avrilfan4ever

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Site

Avril

Média

galéria

extra

 

Angol verzió


 

 

 

 

 

Életrajz

Avril egy mindössze 5000 lelket számláló Kanadai Napanee falucskában született.Szülei Judy és Josh.(már elválltak).Már kiskorában tudta hogy művész szeretne lenni.Avril már 10 évesen megnyert egy tehetségkutató versenyt.12 évesen magától megtanult gitározni és kezdett dalokat írni.A tanulás nem volt az erőssége 16 évesen ott is hagyta a sulit.Lehetőséget kapott rá hogy fölvegyen egy demo-t.Pár hét múlva egyedül elment Napanee-ből.16 évesen teljesen egyedül New Yorba költözött.Ezután szerencséje lett: L.A. Ried az amerikai zeneipar egyik legnadobbja hallota demo-it és le is szerződtette.A kiadójánál semmi próbálkozással nem lehetett belőlle cicababát faragni.Avril nem szerette hogy beleszólnak a dolgaib így aztán átszegődött a nyugati partra ahol Cliff Magnes producer-dalszerző segítségével összeállította a let go dalait, amely 2002 nyarán nagy sikert aratott.Ezután jött a második nagy album az Under my skin.A nagy változás csak ezután következett mikor 2007 ben megjelent a The best damn thing nevű lemeze.

 
avril rajongók
Indulás: 2007-06-07
 

 

tag vagyok:

 

 

 

....................................................

 

Regisztrálj te is !!!
Eddigi legnagyobb látogatottság : 140
....................................................

buttonom :


....................................................

 

 

Hét képe:

 

(92.7 KB)

.....................................................
BEST AVRIL SITES

  

  

 

      Még  3 hely

verseny:

a07fc5e92a6ff06c.png 


albumtervezo0dcc9.jpg

 

 Chat

hirdess nyugodtan

úgysem érdekel pff

....................................................


Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 


Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!