raikkonen-f1 ---> Ha Igazi Kimi Drukker Vagy!!

A finnek taroltak a záró napon Valenciában

Valenciában ma befejeződött a Forma-1-es csapatok kollektív tesztje. A Super Aguri kivételével a záró napon is az összes istálló bevetette legalább az egyik autóját. A spanyol kikötővárost Kimi Räikkönen hagyhatja el a legjobb szájízzel, hiszen a mclarenes honfitársa, Heikki Kovalainen előtt ő végzett az élen.

 Az égiek utolsó napon is tavaszias időjárással kedveskedtek a mezőnynek, így a körülményekre ezúttal sem lehetett panasz.

A fentebb már említett finn duó egyébként az időeredményeket tekintve egy lépéssel a mezőny előtt járt. Ugyanis míg a világbajnoki címvédő 1:11.189-es idejétől Heikki Kovalainen mindössze egy leheletnyivel, 17 ezreddel maradt el, addig a harmadik helyezett Felipe Massa már bő hat tizedet kapott a McLarenben ülő riválisától is.

Persze ezek után nem érdemes jóslatokba bocsátkozni, hiszen pusztán egy tesztről van szó, és mint arról már mi is beszámoltunk, a szerdai edzéselső, Kovalainen is elismerte, szinte üres autóval futotta akkori idejét. Ilyenkor talán nem is lehetne két olyan csapatot, de talán még két pilótát sem találni a mezőnyben, akik azonos programot teljesítenének, vagyis nem lehet objektíven összehasonlítani a teljesítményeket.

Mégsem mehetünk el szó nélkül az eredménylista mellett. Kazuki Nakadzsima folytatta remeklését. A fiatal japán ezúttal már a Williams idei autójának kormányát tekergethette - első alkalommal - és egészen a negyedik helyig száguldott vele.

Az egyelőre fekete festésű FW30-ast Lewis Hamilton jó két tizedre tudta csak megközelíteni, ami a brit számára az ötödik helyet jelentette. A BMW ezúttal is két versenyzőjét foglalkoztatta, a szerdai naphoz hasonlóan most is Robert Kubica vezette az F1.08-ast. A lengyel hatodik lett, közvetlenül a toyotás Jarno Trulli, valamint egy háromtagú német flotta előtt, ugyanis Sebastian Vettel (Toro Rosso), Nick Heidfeld (BMW Sauber - F1.07-es modell) és Timo Glock (Toyota - TF108) egymás után sorakozott fel.

Giancarlo Fisichella igen előkelő helyre hozta be új csapata, a Force India négykerekűjét, a rutinos olasz ugyanis 10. lett a 17 fős mezőnyben. Öröme azonban nem lehetett teljes, hiszen a tervezettnél kevesebb időt tölthetett a pályán, mivel technikai problémájuk akadt. A Renault új autóját ma Nelsinho Piquet vezette, aki 93 kör megtétele után a listára pillantva a 11. helyen láthatta saját nevét.

Mark Webbert is műszaki probléma hátráltatta, ráadásul csapata nem is tudta megoldani a problémát, így számukra csonka lett a nap. A vert mezőnyben végzett a Williams tesztpilótája, Nico Hülkenberg is.

A sort pedig ezúttal is a két Honda zárta, Jenson Button a 2008-as modellel egyedül a Forma-1-gyel egyelőre csak ismerkedő Takasi Kogurét tudta maga mögé utasítani.

Az edzést a mai nap folyamán ötször kellett megszakítani, Sébastien Bourdais és Nelsinho Piquet megpördült, míg Lewis Hamilton, Sebastian Vettel és Giancarlo Fisichella autója megállt a pályán.

Teszteredmények, Valencia - 2008.01.24.

  Pilóta Csapat Idő Hátrány Kör 2008-as
autó
1 K. Räikkönen Ferrari 1:11.189 -.--- 88 igen
2 H. Kovalainen McLaren-Mercedes 1:11.206 +0.017 89 igen
3 F. Massa Ferrari 1:11.831 +0.642 96 igen
4 K. Nakadzsima Williams 1:11.971 +0.782 116 igen
5 L. Hamilton McLaren-Mercedes 1:11.994 +0.805 84 igen
6 R. Kubica BMW Sauber F1 Team 1:12.095 +0.906 86 igen
7 J. Trulli Toyota 1:12.109 +0.920 86 igen
8 S. Vettel Scuderia Toro Rosso 1:12.526 +1.337 113  
9 N. Heidfeld BMW Sauber F1 Team 1:12.600 +1.411 39  
10 T. Glock Toyota 1:12.705 +1.516 68 igen
11 G. Fisichella Force India 1:12.949 +1.760 93  
12 N. Piquet jr. Renault 1:12.973 +1.784 89 igen
13 S. Bourdais Scuderia Toro Rosso 1:13.060 +1.871 95  
14 M. Webber Red Bull Racing 1:13.133 +1.944 15 igen
15 N. Hülkenberg Williams 1:13.306 +2.117 74  
16 J. Button Honda 1:13.689 +2.500 80 igen
17 T. Kogure Honda 1:15.703 +4.514 25  
f1hirek.hu

 


VK
   RK  news
 

 


01. Hírek
02. Menü
03. Kimi
04. Forma-1
05. Ferrari
06. Finnország
07. Képek
08. Videók
09. Verseny
10. Extrák
11. Tesztek
12. Humor
13. Regisztráltaknak
14.
Hivatalos/ hasznos oldalak

1. Lewis Hamilton    38p.
2. Kimi Räikkönen    35p.

3. Felipe Massa        34p.
4. Robert Kubica      32p.

5. Nick Heidfeld       20p.
6. Heikki Kovalainen 15p.
7. Mark Webber       15p.
8. Jarno Trulli            9p.

 


01. Linkcserék
02. Bannercserék
03. Buttoncserék

Buttonom:

 

 

 




 

 
 


Tulajdonos: Kimii
Köszönet
Téma: Kimi Räikkönen
Indulás: 2006.08.13
Design: Kimii
Ajánlott böngésző: Mozilla
Ajánlott felbontás: 1024x 768

 


Jelöld be az oldalt Iwiw-en!
Ezt írd be a keresőbe:
Kimi drukkerek gyertek!

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
számláló
Indulás: 2006-08-13
 

Scrollbar From: Doll-Asylum.net


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!