raikkonen-f1 ---> Ha Igazi Kimi Drukker Vagy!!

Kikaptak a McLarenek a két Toro Rossótól a 2. tesztnapon

A Toro Rosso versenyzője, Sebastian Vettel érte el a legjobb időt a Barcelonában pénteken kezdődött kollektív teszt második napján. A fiatal németet csapattársa, Sébastien Bourdais követte, a pénteken leggyorsabb mclarenes Lewis Hamilton ezúttal csak a harmadik lett.

A spanyolországi aszfaltcsíkon ezúttal is nyolc csapat pilótái köröztek, a Ferrari és a Toyota ugyanis Bahreinben folytatja jövő héten a felkészülést, míg a Super Aguri anyagi problémái miatt hagyja ki a gyakorlást.

Az első napon még a középmezőnyben köröző két Toro Rosso szombatra jelentősen feljavult és nem kis meglepetésre a leggyorsabbnak bizonyult, ráadásul Vettel majdnem egy fél másodpercet vert az előző évi világbajnokság második helyezettjére. A második tesztnapon a mezőny tagjainak nagy többsége már arra koncentrált, hogy a lehető legjobb teljesítményt hozza ki az új autóból. A Toro Rosso korábban már bejelentette, hogy az első néhány futamon még a 2007-es autó továbbfejlesztett változatát használja, mivel csak addigra készül el az új modell, ennek ellenére Vettel és Bourdais szombaton megmutatták, mennyire lett gyors a versenygép.

A McLaren felkészülését a spanyol szurkolók zavarták meg

A McLarennél ezúttal a 2008-as versenyzőpáros vezetett, Gary Paffettet ugyanis Heikki Kovalainen váltotta az MP4-23-as modellben, míg Hamilton a pénteki nap után szombaton is autóban ült. A brit majdnem fél másodpercet kapott az első helyen végzett Vetteltől, ő pedig szinte hasonló különbséggel bizonyult jobbnak márkatársánál. A wokingi csapat számára azonban nem kizárólag a két Toro Rosso bravúros szereplése okozott fejfájást, hanem a spanyol nézőközönség is, akik úgy látszik, továbbra is úgy gondolják, hogy a McLaren előző évben nem bánt sportszerűen Fernando Alonsóval.

Az autosport.com értesülései szerint a kétszeres világbajnok honfitársai miatt a barcelonai pálya üzemeltetőinek le kellett zárniuk a brit csapat garázsával szemben található lelátóhoz vezető bejáratot, miután a szurkolók nem túl kedves plakátokat helyeztek el a nézőtéren és állítólag szemetet próbáltak dobálni a McLaren autói felé. A csapat eleinte igyekezett a tesztprogramjára figyelni, és a pálya vezetői biztonsági embereket is küldtek a lelátókra, hogy lenyugtassák a tömeget, ám mivel ez hasztalannak bizonyult, a McLaren később arra kérte az aszfaltcsík menedzsmentjét, hogy zárja be a nézőtérnek azt a részét.

A Williams szombaton folytatni tudta a gyakorlást

A mezőny többi tagja is folytatta a felkészülést a 2008-as szezonra, a BMW Sauber szombaton is Nick Heidfeldet és Robert Kubicát küldte pályára, kettejük közül utóbbi szerepelt jobban a második napon, ugyanis az ötödik legjobb időt könyvelhette el. A lengyelnek nem alakult problémamentesen a napja, mivel a délelőtt folyamán mechanikai meghibásodás nehezítette meg az autó tesztelését, amely meg is állt a pályán. Heidfeld szombaton csak a kilencedik leggyorsabbnak bizonyult, ennek ellenére úgy tűnik, hogy a német-svájci istállónak sikerült megoldást találnia az előző teszten felmerült problémákra.

A Renault versenygépeit péntekhez hasonlóan ezúttal is Fernando Alonso és Nelsinho Piquet kormányozta, és a nap végére a páros a hatodik, illetve a hetedik legjobb időt produkálta szombaton. A két sofőr azonban a mezőny két legszorgalmasabb versenyzője volt, ugyanis mindketten 115 kört tettek meg az új autóval.

