raikkonen-f1 ---> Ha Igazi Kimi Drukker Vagy!!

Timo Glock sikerét hozta az esős jerezi zárónap

A jerezi teszt harmadik és egyben utolsó napján nyolc csapat pilótái köröztek az esős pályán, a legjobb időt pedig nem kis meglepetésre Timo Glock futotta. A Toyota télen szerződtetett pilótája a nap végére fokozatosan felszáradó aszfalton produkálta az apró sikerhez szükséges köridőt. A toyotás németet a tavaly még egy csapatban szereplő Lewis Hamilton és Fernando Alonso tudta megszorongatni a legjobban, de már a 2. helyen végző, a McLarent kormányzó brit hátránya is kereken három tized volt.

Glock nem csak gyorsaságával hívta fel magára a figyelmet délután, hiszen az összesen 96 kört teljesítő versenyző egy alkalommal elmérte az egyik kanyart, és a pálya mellett kötött ki, emiatt piros zászlóval félbe is kellett szakítani a körözést.

A második pozícióban landoló, a McLaren új autóját hajtó Hamiltonnak is eseménydús napja volt, ebéd előtt és után is megjárta egyszer-egyszer a kavicságyat, mindkét alkalommal előkerült a piros zászló.

Nem csak a két éllovas produkált kicsúszásokat, de ez nem is csoda, hiszen a pálya szinte egész nap vizes volt, csak késő délutánra száradt fel teljesen.

Fernando Alonso folytatta az ismerkedést a Renault tavalyi versenyautójával (az új modell csak január végén mutatkozik be), és a jelek szerint a spanyol jó úton jár afelé, hogy újra trófeákkal gazdagítsa a francia alakulatot, hiszen azok után, hogy kedden első lett, ma harmadikként végzett.

Az előkelő negyedik helyet az egész héten remekül teljesítő Toro Rosso francia pilótája, Sébastien Bourdais szerezte meg. A Ferrarik ezúttal megbújtak a mezőnyben, ma Felipe Massa bizonyult gyorsabbnak, a brazil ötödik lett, míg világbajnok csapattársa, Kimi Räikkönen csak nyolcadikként zárt.

A két ferraris közé így értelemszerűen ketten is beékelődtek, a McLarennel Heikki Kovalainen, a Toyotával pedig Kamui Kobajasi is gyorsabb volt, mint az elmondása szerint a tesztprogrammal így is elégedett Räikkönen.

A világbajnoki címének megvédésére készülő Räikkönen mögött a Williams versenyzője, Kazuki Nakadzsima és a Force India alapembere, Adrian Sutil végzett. Kettejük közt már majd egy másodperc volt a különbség. 



David Coulthard 54 kört teljesített a délelőtt a bokszutcában bemutatott új Red Bull Racinges versenyautóval, az RB4-gyel, de nem lehet maximálisan elégedett, hiszen az "újonc" néhány perccel a tréning vége előtt motorhiba miatt megállt. A skót a 12. helyen, közvetlenül márkatársa, a tavalyi négykerekűt tesztelő Mark Webber mögött zárta a napot.

DC mögött a Williams tesztpilótája, Nico Hülkenberg foglalt helyet a tabellán. A fiatal német a gyorsaságával nem is, de a pálya mellett eltöltött percek számával mindenképpen felhívta magára a figyelmet, összesen három alkalommal csúszott ki, amit mindannyiszor az edzés megszakítása követett. A sort Sebastian Vettel zárta, akit még a vizes aszfalton futott ideje alapján regisztráltak.

A nap legpechesebb embere cím vita nélkül Anthony Davidsoné, aki tesztelni érkezett, de be kellett érnie tesztelő társai látványával, ugyanis csapata nem tudott működőképes autót tenni alá, a Super Aguri versenyzője így külső szemlélő lett. A kiscsapat tegnap óta várt alkatrészei ugyanis az azokat szállító repülőgép technikai hibája miatt elakadtak útközben. A szállítmány szárazföldön pedig már nem ért volna oda a teszt leintéséig...

A csapatok a Renault kivételével hazautaznak. A francia istálló még Jerezben marad, ugyanis csütörtökön adnak lehetőséget Alvaro Parentének, aki a World Series by Renault bajnokaként jogosult a tesztre.

A mezőny a jövő héten már Valenciában gyakorol.


Teszteredmények - Jerez - 3. nap - 2008. január 16.

  Pilóta Csapat Idő Hátrány Kör 2008-as autó
1 T. Glock Toyota 1:19.799 -.--- 96 igen
2 L. Hamilton McLaren-Mercedes 1:20.099 +0.300 73 igen
3 F. Alonso Renault 1:20.363 +0.564 49  
4 S. Bourdais Toro Rosso 1:20.407 +0.608 51  
5 F. Massa Ferrari 1:20.500 +0.701 85 igen
6 H. Kovalainen McLaren-Mercedes 1:20.535 +0.736 79 igen
7 K. Kobajasi Toyota 1:20.577 +0.778 53  
8 K. Räikkönen Ferrari 1:20.646 +0.847 88 igen
9 K. Nakadzsima Williams 1:20.758 +0.959 57  
10 A. Sutil Force India 1:21.705 +1.906 71  
11 M. Webber Red Bull Racing 1:22.275 +2.476 53  
12 D. Coulthard Red Bull Racing 1:22.581 +2.782 54 igen
13 N. Hülkenberg Williams 1:24.023 +4.224 65  
14 S. Vettel Toro Rosso 1:24.873 +5.074 50

f1hirek.hu

 


VK
   RK  news
 

 


01. Hírek
02. Menü
03. Kimi
04. Forma-1
05. Ferrari
06. Finnország
07. Képek
08. Videók
09. Verseny
10. Extrák
11. Tesztek
12. Humor
13. Regisztráltaknak
14.
Hivatalos/ hasznos oldalak

1. Lewis Hamilton    38p.
2. Kimi Räikkönen    35p.

3. Felipe Massa        34p.
4. Robert Kubica      32p.

5. Nick Heidfeld       20p.
6. Heikki Kovalainen 15p.
7. Mark Webber       15p.
8. Jarno Trulli            9p.

 


01. Linkcserék
02. Bannercserék
03. Buttoncserék

Buttonom:

 

 

 




 

 
 


Tulajdonos: Kimii
Köszönet
Téma: Kimi Räikkönen
Indulás: 2006.08.13
Design: Kimii
Ajánlott böngésző: Mozilla
Ajánlott felbontás: 1024x 768

 


Jelöld be az oldalt Iwiw-en!
Ezt írd be a keresőbe:
Kimi drukkerek gyertek!

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
számláló
Indulás: 2006-08-13
 

Scrollbar From: Doll-Asylum.net


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!