szlalomverseny
Menü
 

 

 
Archívum
 

 

 
 
Versenysorozatok
 
Látogatók
Indulás: 2007-07-16
 
OSzAK

A sorozat helyszínei felölelik az egész országot, mindenhonnan érkeznek ide versenyzők. Színvonalas, korrekt rendezés, és erős, kihívásokkal teli mezőny jellemzi a bajnokságot, de az izgalmas, vérre menő csaták ellenére mégis nagyon összetartó csapat kovácsolódott itt össze. 2008-ban a nemzetközi FIA CEZ Slalom Trophy sorozat 2 magyarországi versenyét is az OSzAK keretein belül rendezték, 2009-ben egy zóna futam kerül itt megrendezésre. 
2009-es versenyzői jelentkezési lap További 2009-es dokumentumok az oszak.hu-n: OSZAK szabályok, technikai szabályzat. 


Mi az OSzAK?

Csapatunk a - Hírös Rallye Team - 1998-óta foglalkozik szlalomversenyek rendezésével. Az évek folyamén egyre több tapasztalatot szereztünk, egyre több hibát sikerült korrigálnunk a rendezéssel kapcsolatosan, és a szükséges folyamatokat is nagymértékben sikerült racionalizálni, egyszerűsíteni. Az évek folyamán sok versenyen megfordultunk, mint megfigyelők, és nagyon sok versenyzőnek megismertük a véleményét. Ezeket az ismeretanyagokat feldolgozva alakult ki egy elgondolás: ki kell alakítani egy egységes keretek között, meghatározott szabályrendszer szerint működő versenyzési kultúrát.
Ennek a rendszernek a létrehozása során nagyon sok feladat várt ránk. Például meghatározni azt, hogy mit is jelent a szlalomverseny fogalom. Ugye a szó azt jelenti, hogy közúti forgalomtól elzárt, aszfaltos területen, bójákkal és gumifallal kialakított vonalvezetésű versenypályán zajló küzdelem. A versenyre jellemző, hogy inkább technikás, ügyességi jellegű pálya kerül kialakításra. A pályán tartózkodó versenyző a lehető leggyorsabban próbálja teljesíteni a távot, figyelve arra, hogy ne legyen bójadöntése, vagy pályatévesztése.
De felmerül a következő kérdés: ki lehet versenyző? A versenyekre tulajdonképpen bárki nevezhet, aki elég bátorságot és elhivatottságot érez magában arra, hogy összevesse a saját maga és autója tudását a versenyzőtársakéval. S a teljesítményeket mérni, feldolgozni és értékelni is kell. Erre szolgálnak a különböző kategóriák. A kategóriák lehetnek a versenyautó vagy a versenyzők szempontjából fontosak. Hiszen a kategória-meghatározások lehetnek az autó felkészítési fokától függően széria (utcai) vagy túra (épített, tuningolt) jellegűek, ezen belül a hengerűrtartalomtól függő (pl.: 1300-1600 cm3 közötti). De vannak márkakupa jellegű (Toyota Kupa), nemtől függő (női kategória), és életkortól függő (junior, senior) kategóriák is. Illetve van a mindent eldöntő Abszolút kategória, ahol csak az elért időeredmény számít. Az időeredmények mérésére egy ezredmásodperc pontosságú időmérő szoftvert készítettünk, automatikus kiértékelő rendszerrel. A versenyzők futamonként és az éves pontgyűjtő rendszer szerint év végén kerülnek díjazásra.
Maga egy verseny menete. A verseny meghirdetése, az addig ismert versenyzők kiértesítése legalább 30 nappal a verseny előtt. Az érdeklődő versenyzők nevezésének fogadása a versenyt megelőző keddi napig. A verseny napjára a rendezőség a felügyelő testülettel kialakítja a versenypályát és a versenyautók parkolóját a versenyzők részére, a nézők részére pedig az elkülönített részeket. A tárgynapon pedig a versenyző megjelenik a gépsárkánnyal a helyszínen, és elhelyezi azt a zárt parkolóban. Ott megtörténik az autók technikai átvétele, és a nevezések lezárása. Ezek után a versenyző gyalogosan ismerkedhet a pályával. Majd a rajt után mindenki a rajtszámának megfelelően begurúl a pályára, és megy egy nagyon állat mért kört, majd visszaáll parkolóba. Ugyanezt legalább még egyszer megteheti, tehát a távot a nap folyamán minimum kétszer kell teljestíeni. A körök száma függ a pálya hosszától, a versenyzők számától. A nap végén pedig mindenki megkapja az eredménye függvényében a serlegdíjakat és a bajnoki pontokat.
Az előbb leírt folyamatokat szabályozná az Országos Szlalom Bajnokság alapkiírása. (http://www.freeweb.hu/hirosrallye/oszak/pdf09/versenynaptar.pdf ) A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség a 2006-os évtől kezdődően a Hírös Rallye Team Kft-vel kötött szerződést a sorozat kizárólagos megrendezésére, megrendeztetésére, a futamok korrekt felügyeletére, értékelésére. Az OSzAK sorozatra lehet rendezőnek és versenyzőnek jelentkezni, Mindkét formának megvan a maga jelentkezési lapja. A rendezőnek a felelősségvállalási dokumentumot kell kitölteni, a versenyzőnek a versenyzői jelentkezési lapot. A versenyzőnek mellékelni kell 1db igazolvány képet és 1x 5000 Ft-ot a regisztrációért és a kártyadíjért. Ezek után a versenyző igazolt amatőr versenyzői kártyát kap, ami feljogosítja az OSzAK futamokon a versenyzésre és a pontgyűjtésre. Az OSzAK futamokon elindulhat olyan versenyző is, aki nem rendelkezik versenyzői kártyával. Ebben az esetben értékelve lesz a versenyző a futamon, de az éves bajnokságban nem tud pontokat gyűjteni.

Kattints arra a képre, amelyiket nagyobb méretben szeretnél megnézni!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
VERSENYNAPTÁR

VERSENYNAPTÁR
VERSENYNAPTÁR

 
Köszönjük!
 

          http://lindor.hu

 
www.vvcs.hu

              http://vvcs.hu

 
Kupasorozatok 2011
www.oszak.hu
 

    www.autoszlalom.hu

        www.extremkupa.hu

www.frt.hu

                www.frt.hu

     www.csapassunk.hu

            www.egomiszlalom.hu

  http://tapolcaiautosport.hu/

bukfurdoszlalomkupa.co.cc

    http://rallybrothers.com

         http://sultan69.hu/


Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon