A gésák hagyományosan 6 évesen 6 hónaposan és 6 naposan kezdték el a tanulást. Ellentétben a nyugattal a 666-ot szerencsésnek tartották, különösen valami új kezdetével kapcsolatosan. Napjainkban a lányok, és a fiatal nők a legjülönfélébb indíttatásokból csatlakoznak a „virág és fűzfa” világához. Mindig is nagy öröm volt, ha lány született a hanamacsiban, hiszen később gésa válhatott belőle, akire nem nehezedett az a teher hogy kívülállóként fogadják be valamelyik családba. Másoknak lazább rokoni kapcsolataik voltak, vagy pedig a gésákat kiszolgáló mesterségek világában születtek. Manapság már megszokott, hogy a tanoncok teljesen köznapi, középosztálybeli családokból származnak, s azért lépnek a pályára mert vonzza őket a gésák pompázatos megjelenése, s ki akarják próbálni ezt az életstílust. Ám nem túl gyakori, hogy jelöltek érkeznek a civil életből. A „virág és fűzfa világához” való csatlakozás előtt a jelölteknek hatalmas lélektani gátakat kell lerombolniuk. Az első a szülői jóváhagyás. A lányos szülők körében a gésaság sosem szerepelt a tíz legvonzóbb pálya között. Másrészt a szülők gyakran pontosan tudják, milyen rigorógus a képzési és szabályrendszer, hiszen őket korábbi, sokkal szigorúbb generáció nevelte fel.
A második szabály az, hogy a fiatal jelölteknek gyakorlatilag minden kapcsolatot meg kell szakítaniuk a vér szerinti családjukkal.  Itt, legyen bármilyen korú is, nem fog álomvilágban élni.  Minden komolyabb japán művészeti ágban a tanítvány a „forrásig sétál „. 
Az Oktatásügyi Minisztérium nem ismeri el a gésáiskolákban oktatott művészeteket. A szülők azt is nehezen fogadják el, hogy a képzés során gyermekük hatalmas adósságokat halmoz fel, amit később vissza kell fizetnie az okijának. A mai Japánban senki sem kényszerül arra, hogy gésa legyen, ezért egyre kevesebben teszik ezt.