Utólag Hermionénak fogalma sem volt arról, hogy jutott ki feltűnésmentesen a ház mögül, de kijutott, és ez valószínűleg Perselusnak volt köszönhető. A férfi gorombán odaszólt Darylnek, hogy ha akár egy szót is mer szólni, akkor számítson a legrosszabbra. A fiú kenetteljesen vigyorgott, és azt mondta Pitonnak, hogy hallgat, ha megfizetik az árát.

Perselus fogcsikorgatva nyomott a kezébe tíz fontot, majd, látva a fiú felvont szemöldökét, mérgesen hozzáadott még tizet. Daryl vigyorgott, és elszelelt. Piton odasúgta Hermionénak, hogy menjen fel a szobájába, majd pár perc múlva utána megy. A ház úgyis üresen áll, mindenki kint van, ne menjen sehova.

A lány remegő lábakkal, a lépcső korlátjába kapaszkodva vonszolta fel magát, majd hálásan zuhant az ágyára. Minden ízében rettegett, és sokáig csak szívének szabálytalan ritmusát hallgatta, amint ki akart ugrani a mellkasából. Hamarosan léptek zaját hallotta közeledni, s felült, mikor Piton belépett a szobájába.

A férfi egy ideig szótlanul nézte a lányt, majd remegősen felsóhajtott, és leült mellé. Hermione látta, hogy izmai idegesen megfeszültek. Kezét olyan erősen szorította ökölbe, hogy ujjai elfehéredtek az ölében. A lány nem merte megszólítani.

- Mennyire lehet lekenyerezni az öcsédet?

Hermione először fel se fogta, hogy a kérdés neki szól. Gyors oldalpillantást vetett a férfira, majd nagyot nyelve válaszolt:

- Előbb-utóbb mindig eljár a szája.

Piton orrlyukai kitágultak.

- Ez fantasztikus - morogta keserűen.

- Mit fogunk csinálni?

Perselus egykedvűen üldögélt az ágyon, mégis sejteni lehetett, mekkora csata dúl a közöny álarca mögött. Hermione aggodalmasan pislogott rá.

- Végtére is - kezdte -, nem olyan nagy a baj. Apa tudja, hogy Daryl néha össze-vissza beszél. Azt meg, hogy ha alkalma akad, mindenképpen rám akarja húzni a vizes lepedőt, mindenki tudja. Nem vagyunk éppen a legjobb testvérek.

Az ablakon beszűrődő szikrázó napfény bántotta a férfi szemét, így a plafont tanulmányozva felelt:

- Persze, ez igaz. - A szavak lassan, szinte vontatottan hagyták el ajkait.

Hermione nagyot sóhajtott, majd elmosolyodott. Örült, hogy a férfi egyetért vele.

- Viszont bennem azért felmerül a kérdés, hogy inkább nekem hisz-e apád, mint a tulajdon fiának. Na meg ha egyszer felébresztette a gyanakvását, akkor innentől nehezen tehetünk bármit is. Figyelni fognak minket, úgyhogy akár már most fel is függeszthetünk mindenféle kapcsolatot - fejezte be a gondolatot Piton.

A lány összekulcsolt kezei lehanyatlottak.

- Basszus - tört ki belőle, mire Perselus felvonta a szemöldökét.

- Tudtam volna elegánsabban is mondani, de a lényege akkor is ez lett volna - bólintott végül fáradtan.

Hermione esdeklőn nézett rá.

- Most mi lesz?

Perselus összefonta maga előtt a karjait, majd szenvtelen hangon megszólalt:

- Nos, valószínűleg vége lesz egy évtizedes barátságnak, talán az üzletnek is…

Hermione sikkantott egyet, de a férfi könyörtelenül folytatta:

-… sőt, talán feljelentenek kiskorú megrontásáért…

A lány mutatóujját Perselus ajkaira nyomta, elejét véve az esetleges még vészjóslóbb elképzeléseknek.

- Kérlek, hagyd abba.

A férfi vállat vont.

- Te kérdezted, mi lesz. Én csak vázoltam a tényeket.

Mikor azonban a lány arcára nézett, megenyhült. Hermione szeméből épp' akkor indult útnak az első könnycsepp. Piton mély sóhajjal magához húzta.

- Ne sírj már - motyogta. Soha nem volt nagy szám, ami a vigasztalást illeti, s most kissé kényelmetlenül érintette a lány szipogása. - Na, kislány, ne sírj. Szép volt, jó volt, és még az unokáidnak is mesélheted, hogy milyen rossz lányka voltál, ágyba bújtál az apád kollégájával… gyönyörű emlék lesz, hm? - Maga felé fordította Hermione arcát. - Na…

A lány felállt az ágyról. A férfi kezeit a dereka köré fonta, s úgy nézett a szemébe, hogy Perselusnak nyelnie kellett egyet.

- Ha már mindenképpen búcsúznunk kell - suttogta Hermione -, akkor tegyük úgy, hogy tényleg emlékezetes legyen.

Piton sóhajtott. Hát mégis megértette. Elmosolyodott, milyen okos kis szeretője van. Lám, nőt faragott a lányból… Nem csak testileg - fejben inkább.

