A Bijuuk vagy másnéven Démonok, olyan gonosz japán mitológiai karakterek, akiket emberekbe (Jinchuurikik) kényszerültek zárni. A történetben nevüket aszerint kapták, hogy hány farkuk van. Az Akatsuki-k is ezekre a Bijuukra pályáznak, céljuk, hogy begyűjtsék az összeset és kiszívják belőlük a chakrát.
Shukaku az Egyfarkú Mosómedvedémon, Gaarában Gaara apja úgy gondolta, hogyha születendő gyermekébe bezárja a Shukakut, akkor azt felhasználhatja katonai célokra. De a fia érzéseire mit sem gonolt, nem számolt avval, hogy a többi kis gyerek félni fog a Gaarában rejtőző démon miatt, és ezért elkerülik. Erő szempontjából viszont jól jött Gaaranak, mert a homok egy olyan akarattal nem befolyásolható védelmet biztosít számára amit elég nehéz kicselezni. A Shukaku miatt nem aludhat, mert átveszi fölötte a hatalmat, ezért vannak a fekete karikák a szemei körül. Deidara és Sasori legyőzi, és kiveszik belőle a démont, de Chiyo - feláldozva az életét - megmenti.
Nibi, a Kétfarkú Macskadémon, Yugitoban A Nibi egy kétfarkú lángoló macskának jelent meg a mangában. Yugito nő volt, a Rejtett Felhő faluból származott, és előszőr a 313. manga részben tűnt föl. Egyesek szerint ő volt a második legerősebb ninja a falujában. Az Akatsuki belőle is kiszívta a démont.
Sanbi, a Háromfarkú Teknősdémon Előszőr a 317. manga részben jelent meg. Deidara és Tobi elfogták, Tobi nagyon örült, hogy elkapták, de Deidara azt mondta neki, hogy nem is volt erős, hiszen nem volt Jincuurikije. ^^
Yonbi, a Négyfarkú Madár?démon, egy idős emberben Ezt a Bijuut szintén nem láthattuk az animében, hiszen a manga 353. részében jelent meg. Kisame pusztította el. Az öregember orra körül sötét jelölést lehet megfigyelni. (ez ugyan az mint Narutonál a három arcán található csík, illetve Gaarának a szeme körüli jel.
Kyuubi, a Kilencfarkú Rókadémon, Narutoban A Negyedik Hokage, Naruto apukája, zárta Narutoba ezt a fenevadot, amikor rátámadt a falura. Az életébe került. Naruto így magányosan nőtt fel, szülők nélkül. Az emberek is kitagadák hisz ők tudták, hogy benne van a Kyuubi, míg Naruto nem. Viszont volt jó oldala is annak, hogy benne él a démon. Így föl tudja használni azt az óriás mennyiségű chakrát, ami a Kyuubinak van. Jiraiya is így tanította neki: Miután felhasználja az összes chakráját, a Kyuubi előtör, és újjult erőt ad Narutonak. A 90. rész körül az Akatsuki Narutot is megtalálja és Itachit és Kisamét küldi a befogására, de ez szerencsére nem sikerül nekik. |