raikkonen-f1 ---> Ha Igazi Kimi Drukker Vagy!!

Kovalainen volt a leggyorsabb szerdán Valenciában

A McLaren pilótája, Heikki Kovalainen volt a leggyorsabb a Valenciában zajló kollektív teszt szerdai napján. A finn a csapat 2008-as autójával több, mint fél másodpercet vert a szintén idei géppel köröző ferraris Felipe Massára, és további két tizedet a harmadik Kimi Räikkönenre.Spanyolországban kellemes, tavaszias időben ezúttal is csak tíz csapat folytatta a felkészülést a 2008-as szezonra, nem tarthatott ugyanis a mezőnnyel a Super Aguri, amelynek még előző héten, Jerezben akadtak problémái.

A negyedik helyen Kovalainen csapattársa, Lewis Hamilton végzett, akit a williamses Kazuki Nakadzsima követett. A japán pilóta szerdán is remek teljesítményt nyújtott a brit csapat hibrid autójával, miközben márkatársa, Nico Rosberg az FW30-as modellt vezette. A német ezúttal azonban csak a hetedik legjobb időeredményt könyvelhette el.

Az előző évi Brazil Nagydíjon bemutatkozó Nakadzsima pedig a nap végére egy tizeddel bizonyult gyorsabbnak a Renault 2008-as versenygépét, az R28-as modellt irányító Fernando Alonsónál. A francia istálló ezúttal is csak egy versenyzővel tesztelt a valenciai versenypályán, és a spanyol pilótát csütörtökön váltja majd Nelsinho Piquet.

A nyolcadik helyre Mark Webber hozta be a Red Bull Racing idei autóját, és az ausztrálnak sikerült is javítania az RB4 teljesítményén, ennek ellenére nem volt maximálisan elégedett az eredménnyel. A csapatnak ugyanis ezúttal is megbízhatósági problémákkal kellett szembenéznie, hiszen Webber miatt kétszer is félbe kellett szakítani a gyakorlást. Az autóval délelőtt és délután is akadtak gondok.

A BMW Sauber szerdán már 2008-as versenyzőpárosát, Nick Heidfeldet és Robert Kubicát, küldte pályára, kettejük közül utóbbi volt az, aki az új versenygépet kormányozta. Kubica mechanikai és aerodinamikai beállításokat próbált ki, míg márkatársa a különböző rendszerek megfelelő működését ellenőrizte. Az F1.08-as modellel a lengyel végül a tizenkettedik leggyorsabbnak bizonyult, míg Heidfeld a tavalyi géppel a kilencedik lett.

Jarno Trulli és Timo Glock folytatták a munkát a Toyota TF108-as kódjelű gépeivel, kettejük közül Glock volt az, aki jelentősebb előrelépést ért el a fejlesztési munkálatok során. A német ugyanis a keddi tizennegyedik helyezéséhez képest szerdán a kilencedik leggyorsabb időt futotta. Ezzel szemben Trulli csak a két hondást, Rubens Barrichellót és Takasi Kogurét tudta maga mögé utasítani.

Barrichello 31 kört tett meg a japán csapat szerdán bemutatott új autójával, az RA108-as modellel, de képtelen volt felvenni a versenyt a riválisok 2008-as négykerekűivel és a brazil a tizenhatodik lett.

A Toro Rosso versenyzőpárosa, Sebastian Vettel és Sébastien Bourdais, nem kis mennyiségű kört tett meg a szerdai nap folyamán, utóbbi pilóta a körök számában meg is előzte márkatársát, ám ami az időeredményeket illeti, a fiatal német ezúttal is jobbnak bizonyult a franciánál.

A gyakorlást a délelőtt folyamán egyszer Massa miatt is le kellett inteni, ugyanis bejelzett egy hőmérsékletet mérő szenzor az autóban, ami miatt a brazilnak meg kellett állnia.

A három napos teszt csütörtökön folytatódik tovább Valenciában, és a tervek szerint be is fejeződik.

Teszteredmények, Valencia - 2008. 01. 23.
  Pilóta Csapat Idő Hátrány Kör 2008-as autó
1 H. Kovalainen McLaren-Mercedes 1:11.000   92 igen
2 F. Massa Ferrari 1:11.662 +0.662 81 igen
3 K. Räikkönen Ferrari 1:11.850 +0.850 108 igen
4 L. Hamilton McLaren-Mercedes 1:12.076 +1.076 115 igen
5 K. Nakadzsima Williams 1:12.255 +1.255 93  
6 F. Alonso Renault 1:12.360 +1.360 111 igen
7 N. Rosberg Williams 1:12.493 +1.493 117 igen
8 M. Webber Red Bull Racing 1:12.594 +1.594 87 igen
9 N. Heidfeld BMW Sauber 1:12.976 +1.976 51  
10 S. Vettel Toro Rosso 1:13.015 +2.015 63  
11 T. Glock Toyota 1:13.129 +2.129 95 igen
12 R. Kubica BMW Sauber 1:13.230 +2.230 121 igen
13 S. Bourdais Toro Rosso 1:13.307 +2.307 118  
14 A. Sutil Force India 1:13.409 +2.409 98  
15 J. Trulli Toyota 1:13.547 +2.547 96 igen
16 R. Barrichello Honda 1:14.588 +3.588 36 igen
17 T. Kogure Honda 1:16.954 +5.954 40
f1hirek.hu

 


VK
   RK  news
 

 


01. Hírek
02. Menü
03. Kimi
04. Forma-1
05. Ferrari
06. Finnország
07. Képek
08. Videók
09. Verseny
10. Extrák
11. Tesztek
12. Humor
13. Regisztráltaknak
14.
Hivatalos/ hasznos oldalak

1. Lewis Hamilton    38p.
2. Kimi Räikkönen    35p.

3. Felipe Massa        34p.
4. Robert Kubica      32p.

5. Nick Heidfeld       20p.
6. Heikki Kovalainen 15p.
7. Mark Webber       15p.
8. Jarno Trulli            9p.

 


01. Linkcserék
02. Bannercserék
03. Buttoncserék

Buttonom:

 

 

 




 

 
 


Tulajdonos: Kimii
Köszönet
Téma: Kimi Räikkönen
Indulás: 2006.08.13
Design: Kimii
Ajánlott böngésző: Mozilla
Ajánlott felbontás: 1024x 768

 


Jelöld be az oldalt Iwiw-en!
Ezt írd be a keresőbe:
Kimi drukkerek gyertek!

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
számláló
Indulás: 2006-08-13
 

Scrollbar From: Doll-Asylum.net


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!