Úgy érzem magamat, mintha eltévedtem volna és valakitől megérdeklődném a hazafelé vezető utat. Azt mondja, majd ő elvezet, és elindul velem egy szép sima úton. Egyszerre csak véget ér az út. És ekkor így szól: Most már nem kell egyebet tenned, csak megtalálnod az innen hazafelé vezető utat.
Wass Albert: Te és a világ - Vágy és öröm
Minden vágyadnak eleget tenni: ez az emberi élet legnagyobb művészete. Akinek sikerül, az boldog. Ehhez azonban fontos, hogy kevés vágyad legyen.
A vágy az emberi lélek növényzete. Gyökere van, szára, és csúcsán időnként kivirágzik az öröm. Minden gyökérnek az a célja, hogy virágot hozzon. Azonban a jó kertész gondosan ügyel kertjének növényzetére. Csak olyan növényt enged meghonosulni benne, melynek virágai szépek és illatosak. Vagy melyek kellemes ízű gyümölcsöket teremnek. Dudvát, gyomot nem tűr meg maga körül. Olyan növények gyökerét sem ülteti el, melyek fejlődéséhez a kert fekvése és éghajlata nem alkalmas. Melyeknek kivirágzásához esélye nem lehet. Így tesz az okos és jó kertész.
Légy tehát okos és jó kertésze a lelkednek.
Örvendj a hóvirágnak, az ibolyán és a búzavirágnak. Az erdő csöndjének. Ha egyedül vagy: annak, hogy egyedül lehetsz. Ha nem vagy egyedül: annak, hogy nem kell egyedül légy. Vágyódj arra, amit a holnap hoz, és örvendj annak, ami ma van.
Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.
- Isten veled - mondta a róka. - Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
- Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
- Az az idő, amit a rózsámra vesztegettem... - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az emberek elfelejtették ezt az igazságot - mondta a róka. - Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért...
- Felelős vagyok a rózsámért - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
(Antoine de Saint-Exupery: A kis herceg)
- Nálatok - mondta a kis herceg - az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek.
- Nem találják meg - mondtam.
- Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák...
- Minden bizonnyal - feleltem.
- Csakhogy a szem vak - tette hozzá a kis herceg. - A szívünkkel kell keresni.
(Antoine de Saint-Exupery: A kis herceg)
Most már mindörökre veled maradok! Örömödben, magányodban, félelmedben, szomorúságodban. Ha víz fölé hajolsz, ezután én akarok visszanézni rád. Ha kígyó támadna meg, veled akarok lenni. És ha terhedre leszek, a hátad mögé állok, ne láss engem, de én ott akarok lenni, legalább az árnyékodban.
(Illés Endre)
Sok ember mindig másokat hibáztat azért, mert nem találta meg még azt, akit talán egész életében keresett. Pedig gyakran megesik, hogy annyira keressük azt a bizonyos emberkét, hogy nem vesszük észre, amikor éppen ott áll előttünk és szinte tálcán kínálja fel magát. Aztán mikor rájövünk, hogy elbaltáztuk a lehetőséget, lehet, hogy már késő...
„Egy ember elég. S nem igaz az sem, hogy nem találkoztál ezzel az emberrel. Csak éppen ideges voltál, vagy türelmetlen és mohó s odább mentél. Mert ember vagy, s mert ilyen az emberi szív.”
(Márai Sándor)
Dölj hátra,halgazsd a zenét, és érezd át a költö lirai alkotását!!
Csodálatos versek aláfestö zenével, de ki is kapcsolhatod ha esetleg nem tetszik!
A Kék hegyen túl, a Kék hegyen túl
Csak a tiéd az álomvilág.
A Kék hegyen túl, a Kék hegyen túl
Egy kis manócska téged vár.
A kéklevelű fák alatt
Aprócska kis facipő,
Egy manó vára,
Csutka háza,
Ebben él a nagymenő.
Refr.:
A Kék hegyen túl, a Kék hegyen túl
Csak a tiéd az álomvilág.
A Kék hegyen túl, a Kék hegyen túl
Egy kis manócska téged vár.
Az ágya parányi dióhéj,
Kék fűszálból, kék álomból
Fonta párnáját a szél.
Refr.:
A Kék hegyen túl...
Ha elalszol,
A szemedben ott a kis kapu,
Nyisd ki bátran, lépj be rajta,
Az Álomvilágba fut.
