A Dadog a harmadik lemez zászlóshajójának szánt klip, új rendezővel, komorabb hangvétellel, mélyebb tónusokkal, több jelenethelyszínnel. Az elsőklipes rendező merészen és határozottan instruálta a zenekart, kísérleti jellegű beállításokat használt, és azzal az összeszokott stábbal forgatott, ami korábban már első nagyjátékfilmjénél is mögötte állt. A Dadog képsorainak zömét egy budapesti szétzilált bérház emeleti szobájában forgatták, szakadozott tapétájú nappaliban, rozsdás csövekkel tarkított, víztől tocsogó fürdőszobában, és stroboszkóppal megvilágított spájzban. A külső felvételek egy kesztölci baráti társaságtól kölcsönkapott kultikus Mercedesben lettek rögzítve, ezeken a zenekar egy platós teherautón furikázott a főváros utcáin. A Dadog kétségtelenül az eddigi legprofesszionálisabb, néhol kifejezetten művészi igénnyel elkészített klip lett, amely megfelelt volna bármelyik európai zenecsatorna trendszerű elvárásainak, fogadtatása ennek ellenére (talán az atmoszférája miatt) nem vetekedett a Bogozd ki sikerével.