalmasan a lány.
- Ne aggódj, nem lesz semmi gond, elváltoztatom a külsőmet. De most megyek és kérlek, pihenj le - mondta, majd adott egy szenvedélyes csókot a lánynak.
Egy sötét ballonkabátos férfi sétált az éjszakában. Malfoy még mindig nem jött rá, hogy mi tarthatott olyan sokáig. Mit akarhatott Voldermort a lánytól?
Látta az ujjnyomokat és a félelmet a szemében. Az a mindig életerős, bátor lány, akinek megismerte, megváltozott. Emlékezett arra, amikor csak bosszúból kereste fel Vivust. Az apján akart bosszút állni, mégis ő volt a második nő, igen már nő – jelentette ki magában –, kinek sikerült közel férkőznie a szívéhez. Nyálasan hangzik, de hát ezt érzi.
Az Abszol út szinte teljesen kihalt volt, csupán egy-két sietős alak volt a máskor élettel teli utcán.
Megvonta a vállát, ő nem emiatt jött. Útját az egyik közeli patika felé vette, a csuklyát közben lehúzta az arcáról. Tudta, hogy úgysem fogják felismerni, hiszen megváltoztatta kinézetét. Majd belépett az ajtón, a készséges patikus rögtön odasietett hozzá és kérdezősködött, hogy mit akar.
- Csupán néhány Erősítő-, Nyugtatófőzetért jöttem – intette le a másik férfit, mikor az megpróbált megvetetni vele, még vagy tíz másféle, haszontalan főzetet.
- Értse meg! – mondta nyomatékosan, közben próbálta megőrizni nyugodtságát. Nem lett volna túl jó, ha megátkozza a férfit. – Csupán ezekre van szükségem!
Majd odalépett a pulthoz, hogy fizethessen. Látta, hogy ott hever az Esti Próféta legfrissebb példánya. Kíváncsi pillantást vetett az újságra, fejjel lefelé nem igazán tudta elolvasni az egyik címet, de annyit kivett, hogy Malfoy.
- Megnézhetném egy pillanatra? – kérdezte a patikust, aki csupán bólintott beleegyezése jeléül.
Vége a Malfoy-családnak?
Állt a főcímben. Megdöbbenve olvasta végig az újságcikket, majd rögtön fizetet és kisietett az üzletből. Kezében az újsággal dehopponált, a tér közepéről. A sötét szirten álló kastély fenyegetően magasodott fölé, de őt kicsit se izgatta. Meghalt a fia, vége a Malfoy családnak, szinte sokkolta a hír. Ahogy elérte a várva várt ajtót, megtorpant. Hisz a Nagyúr kérése az volt, hozza elé a fiát élve vagy holtan. Míg nála csak egy újságcikk van, de ha már eddig eljött nem fog visszariadni.
- Nagyúr! – hajtott fejet a férfi. Felemelvén a fejét, meglepetés kúszott végig a megkeményedetett arcvonásokon. Vivus a trón lábánál ült, maga elé bámulva a semmibe.
- Mit akarsz Lucius? – kérdezte a másik.
- Nagyuram… - nem tudta folytatni.
- Mondjad, különben a Cruciatus átok fogja megoldani a nyelvedet.
- Elnézést – hajtotta meg a fejét a férfi. – Dracóról lenne szó… - kezdte.
- Csakugyan? – csodálkozott Voldemort. – Mi van a fiaddal? Azt mondtam, hogy hozd el magaddal élve, vagy holtan.
- Nagyuram… A fiú halott.
Vivus meglepődve nézett fel.
- Itt az újság – tette hozzá Lucius.
- Azt hiszem Miss Crow szeretne neked valamit mondani, barátom – mondta Voldemort miután, elvette az újságot, majd vetett egy figyelmeztető pillantást a lányra.
- Mi az? – kérdezte Lucius, letérdelve a lány mellé.
A lány nyelt egyet.
- Lucius, ikreket várok…
- Micsoda?
Ennyit tudott csak kinyögni, az idősebb Malfoy. Voldermort látva hűséges szolgája arcát tovább fokozta a férfi kíntusáját.
- Holnap bizonyíthatod hűségedet Lucius.
- Mégis miben? Nem volt elég, hogy lebuktattam az árulót?
- Elég! Ha azt mondom, hogy bizonyíts te, azt fogod tenni! A lány majd mindenről felvilágosít, elvárom, hogy részt vegyél a ceremónián. Hisz a te véred is - húzta el az orrát (már ha lett volna neki XD).
