Miriem bulija
Miriem bulit rendez Byron tiszteletére, aki nagyon jól teljesített egy úszóversenyen. Kiderül a buli egy medencés buli, a lányok tehát nem mehetnek. Cleo hol igen, hol pedig nem akar elmenni. Végül kiderül mégiscsal elmegy, hiszen, ahogy Emma mondta, éreztetnie kell Byronnal, hogy szúrkol neki. Beállít Miriemhez, mondván, hogy megfáztott. Zane és a haverja azonban bosszúéhesek. Múlkor Zane-t locsolta le egy vízcsap, amin Cleo "jót mulatott", Zane ígyhát most törleszteni akar. Lewis éppen időben érkeik, de sajnos nem sikerül őket megállítani. Cleo beleesik a vízbe. Szerencsére mindenki bemegy, így cleo-t senki sem látja meg sellőként csak Lewis. A lányok is megérkeznek. Emma bezárja az ajtót, Rikki pedig visszaváltoztatja Cleot, majd elpárologtatja az összes vízet a medencéből. Lewis tehát megtudja a nagy titkot. Kiderül, hogy Byron el se ment a bulira.
Pizsama party
Emma anyukája minden évben rendez a lányának egy pizsama partit. Emma idén ugyan nem akarja megrendezni, de Rikki unszolásásra, mégis belemegy. A lányok tehát előkészülnek a bulira Emmáéknál. Megjönnek a vendégek is, sőt Miriem és Zane is beállítanak. A meg nem hívott vendégeket Emma anyukája Lisa, marasztalja. Minden lány Zane-el van elfoglalva. Emma beszél vele, majd hazaküldi. Cleo közben vízes lesz, így gyorsan berohan a szekrénybe. Mire a többiek kinyitják az ajtót Cleo már belemászik a hálózsákba. A lányok egymást dolbálják a hálózsákban. Miriem azt tanácsolja, dobják most fel Cleo-t, hiszen az ő ötlete volt. A lányok meg akarják nézni Em nyakláncát (amit a Meko szigeten talált, később lesz mindhármuknak). Míg a vendégek párnacsatáznak, Miriem ellopja. közben épp meg akarják emelni Cleo-t, mikor az összes vízespalackból előtör a víz. Cleo csak így tudta megmenteni magát. Rikki visszaszerzi Miriemtől a nyakláncot, amit Emma Cleo-nak ad, mondván ő egy bulin is el tudta rejteni a sellőfarkát. A csajszik összerakják az álompasit a fiú úszócsapat tagjaiból.
Emma apukájának szülinapi bulija
Emma rendez az apukájának egy szülinapi bulit. Mire azonban megjelenik az ünnepelt, Emma már a Hold hatása alá kerül. Minden áron úszni akar, sőt mindenkinek megmondja a véleményét. Harrison orrát, sőt a rokonuk, Tia néni szoknyáját is megszólja. Míg Emma kinnt van, találkozik Byronnal, és megtörténik az első csók. A lányok és Lewis úgy döntenek, felviszik Emmát az emeletre. Közben Cleo mondja el Emma apukájának, Neil-nek szánt beszédet, ami finoman szólva rémesre sikerül. Közben Emma megeszi a homárokat. Elliotot felküldik a hidegtálakért. Lewis mit sem sejtve odaadja neki az üres tálcákat. Byron az emeleten kószál, s Em odahívja magához. Sajnos megzavarják őket. Lennt a vendégek felháborodnak az üres tálcák láttán. Emma hosszú idő ellenére sem változik vissza, így elviszik a JuiceNet-be. Másnap reggel minden normális lesz. Emma bocsánatot kér az apukájától, és elmondja neki a beszédét. Késöbb a bárban Byron megdicséri Emma száját.
Cleo szülinapi bulija-1.
Cleonak szervez az apukája egy meglepetés bulit. Minden évben rendez a lányának egyet.
A lány emiatt gyűlöli a szülinapjait. Az apja pónit hozatott, kis csákókat tűz az emberek fejére, van lufiállatkákat hajtogató ember, sőt a vendégek is fiatalabbak, mint ő. Cleo idén direkt megkérte az apját, hogy ne rendezzen neki bulit, a férfi azonban örömet akar szerezni a lányának. Cleo elmegy a helyszínről. Késöbb megbeszéli az apukájával a dolgot és ugarnak egy utolsót a lufival teli medencébe. :)
Cleo szülinapi bulija-2.
Lewis elhívja Cleo-t a juiceNet-be. Már mindenki Cleora várt! A többiek ugyanis meglepetésbulit szerveztek a lánynak. Cleo hinni sem akar a szemének. Ez a második szülinapi bulija ezen a napon. A buli nagyon jól sikerül! Lewis, utalva az első szörnyű bulira, egy lufiállatkát ad a lánynak!
Utolsó buli az osztállyal
Emma rendez egy utolsó bulit az osztálynak. Zane elhívja Rikkit, Cleo végső elkeseredésében Nate-el, Emma pedig egyedül megy el a bulira. Byron célzásnak vette Emma mondatát, így nem hívta el. Lewis is megjelenik, bár Cleo Nate-el kénytelen táncolni. A lányok allergiásak Lewis által készített csodaspray-re, kiütést kapnak tőle. Ígyhát kénytelenek elmenni a buliról. A Mako szigetre mennek, s Miss Chatam tanácsára Lewis is oda megy. Elmondja nekik, hogy sajnálja és hogy Byron és Zane még vár rájuk. Kettesben marad Cleo és Lewis. Kiderül, hogy mindketten tetszenek a másiknak és elcsattan az első csók! Emma Byronnal, Rikki pedig Zane-el táncol.
Emma "lázadós" bulija
Rikki Emmánál alszik, mivel a szülei elmennek otthonról. A lány mindent felforgat, csípős megjegyzéseket tesz. Emma pedig nem győz takarítani és pakolni Rikki és Elliot után.
Végső elkeseredésében, úgy dönt, hogy lázadó lesz. Eleinte csak fekszik a kanapén és chips-et majszol, majd Rikki beszólása után megrendezi élete első lázadós buliját.
Csomó lány és az álatluk hívott srác bulizik Emmáéknál, mikor Nate hajtani kezd Cleo-ra.
Az éppen érkező Lewis ezt nem hagyja annyiban. A fiúk verekedni kezdenek, aminek a végén eltörik Emma anyukájának delfines vázáját. Rikki hazaküldi a vendégeket. A szülők hazaérkeznek, Emma mindent bevall.
1 éves évforduló
Cleo meg szeretné ünnepelni az egy éves évfordulójukat. Rikki és emma azonban összevesznek (a fiúk miatt). Cleo megpróbálja kibékíteni őket, de mikor találkoznának a helyszínen lesz Ash és Zane is. A srácok végül verekedni kezdenek.
A csatát végül a juice net-ben folytatják: billiárdoznak. Cleo közben megszervezi a bulit a Mako szigeten. Lewis szól a lányoknak, hogy Cleo már rég várja őket a bulin. A két lány gyorsan elrohannak a bulira. Ash és Zane végül kibékülnek.
Emma Rikki és Cleo együtt ünneplik meg sellőségük 1 éves évfordulóját.
Lewis szülinapi bulija
Charlotte úgy dönt, hogy megrendezi a saját házában Lewis szülinapi partyját. Rikki úgydönt, hogy nem megy el, helyette inkább Zane-el tölti a délutánt. Cleo és Emma (Ash-el) elmennek. Megérkezik az ünnepelt. Egyetlen hibája van csak a bulinak: charlotte elfelejtette, hogy ez Lewis szülinapja. Helyette a saját barátait hívta meg. Sőt, olyan zene megy, melyet Lewis kimondottan utál. a tetőpont: Emma és Cleo is eltűnnek. charlotte ugyanis bezárta a lányokat egy tárolóba és az ereje segítségével kilyukaszt egy csövet, így ömlik a lányokra a víz. Rikki és Zane a helyszínre sietnek. Rikki kiszabadítja a lányokat, míg Zane lefoglalja Ash-t. Lewis barátai egy hajón ünnepelnek, így Lewis, Cleo, Emma, Ash, Rikki és Zane is csatlakoznak a hajóhoz. Charlotte-ot faképnél hagyták. |