Csakúgy, mint a riválisok döntő többsége, a Red Bull Racing szintén 2008-as pilótapárosával gyakorolt, és David Coulthardnak, illetve Mark Webbernek sikerült is javulnia az első tesztnaphoz képest, ugyanis a skót versenyző a tizedik, az ausztrál pedig a nyolcadik pozícióban zárta a tesztet.

A Williamsnek pénteken Kazuki Nakadzsima óriási balesete után fel kellett függesztenie a gyakorlást, hogy ki tudja javítani az autóban keletkezett kárt. A csapat elővigyázatosságból Nico Rosberg versenygépét is átvizsgálta. A gárdának gyorsan sikerült megjavítania az autót, ugyanis Frank Williams csapatfőnök magánrepülőgépének igénybevételével a grove-i bázisról Barcelonába tudták szállítani a szükséges elemeket, így Nakadzsima és Rosberg már a délelőtt folyamán pályára hajthattak. A gárda azonban nem lehet maradéktalanul elégedett, ugyanis az FW30-as nem működött tökéletesen.

A Honda számára továbbra sem alakul jól a barcelonai gyakorlás, mivel az RA108-as egyelőre nem igazán mutatja a javulás jeleit. A csapatnál a második napon már csak Jenson Button körözött, aki végül csak a Force India versenygépét irányító Vitantonio Liuzzit tudta megelőzni. Button hosszú időt kellett eltöltsön a garázsban is, mivel az autó kormányzottságával problémák akadtak, illetve a brit miatt is meg kellett egyszer szakítani a tesztet, miután negyed tizenegykor az RA108-as megállt az aszfaltcsíkon.

A tervek szerint a kollektív teszt vasárnap zárul majd Barcelonában.

Teszteredmények - Barcelona, második nap, 2008. 02. 02.:

  Pilóta Csapat Modell Köridő Hátrány Különbség
előzőhöz
Kör
1 S. Vettel Toro Rosso STR-02 1:21.679     89
2 S. Bourdais Toro Rosso STR-02 1:21.782 +0.103 +0.103 88
3 L. Hamilton McLaren MP4-23 1:22.135 +0.456 +0.353 80
4 Kovalainen McLaren MP4-23 1:22.511 +0.832 +0.376 70
5 R. Kubica BMW Sauber F1.08 1:22.833 +1.154 +0.322 90
6 F. Alonso Renault R28 1:22.938 +1.259 +0.105 115
7 N. Piquet jr. Renault R28 1:23.002 +1.323 +0.064 115
8 M. Webber Red Bull Racing RB4 1:23.020 +1.341 +0.018 75
9 N. Heidfeld BMW Sauber F1.08 1:23.070 +1.391 +0.050 94
10 D. Coulthard Red Bull Racing RB4 1:23.322 +1.643 +0.252 85
11 N. Rosberg Williams FW30 1:23.347 +1.668 +0.025 34
12 Nakadzsima Williams FW30 1:23.948 +2.269 +0.601 40
13 J. Button Honda RA108 1:23.959 +2.280 +0.011 58
14 V. Liuzzi Force India F8-VII-B 1:24.284 +2.605 +0.325 36

f1hirek.hu

 


VK
   RK  news
 

 


01. Hírek
02. Menü
03. Kimi
04. Forma-1
05. Ferrari
06. Finnország
07. Képek
08. Videók
09. Verseny
10. Extrák
11. Tesztek
12. Humor
13. Regisztráltaknak
14.
Hivatalos/ hasznos oldalak

1. Lewis Hamilton    38p.
2. Kimi Räikkönen    35p.

3. Felipe Massa        34p.
4. Robert Kubica      32p.

5. Nick Heidfeld       20p.
6. Heikki Kovalainen 15p.
7. Mark Webber       15p.
8. Jarno Trulli            9p.

 


01. Linkcserék
02. Bannercserék
03. Buttoncserék

Buttonom:

 

 

 




 

 
 


Tulajdonos: Kimii
Köszönet
Téma: Kimi Räikkönen
Indulás: 2006.08.13
Design: Kimii
Ajánlott böngésző: Mozilla
Ajánlott felbontás: 1024x 768

 


Jelöld be az oldalt Iwiw-en!
Ezt írd be a keresőbe:
Kimi drukkerek gyertek!

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
számláló
Indulás: 2006-08-13
 

Scrollbar From: Doll-Asylum.net


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!