Refr.:
A Kék hegyen túl, a Kék hegyen túl
Csak a tiéd az álomvilág.
A Kék hegyen túl, a Kék hegyen túl
Csutka manó csak téged vár.
MANÓMERENGŐ-KERINGŐ
Lennék napraforgó kerek réten,
Horkoló kis felhő a kék égen.
Mi lennék, mi lehetnék még?
Víz felszínén szikrázó jég.
Lennék kagyló fénylő tenger mélyén,
mozdítható kő a barlang szélén.
Mi lennék, mi lehetnék még?
Árnyék, ki mögötted lép.
Lennék pillangó a virágokon,
ragyogó kis mosoly az arcodon.
Mi lennék, mi lehetnék még?
Egérrágta lyuk zsák szélén.
Mi lennék, mi lehetnék még?
Kis manó, ki álmodik épp.
Szerelem, manómódra
Ő egy angyal, lába kopog,
Illeg-billeg, nagyokat lejt,
Ölelném és forgatnám, hej,
A szívem csak érte dobog.
Ő egy tündér, haja ezüst
Minden szálat szél táncoltat,
Az egész egy nagy varázslat,
Elbűvöl és pokolba küld.
Mi ez, ha nem nagy szerelem?
Ő ő, csakis ő – kell nekem!
Jaj, fergeteges szerelem!
Csak érte lángol a szívem.
Egy hercegnő a sok közül,
Csak pillangók veszik körül,
Szivárványos út, ahol lép.
A szeme égszínkék és szép.
Mi ez, ha nem nagy szerelem?
Ő ő, csakis ő kell nekem.
Jaj... fergeteges szerelem!
Csak ne lángolna a szívem!
A tündérek dala
Virágszirmokban rejtőzöm,
kisszoknyámat billegetem,
szellő táncoltatja hajam,
ikertestvérem is itt van.
Tündér ő és tündér vagyok én is,
nem várunk már – felszállunk az égig,
felhőről felhőre ugrálunk – hopsz,
ruhánkat időnként rágja a kosz.
Nyelvünket öltjük egymásra – rátok,
nem vagyunk mi jólneveltek, srácok!
Tündérlányok vagyunk a javából,
tanulnunk kell még a jómodorról.
Szépek is vagyunk meg nem is,
Rosszak is vagyunk meg nem is,
Ikrek és tündérek lennénk,
Ő és én – két kis lény – Ő! Én!
Árnyékként osonunk mögöttetek,
Pszt! Csend legyen! Ne rágd a körmödet!
Te rágod! Én rágom! Ne feleselj!
Tied a nagyszínpad, hát remekelj!
Mondd, ikrek vagyunk mi egyáltalán?
Szemünk és hajunk színe is más. Más!
Felhőről felhőre ugrálunk – hopsz,
Ruhánkat időnként rágja a kosz.
Csiribí, csiribá, varázsolj át!
Tüntesd el rólunk az út rút porát!
Hókusz és pókusz, Pókusz és hókusz,
Legyünk most szépek, ha mondom és SLUSSZ!
HA AZ EMBER HULLÓCSILLAG
Örökké élek, mert manó vagyok.
De az emberek mind hullócsillagok.
Viszem a gyertyát, majd őrzöm a lángot,
Ki viszi át lelkemből a táncot?
Angyalok járják, tündérek hárfáznak,
Csendben lépdelek, komorak a házak.
Üresek az utcák, csak a kutyák ugatnak,
A temetőkben vannak az élők és a holtak.
Suhannak köröttünk álmok, vágyak,
Utolérhetetlen fellegvárak.
Titkom egyszerű: ezekben élek,
Minden kis szívben egy manónyi lélek.
Arra gondolsz, akit szeretsz, és nincs veled.
Rád gondol az is, kit szeretsz, és nincs veled.
Te földön, ő égen, te réten, ő szélben.
A horizonton túl együtt vagyunk régen.
Örökké élek, mert manó vagyok.
Az emberek mind hullócsillagok.
Koboldbál
Ha alszik a nap, S dúdol a Hold, Táncot jár kint Ezer kobold.
Kezükben fáklya, Így mennek bálba. Cipőjük koppan, Ruhájuk csusszan.
Zizeg a levél, Huhog a bagoly, Táncot jár most Ezer kobold.
Lesd meg az éjszaka Titkait, Koboldok tánca zajlik Odakint.
