Tisza Volán Szeged
Tisza Volán Szeged
.:Bejelentkezés:.
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
.:Látogatók:.
Indulás: 2006-10-28
 
.:Menü:.
 
.:Tabella:.
 
.:Meccsek, Eredmények:.
 
.:Csapattagok:.
 
.:Eddigi Eredmények:.
 
.:Infók:.

E-mail: szegedhoki@citromail.hu

Jelentkezés edzőnél:
K
alocsa Lászlónál
Tel.: +36-20-943-8532

 
Utánpótlás körkép


Körkép az utánpótlás bajnokságok alakulásáról, résztvevőiről...

A hétcsapatos ifjúsági bajnokságot a dunaújvárosi fiatalok vezetik, Dunaferr SE néven. A csapat eddig mind a tíz meccsét megnyerte, így 30 ponttal, a legtöbb lőtt és holtversenyben a legkevesebb kapott góllal, 108-27-es gólaránnyal áll az élen a 23 pontos NZ Stars és a 19 pontos Alba Volán előtt.

A negyedik az Újpest, az ötödik a Miskolci Jegesmedvék, míg az utolsó két helyen két olyan csapat áll, amelynek nincs első osztályú felnőtt együttese. A hatodik helyezett MAC Interfruct felnőttjei az OB II-ben MAC Népstadion néven a második helyen állnak, a szegedi Tisza Volán a tavalyi OB II-es szereplés után idén nem játszik a bajnokságban.

Az ifiknél a kanadai táblázat élén a dunaújvárosi Virág Tamás áll 33 ponttal (14+19), őt három Stars-játékos követi, a góllövőlista élén álló Becze Tihamér (19+11), Marosi Zoltán (14+15) és Imecs Attila (12+13). Az alapszakaszból még nyolc meccs van hátra, a rájátszásban az első három helyezett csapat küzd a bajnoki címért.

A serdülőknél is Fejér megyei csapat, az Alba Volán áll az első helyen, de a vesztett pontokat tekintve jobb helyzetben van a jelenleg második NZ-Stars. A budapesti csapat még veretlen, 11 meccsen 21 pontot szerzett, 177-27-es gólaránya a legtöbb lőtt és legkevesebb kapott gólt jelenti, míg a Volán 14 meccsen gyűjtött 22 ponttal áll az élen.

A harmadik az UTE, a negyedik a Miskolci SI, mindkét csapat 19-19 pontot gyűjtött, az ötödik a Dunaferr-Szeged (17), majd jön a Debrecen (8), a MAC Interfruct (6), végül nyolcadik a még pont nélküli Pécs. A bajnokságban minden csapat mindenkivel négy meccset játszik, aztán az első két helyezett hárommeccses döntőt vív; a harmadik és negyedik helyezett szintén három meccsen játszik a bronzéremért.

A pécsiek NZ Stars elleni meccse hozta az idei hazai szezon eddigi legnagyobb gólkülönbségét, a Stars 46-0-ra nyert. A kanadai táblázatot Németh Attila (NZ Stars) vezeti 60 (32+28) ponttal, és ő áll a góllövőlista első helyén is.

A magyar jégkorong legnépesebb mezőnyét jelentő kölyökbajnokságban az SC Csíkszereda vezeti a 11 csapatos táblázatot, ám a vesztett pontokat nézve itt is az NZ Stars a legjobb. A csíki fiatalok 35 pontot gyűjtöttek, de már lejátszották mind a 20 meccsüket – teljesítményüket dicséri, hogy mindegyiket idegenben –, míg a 23 ponttal második Alba Volán csak 14, a 20 ponttal harmadik Stars 11 meccsen van túl (utóbbiak mindkét, csíkiak elleni meccsüket meg is nyerték).

A MAC Interfruct és az UTE 13-13 ponttal a negyedik és az ötödik, 10 ponttal hatodik a Dunaferr, majd három hatpontos csapat, az Üröm, a Miskolc és a Debrecen következik a hetedik, a nyolcadik és a kilencedik pozícióban. A tizedik a kétpontos Kaposvári SI, míg az utolsó helyen pont nélkül a Drago Skorpiók SE áll. A legtöbb ütött és a legkevesebb kapott gól a 136-20-as gólarányú Starsé. A kanadai táblázatot és a góllövőlistát a 9 meccsen 49 (41+8) pontot gyűjtő Hardi Márton (NZ Stars) vezeti.

A kölyökbajnokságnál fiatalabbak két előkészítő bajnokságban vehetnek részt, emellett mini és szupermini tornákat rendeznek nekik. Az előkészítő I-ben a Dunaferr, az UTE, az SC Csíkszereda, az Alba Volán, a MAC Interfruct és a Zalaegerszeg játszik, az előkészítő II-ben az UTE B, a Miskolci SI, a Debreceni HK, az Erzsébeti Farkasok, az Ürömi SE, a Drago Skorpiók SE, a MAC Interfruct B, az NZ Stars B, a Kaposvár és a Tisza Volán szerepel.

A mini tornák csapatait három csoportba sorolták. Az A csoportban van az Alba Volán, a MAC Interfruct és az UTE két-két csapata, a Zalaegerszeg, az NZ Stars I., a Dunaferr I. és a Győr I. A B csoportban szerepel az Alba Volán és az UTE további két-két csapata, továbbá az NZ-Stars, a Debrecen I., az Erzsébeti Farkasok I., a Drago Skorpiók I., a Dunaferr II., a Győr II., a Miskolci SI I. és a Tisza Volán I., de januárban Nyíregyházán is lesz minitorna. Végül a C csoportban még további két újpesti csapat, a Miskolc II., a Debrecen II., az Erzsébeti Farkasok II., a Tisza Volán II., valamint a Jégkert SE és a Veresegyházi Gepárdok csapatai szerepelnek.

A szuperminiknél két csoport van, az A-ban az Alba Volán, az Erzsébeti Farkasok, a Drago Skorpiók, a MAC Interfruct, a Miskolci SI, a Pólus Pingvinek és az Újpesti TE van, míg a B-ben a Debrecen, az Erzsébeti Farkasok, a Drago Skorpiók, a Veresegyházi Gepárdok, a Győr, a MAC Interfruct, az UTE A és az UTE B, a Pólus Pingvinek, a Dunaferr SE, valamint az Alba Volán szerepel.

(forrás: www.jegkorong.blog.hu)

 
.:Pontos Idő:.
 
.:Következő Meccs:.

 

 
.:Utolsó Meccs:.

Serdülő
2008.04.04 (péntek)
3. helyért

  Dunaferr-Szeged   Újpesti TE 
Dun-Szeg - Újepsti TE
3:7 (0:2, 0:2, 3:3) - 0:2

 
.:Támogatóink:.

Rádió88 

Odry.hu Bt.

Tisza Volán Zrt.
  
 
.:Szavazás:.
Melyik poszton erősítenéd meg a csapatot?

Kapus
Center
Szélső
Hátvéd
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!