|
II. fejezet
Ester 2008.01.23. 18:58
Amelyben Zoey találkozik valakivel, akinek pisilnia kell :P
Zoey nekitámasztotta homlokát a busz ablakának. A hideg üvegen keresztül nézte az kinti világot. Keze a belépőjével babrált, és halkan dúdolgatta a Helenát. A szíve még mindig hevesen vert, pedig már legalább 10 perce teljes biztonságban van. Elképzelte, ahogy kitör a pánik nagynénje házában. Valószínűleg azt gondolják, hogy rosszul lett odabent. Már biztos kihívtak egy lakatost, hogy törje fel a zárat. Szívesen látná az arcukat amikor rájönnek, hogy ő nincs is bent a fürdőben.
A busz zötykölődve lelassított egy megállónál, Zoeynak megszólalt a telefonja. Nagyot dobbant a szíve. Mi van, ha máris észrevették az eltűnését, és szülei hívják. Kiemelte a maroktelefont a farzsebéből, a légzése visszaállt normálisra amikor látta, hogy csak barátnője hívja.
- Szia Chrissie! – nevetett bele a telefonba Zoey – Na mi a pálya?
- Csá Zo! – hallotta barátnője fojtott hangját a vonal másik végéről- Mikor ér be a buszod?
- Miért suttogsz?- kérdezte furcsállva Zoey – De körülbelül 15 perc múlva.
- Még itthon vagyok. Zo azt hiszem ez nem fog összejönni!
- Mi az, hogy nem fog összejönni? Neked semmit sem kell csinálnod!
- Az előbb telefonáltak a szüleid.
- Mit mondtál nekik???
- Azt, hogy nem tudok róla.
- Értem, de akkor mi a gond?- Zoey-n kezdett eluralkodni a pánik hangulat.
- Nem mehetek el a koncertre!
- Basszus Chrissie!
- Annyira sajnálom Zo! De anyáék rájöttek valamire,és azt mondták nem engednek el, ha csak meg nem mondom hol vagy. Ez van Zoey!
- Chrissie!- Zoey egészen meghatódott- Nyugodtan dobj fel, nem akarlak megfosztani a koncerttől!
- Én már voltam 3 MCR koncerten, nekem ezen az egyen nem múlik semmi! Ellenben veled. Neked ez az első, és valószínűleg az utolsó is, amennyi szobafogságot kapsz ezek után. – Chrissie halkan kuncogott, de persze nem kárörvendően- De nyugi, majd meglátogatlak a börtönödben! Várj jön anyám! Szija! Jó koncit!
- Köszi Chrissie! Te vagy a legjobb barátnőm! Szija ! És imádlak!
Zoey kinyomta a telefont, majd hátradőlt. Valami melegség futott át rajta. Milyen jó is, ha az embernek igaz barátai vannak.
A busz elhaladt Zoey városának nevével ellátott tábla mellett, és pár percen belül a busz lefékezett Zo megállójánál. A lány felpattant a helyéről, és kiugrott a buszből.
Az éjszakai levegő az arcába csapott. Zoey megindult a sötét utcán. Ahogy közeledett a helyi sportcsarnok felé, egyre több emberkével kellett volna találkoznia, ezzel ellentétben az utcák majdnem üresek voltak, csupán néhányan jártak arra a kutyáikat sétáltatva. A következő utcában Zoey már hallotta is a tömegzúgásával elegyedett tompa zajt, ami kísértetiesen hasonlított a Helenára. Zoey szíve nagyot sajdult. Hogy lehet ez? Hogy-hogy hamarabb kezdték? A lány kétségbeesetten pillantgatott az órájára. A kéziketyegő szerint Zo-nak még van 30 perce a kezdésig. Most a mobil került elő a zsebéből, a ketyere kijelzőjén a gonosz időmutató szerint már másfél órája tart a koncert.
- Basszus! Elfelejtettem átállítani az órámat!- Zoey majdnem elbőgte magát. – 100, sőt 1000%, hogy most már nem engednek be.
Zoey megtörtent ballagott oda a sportcsarnok bejáratához. Meglátta az izmos kidobó embert, és felmutatta neki a belépőjét. Az izomagy megrázta a fejét.
- Sajnálom kislány, legközelebb korábban indulj el otthonról!- az őr szája sarkában gúnyos mosoly játszott.
Zoey benyögte volna neki, hogy kapja be, de nem kellett egy monokli a szeme alá, vagy egy orrtörés. Megadóan feltette a karját, és elindult valamerre. Ő se tudta merre, csak úgy kóricált. A sportcsarnokot és környékét úgy ismerte mint a tenyerét, régebben gyakran bandáztak itt Chrissievel. Gondolkozott, hogy tudna bejutni, de annyira el volt keseredve, hogy semmi nem jutott eszébe. Annyira elmerült a gondolataiban, hogy észre se vette amikor a hátsó parkolóban kötött ki. Itt nem állt őr, de az innen befelé vezető ajtón, csak ki lehetett jönni, de be csak kulccsal.
Zoey leült a beton padkára, egy bokor csoport elé. Átölelte a térdét, és gondolkozott. Nem tudta mennyi idő telt el. Elgondolkozott az álmairól. Itt van egy karnyújtásnyira az MCR-től, és ő elcseszte az egészet. Ezért nem volt értelme megszökni.
-Szerencsétlen hülye vagy Zoey!- dünnyögte magában.
Majd hirtelen egy kisebb szívrohamot kapott. Két láb állt előtte. Sőt a lábhoz egy egész test tartozott, valamint egy kicsit ismerősnek csengő férfi hang. Elég sötét volt, tehát nem csoda, hogyha a lány nem látta az illető arcát. De amilyen jó emberismerő volt, a pacák gesztusaiból tökéletesen rájött, hogy az kicsit zavarban van.
- Szia! Nézz hülyének, de nem találtam benn khm… - mintha a megfelelő szavakat kereste volna- izé WC-t. És tudod szólít a természet…. Szóval… khm
Zoey elmosolyodott.
- Azt akarod mondani, hogy te most bemennél a bokorba, és szóljak ha jön valaki?
Az idegen megvakarta a fejét, majd zavartan nevetett.
- Látom vágod a témát! Hálásan köszönöm! És kit tisztelhetek benned?
Zoey feltápászkodott a padkáról, így most körülbelül egy magaságban volt a pasival. Határozottan kezet nyújtott.
- Zoey vagyok, de hívhatsz Zo-nak is. És te ki vagy?
Ekkor a pasi hangosan nevetni kezdett.
- Ez komoly volt? Azért akin ilyen póló van mint rajtad, elvárnám, hogy felismerjen. – a férfi Zo MCR-es polójára bökött- De amúgy Gerard vagyok. Tudod a Way.
-ÖÖÖ – Zoey csak ennyit tudott kinyögni. Hát persze, innen volt ismerős a hang! De mentségére legyen mondva, a sötétben nem láthatta az arcát. – Wao.
A következő percben Gerard már el is tűnt a bokorban, otthagyva a halál döbbent Zoey-t.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
![Frank Iero [BLLAHH!]](http://icons.iconator.com/959/ICONATOR_16d37e2c409baa219ec53379b872f783.gif){kind=icon}