- Mégis mi volt ez az egész? – kiáltott a lányra Lucius.
- Te nem is örülsz? – kérdezte, nagyot nyelve a lány.
A fenébe is! – gondolta. Az összes férfi ugyanolyan szemét. Ő is csak arra volt jó Luciusnak, mint Judy Pitonnak. Most, pedig…
- Hogyne örülnék! – lépett oda a lány mellé és átölelte. – Csak túlságosan is váratlan volt – mondta, majd egy csókolt lehelt a lány szájára.
- Egyet nem értek csupán – mondta elgondolkodva Lucius, miközben kibontakozott a lány öleléséből. – Mit akar Voldemort, hogy mivel bizonyítsam a hűségemet?
Vivus felnézett rá, de egy hangot se tudott kinyögni. Csak nézett a szürke szempárba és minden ereje elhagyta, hát hogy mondja meg neki? Most vesztette el a fiát, még ha nem is mondta, de szerette. Bizonyos szintig mindenképpen. És most mondja el neki, hogy a leendő gyermekei félig nem is az övéi lesznek? Hogy Voldermort az ősi, Artinimea varázslatot akarja végre hajtani rajta? Nem, nem mondhatja el neki, még nem. De meddig húzhatná az időt? Holnapig…az nem sok. El kellene menekülniük, de hova? Mindkét oldal a fogát feni rájuk.
Lucius látva a lány összezavart tekintetét, még jobban szorongott. Elképzelése se volt, mi lehet a gond. Hisz most tudta meg, hogy ikrei fognak születni. Draco születése óta nem volt ilyen boldog. Lehet ezt boldogságnak nevezni?
- Mi a gond, Szívem? – kérdezte Lucius, meglepődve még saját magán is. Az rendben van, hogy rendes szokott lenni a lánnyal, de ennyire? Mi okozhatja ezt? Mi az a furcsa, mindeddig tapasztalatlan érzés? Ez lenne a szerelem, amit eddig soha nem tapasztalt? Világgá kiabálta volna az örömét. Itt volt mellette egy lány, akit szeretett, és aki viszont szerette őt és most az ő gyermekét hordja. Úgy érezte, most bármit meg tudna tenni. Szembeszállna bármivel, ami a boldogságuk útjába állhat. Talán most egy új esélyt kapott a sorstól?
Draco halála is egy vízválasztó lett volna? Az is egy darab lett volna csak, ami emlékeztette volna őt a múltra? Most pedig lezárhatja a múltat és elindulhat egy szebb jövő felé?
Mi lehet a baja a lánynak? Mintha elbizonytalanodott volna. Mi lehet a gond? Ő már nem szereti? Nem?
- Vivus, légy szíves – fordult a lányhoz, és mélyen belenézett annak a szemébe. -, mondd el mi bánt! Ne mondd, hogy semmi, mert látom rajtad, hogy valami gond van. Legyen bármi tudd, én melletted vagyok, mellettetek állok – szorította meg a lány kézfejét.
- Voldemort fizetséget kér azért, hogy meggyógyított – mondta a lány, majd elszakította tekintetét a férfiétól és zavartan nézte a szemközti falat. – A gyerekeket akarja…
- Micsoda? – kiáltott fel a férfi.
- Alkalmazni akarja az Artinimea bűbájt. Magához akarja láncolni a gyerekeket, azt akarja, hogy csak a külseje hasonlítson ránk, de a lelkük az övé legyen.
A lány beharapta ajkát.
- De ők nem tehetnek erről az egészről – motyogta a lány. – Túl nagy ár, nem akarom őket elveszíteni – rázta meg a fejét. - Miért kellett életben maradnom, ha ennek ők látják kárát? Miért Lucius? Miért? – kérdezte, miközben az arcát a férfi talárjába temette.
- Csss…Vivus, nyugodj meg. Csss… - próbálta nyugtatgatni a mellkasán zokogó lányt, de nem ment neki. Ő is ugyanolyan összezavarodott volt, nem tudta, hogy mi a helyes út. Eddig minden kétely nélkül megbízott Voldermortban, még a fiát is úgy nevelte, hogy büszke lehessen rá. De ez most más tészta. Egyik fiát már elvesztette, most veszítse el a másik kettőt? És a lány?
