Az Azkaban egy hatalmas kőépület volt. Körülötte árok, tele töltve vízzel, mellette a tábla: "Vigyázat! Tavi szörny!". A börtönbe egy hatalmas vaskapun lehetett bejutni. A kapu előtt 10 dementor állt.
Harry szinte megfagyott, majd Dumbledore biztató pillantását elkapva, elindította a hadmüveletet, Sirius kiszabadítására.
-Expecto Patronum! -kiáltotta Harry, mire pálcájából ezüstös szarvas ugrott elő, elkergetve a kapu előtt lévő dementorokat.
Harry, Dumbledore és Lupin a kapuhoz siettek. Harry elkezdte rángatni, ám az nem engedett.
-Alohomora! -mondta, mire a kapu végre kinyílt. Harryék berontottak rajta, előre szegezett pálcával.
Az Azkaban egyetlen, hatalmas, beláthatatlan teremből állt. Körös-körül zárkák helyezkedtek el.
Sokban volt egy-egy varázsló. Harry tudta: valószínü nagyrészt halálfalók vannak bezárva. A terem nagyon magas volt. A tetejét már látni sem lehetett. Itt méghidegebb volt.
Fönt dementorok cikáztak, és meglátva a betolakodókat, elkezdtek Harryék felé suhanni.
-Expecto Patronum! -kiabálta Harry, Dumbledor, és Lupin. Harrynek megint megjelent a szarvas. Dumbledorenak egy főnix szállt ki pálcájából, Lupinnak pedig egy farkas. A 3 állat ezüstsugara bevilágítota a hideg és nyirkos Azkabant. A rabok kerek szemmel figyelték az eseményeket. A sugár végig haladt a zárkák között, majd félretaszította a dementorokat.
Harry nemtudta hogy fogja megtalálni Siriust, a sok zárka között.
Hirtelen kivágódott az Azkaban kapuja. 3-4 halálfaló állt a küszöbön. Harry riadtan tekintet a csuklyás alakok felé.
-Adava... -kezdte Lupin, ám a halálfalók könnyedén elsiklottak az átok elől, majd egy kézmozdulattal nyitogatni kezdték a zárkákat, ahonnan a rabok lelkes ordítozások között szabadultak ki.
-HARRY! -hallatszott egy elhalt ordítozás több emelettel Harryék feje fölött. Harry tudta ki kiabált.
-Aviation! -kiáltotta Harry, majd lassan emelkedni kezdett. A fiú most áldotta magában Hermionet, aki odaadta neki a "Varázslók és Boszorkányok mágikus átok könyvét", és magának is hálás volt azért, hogy elolvasta az első fejezetet, amiben a repülésről volt szó.
Megis találta amit keresett. Egy zárkában zilált hajú férfi áldogált, a rácsokat rázva. Arca sápadt volt, szeme szürkés, és kétségbeesett. Sirius volt az a férfi, Harry keresztapja.
-Alohomora! -mondta Harry, mire a zárka rácsos ajtata kinyílt.
Harry megfogta Sirius karját, és kirántotta a zárkából, majd leereszkedett vele a földre.
Most ott álltak a terem közepén. Körülöttük halálfalók, dementorok, szökött, őrült rabok álltak. Harry úgyérezte: most elvesztek.
A dementorok a rabok, köztük Sirius feje fölött köröztek. Hirtelen kitört az Azkaban ajtaja. Voldemort lépett be rajta.
-Áááá... milyen népes a kis csapat. Dumbledore, Lupin, Black, és áááá... Potter. -szája éles mosolyra húzódott.
-Impingement! -szólt Dumbledore, előre szegezett pálcával. Egy sugár repült ki varázspálcájából, és elsodorta a rabokat, halálfalókat. Ám Voldemort sziládran állt helyén.
-Gyenge próbálkozás. -mondta, majd lesöpörte a port talárjáról.
-Egyébként sem veletek van dolgom. Hanem inkább Potterrel. -folytatta, majd kimondott egy varázslatot:
-Cord! -pálcájából kötelek sora szállt ki, és összekötözte Dumbledoret, Lupint, és Siriust. Harryt azonban nem.
-Úgy vélem.... -suttogta Voldemort.- hogy neked nem kéne várni a halállal. Legalább hamarabb találkozhatnál a szüleiddel. -éles kacajt hallatott. Harry elkeseredetten állt a Nagyúrral szemben.
-Választhatsz. Gyors, vagy lassú? -szegezte Voldemort a kérdést Harrynek.
-...
-Na mi az Potter? Nem mersz választani? Hahahaha... akkor majd én, jó?
-...
-Hát rendben. Legyen akkor a lassú, és fájdalmas. Megfelel?
-Engedje el Dumbledort, Siriust és Lupint. Engem megölhet. -felelte Harry.
-No lám. Milyen bátor lett az úrfi 17 év alatt. -kacagott fagyosan, Voldemort.
-...
-Rendben. Elengedem őket. Nem bánom. De te ittmaradsz.
-Rendben. -felelte Harry. Voldemort kikötözte egy varázslattal a varázslókat, majd bénító átkot szórt rájuk.
-Így maradnak. Majd kiviszi őket valaki, és felejtés átkot szórunk majd rájuk. Megfelel? -folytatta Voldemort.
-Meg. -bólintott Harry. Félt. Reszketett. De tudta: inkább keresztapja meneküljön meg, akinek szinte egész életében bújkálnia kellett. Inkább az igazgató meneküljön meg, mivel rá szükségük van a diákoknak. Inkább Lupin meneküljön meg, hogy elláthassa tanácsokkal Ronékat, és újra taníthasson a Roxfortban. Ő rá nincs senkinek sem szüksége. Se Dursleyéknek, se senki másnak.
-Remek, remek. Milyen önfeláldozó vagy. -bólintott Voldemort, fagyos mosollyal arcán. -Azért ezt még megfogod bánni. Márha lesz időd rá... Hahahahhaha.
-Adava Keda... -próbálta kiáltani Harry. Voldemort hirtelen eltünt az átok elől, és most Harry háta mögött hangott fel az éles kacaj.
-Haahhahaha! Azt hitted, hogy Te eltudsz találni engem? Hahahaha! -Harry fordult egyet tengelye körül. Pálcáját Voldemort torkának sikerült szegeznie. Az vigyrgott.
-Ugyan Potter. Nincs esélyed. Ez nálam nem jön be. Hahaha! Impingement! -kiáltotta Voldemort, majd Harryt elsodorta egy sugár. Nekirepült háttal az Azkaban kőfalának, majd előreesett.
-Na... ez már valami. Tessék Potter, most te jössz. -mondta be nem álló szájjal Voldemort.
-Invito pál... -kezdte Harry.
-ADAVA KEDAVRA! -válaszolta Voldemort. Egy sugár repült Harry felé...