Lesd meg az éjszaka Bálját, Hívd táncba a vasorrú Bábát.
Furulyázzon ördög És sárkány, Mi ez ha nem varázslat s ármány?
Hajnalra fárad el A bűvös társaság. Reggelre bújik ágyba Kobold és boszorkány.
Ördög és sárkány Összebújnak Horsognak, szuszognak, Álmodnak.
Álmukban ördög A királylány, S tündérré változik A sárkány.
Koboldbál, koboldbál, Te is táncolt járhatnál. Koboldbál, koboldbál, velem táncol a királylány!
Az udvarló
Kísért egy álom, melyben manó vagyok,
Parányi és jópofa.
Nem hiszem, hogy tetszeni fog,
Ha puszit nyomok az arcodra.
Virágot is viszek neked,
Mert én lovag is vagyok.
Énekelek és táncolok,
Virgonc kis manó vagyok.
Mekkora a manó könnye?
Látszik tán, ha egy manó sír?
Mákszemnyi szíve hatalmas,
Bánatával mégsem bír.
Olyan piciny, olyan gyönge,
Betakarja a falevél,
Ha parányi hangyát lát,
Még az árnyékától is fél.
Manócskám, te drága gyöngy,
Miért csordogál a könny?
Szomorú szemed szép, szép, szép,
Szívemben laksz, hidd el, rég.
Tudnod kell, hogy gondolok rád,
Legyőzök érted minden csatát.
Árnyékod leszek, hogy óvjalak.
Manócska, drága, hadd lássalak.
Itt pityereg egy kis manó
A kezemen.
Minden könnye gyöngyharmat
A szivemen.
Rózsát viszek,
Napot, holdat, csillagot,
Kicsi manó
Fogadj el egy barátot.
Bízhatsz bennem,
Veled leszek, szeretlek.
Akkor is ha
Mákszemnyi a termeted.
Szememben te nagyobb vagy
A világnál.
Hatalmad is nagyobb minden
Királynál
KINCS
Várnak rád a rózsák,
A fák, a gyermekek.
Mosolyogj egy kicsit,
Ha fent lebegsz.
Kergesd el a felhőt,
Nyújtsd ki fény-kezed,
Érints meg,
Simíts végig
Minket
A kék eget
Napfény, napfény
Te koronázatlan király
Ragyogj hát
Lángolj már
Napfény, napfény
te vakító forróság
égess és melegíts
uralkodj hát
Csutka és a nagy kaland
A sarokban ülve a régi kastélyban
Reszketek és vacogok
Szellemek járnak, susogva szállnak
Nem csoda, ha szörnyethalok.
Ellibeg előttem Napóleon,
Lován vágtat Dózsa György,
Könyvvel kezében biceg Petőfi,
Kacarászva jön Ferenc József és Sissi.
Éjfél után megszünnek az árnyak
Csend lesz és nyugalom.
Bebújok ágyamba, kezemben kislámpa,
Olyan az egész, akár a rémálom.
Tárul az ajtó, kong a harang,
Nyikorog a lépcső, megszólal egy hang:
-- Csutka, Csutka, ne félj már,
A gyerekek jöttek el hozzád.
Paplanom alatt megbújva,
Összehúzom magam, akár a bolha.
Nem hiszek én a hangoknak,
Hadat üzenek a kastélynak.
Láthatatlanná válok – manóelőnyömre,
nagyokat kurjongatok Napóleon fülébe,
bokán rúgom Dózsa György lovát,
Petőfi könyvét kidobom az ablakon át.
Megemelem Sissi szoknyáját,
Fenékbe billentem a vén Ferenc Jóskát.
Ujjongok, hogy manó vagyok,
Visszhangzik tőlem a világ.
CSUTKA MANÓ TITKAI
Kék paripán, Vili bálnán
Csutka manó vágtat.
Égen szárnyal, tengerig száll,
Hullámok közt kandikál.
Mélyen lent, a víz alatt
Brrr... egy elsüllyedt kalózhajó.
Cápák őrzik, ezt látnod kell,
Ott ragyog a kincsesládikó.
Titkot rejt, mely ott ragadt
Régesrég hét lakat alatt.
Hét lakat alatt...
Hét lakat alatt...
Refr.:
Csutka manó most vár reád,
Csukd be a szemed s láss csodát,
A Kék hegyen túl ezer titok.
Álmodj hát!
AJÁNLOM AZ OLDALT