Voldermort tudta! Biztos tudta, ezért volt olyan kegyes. A sorsa mégis az, hogy minden szerettét elveszítse? A sok bűnös év, a gaztettek, a tivornyák. Hát ez lett a következménye. A gyerekek lelke a Nagyúré, míg a lány az átok miatt bele fog halni a szülésbe. Ez igazságtalanság, de nem fogja engedni.
- Vivus, kérlek, nézz rám. Nézz a szemembe. –emelte fel a lány fejét. A kétségbeeset tekintett a szívéig hatolt. - Pakolj össze, elmegyünk.
- Nem. Nem mehetünk, Lucius te is tudod, nekünk már nincs menekvés.
- Mindig van - de a szőkeség közbevágott.
- Nem, most nincs! Értsd már meg.
- Mi lett volna a feladatom? – jutott eszébe a Nagyúr előző megjegyzése, még a trónteremből. - Vivus, mondd el!
A sokadszori kérdésre se válaszoló lányt, vállát megragadva húzta közelebb. Sokkot kapott -nézett a lány szemébe. Gyengéden felemelve vitte az ágyhoz, majd a patikából hozott bájitalok nagy részét leöntötte a fiatal torkán. Percek múlva Vivus már az álmok földjén járt, hátrahagyva egy láthatatlan, szorongató érzéssel küszködő Lucius Malfoy-t.
Malfoy döntött, beszélni fog Voldemorttal, még ha az a saját életébe is került.
Szinte megijedt magától, mióta lett neki fontosabb a lány az életénél?
Erről ő tehet, a lánynak nem lett volna szabad beállnia a halálfalók közé. Nem, nem szabadott volna beszélnie a Sötét Nagyúrral a lány szándékáról. A múlton azonban kár bánkódni, azon az ember soha nem tud már semmit sem változtatni. Pedig milyen szép is lenne, ha visszamehetne és kijavíthatna mindent, talán teljesen új életet kezdhetne, akár a lány oldalán.
Vivus… Meg kell mentenie, nem halhat meg.
***
- Merre voltál, Judy? – kérdezte Draco, miután Piton elhagyta a lakosztályát.
- Bocs, Draco, de egy kicsit magányra volt szükségem.
- Nem akarsz róla beszélni, mi bánt ennyire? – kérdezte aggódva Draco.
A fiú meglepődött saját viselkedésén. Soha nem volt igazán jóban a lánnyal, most pedig tudni akarja, hogy mégis mi bántja Judy-t annyira, sőt segíteni szeretne neki.
- A szüleim muglik – kezdte el a lány. – Nem volt a közeli rokonaink közt se egy varázsló, se egy boszorkány. Amikor megkaptam a levelemet megvetettek, túlságosan is konzervatív felfogással bírtak, bűnnek tartották a mágiát…
Az ajtó hirtelen feltárult, rajta pedig az igazgató lépett be.
- Nincs itt Perselus? – kérdezte aggódva.
- Nem – rázta meg a két fiatal a fejét.
- Akkor elment…
A lány szíve szaporábban kezdett el verni, kezét ökölbe szorította, de nem tudta leplezni idegességét. Malfoy furcsán nézett rá, nem tudta elképzelni, hogy a lány által utált professzor hirtelen távozása miért váltott ki belőle ilyen heves reakciót.
- Mégis hova ment? – kérdezte gyorsan Judy.
- Fejébe vette, hogy elmegy Voldemorthoz, hogy kiderítse, hogy Malfoy felfedte-e előtte, hogy kémkedett a rend számára.
- Ne – suttogta erőtlenül a lány, majd berohant a számára kialakított szobába.
Tennie kell valamit, de sürgősen. Hiába utálta – vagyis jobban mondva próbálta utálni – Pitont, akkor sem hagyhatja meghalni.
Megérintette kézfején lévő apró, arabnyelvű írást.
Szájában sós ízt érzett, ez az egész Hermionét jutatta eszébe, még a lány találta ki, hogy tudjanak kommunikálni egymással legyenek bárhol is.
- Beszélni akarok Vivussal – mondogatta magában. – Beszélni akarok Vivussal…
A kézfején a jel felizzott, majd szép lassan az arab írás jelei kört alkotva a padlón, egy tükröt alkottak. Percek múlva, egy nagyon sápadt és beesett arc nézett vissza rá. Judy-nak meglepődni se volt ideje, mert a tükör másik végén álló megszólalt, hangja, mint ahogy a tulajdonosa is, éveket öregedet.
- Judy? Mondd, miért kerestél?
- Vivus, jól vagy? Mi történt?
- Hagyjuk a formaságokat, miért használtad a jelet? –hajolt közelebb a tükörféleséghez a frissen avatott halálfaló.
- A segítséged kell. Emlékezz - húzta el a garbója nyakát a másik. –, régen megmentettem az életed, tartozol.
- Nem kell emlékeztetned. Mit kívánsz? Hisz halálfaló lettem, mindenki üldözz. Pénz kell?
- Nem. Piton életét kérem, ha minden igaz, most fog megjeleni Voldermortnál. Tudja… tudja, hogy Piton az áruló? - mondta rekedt hangon, majd letérdelt a padlóra.
- Igen. Mégis, mit tehetnék?
- Mentsd meg. Nem kérek többet, és ezennel kvittek leszünk.
- Nem tudod, hogy mit kérsz tőlem. – egy könnycsepp indult útjára Vivus szeméből, szép lassan lefolyva a kecses nyakon. - Judy, nekem most már nem csak a saját életemet kell féltenem. Sőt, azt már nem is féltem. Rád kellett volna hallgatnom. Igazad volt részben. Tudnád, hogy Lucius, hogy megváltozott…
- Vivus, kevés az időnk. Kérlek! Mit értesz, az alatt hogy már nem csak magadra kell vigyáznod?
- Ikreket várok. Judy figyelj rám, megpróbálom megmenteni Pitont, de ígérj meg valamit! Meg kell ígérned.
- Mondd.
- Értesítsd az igazgatót, hogy Voldermort végre akarja…
- Vivus?? Hova tűntél? Vivuuusss! –csapott a kezével a földre Judy.
A kapcsolat megszakadt. Lucius belépvén a szobába a padlón fekvő eszméletlen lányhoz rohant.
Idegesen kezdett járkálni körbe-körbe a szobában, egyszerűen nem tudta mit tegyen. Azt sem tudta miért akarja megmenteni Pitont. És Vivus is…
- Jaj, istenem! – sóhajtott fel a lány.
Majd lerogyott a fal tövében a padlóra. Térdeit felhúzta, a kezével átölelte a lábait és elkezdte magát ringatni.
- Piton nem halhat meg – suttogta maga elé. – Nem érdemli meg.
Csendesen felzokogott.
Kopogás zaja zökkentette ki.
- Judy – hallotta Draco hangját. -, bejöhetek?
Majd a választ meg sem várva, a fiú belépett a szobába. Körbenézett, majd végül megpillantotta a hideg padlón kuporgó lányt.
- Gyere, állj fel – nyújtotta felé a kezét a másik. Mikor a lány felállt, megszédült és kis híján el is esett, de Draco még időben elkapta.
- Alig állsz a lábadon – mondta, majd ölébe vette a lányt és lefektette az ágyra. – Pihenj – mondta neki, maga is meglepődött, hogy a hangja kedves volt. – Nem tesz jót se neked, sem a babának az állandó idegeskedés – motyogta a fiú. – Hidd el, minden rendben lesz! Az ostoba srác is rá fog döbbeni, hogy mennyit veszít, ha nem tér észhez. Hidd el! Én is segíteni fogok neked – bizonygatta a fiú, majd egy takarót varázsolt a reszkető lányra.
- Szólok az igazgatónak, rendben? – kérdezte Draco – Ő biztos ki fog találni valamit. Légy szíves, maradj az ágyban és próbálj pihenni.
- Jó – motyogta erőtlenül, alig hallhatóan Judy.
Draco már hosszú percek óta elment a lány pedig egyre csak szorongatta a kezében a kicsiny, még Perselustól kapott gyűrűt. – Perselus – suttogta újra és újra. – Gyere vissza! Kérlek! Nem érdekel már, hogy elfogadsz-e minket vagy sem, de kérlek, ne halj meg…
***
Perselus megérezve bal alkarján a szokásos hívást, hopponált. A gyomorforgató utazás után, egy nagyon dühös tekintet nézett vissza rá, míg két oldalról erős karok ragadták meg.
- Drága halálfalóim, hosszú idő után végre sikerült rájönnöm, Lucius segítségével, hogy ki is a mi kis árulónk. Bemutatom nektek Albus Dumbledore kémét, Perselus Pitont.
A teremben elégetetlen és egyben meglepett moraj futott végig. Egyesek hitetlenkedve, mások érdeklődve súgtak össze társukkal.
