A békés út kudarca
- Miért van az, hogy ha én azt mondom magának, hogy fogja be, maga ugyanúgy jártatja a száját?! Válaszoljon Granger!
- De hát én…
- Nem, elég. Maradjon csöndben. Legalábbis addig, míg kitalálom, hogy mi legyen.
- Piton professzor…
- Granger maga a türelmemmel játszik, remélem tudja. –sziszegte az említett.
- De uram. – kezdte a lány egyre kétségbeesettebben.
- Merlinre, miért nem érti meg, hogy csak két percig fogja be!
2 perccel később
- Uram. A vállán…
- Mi van a vállammal?! Kérem, hagyjon gondolkodni!
- A vállán ott mászik egy gusztustalan valami – vágott a szavába a lány.
- Jóságos Merlin. Segítsen, szedje már le! – rángatózott a professzor.
- Én hozzá nem nyúlok ahhoz az izéhez. Olyan undi.
- Köszönöm a segítségét kisasszony. Előbb nem tudott volna szólni?! – taposta az azonosítatlan élőlényt, miközben magabiztosan magasodott a lány fölé.
- Én próbáltam,de a professzor annyira el volt foglalva szabadulásunk gondolatával (és a fogselyem helyes kezelésével), hogy örökké lepiszegett.
- Mert ha nem lenne mindig olyan okoskodó, akkor mindez nem történt volna meg.
- Na nehogy már rám fogja! A tanár úr is ugyanolyan hibás. – háborodott fel Hermione.
- Hogy merészel ilyen hangnemet használni velem? Ahogy visszajutunk a Roxfortba 200 pont a Griffendéltől és két hét büntetőmunka.
- Ez tűrhetetlen – akadt ki Hermione, miközben megállapította magában, hogy Piton és a pontlevonási kényszere a Griffendéltől pont olyan testvért alkot, mint a Whisky és a szóda.
- Látja, kisasszony. Nekem mindig igazam van.
- Egyszer minden rossznak vége szakad, ez alól a tanár úr sem lesz kivétel – dörmögte az orra alá a lány. Igazságtalannak érezte helyzetét.
- Mondott valamit Granger?!
- Semmit. Rájött végül is, hogy hol vagyunk?
Lassan, lassan érlelődni kezdet benne a TERV. Mármint a professzorban. Az ultrasexi, irtó kegyetlen, sötétszemű félistenben. * Piff…puff…*
Khm.. na szóval, itt a narrátor. Ismét. Vegyétek úgy,hogy az előző 2 mondatom el se hangzott… Nem is, segítsééég zsarolnak. A professzor igen is egy ultrasexi, irtó kegyetlen, sötétszemű félisten!! És Hermione, a kis boszorka nem is érdemli meg, mert.*piff.. paff.. széktörés hangja..*
Üdvözlöm kedves olvasóimat, itt az új narrátor. Elődöm egy genetikailag módosított egyén volt, akit a túl lelkes Piton fanok átprogramoztak, hogy bármilyen körülmények között istenítse drága professzorunkat. Ámde ez a történet nem csak róla szól, szóval folytassuk is.
- Hermione, egy szavát se értem. Honnan kéne pont NEKEM tudnom, hogy hol is vagyunk?
- Pedig angolul, mármint magyarul beszélek. És már percek óta „gondolkodik”. Szóval?
- Az a lötty, amit a kisasszony volt szíves debil módon felrobbantani, az hozott ide minket. Legalábbis más lehetőséget nem tudok.
- Jó, jó, de hova? Professzor, én úgy félek. Nem akar megvigasztalni?
- Nem ettem meszet! – próbálta leállítani a hozzá dörgölődző lányt.
- Ne is, rosszabb, mint a hígító.
- Ezt honnan tudja? – döbbent meg a férfi.
- Még a Spektrumon láttam.
- Aham.
