raikkonen-f1 ---> Ha Igazi Kimi Drukker Vagy!!

A záró nap is a bikáké volt, ezúttal Webber győzött

Barcelonától is búcsúzik egy rövid időre a Forma-1-es mezőny, ugyanis vasárnap véget ért az itteni háromnapos teszt. A záró edzésnap Mark Webberé volt, aki a Red Bull Racing RB4-es kódjelű modelljével a két McLaren-Mercedest megelőzve végzett az élen.

Az utolsó napon már csak hét csapat pilótái gyakoroltak, ugyanis a teljes spanyol programot kihagyó Ferrarihoz, Toyotához és Super Agurihoz csatlakozott a Williams is, amelynek komoly problémái akadtak az első légterelő rögzítésével.

Barcelonában folytatódott a bikák uralma, így is jellemezhetnénk a teszt záró felvonását. Azok után ugyanis, hogy a szombat a Toro Rosso kettős sikerét hozta, vasárnap a "nagytestvér", a Red Bull Racing pilótája, Mark Webber volt a leggyorsabb.

Az ausztrál sikere legalább akkora meglepetés volt, mint egy nappal korábban Sebastian Vettel elsősége, de természetesen ezúttal sem érdemes még messzemenő következtetéseket levonni.

A McLaren vasárnap is előző napi párosát, két versenyzőjét foglalkoztatta, ám ezúttal már Heikki Kovalainen volt a gyorsabb az MP4-23 volánjánál, Lewis Hamilton néhány századdal lassabb volt.

A 4. helyen végző Robert Kubica ismét bizonyította, hogy a BMW Saubert a múlt héten hátráltató balansz-probléma már a múlté, a lengyel alig több mint 3 századdal volt lassabb Hamilton idejénél. És hogy a német-svájci istálló öröme teljes legyen, a másik F1.08-cal Nick Heidfeld a 6. helyen fejezte be az e heti tesztprogramot. A német miatt a mai nap folyamán egyszer meg kellett szakítani az edzést, amikor délelőtt kipördült autójával. Ma ez volt az egyetlen eset, amikor a pályabíróknak a piros zászlót kellett lengetniük.

A két kék-fehér négykerekű közé Fernando Alonso verekedte be magát a csütörtökön bemutatott Renault-jával, hátránya mindössze 17 ezred volt. A világbajnok csapattársa, Nelsinho Piquet ma visszafogottabban teljesített, legjobb körideje csupán a 9. pozícióhoz volt elegendő.

A szombati nap meglepetéscsapata, a Toro Rosso ma jóval halványabb volt, Sébastien Bourdais hetedik, Vettel pedig csak a 10. lett. Az éllovas Webber márkatársa, David Coulthard is a mezőny második felében rekedt, de feltehetően a skót más programot teljesített, hiszen akkora különbség nincs a két sofőr közt, mint amit a táblázat mutat.

A Honda idei autójának teljesítményére továbbra is nehéz szavakat találni, az utolsó hely most is a japánoké lett, Jenson Button ugyanis 8 ezreddel lassabb volt még Adrian Sutilnál is. Rubens Barrichello 11. helye sem adhat okot a bizakodásra a Hondánál.

Az utolsó napon az eső is vállalt némi szerepet Barcelonában, ugyanis fél négy táján esni kezdett, ez azonban nem befolyásolta jelentősen a csapatok programját.

Barcelonába legközelebb február végén tér vissza a mezőny, addig máshol folytatódik a felkészülés. Egy percig sem maradunk azonban teszt nélkül, hiszen hétfőtől már Bahreinre irányul a figyelem, ahol az ezen a héten "lazsáló" Ferrari a Toyota társaságában a tervek szerint három napon keresztül gyakorol majd.


Teszteredmények - Barcelona, harmadik nap, 2008.02.03.:
  Pilóta Csapat Modell Köridő Hátrány Különbség
előzőhöz
Kör
1 M. Webber Red Bull Racing RB4 1:22.385     65
2 H. Kovalainen McLaren-Mercedes MP4-23 1:22.422 +0.037 +0.037 67
3 L. Hamilton McLaren-Mercedes MP4-23 1:22.459 +0.074 +0.037 93
4 R. Kubica BMW Sauber F1.08 1:22.492 +0.107 +0.033 83
5 F. Alonso Renault R28 1:22.509 +0.124 +0.017 63
6 N. Heidfeld BMW Sauber F1.08 1:22.874 +0.489 +0.365 80
7 S. Bourdais Toro Rosso STR-02 1:22.877 +0.492 +0.003 80
8 D. Coulthard Red Bull Racing RB4 1:22.889 +0.504 +0.012 82
9 N. Piquet jr. Renault R28 1:23.039 +0.654 +0.150 64
10 S. Vettel Toro Rosso STR-02 1:23.232 +0.847 +0.193 72
11 R. Barrichello Honda RA108 1:23.795 +1.410 +0.563 84
12 A. Sutil Force India F8-VII-B 1:23.800 +1.415 +0.005 86
13 J. Button Honda RA108 1:23.808 +1.423 +0.008 86

f1hirek.hu

 


VK
   RK  news
 

 


01. Hírek
02. Menü
03. Kimi
04. Forma-1
05. Ferrari
06. Finnország
07. Képek
08. Videók
09. Verseny
10. Extrák
11. Tesztek
12. Humor
13. Regisztráltaknak
14.
Hivatalos/ hasznos oldalak

1. Lewis Hamilton    38p.
2. Kimi Räikkönen    35p.

3. Felipe Massa        34p.
4. Robert Kubica      32p.

5. Nick Heidfeld       20p.
6. Heikki Kovalainen 15p.
7. Mark Webber       15p.
8. Jarno Trulli            9p.

 


01. Linkcserék
02. Bannercserék
03. Buttoncserék

Buttonom:

 

 

 




 

 
 


Tulajdonos: Kimii
Köszönet
Téma: Kimi Räikkönen
Indulás: 2006.08.13
Design: Kimii
Ajánlott böngésző: Mozilla
Ajánlott felbontás: 1024x 768

 


Jelöld be az oldalt Iwiw-en!
Ezt írd be a keresőbe:
Kimi drukkerek gyertek!

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
számláló
Indulás: 2006-08-13
 

Scrollbar From: Doll-Asylum.net


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!