raikkonen-f1 ---> Ha Igazi Kimi Drukker Vagy!!

Räikkönen továbbra is egyeduralkodó Bahreinben

A Bahreinben két csapat részvételével zajló teszten minden a néhány nappal korábbi állapotokat idézi, a már a hét elején is remek időket produkáló Kimi Räikkönent sem a csapattárs Felipe Massa, sem a toyotás versenyzők nem tudták megverni.

A mezőnyből két csapat döntött úgy, hogy a többiektől külön, távol Európától folytatja felkészülését. Az ázsiai utazás költségeit a Ferrari mellett a Toyota vállalta be, és a két istálló hétfő és szerda között már teljesítette tesztprogramja első felét.

Mától azonban újra felbőgtek a motorok Bahreinben, újabb háromnapos felkészülési programba kezdtek a már említett gárdák.

A hét első felében Kimi Räikkönen remekelt, általában márkatársaira is jócskán rápirított, a tesztpilóta Luca Badoer és a Ferrari másik versenyzője, Felipe Massa sem tudta tartani a lépést a világbajnokkal, nem is beszélve a Toyota sofőrjeiről.

A finn címvédő bár elmaradt szerdai idejétől (1:30.455), továbbra is remek formában van, hiszen szombaton is a rövidke tabella élén zárt, igaz, ezúttal Massa már jó két és fél tizedmásodpercre megközelítette. Räikkönen 66 kört teljesített, és nem kellett szembenéznie műszaki problémával.

Nem úgy csapattársának! Massa miután 53 alkalommal körbejárt az 5412 méter hosszú pályán, a hidraulika meghibásodása miatt fel kellett hagynia a vezetéssel.

A papírformának megfelelően a Toyota ezúttal is távol volt a vörösöktől, és bár a japánoknak nem elsősorban a Ferrarival kell felvenniük a versenyt, de lemaradásuk elgondolkodtató a jövőre nézve.

Ezúttal Jarno Trulli volt a "legközelebb" Massához, de az olasz hátránya is majd másfél másodpercre rúgott, újdonsült csapattársa, Timo Glock viszont még nála is jócskán lassabb volt. A német számára egyedül az jelenthet némi vigaszt, hogy ő volt a legtöbb kört teljesítő pilóta, a 75-ös szám került a neve mellé.

A Toyotának a gyorsaságon tehát még van mit fejlesztenie, de a megbízhatósággal ma sem volt probléma egyik autónál sem. Az olasz-német páros különböző beállításokat próbálgatott, de a bokszkiállások gyakorlására is szenteltek időt.

A nyárias időjárású Bahreinben hétfőig időzik a két gárda, és a tervek szerint a mai naphoz hasonlóan a folytatásban is csak a versenyzők kapnak lehetőséget.


Teszteredmények, Bahrein - 2008.02.09.

Pilóta Csapat Modell Idő Hátrány Különbség
előzőhöz
Kör
1 K.Räikkönen Ferrari F2008 1:30.914 -.--- -.--- 66
2 F. Massa Ferrari F2008 1:31.174 +0.260 +0.260 53
3 J. Trulli Toyota TF108 1:32.382 +1.468 +1.208 73
4 T. Glock Toyota TF108 1:32.762 +1.848 +0.380 75

f1hirek.hu
 


VK
   RK  news
 

 


01. Hírek
02. Menü
03. Kimi
04. Forma-1
05. Ferrari
06. Finnország
07. Képek
08. Videók
09. Verseny
10. Extrák
11. Tesztek
12. Humor
13. Regisztráltaknak
14.
Hivatalos/ hasznos oldalak

1. Lewis Hamilton    38p.
2. Kimi Räikkönen    35p.

3. Felipe Massa        34p.
4. Robert Kubica      32p.

5. Nick Heidfeld       20p.
6. Heikki Kovalainen 15p.
7. Mark Webber       15p.
8. Jarno Trulli            9p.

 


01. Linkcserék
02. Bannercserék
03. Buttoncserék

Buttonom:

 

 

 




 

 
 


Tulajdonos: Kimii
Köszönet
Téma: Kimi Räikkönen
Indulás: 2006.08.13
Design: Kimii
Ajánlott böngésző: Mozilla
Ajánlott felbontás: 1024x 768

 


Jelöld be az oldalt Iwiw-en!
Ezt írd be a keresőbe:
Kimi drukkerek gyertek!

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
számláló
Indulás: 2006-08-13
 

Scrollbar From: Doll-Asylum.net


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!