raikkonen-f1 ---> Ha Igazi Kimi Drukker Vagy!!

Hamilton eltángálta a Ferrari nélküli mezőnyt Barcelonában

A 2008-as szezonrajt közeledtével a felkészülés is egyre fokozódik, a csapatok többsége mától vasárnapig például Barcelonában tesztel. Az első napon Lewis Hamilton végzett az élen, a mclarenes pilótát tavalyi csapattársa, a második leggyorsabb Fernando Alonso is csak tisztes távolból követte.

A spanyol gyakorlást a Ferrari mellett a Toyota és a Super Aguri hagyja ki, az előbbi két istálló hétfőtől Bahreinben tréningezik, a japán kiscsapat pedig egyelőre a túlélésért küzd.

A Ferrari távollétében nem volt meglepő, hogy a vörösök legnagyobb riválisa, a McLaren vitte a prímet. A délelőtt azonban nem az ezüstnyilakról szólt, hiszen egy óriási baleset borzolta a kedélyeket.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, a Williams versenyzője, Kazuki Nakadzsima nem sokkal dél előtt a célegyenes végén az aszfaltozott bukótéren átszáguldva a korlátnak csapta az irányíthatatlan FW30-ast. Az eddig mindössze egy futamindulást elkönyvelő japánnak szerencsére nem esett baja, de a csapat kénytelen volt befejezni az aznapi munkát. A balesetet az első légterelő rögzítési hibája okozta, legalább is a csapat ezzel indokolt a délután folyamán. Az egyelőre fekete színben pompázó versenygépek a tervek szerint szombaton térnek vissza a pályára.

A Williams másik pilótája, az eddigi téli teszteken rendre sziporkázó Nico Rosberg is kénytelen volt megállni 12 kör után, ugyanis szerelői elővigyázatosságból alaposan átvizsgálták az ő autóját is.

Hamilton dominált, a Renault feltámadt

Hamilton fölénye finoman szólva is nagy volt, hiszen bő 6 tizedet vert a csütörtökön bemutatott Renault-val száguldó Fernando Alonsóra. A spanyol ismét hazai pályán vezethetett, és a múlt heti valenciai teszthez hasonlóan ezúttal is sokan látogattak ki csak az ő kedvéért.

A kétszeres világbajnok annak ellenére sem panaszkodhat, hogy kikapott tavalyi márkatársától, hiszen a Renault ma mutatott formája arra utal, hogy a csapattagok a párizsi bemutatón nem a levegőbe beszéltek, amikor optimista képet festettek a jövőrő (igaz, egyszer a spanyol alatt becsődölt az autó). A francia istálló másik R28-asát Nelsinho Piquet hajtotta, a brazil hetedik lett, ráadásul délután két alkalommal is megállt alatta az autó.

Remek napot fogott ki a múlt héten még autói egyensúlyával küszködő BMW Sauber is, hiszen Robert Kubica harmadik, Nick Heidfeld pedig ötödik lett az F1.08-as kódjelű rakétával. 

A lengyel-német párosnál jóval nagyobb meglepetést okozott Giancarlo Fisichella. Az újonc Force India rutinos sofőrje ugyanis a negyedik legjobb időt produkálta pénteken, ezt pedig előzetesen kevesen várták a kiscsapattól. Igaz, hogy csak egy tesztről van szó, de a jelek szerint a tavalyi sereghajtó Spyker jogutódjának mérnökei vagy találtak valamit, vagy Fisico üres tankkal körözgetett. A következő napok ezen kérdésre is választ adnak majd.

A hatodik helyen végző Gary Paffett sok munkát adott a pályabíróknak, ugyanis délelőtt McLarenje a pályán robbant le, az ebédszünet után a tesztpilóta pedig megpördült, mindkétszer piros zászlós jelzést léptetve életbe.