-Harry! Harry! Jól vagy? Kelj már fel! -hallatszott Hermione hangja. Harry a földön feküdt, körülötte Griffendélesek csoportja. Sebhelye lüktetett, és fájt. Felült, majd körülnézett. Ginny ott gugolt mellette, szemében könnycseppek csillogtak. Ron is ott volt, aggódó tekintettel nézett Harryre. Hermione Harry másik oldalán gugolt.
Barátai háta mögött szinte az összes Griffendéles aggódó tekintettel figyelte Harryt.
-Elaludtál... és... és... -kezdte Hermione.
-Öhmmm... tudom... -makogta Harry, majd felállt. Ginnyék szintén.
-Bocsánat a... izééé... hát a... jelenetért. -mondta zavartan Harry.
-Harry ne butáskodj! Ülj le! -segítette az egyik fotelba Hermione.
-Jól vagy? -kérdezte Dean.
-Igen, persze. Azthiszem. -válaszolta Harry.
-Ne szóljunk egy tanárnak? -tudakolta Neville.
-Eszetekbe ne jusson. Jól vagyok. Köszi. -rázta a fejét Harry.
-Nagyon megijedtünk Harry! -mondta aggodalmaskodva Ron.
-Oké, oké. Bocsánat. -válaszolta Harry. A kimagyarázás után a Griffendélesek lassan elszállingóztak Harryéktől. Amikor már csak Harry, Ron, Hermione és Ginny volt a teremben, Hermione megszólalt:
-Mit álmodtál?
-Semmit. -hazudta Harry.
-Ne hazudj. -torkolta le Ginny.
-Semmit nem álmodtam! -tiltakozott még mindig Harry.
-Harry! Mit álmodtál? -szólt Ron.
-Mi ez? Kihallgatás? -kérdezte felháborodottan Harry.
-Nem. De nagyon megijedtünk. Mond el mit álmodtál. -Hermione nem tágított.
-Hát jól van. Azt hogy Siriust elkapták a dementorok, és az Azkabanba zárták. És Dumbledore, Lupin és én elmentünk kiszabadítani. És Vodlemort... -itt nyelt egyet.-... az álmom végén kimondta rám az adavat. De rögtön felébredtem. -mesélte el álmát Harry.
-Jesszusom Harry! Nem kéne ezt elmond... -kezdte Hermione.
-NEM! Nem azért mondtam el nektek hogy nyaggassatok! -fortyant fel Harry.
-Jól van Harry! Nyugi! Csak jó... -magyarázkodott Ron.
-...t akartatok.... igen, tudom. Hagyjatok inkább békén! -dühöngött Harry. Hermione tanácstalanul nézett Ronra. Ron Ginnyre pillantott, aki zavartan üldögélt barátja mellett.
-Harry. -szólt csendesen Hermione.
-Mi van? -kérdezte haragosan Harry.
-Biztos sikerült Tudodkit kizárnod az elmé.... -Harry belevágott Hermione szavába:
-NEM! NEM SIKERÜLT VOLDEMORTNAK AZ ELMÉMBE HATOLNI! ÉSZREVETTEM VOLNA! HAGYJATOK MÁR B-É-K-É-N!!!!!!!!! -Harry szabályosan dühöngött. Hermione megkövülten süppedt vissza székébe.
-GONDOLJÁTOK OLYAN JÓ EZT ÁLMODNI? ÚGY HOGY ÉBREDÉSKOR MINDENKI HÜLYÉNEK NÉZ, MERT A FÖLDÖN FETRENGEK? TUDJÁTOK MILYEN EZ? HOGY LEHETTEK IYLENEK? HAGYJATOK MÁR BÉKÉN! SZÁLLJATOK LE RÓL... ÁÁÁÁUUUUAH! -Hermione pofon csapta a fiút, majd dühös pillantással felkapta táskáját, és kiszaladt a klubbhelyiségből.
-Menj csak... -motyogta utána Harry, majd dühöngve felment a hálóterembe.
-Megyek Hermione után. Jó? -kérdezte a megszeppenten ülő Ron Ginnytől.
-Persze. Menj csak. -bólintott Ginny.
-Megvárod Harryt? -tudakolta a fiú.
-Nem. Asszem nem. -rázta a fejét Ginny.
-Miért nem?
-Nemtudom. Inkább megyek le a könyvtárba.
-... -Ron furcsálva méregette húgát.
-Menjünk. -azzal Ginny kirángatta Ront a klubbhelyiségből.

