raikkonen-f1 ---> Ha Igazi Kimi Drukker Vagy!!

A Renault-hoz visszatérő Alonsóé volt a kedd Jerezben

Alonso visszajött, látott és győzött. Röviden így is össze lehetne foglalni a keddi nap jerezi eseményeit, ahol a csapatok folytatták a felkészülést a 2008-as szezonra. A Renault-hoz visszatérő kétszeres világbajnok bő egy év után ült vissza a franciák autójába, de így is elverte a mezőnyt. A Honda és a BMW Sauber ezúttal sem tartott a többiekkel, míg a Super Aguri pilótája, James Rossiter új alkatrészekre várva nem ült autóba, így ezúttal csak nyolc csapat körözött a spanyol ringen. A BMW Robert Kubica hathatós közreműködésével egyébként Valenciában gyakorolt a hétfőn bemutatott F1.08-as kóddal ellátott autóval.

A keddi nap legnagyobb eseménye az volt, amikor a Renault régi-új pilótája, Fernando Alonso bő egy éves szünet után újra beleült a francia istálló négykerekűjébe.

A már hétfőn is a helyszínen tartózkodó spanyol klasszis kora reggel beöltözött, és az elsők közt hajtott a pályára. A McLarent egy év után elhagyó Alonso délelőtt még csak a középmezőnyben volt, ám délutánra sokat javított addigi köridején. 

Az ebédszünetig némileg meglepő módon a már hétfőn is erős teljesítménnyel előálló Toro Rosso uralta a mezőnyt, a négyszeres ChampCar-bajnok, Sébastien Bourdais ugyanis mindenkinél gyorsabb volt.

Heikki Kovalainen is egyre inkább megbarátkozik a McLarennel, legalább is ezt a következtetést lehetett levonni, ha féltávnál az eredményjelzőre pillantottunk, hiszen a finn a második helyen állt. A Ferrari őrizte előző napi jó formáját, Räikkönen és Massa a 3. és 4. helyen állva mehetett ebédelni, a már említett Alonso pedig a 9. helyen tanyázott.

A délután folyamán azonban alaposan átalakult a tabella. Fernando Alonso ugyanis a jelek szerint roppant rövid idő alatt megszokta a Renault-t, illetve egészen pontosan elég volt visszaszoknia hozzá, és délután megfutotta a nap legjobb idejét, sőt a tegnapi első, Kimi Räikkönen idejét is megjavította. Persze ide kívánkozik, hogy hétfőn esős pályán kezdtek a csapatok, és az aszfalt csak délután száradt fel teljesen, tehát a körülmények ma ideálisabbak voltak.

A Renault 2007-es modelljével, az R27-essel köröző spanyolt honfitársa, a McLarent nyüstölő Pedro de la Rosa közelítette meg legjobban, ő másfél tizeddel maradt el Alonsótól. Kimi Räikkönen sem sokkal volt lassabb, de a hétfői első helyezett finnek ezúttal a harmadik hellyel kellett megelégednie.

Nico Rosberg továbbra is remek formában van, a fiatal német a negyedik pozícióban landolt a nap végén a Williamsszel. A ferraris Felipe Massa ezúttal ötödik lett, közvetlenül mögötte pedig a mclarenes Heikki Kovalainen végzett. A trió érdekessége, hogy Rosberg 16 ezreddel volt jobb Massánál, aki mindössze 8 ezreddel előzte meg finn kollégáját.

Kovalainen már tesztpilóta korában is szorgalmáról volt híres. A McLaren új szerzeménye ma ezen jó tulajdonságát ismét megvillantotta, hiszen 130 kört tett meg, ezzel természetesen magasan ő volt a legaktívabb a kedden köröző 13 pilóta közül.

A Toro Rosso nem tudott meglepetést okozni, hiszen a nap végére heten, köztük saját csapattársa, Sebastian Vettel is megelőzték Bourdais-t, aki délután már nem tudott javítani idején.



A Red Bull Racing szerdán mutatja be R4-es modelljét, ma viszont még a munkáé volt a főszerep, David Coulthardot Mark Webber váltotta, az ausztrál a kilencedik legjobb időt produkálta. Kazuki Nakadzsima továbbra sem ér márkatársa, a rendszeresen az élmezőnyben található Rosberg nyomába, a japán ma csak 10. lett.

Nakadzsima így is megelőzte viszont a Williams motorszállító partnerét, a Toyotát. A japán istálló új autóját most próbálta ki először Timo Glock, maradjunk annyiban, a német ma mennyiségi munkát végzett.

A mezőny végén a Giancarlo Fisichella, Kamui Kobajasi páros végzett. A Force India rutinos pilótája bő egy másodperccel volt lassabb korábbi csapattársánál, az éllovas Alonsónál, és nagyságrendileg ugyanennyit vert a sereghajtó Toyota-tesztpilótára.

A mai edzést a hétfői nyolccal szemben ezúttal csak három alkalommal kellett megszakítani. Kora reggel de la Rosa autója füstölt el, majd Nakadzsima csúszott ki a pályáról, míg két perccel a leintés előtt Bourdais Toro Rossója adta meg magát.

A teszt szerdán folytatódik, és a tervek szerint be is fejeződik Jerezben.


Teszteredmények - Jerez - 2. nap - 2008. január 15.

  Pilóta Csapat Idő Hátrány Kör 2008-as
autó
1 F. Alonso Renault 1:19.503 -.--- 70  
2 P. de la Rosa McLaren-Mercedes 1:19.650 +0.147 111 igen
3 K. Räikkönen Ferrari 1:19.708 +0.205 90 igen
4 N. Rosberg Williams 1:19.756 +0.253 81  
5 F. Massa Ferrari 1:19.772 +0.269 85 igen
6 H. Kovalainen McLaren-Mercedes 1:19.780 +0.277 130 igen
7 S. Vettel Toro Rosso 1:20.305 +0.802 86  
8 S. Bourdais Toro Rosso 1:20.346 +0.843 76  
9 M. Webber Red Bull Racing 1:20.392 +0.889 80  
10 K. Nakadzsima Williams 1:20.526 +1.023 66  
11 T. Glock Toyota 1:20.598 +1.095 109 igen
12 G. Fisichella Force India 1:20.764 +1.261 76  
13 K. Kobajasi Toyota 1:22.060 +2.557 55

f1hirek.hu

 


VK
   RK  news
 

 


01. Hírek
02. Menü
03. Kimi
04. Forma-1
05. Ferrari
06. Finnország
07. Képek
08. Videók
09. Verseny
10. Extrák
11. Tesztek
12. Humor
13. Regisztráltaknak
14.
Hivatalos/ hasznos oldalak

1. Lewis Hamilton    38p.
2. Kimi Räikkönen    35p.

3. Felipe Massa        34p.
4. Robert Kubica      32p.

5. Nick Heidfeld       20p.
6. Heikki Kovalainen 15p.
7. Mark Webber       15p.
8. Jarno Trulli            9p.

 


01. Linkcserék
02. Bannercserék
03. Buttoncserék

Buttonom:

 

 

 




 

 
 


Tulajdonos: Kimii
Köszönet
Téma: Kimi Räikkönen
Indulás: 2006.08.13
Design: Kimii
Ajánlott böngésző: Mozilla
Ajánlott felbontás: 1024x 768

 


Jelöld be az oldalt Iwiw-en!
Ezt írd be a keresőbe:
Kimi drukkerek gyertek!

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
számláló
Indulás: 2006-08-13
 

Scrollbar From: Doll-Asylum.net


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!