Gustav Klimt (1862-1918, Bécs) osztrák festőművész, a szecessziós stílus egyik legismertebb képviselője. Egyszerű, művelt ember volt. Rajongott a női nem íránt. Klimtnek sok nő ügye volt. Házasságon kívül három gyereket ismert el, és halála után több tucat nő jelentkezett, hogy a gyerekét neveli. A művészetének egyik legfontosabb alapeleme a női szépség bemutatása. A nők a szépség és elegancia megtestesítői, esetleg az anyaság szimbólumai, az élet folytatásának jelképe, ellenben a szexualitást is beleviszi képeibe. Valószínűleg nagy hatással volt rá Freud 1905-ben megjelent műve a Három tanulmány a szexualitás elméletéről. Ennek a műnek a megjelenésétől a nők lelkéhez, testéhez való viszonyulás gyökeresen megváltozott. A világhírűvé vált festményein Klimt a női testet szinte mindig álló helyzetben ábrázolta, istennői tartásban. Sokszor lelki problémákkal küszködő női figurákat jelenít meg. (Nem egyszer megjelent képein a múlandóság jelképei: betegség, halál, őrület.) Az arany háttérbe szinte bele vannak préselve. Feltűnő a portrékon a határozott térkompozíció hiánya. A különféle felületek a képháttérbe száműzik az ábrázoltakat, s e háttérből válik ki naturalisztikusan az arc és a kéz.

Die Umarmung(ölelés) (1905-1909)

• A csók (1908): Keletkezése Klimt arany-korszakának idejére esik, amikor a művész különösen sok aranyfestéket és valódi laparanyat használt képeihez. Az ekkor született alkotások népszerűsége az arany festészet-idegen anyagával függhet össze. Négyzetes kép. Nagy sikere volt, az állam meg is vette. A kép a szerelem oltárképe. A két figura szögletesen kapcsolódik össze. A nő térdel, a férfi olyan, mintha állna. A férfi feje úgy mered a nő feje felé, mint egy fallosz. A ruházaton fel lehet fedezni a női méhet és a férfi nemi szervét. Térbeli bizonytalanságba helyezi a párt, amit az is hangsúlyoz, hogy egy szakadék szélén állnak. A férfi ruhája szögletes mintákkal teli.

A csók (1907-1908)

(?)

Danaé (1907-1908): A női nemiség erősen hangsúlyozva van. Egy nőt látunk orgazmus közben. Vaskos combja van. Felfedezhető a „női test, mint az élet titka” c. toposz. A művészet története során a legnagyobb festők választották témául Danaé mítoszát, a lányét, akit Zeusz aranyeső képében tett magáévá. Klimt száműz a képről minden narratív és időleges elemet, s helyette a nemzést – amelyből a mítosz szerint Perzeusz született – ábrázolja időtlen pillanatként. Az attribútumok csak jelzésszerűen kaptak helyet. A kanyargó körvonalú forma és az ornamens mindenestül a kép erotikus töltését szolgálják. Az érosz ikonná lesz. Itt is álom és alvás keríti hatalmába a személyiséget, ezáltal lehetővé válik, hogy a nézőtől függetlenedve ábrázolja Danaét. Danaé a saját testén kívül száműzött minden egyéb szerelmi objektumot.

A három életkor (1905): A középkor óta népszerű téma. Erős kontrasztokra épít. A női vágy elvágásával a felfelé emelkedés érzetét kelti. A háttér fekete, továbbá van egy víztől pusztuló fal, mely az absztrakt expresszionizmus előképeként is felfogható. Az öregasszony figurája felháborította az embereket. A háttérben rákos daganatok duzzadoznak. A fiatal női figurára rátelepedik a kék lepel, mely a halált szimbolizálja.

• Remény I. (1903): Várandós anyát látunk. Azt viszont nehéz eldönteni, hogy prostituált e vagy egy rendes anya. Körülötte a halál és betegség. A terhes test íve is ornamenssé válik. A kibontott vörös haj, amely Klimt számos képén kísérőjegye az erotikus, a fenyegető nőnek, itt is megjelenik, ám a szexuális sugárzást kioltja az ornamentalizálás.

• A terhes nő (Remény II.) (1907-1908): Még egyszer feldolgozza a terhes nő témáját, jelentősen megváltoztatva az ábrázolás eszközeit és a szimbolizálás formáját. Lemond a keskeny téglalap alakról és a négyzetet választja. A terhes nő itt szoborszerűen hat, s szorosan magához vonzotta allegorikus kíséretét: a halálfej közvetlenül terhes ölén ül, míg a női fejek alvó-imádkozó pózba dermedtek. A főalak tekintetét ezúttal elfordítja és teljesen magába mélyedt. De ami a fő, ez már nem aktkép.

A három életkor részlet 2 (1905) A gyermek, és a felnőtt.

• Halál és élet I. (1908): A halállal szemben sodródó emberi figurák gúlákba állnak össze. Mellettük kék lepelben a halál alakja áll. A haláltánc művészettörténeti hagyományából táplálkozik. A magába záródó, összegömbölyödő embercsoportot feszültségteljes formai kompozícióba állítja szembe a halállal. A kompozíció két elemét sem gesztusok, sem mozdulatok, sem tekintetek nem kötik össze egymással. A feszültséget éppen a kommunikáció hiánya hozza létre, valamint a kép világos formai tagolása, amely jókora üres felületet hagy szabadon az alakok között.

• Halál és élet II. (1916): Az előzőhöz hasonló kompozíció.

[Nagyobb méretért katt]