- Nagyuram! –próbálkozott a fogva tartott, kevés sikerrel. A gyomrát ért ütéstől előre görnyedve vette észre a terembe hirtelen beálló csöndet. Felemelte a fejét, legnagyobb meglepetésére Malfoy támogatásával, az áruló griffendéles lépkedett Voldermort felé.
- Mit akarsz itt? –förmedt rá a lányra.
Lucius aggódva nézte legyengült kedvesét.
- Részt akartam venni az áruló leleplezésén – mondta szenvtelenül a lány.
- Túlságosan legyengült vagy – suttogta Lucius.
A lány válaszul megrázta a fejét.
- Mindenki szórhat rá egy átkot, hadd tapasztalja meg, hogy mi az áruló sorsa. Kár, hogy a kis szajhája nincs itt. Perselus, ne aggódj, nemsokára ő is követni fog téged a másvilágra.
- Remélem, hogy te leszel a következő – nyögte kiszáradt szájjal Piton.
Ne! – ordította belül. – Csak a lánynak ne legyen semmi baja. Nem szenvedhet ő emiatt a meggondolatlansága miatt is.
A következő pillanatban elérte az első Cruciatus átok.
Nem tudta, már hányadik átoknál járnak, már csak egy dolog érdekelte: legyen vége az egésznek így, vagy úgy.
- Áh, most jön az áruló is – suttogta gúnyosan. – Remélem boldog vagy, te bolond! – köpött a lány elé.
Lucius neki akart ugrani a férfi torkának, de Voldemort leintette.
- Nem, Lucius, kedves barátom, várd ki a sorodat.
- Na, mi van, te bolond? – kérdezte Piton a lánytól, amikor az egész közel hajolt hozzá. – Remélem, most boldog vagy. Még egy ember felkerül most a halállistádra. Szenvedni fogsz tőle. Szenvedni a szörnyű lelkiismeret furdalástól. Ha még van egyáltalán lelked.
A teremben uralkodó hangzavart szinte nem is érzékelték, ahogy összekapcsolódott a tekintetük.
A lány közelhajolt a férfihez és úgy tett, mintha egy bájitalt öntene le a torkán, de közben a fülébe suttogott.
- Itt ez a karkötő, még Judyé volt – suttogta alig hallhatóan. – Zsupszkulcs – tette hozzá. – Ki fog vinni innen, de előbb meg kell itassam veled a bájitalt, egy asztráltestet fog létrehozni. Menj vissza Judyhoz és legyél mellette.
A lány megitatta gyorsan a férfival a bájitalt, majd az megérintette a következő pillanatban a karkötőt.
Piton az öntudatlanságba merült. Judy legnagyobb meglepődésére, egy sötét és hatalmas dolog esett az ágyára. Mikor közelebb ment, észrevette eszméletlen és megkínzott kedvesét. Nagy kő esett le a szívéről, hát Vivus még is teljesítette ígéretét, de milyen áron?
- Na, Lucius, tiéd a megtisztelő feladat, hogy legjobb barátodat a halálba küldd. Csak semmi kedvesség –húzta ördögi mosolyra a száját Voldemort.
- Perselus – szólongatta a férfit – Perselus.
Az azonban nem reagált rá, nem volt eszméleténél. Mellkasa szabálytalanul süppedt be és emelkedett.
- A fenébe is - szólalt meg a lány, és kezével megfogta a férfi kezét. – Hol van már Draco? Nem arról volt szó, hogy idehívja az igazgatót, de még mindig nem érkezett meg egyikük sem.
Eszébe jutott Vivus. Vajon mi lehet a lánnyal? Biztos iszonyú nagy bajban van – gondolta magában. – Ha valami baja esik, akkor az ő hibája lesz…
- Igazgató úr!- ugrott fel Judy az ágy mellől, ahol eddig térdelt. – Segítsen, Perselus nem tér magához.
- Mégis, mi történt? – kérdezte az ajtóban álló, döbbent Draco.
Dumbledore minden gondolkodás nélkül az ágyban fekvőhöz lépett és megvizsgálta.
- Súlyos sérüléseket szenvedet. A Szent Mungóba kell szállítani, minél előbb és titokban. A részleteket utána megbeszéljük, kisasszony.
- Igazgató úr, várjon! Voldemort tervez valamit.
- Mit? Perselus mondta?
A lány feszélyezve érezte magát, mert félt, hogy az idősebb férfi nem fog hinni neki.
- Nem, Vivus.