Hermione beleült az ölébe, úgy, hogy mindvégig fogva tarthassa a tekintetét. Ahogy a férfi vállát csókolgatta, érezte, amint annak ellazulnak az izmai. Gyengéden lefejtette róla az inget, miközben Piton a lila ruha cipzárával bíbelődött. A finom muszlin a földre hullott. Hermione végigsimogatta a férfi mellkasát, majd a hátára döntötte. Kissé feljebb csúsztak az ágyon, hogy egyikőjük lába se lógjon le, majd a lány lassan kiegyenesedett. Lángoló tekintete fellobbantotta a férfi vágyait is, és simogatni kezdte Hermionét a melltartója vonalán.

Ajtócsapódás hallatszott, és a huzat megcsapta Hermione ruhátlan hátát. A lány odakapta a fejét, miután ijedt pillantást vetett Perselus rémült arcára.

Az apja állt az ajtóban, s arca megrökönyödést és mérhetetlen dühöt sugárzott. Falfehér volt, ajkait pedig összepréselte.

- Gyerünk… le… onnan… - A szavak úgy szakadtak ki belőle, nem kiabált, de ijesztőbb volt, mintha ordított volna. Hermione legördült Pitonról, aki szintén felült az ágyon. A lány figyelte, ahogy az apja és szeretője tekintete összefonódik - mint ahogy azt is látta, hogy míg Kirk szemében gyűlölet, addig Perselus szemében dac és bűnbánat furcsa elegye lobban fel.

- Apa, én… - kezdte rémülten, de az apja egy intéssel beléfojtotta a szót.

- Hallgass! Majd veled is számolok. Vedd fel a ruhádat és söpörj ki innen. - Hermione remegve nyúlt a kis lila ruháért, mikor Kirk ismét megszólalt: - Te nem! - mutatott Pitonra, aki szintén az ingjéért nyúlt. - Te itt maradsz.

Hermione ügyetlenül felöltözött, bár nem tudta végig felhúzni a cipzárt hátul, s most leforrázva állt az ágy mellett.

- Nem hallottad, mit mondtam? - kérdezte az apja. - Kifelé!

A lány vetett egy utolsó, ideges pillantást Perselusra, majd könnyeivel küszköve kimenekült a szobájából. A lépcsőhöz érve hallotta, hogy apja becsukja az ajtót.

Tudta, hogy az sem lesz leányálom, mikor az ő adagja jön, de szívből együtt érzett Pitonnal, és úgy érezte, ha lenne mód, segítene neki, hogy megússza a dolgot. Soha nem látta még ilyennek az apját - félt tőle.

Lassan kiért a kertbe, ahol az emberek, mintha mi sem történt volna, tovább csacsogtak és nevetgéltek. Halk zene szólt, és a táncoló alakokat a nap lemenő fénye festette meg. Az öccsét pillantotta meg, aki az ajtó mellett állt, sápadtan.

- Gyere ide! - sziszegte oda neki Hermione gyűlölettel. A fiú engedelmeskedett, bár holtravált arca tanúsította, hogy tudja, miről lesz szó.

- Herm, én esküszöm… nem én mondtam meg neki! Tényleg nem! Én megelégedtem azzal a rémült pofátokkal, amit vágtatok, mikor megláttalak titeket...

- Ne hazudj! - rivallt rá a lány. - Ki más tehette volna? És még volt képed pénzt kérni, te aljas, szemét kis dög!

Daryl könyörögve nézett fel rá.

- Mondom, Mio, nem én voltam! Láttam, mikor apa felment, és azt hittem, menten megöl mindkettőtöket, és én ezt nem akartam volna, esküszöm, hogy nem! - dadogta.

- Akkor mégis ki tehette? - kérdezte csúfolódva Hermione. Aztán választ sem várva kiegyenesedett. Hirtelen rossz érzése támadt. Ki más tudott még kettejükről? Ki az a személy Darylen kívül, aki láthatta, hogy felmennek a szobába?

Hermione lassan fordult az embertömeg felé, s a kapu mellett Harryt pillantotta meg. Egyedül volt, talán hazaküldte Chót. Egyik keze a kapu kilincsén, szeme azóta követte Hermionét, mióta az kilépett a házból.

A lány elhűlve nézett rá, mire Harry bocsánatkérően vállat vont. Majd egyszer megérted, tátogta Hermione felé, s mielőtt a lány elindulhatott volna felé, átverekedve magát az embereken, lenyomta a kilincset, s eltűnt.

Néhány perc múlva Hermione látta, ahogy Perselus siet ki a házból. Falfehér volt, s szeme lázasan csillogott. Megkereste tekintetével a lányt, s biccentett. Mindketten tudták, hogy őrültség volna most odamenni a másikhoz. A lány vérszegényen rámosolygott, amit a férfi viszonzott, majd távozott. Testtartása nyugodt és méltóságteljes volt, mint mindig.

Hát vége, gondolta Hermione, majd az apja után kezdett kutatni. Meg is pillantotta a grill mellett. Ugyanúgy csevegett a vendégeivel, mit a történtek előtt. Mikor találkozott a tekintetük, a férfi egy pillanatra elkomorodott, majd visszanézve egyik szomszédjukra, ismét elmosolyodott.

Gyönyörű parti volt, apa, gondolta magában Hermione, majd keserű mosollyal felment a szobájába.