Harry esténként nagyon sokat rágódott, azon, hogy szereti-e Ginnyt. Kétségtelenül tetszett neki a lány, de félt beszélni vele érzéseiről, márcsak Ron miatt is, aki eddig kivétel nélkül átkozta magában Ginny fiújait.
Harry reggelei sem voltak jobbak mint az esték. Minden reggelt verejtékezve, fájó sebhellyel ébredt.
Barátainak mindig beszámolt a történtekről, álmairól, azok pedig mindig feszülten hallgatták.
­-Nem kéne elmondanod Dumbledorenak? -kérdezte mindig Hermione.
Harry persze mindig ezt a kérdést várta a lánytól. Ám amikor egyszer Ron is ugyanezt mondta neki, kezdett kétségbe esni.

Aztán ha az álmai nem lettek volna elegek, észrevette hogy két barátja egyre többet van együtt. Harry végülis örült neki, de egyre jobban kétségbeesett hogy milegyen Ginnyvel.

Lassan teltek a napok, és Harrynek már szinte mindig fájt a villám alakú sebhelye. Elment az étvágya, és tanulási kedve is (ami a RAVASZ vizsgák évében nem volt túl jó). Ginnyt feltünően kerülte, sőt! Ront és Hermionet is.
Persze ez feltünt másoknak is. Egy nap, reggelinél, újból Malfoy hangját lehetett hallani:
-Mivan Potter? Már félünk a kis sárvétütől, meg a kis Weasley patkánytól?
Harry szinte a pad alá süllyedt, látva Hermione bágyadt arcát. Látszott a lányon: neki is feltünt hogy Harry kerüli őket. A lány némán, de sokatmondóan pillantott Harryre, amitől a fiú még kellemetlenebbül érezte magát. Aztán Hermione Ronhoz fordult, és elkezdtek beszélgetni. Harry teli tányérját nézte -megintcsak alig evett-, majd felállt, és elindult kifelé a nagyteremből.
-Héééé Potter! Menekülsz mi? -hallotta újra Malfoy hangját, majd az elmaradhatatlan kacagást, a Mardekárosoktól.
De Harry nem törődött vele. Belátta: ő most tényleg menekül. Menekül ellenségeitől, és barátaitól egyaránt.
Felérve a klubbhelyiségbe, levetette magát a kanapéra, arcát beletemette kezébe, és csöndben üldögélt, míg egy kedves lány hang megnem szólalt:
-Harry... jól vagy? -Ginny állt ott. -Láttam hogy... kirohansz... -itt látszott hogy a lány zavarban volt.
-Ühmm... igen. -válaszolt Harry.
-Nos akkor... -Ginny még mindig egyhelyben állt, várva Harry válaszát.
-Öööö Ginny... -A fiú arca teljesen elvörösödött.- Izééééé....
-Igen Harry? -a lány érdeklődve figyelte.
Harry felállt, és odalépett Ginnyhez. A lány elpirult, de hallgatott.
Harry közel hajolt a lányhoz...
BAMMMMM!
A Griffendélesek betolongtak a klubbhelyiségbe, csevegve, nevetgélve. Harry elugrott Ginnytől, úgy, hogy elbotlott egy asztalba, és hanyatt vágódott. Ginny fülig elvörösödött, és próbált ő is elmenekülni, belevegyülni a tömegbe.
-Harry, Harry! -rohant Harryhez Hermione.
-Ühmmm... -Harrynek nem jött ki szó a torkán. Teljesen zavarban volt.
-Jól vagy? -Ron is odahajolt a még midnig a földön fekvő Harryhez, majd felsegítette a fiút.
-Ja... igen... -Harry nem bírt Ron szemébe nézni. Talán attól félt hogy Ron kitalálja hogy szereti a kishúgát, és ronda békává változtatja.
-Látom hogy nem vagy jól... -rázta a fejét Hermione.
-De-de... jól vagyok... -bizonygatta Harry.

Az órák után, Hermioe, Ron és Harry megintcsak lement a parkba. Harry igyekezett a legtávolabb ülni két barátjától, de még így is hallotta a beszélgetésük foszlányait:
-Jól vagy Hermione? -hallatszott Ron hangja.
-Persze... igen... -válaszolt a lány.
-Mi aggaszt? Látom hogy rágódsz valamin...
-Nem... semmin... jól vagyok... -Harry látta hogy Hermione rámosolyog Ronra, aki visszamosolyog rá.
-Akkor tényleg minden rendben?
-Persze... minden... -aztán Harry látta Ron és Hermione első csókját. Fülig elpirult, majd gyorsan másmerre nézett. Pont meglátta Ginnyt. A hatodikos lány, barátnőivel beszélgetett. Ginny észrevette hogy figyelik: Harry felé pillantott, majd küldött egy mosolyt a fiúnak. Harry azt várta, Ginny mikor veszi észre a Hermione-Ron párost. Látta is amikor ez bekövetkezett: Ginny arcán mégszélesebb mosoly terült szét, már szinte vigyorgás. Gyorsan előhúzott táskájából egy pergament, és írni kezdett. Harry gyanította hogy Fredéknek ír... erre a gondolatra majdnem elnevette magát.
Most minden szépnek tünt. De aztán éles fájdalom hasított sebhelyébe. Fejéhez kapott, de nem jajdult fel. Ron és Hermione semmit nem vettek észre Harry kínlódásából. A fiú gyorsan felállt, és sebes léptekkel elindult a klubbhelyiség felé. Kezét végig a sebhelyén tartotta: olyan volt mintha hegyes tükkel szúrkálnák a fejét, és közbe kalapáccsal vernék. A klubbhelyiségbe érve leroskadt egy székre. Szerencséjére senki nem volt ott, rajta kívül.
Még nagyon sokáig fájt a sebhelye, majd egyre csak enyhült. A végén egy kicsit még lüktetett, majd Harry újból jól érezte magát. Az ablakon át kinézett a parkba. Ron és Hermione kézenfoga olvastak egy könyvet a fa alatt. Ginny pedig a barátaival beszélgetett.
Harry most elég elveszettnek találta magát...

Este újból fájó sebhellyel feküdt le aludni. És nem is sejtette mi vár rá másnap...