- Hah… te még megbízol abban a gyilkosban? – kiáltott rá Malfoy, de Albus szemében valami különleges fény gyúlt.
- Majd később beszélünk, mint már mondtam. Draco, segíts.
- Miben, igazgató úr?
- Fel kell vinnünk az irodámba, majd onnan beszélek a rend egyik gyógyítójával.
- Mit tegyek? Vigyem át a Hopp-hálózaton? – ráncolta homlokát a fiú.
- Nem, attól csak még rosszabb lenne a végén az állapota.
- Akkor?
- A kisasszony mondjon egy kiábrándító bűbájt Perselusra – címezte a lánynak – Te pedig lebegtesd fel. A jelszó pedig Hermione Granger.
- Hermione?
- Igen, Hermione Granger. De most menjetek. Én gyorsan egyeztetek, az itteni kandallón keresztül.
Draco és Judy elindultak fel, az igazgatóiba, de mikor elérték a kőszörnyet, Draco megtorpant. Egy meleg kezet érzet a vállán és reménykedve emelte fel tekintettét, de csak Judy állt ott.
- Draco?
- Semmi, mehetünk. Hermione Granger –ejtette ki fájdalmasan szerelme nevét, majd felléptek a lépcsőre.
- Már vártalak benneteket - bólintott az igazgató, amikor a két fiatal belépett a szobába. – Minden rendben? – kérdezte, mikor meglátta arcuk sápadt színét.
Judy nem bírta tovább, kifakadt.
- Hogyne! – kiabálta. – Minden a legeslegnagyobb rendben. Kiderül, hogy terhes vagyok, majd mikor Perselus megtudja, akkor rá akar venni, hogy elvetessem a gyereket. A legjobb barátnőmről kiderül, hogy a másik oldalon áll, majd megöli a másik legjobb barátnőmet. Perselus meg kis híján meghal. De, persze, természetes, hogy minden a legnagyobb rendben van. Ja, és lehet, hogy Vivus már halott, mert én vettem rá, hogy szabadítsa ki Perselust. Bajban van valamiért, miközben gyereket vár.
- Nyugodjon meg, Judy - mondta az igazgató.
Draco odalépett a lányhoz és átölelte.
- De, igazgató úr! – mondta a lány, miközben kibontakozott a másik öleléséből. – Hogyan nyugodhatnék meg? Egyszerűen képtelen vagyok rá. Miért ilyen kegyetlen a sors?
- Erre én sem tudom a választ, Miss Fenson.
Hallgattak.
- Mi van azzal a gyógyítóval? – kérdezte Judy, de közben végig az ökölbeszorított kezeit nézte.
- Hamarosan megérkezik. Nem könnyű feltűnésmentesen elszabadulnia.
- Perselus a gyerek apja? - esett le Dracónak a tantusz. Egyik döbbenetből a másikba esett. –És mit tett Vivus? Mi van? Én semmit se értek.
- Bevallom, nekem is vannak homályos részek az elmondásában, Miss Fenson. Elmondaná, hogy került Piton professzor vissza az iskola területére? Mindemellett említette, hogy Voldemort tervez valamit. Mit?
- Kezdem a végén. Vivussal sikerült kapcsolatba lépnem - az igazgató megrovó pillantása ellenére folytatta. –, és egy régi ígéretét követeltem rajta. Aztán közölte velem, hogy terhes és ikreket vár. Még mielőtt véget ért volna a kapcsolatunk, megesketett, hogy figyelmeztetem Önt, uram, hogy Voldemort tervez valamit.
- Mit?
- Nem tudom, mint már említettem. megszakadt a kapcsolat. Két eshetőség áll fent: az egyik, hogy lebukott és elkábították; vagy valami következtében elvesztette az eszméletét.
- Értem. Kérem, folytassa – szólt szelíden az idősebb férfi, míg türelmesen várta a gyógyítót.
- Hát, pontosan nem tudom, hogyan sikerült Vivusnak megszöktetnie Perselust, de rajta volt a karkötőm.
- Adja ide, legyen szíves – szólt az igazgató.
- Perseluson van – sóhajtott a lány.
- Rendben – bólintott az idős mágus majd odalépett a már kanapén heverő, még mindig eszméletlen férfihez.
- Miért nem mondtad el, hogy ő a gyereked apja? – kérdezte Draco Judy-tól.
- Nem akartam elmondani senkinek sem, Vivusékon kívül – vonta a vállát a lány.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