A Toro Rosso ezúttal sem tért el a szokásától, vagyis Barcelonában is a két névrokon, Sebastian Vettel és Sébastien Bourdais hajtotta az olasz alakulat tavalyi négykerekűjét (ezzel kezdik az idei szezont is). Ezúttal is a német volt a gyorsabb, Vettel majd fél másodpercet vert francia kollégájára.

Újítás Red Bull módra

A "rokoncsapat", a Red Bull Racing is két versenyzőjét foglalkoztatta. Mark Webber és David Coulthard nem gyorsaságával hívta fel magára a figyelmet, hanem - mint azt mi is megírtuk - forradalmian új alakú motorborító lemezével. A találmány egyelőre nem működik túl jól, hiszen a páros a 10. és 11. pozícióban landolt. Webber miatt egyszer délalőtt meg is kellett állítani az edzést, skót csapattársa pedig délután járta meg a kavicságyat, de a gyalogos beavatkozó egység visszatolta őt a pályára. 

Újabb pocsék napot zárt a Honda, az új autóval a japánok egyelőre még nem tudtak elmozdulni az utolsó helyekről. Rubens Barrichello még csak-csak tartotta a lépést a többiekkel, de Alexander Wurz még a braziltól is fényévekkel elmaradt.

A gyakorlás szombaton folytatódik a borongós, ám ma még esőmentes Barcelonában.


Teszteredmények - Barcelona, első nap, 2008.02.01.:

  Pilóta Csapat Modell Köridő Hátrány Különbség
előzőhöz
Kör
1 L. Hamilton McLaren MP4-23 1:22.263 - - 84
2 F. Alonso Renault R28 1:22.889 +0.626 +0.626 61
3 R. Kubica BMW Sauber F1.08 1:22.983 +0.720 +0.094 66
4 G. Fisichella Force India F8-VII-B 1:23.015 +0.752 +0.032 100
5 N. Heidfeld BMW Sauber F1.08 1:23.270 +1.007 +0.255 53
6 G. Paffett McLaren MP4-23 1:23.349 +1.086 +0.079 47
7 N. Piquet jr. Renault R28 1:23.367 +1.104 +0.018 46
8 S. Vettel Toro Rosso STR-02 1:23.387 +1.124 +0.020 90
9 N. Rosberg Williams FW30 1:23.453 +1.190 +0.066 12
10 D. Coulthard Red Bull Racing RB4 1:23.491 +1.228 +0.038 60
11 M. Webber Red Bull Racing RB4 1:23.547 +1.284 +0.056 63
12 S. Bourdais Toro Rosso STR-02 1:23.836 +1.573 +0.289 65
13 K. Nakadzsima Williams FW30 1:23.955 +1.692 +0.119 35
14 R. Barrichello Honda RA108 1:24.125 +1.862 +0.170 55
15 A. Wurz Honda RA108 1:26.975 +4.712 +2.850 26
f1hirek.hu

 


VK
   RK  news
 

 


01. Hírek
02. Menü
03. Kimi
04. Forma-1
05. Ferrari
06. Finnország
07. Képek
08. Videók
09. Verseny
10. Extrák
11. Tesztek
12. Humor
13. Regisztráltaknak
14.
Hivatalos/ hasznos oldalak

1. Lewis Hamilton    38p.
2. Kimi Räikkönen    35p.

3. Felipe Massa        34p.
4. Robert Kubica      32p.

5. Nick Heidfeld       20p.
6. Heikki Kovalainen 15p.
7. Mark Webber       15p.
8. Jarno Trulli            9p.

 


01. Linkcserék
02. Bannercserék
03. Buttoncserék

Buttonom:

 

 

 




 

 
 


Tulajdonos: Kimii
Köszönet
Téma: Kimi Räikkönen
Indulás: 2006.08.13
Design: Kimii
Ajánlott böngésző: Mozilla
Ajánlott felbontás: 1024x 768

 


Jelöld be az oldalt Iwiw-en!
Ezt írd be a keresőbe:
Kimi drukkerek gyertek!

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
számláló
Indulás: 2006-08-13
 

Scrollbar From: Doll-Asylum.net


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!