***

Ron megkereste Hermionet. A lány a park végén ült, Hagrid házánál. Sírt.
-Hermione... -telepedett le mellé Ron.
-Harry... Harry... olyan mintha megörült volna! -fakadt ki Hermione, könnyeit letörölgetve.
-Figyu... nehéz neki. -csóválta a fejét a fiú.
-De túl sokszor tölti ki rajtunk a mérgét! EZ NEM NORMÁLIS!
-Nem... de meg kell őt értenünk.
-Nem kell! Érted Ron? Nem kell!
-De...
-Igen! A barátunk! De csak volt! Nem lehet ilyen egy... barát! -Hermione újra sírni kezdett.
-...Hermione... Harry... hát... tudod...
-Igen! De akkorsem lehet ilyen... ilyen... szívtelen!
-...

Harry eközbe emlékkönyvéből tépkedte ki a lapokat. A szétszaggatott pergamenek a földön, vagy az ágyon végezték. Volt, amin Harry még ugrált is. Amikor Ron rajzához ért, ami egy cikeszt ábrázolt, keze megnyugodott. Dühös volt, de szíve azt súgta hogy ne tépje ki legjobb barátja emlékét. Talán, ha kitéte volna, szívéből is kitépi. Csak nem a rajzot, hanem magát Ront. Harry becsukta a könyvet, majd ágyára roskadt, arcát kezeibe temette, és elkezdett sírni...

