Magassága: 125- 145 cm, néha kisebb vagy nagyobb is lehet

Szine: Minden szín minden variációban (kb. 40) és árnyalatban, leggyakrabban pej, sárga és fekete

Természete: Jóindulatú, rendkívül kitartó, robosztus, ellenálló, hosszúéletű, türelmes, kiváló családi ló

Általános leírása: Feje nagy, élénk szemekkel és kis, hegyes fülekkel, nyaka rövid, fara csapott, lábai szárazak és erősek, patái kemények, sörénye és farka dús

Használata: Tereplovaglás, ganglóversenyek, hippoterápia, ritkán fogathajtás

Eredete és története

Az izlandi ló története a IX. században kezdődik, amikor norvég földművesek telepedtek le az északi szigeten. Az általuk behozott lovak szolgáltak ennek a robosztus fajta kialakulásának alapjául. Az évek folyamán Írországból és Skóciából kelta pónik is érkeztek a szigetre. Az élet Izlandon ló nélkül elképzelhetetlen lett volna. A járhatatlan, zord fennsíkokon, gleccsereken, láván való utazásnál és sebes folyamokon való átkelésnél szükség volt egy kitartó, megbízható társra.
A X. században az Althing (legfőbb törvényhozó gyűlés) megtiltotta idegen lovak behozatalát. És azok a lovak, amelyek egyszer elhagyták a szigetet, nem térhettek többé vissza. Ez mindmáig így van.
1783-ban egy vulkánkitörés az ország déli részén 32000-ről 8500-ra csökkentette a lóállományt. Az állatok a legelők mérgezettsége és a hamueső miatt elpusztultak.
Az iparosodás kezdetekor exportálták az első lovakat. Először Skóciába, ahol gyakran megvakulva kellett szénbányákban dolgozniuk. Közel 3000 lovat vittek oda évente. 1920 után néhány állatot Grönlandra is exportáltak, ahol málhás állatként és élelemként szolgáltak különböző expedíciókon.
A kontinensen csak a II. világháború után vált az izlandi ló hátaslóként kedveltté. Az emberek felfedezték ennek a kislófajtának az előnyeit: kiegyensúlyozott természetét, akaraterejét, rendkívüli egészségét és nem utolsó sorban a speciális jármódjait, a töltöt és a poroszkálást. Az izlandi lovat főleg szabadidőlónak tartják, de a versenyzés is egyre kedveltebb. Vannak speciális ganglóversenyek.
1969-ben Gunnar Bjarnasson kezdeményezésére megalakult az izlandi ló nemzetközi érdekképviselete (FEIF). Alapító tagok voltak: Németország, Dánia, Izland, Ausztria, Hollandia és Svájc. A FEIF legfőbb célja a fajtisztaság.
Ma 76000 ló él Izlandon. Ennek majdnem a fele vadon él. A lovak szerepe a mezőgazdaságban ma már csak az őszi ló- és birkaterelésre korlátozódik, amikor a hegyekből le kell hozni az állatokat. A turizmusban viszont egyre nagyobb szerepet játszanak a lovak. Sok helyen szerveznek lovastúrákat.

Ma már egyre inkább kezd elterjedni ez a fajta, még a kontinensen is találkozhatunk egy két példánnyal.

Jármódok

A lépés, ügetés és vágta mellett az izlandi ló két további jármódot is tud, mégpedig a töltöt és a poroszkálást.

A lovakat ez alapján három csoportba oszthatjuk:

háromjármódú (lépés, ügetés, vágta),
négyjármódú (lépés, ügetés, vágta, tölt) és
ötjármódú (lépés, ügetés, vágta, tölt, poroszkálás) lovak.

A tölt, amiről minden lovas áradozik, tiszta formájában egy négyütemű jármód a lépés lábsorrendjében. Ilyenkor a ló fejét felemeli és térdével akciós mozgásba kezd. A jó töltló ezt a jármódot minden tempóban tudja. Az üteme miatt a lovas szinte rázkódásmentesen ül a nyeregben.

A versenyporoszkálás pontosan tekintve négyütemű jármód, de lassú tempónál kétüteművé válik. A tölttel ellentétben a poroszkálásnál van ugrófázis, tehát egy pillanat, amikor egyik pata sem érinti a földet. A poroszkálást csak gyors tempóban lovagolják, mert lassú tempónál fennáll annak a veszélye, hogy a ló nem tudja pontosan szátválasztani a poroszkálást és a töltöt.

 (Szöveg forrása: www.pointernet.pds.hu )