Percekkel később
- Nini, ott egy bagoly. Nézze uram! –mutogatott Hermione a madár felé, miközben a férfi leoldotta az állatról a levelet.
- Na, nem olvassa? Lehet, hogy megtaláltak minket – csillant fel a szeme.
- Hát, nem bánom felolvasom – bontogatta a levelet, amit tényleg nekik címeztek.
- Anyukám mindig azt mondta, hogy „hát”-tal nem kezdünk mondatot – oktatta ki.
- Akkor mégsem olvasom fel inkább – mondta. Miután gyorsan átfutotta a levelet (persze a szemével) fogta és a szájába nyomta, mely percek alatt megsemmisülten a padlón kötött ki.
- Most még is mit csinált? –döbbent meg a lány.
- Megmondtam, hogy ne kötekedjen!
Na de Perselus, nem bánhatsz így egy lelkes diákoddal.
- Ide figyeljen maga Narrátor, maga inkább maradjon kussban. Először is megtiltom, hogy tegezzen. Engem senki se tegezhet, csak anyukám és a lelkes IEPP fanok. Másodszor akkor eszek meg egy levelet s köpöm ki, mikor kedvem tartja. Harmadszor, grr..rrrr..
Szóval mikor Perselus bocsánatot kért szegény hormonjaitól túltengett diákjától, megosztotta vele a levél tartalmát.
- Köszönöm tisztelt Narrátor. Legközelebb, ha lehet inkább rózsaillatú szappant használjon, az nem olyan káros.
- Szívesen Hermione, gyermekem. Na, szóval ott tartottunk, hogy…
- De mi volt a levélben? – kérdezte a nebuló.
- Egy szó. Drága Albusunk küldte, hogy kapna ételmérgezést, vagy…
Utoljára szóltam Perselus Piton, vigyázz a szádra.
- Mármint az igazgatóúr küldte. Te tudod, hogy mi az a bocskorszíj?
- Hihi, ez volt benne?
- Igen. De nem tudom, hogy mi ebben olyan vicces.
- Ez egy édesség. Más nem állt a levélben?
- Nem.
- Akkor nem értem. Miért írt egy édességet az igazgató?
- Passz.
- De bőbeszédű lett. Elvitte a cica a nyelvét? Most akkor mihez kezdünk, uram? – vágott a szavába a lány.
- Hát.
- Egyszer már mondtam, hogy „hát”-tal nem kezdünk mondatot. Ki volt a magyartanára?
- Mivel én angol vagyok, ezért senki. De ha ennyire zavarja, akkor legyen has. Nem is inkább mell.
- Az enyém? – csillant fel a szeme.
- Álmodozzon csak. Maga soha nem keltené fel a kíváncsiságom.
- Na jó, tudja mit? Fogadjunk. Ha én nyerek azt, de azt teszek magával AMIT csak akarok.
- És ha én győzök?
- Akkor befogom a szám.
- Azt egy egyszerű bűbájjal is megtehetem.
- És nem fejeztem be a mondatot.
- És meztelenül lejtesz egy táncot az igazgatónak! – húzta ördögi mosolyra a száját.
Perselus.
- Mármint, ha én győzök Longbottommal kell leélned életed hátralevő részét. Megfelel?
- Hát..
- Has, avagy mell. Mint már a kisasszony mondta, „hát”-tal nem kezdünk mondatot.
Szeretett professzorunk elgondolkodott a kecses ajánlaton. Hisz ő mindenképp jól jár. S még pedofíliával se gyanúsíthatják. Hisz a lány szabad akaratából csimpaszkodott rá.
- Persze most már szeretett professzor lettem…
- Kérem Perselus maradjon csöndben és másszon ki a narrátor szerepköréből. Köszönöm.
- Akkor ezt megbeszéltük. Mi lesz a feltétel?
- Három versenyszám lesz. Aki kettőt megnyer, az a győztes. – fejtette ki Hermione.
Írta: Vivus
Folyt. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