Úgy tünt vége a barátságnak, ami már 7 éve tartott. Hermione, Ron és Harry együtt voltak jóban-rosszban. Harcoltak a rossz ellen, és támogatták a jót. Megvédték egymást minden ellen, legyen az Voldemort, vagy csak Malfoy. Sok más barátot is szereztek, ám ők mindig is a legjobb barátok maradtak. A 7 év alatt volt veszekedés és szerelem is...

Harry most úgyérezte mindennek vége. MIATTA!
Hermione csendben maga elé bámult, nem törődve Ron magyarázatával.
Ron lelkesen beszélt Hermionehoz, mi minden történt velük, és miért nem kéne haragudnia Harryre.

De bármit is csinátlak, a három jóbarát, szívükben visszagondoltak az együtt töltött évekre.
Azokra a pillanatokra gondoltak, amikben esténként a klubbhelyiségben üldögéltek, és nevettek. Amikor együtt sírtak, de a végén már hasukat fogták a kacagástól. Arra, amikor Harry és Cho összejöttek. Arra, amikor Ron és Hermione összejöttek. A Kviddicsre, a tanórákta, a leckeírásokra.
És most mindennek vége?

Az ég lassan elsötétedett, és a februári hideg átjárta minden porcikáját az embernek. A nap már nyugovóban volt. A tájat és a felhőket vöröses színbe festette, az eget pedig koromfeketére satírozta.A nagyteremben fáklyák sora világított. 3 hely a Griffendél asztalánál üres volt. De ezt senki nem vette észre.
A Griffendéleseknél Neville Deannel beszélgetett. Seamus Parvatinak udvarolt. A többiek pedig csak simán beszélgettek egymással, vagy a szellemekkel. A Mardekár asztalánál Malfoy, átölelve barátnőjét Pansyt, épp arról beszélgetett a többiekkel, hogy mekkore egy nagy barom ez a Harry Potter, ezért meg azért. A Hollóhát és Hugrabug asztala sem törődött velük. Kinek tünt volna fel hiányuk?

Hermione és Ron a parkban üldögéltek. Éhesek voltak, így felkeltek, és elindultak a nagyteremben. Végül csak 1 üres hely maradt. Hermione megvető pillantásokat vetett az üres padra, majd tányérjára bámult, és elkezdett enni. Ron megcsóválta fejét, majd ő is rávetette magát a sültre.
Harry eközben ágyában hevert. Oldalára feküdt, és a sötétben éppen hogy kivette a még mindig össze-vissza heverő bejegyzéseket. Átfordult másik oldalára. Érezte: éppen ráfeküdt egy pergamenre. Felült, kivette háta mögül a lapot, és a sötétben megpróbálta kivenni melyik bejegyzés az. Hermione rajza és írása volt rajta látható. A rajz a Roxfortot ábrázolta, az írás pedig így szólt:
"A barátságunk örök. Hermione"

Harrynek összeszorult a gyomra. Felült ágyán, elővette a megtépett kiskönyvét, és visszasimította Hermione bejegyzését. Ám a lap kiesett a könyvből, és a földre esett. Harry a sötétben hirtelen nemtudta melyik volt a lányé, így felvette az összeset, és elkezdte egyenként átnézni.
Az első ami kezébe akadt, Nevilletől származott. A rajz egy seprüt ábrázolt.
A második Parvati Patiltól, a harmadik Seamustól, a negyedik Deantől, az ötödik Fredtől és Georgtól, a hatodik Chotól, a hetedik Lupintól, a nyolcadik Siriustól származott. Több lapot nézett át, és úgyérezte: mindegyikőjüket kitépte a lelkéből, szívéből. Mindegyiket elrendezte, és visszahajtotta könyvébe. Hermione rajzát és írását is sikerült végre beletennie a bőrkötésü tokba.
Harry a könyvet berakta fiókjába. Kinézett az ablakon. Tekintete a parkról a Tiltott Rengetegre vándorolt. A fák remegtek. Harry közelebb ment az ablakhoz. A fenyők egyre-másra eltüntek, egy jól látható ösvényt hagyva maguk után. Aztán végül előlépett az a valami az erdőből. Harry felkiáltott:
-HAGRID!