,,Szüleim gyerekkoromban nagyon vallásosan és konzervatív szabályok között neveltek.Sokáig úgy éreztem , mindenképpen ki kell ebből törnöm, és kb 7 éves kormoig mindent meg is tettem, hogy kikészítsem őket! Az igazi cinkostársam a bátyám, Matt volt, aki rengeteg balhéból kihúzott és mindig falazott nekem. Amikor az iskolában a csúfolódások céltáblája lettem, mert én voltam a legalacsonyabb és nekem volt a legvastegabb szemüvegem, akkor tudasult bennem, h csak a családomra számíthatok. Emlékszem, már 2 hét után gyűlöltem a sulit, ezért folyamatosan lógtam. Aztán egyszer a nagypapám meglátott az utcán, amint egy padon sírtam, és elbeszélgetett velem. Őszintén elmondtam neki, hogy mi bánt. A szüleim persze azonnal kivettek az iskolából, és attól kezdve magánsuliba jártam, ahol színészet és ének fakultációra jártam. Nagyon szerettem, és a tanáromnak köszönhetően több tehetségkutató versenyen is részt vettem. Végre a saját lábamra álltam, és már nem csak a bátyámat utánoztam. Addig ugyanis azt csináltam, amit ő, azaz jéghokin és kosárlabdán kívül semmi sem érdekelt. A dalokkal azomban egy egész új szakasza kezdődött az életemnek! Megtanultam kezelni a hangomat, és rájöttem h a dalírás olyan, mint egy nagymosás, kitísztítod magadból a gondolatokat és az érzéseket. Szuper dolog, nekem rengeteget segített, és segít most is. Amikor 2003-ban meghalt a nagypapám, éppen Dublinban koncerteztem, és sajnos nem tudtam elmenni a temetésére. Nagyon fájt amikor elvesztettem. A sírjánál töltött órák után írtam meg a Slipped away-t, és megfogadtam, és is olyan családot szeretnék, amilyen nekem van, mert tudom, hogy nélkülük semmi sem sikerült volna!" |