Meghitt félhomály

A függöny ráncán besütött a napfény.
Incselkedő játékkal bólogatott felém.
Olyan volt, mint rám nevető szemed,
Melyben mindig ott csillog: szeretlek.

Minden pillanatban várom érkezésed.
Neved suttogom a paplan melegében.
Szememre vágyat varázsol az álom.
Ajtónyikorgásra ébred az én világom.

Még felöltözve odabújsz mellém,
Magaddal hozod a kinti tél  hidegét.
Bajszod birizgál, csiklandozza szám.
Szakálladról lecsókolom a zúzmarát.

Nagyon szeretem e meghitt félhomályt.
Karodban elvarázsolt világ lesz szobánk,
Szebb lesz, mint a legszebb aranypalota.
Nem kell semmi más, csak te kellesz oda.

Pillanatnak tűnnek az együtt töltött órák,
Pedig csak gyengéden öleljük egymást.
Ott és akkor azt képzeljük, ez a valóság,
Együtt élünk örökké és nem lesz búcsúzás.

Majd egyszer, megvalósul a ma csak lopott álom,
Nem kell kegyes hazugság, mert te leszel a párom.