Egy év telt el Hermione és Perselus első együttöltött karácsonya óta. Ebből az alkalomból visszatértek az írországi aprócska Granger-házba. A karácsonyfa díszítése ezúttal Perselus feladata volt, Hermione egy karosszékből figyelte a férjét.
Igen. Már férj és feleség voltak.

Az elmúlt egy év volt életük legmozgalmasabb időszaka. Rengeteg gyönyörű emléket köszönhettek egymásnak,de a sok jó mellé néha egy-két rossz is került. Ott volt mindjárt az a bizonyos összezördülés, aminek a vége az lett, hogy rájöttek, egymás mellett a helyük. Aztán alig telt el néhány boldog hónap – mialatt Hermione teherbe esett és összeházasodtak – már el is érkezett a következő nagy próbatétel, ami számukra annyiból volt nehéz, hogy Dumbledore irodájából, rengeteg védővarázslat alatt kellett végignézniük a világos és a sötét oldal összecsapását.
Végül ennek is vége lett.

Minden úgy alakult, ahogy a mesékben. A jó győzedelmeskedett, Harry megölte Voldemortot, de a harc rengeteg áldozatot követelt. Odaveszett Ron, Luna, Neville, rengeteg varázslócsalád és a sötét oldalnak is jócskán voltak halottjaik.
A gyász nehezen akart múlni, azonban, mire beköszöntött az ősz, minden visszatért a régi kerékvágásba.
Dumbledore új tanévet nyitott a Nagyteremben, Minerva a kis varázslók fejére helyezte a Teszlek Süveget, és ismét elindult a pontverseny a házak között.

Dumbledore novemberre tudta csak elrendezni a felgyülemlett ügyeket, és ekkor ismerte el a varázslóvilág Perselus Piton ártatlanságát, aki így visszatérhetett volna tanítani, de nem tette.
Számára már mindennél fontosabb volt a felesége és a születendő gyermeke. A tanítás helyett szerződéseket kötött a roxforti javasasszonnyal, valamint a Szent Mungóval, így minden idejét a Prince-kúrián tölthette.

Hermione a háború után ismét belevetette magát a tanulásba, és az igazgató közbenjárásának köszönhetően szeptemberben letette az elmaradt RAVASZ vizsgáját. Ezután már ő is csak a férjére és a születendő gyermekére koncentrált. Perselus mindent megadott neki, amire csak vágyott, és cserébe ő is megteremtette azt a békét és szeretettel teli légkört, amire a férje mindig is álmodott.

… és elérkezett a Szent Este. Hermione mosolyogva figyelte a férje ügyetlenkedéseit, aztán végül ő is felállt, hogy segíthessen Perselusnak.
- Te csak pihenj, Hermione! Nem szeretném, ha valami bajod esne. Tudod, hogy bármelyik percben megszülethet a baba.
- Ne aggódj már folyton! – mondta kedvesen mosolyogva a lány.
- De igenis aggódom. Valakinek kettőnk közül azt is kell – morogta a férfi, de ebben a morgásban már csupán a féltés és a szeretet volt.
- Ha jönni akar, úgy is jönni fog, ha ülök, ha állok, és meg kell, hogy mondjam, így állva sokkal kényelmesebb. Add oda azt a bordó gömböt, kérlek!
- Jó. Nem szóltam – motyogta beleegyezően Perselus.
Végül elkészült a fa. Hermione és Perselus egymást átölelve gyönyörködtek a gyertyák lángjában, és mindketten újraélték az elmúlt évet.
Hosszú percek múlva Perselus törte meg a csöndet.
- Tudod, sosem mertem remélni, hogy a végső csatát túlélem, azt meg végképp nem, hogy családom is lesz. Nem is tudom, hogyan köszönhetném meg neked ezt az egy évet, Hermione.
Hermione óvatosan elhúzódott a férfitől, és leereszkedett a karosszékbe, majd halkan felnyögött.
- Azt hiszem kezdetnek az is megteszi, ha segítsz a Roxfortba hoppanálni.
- Tessék? – kérdezte értetlenül a férfi.
- Perselus, jön a baba. Kérlek kapd össze magad, jó?
- Mi? Baba? És csak most szólsz?
- Csak nyugodtan, oké? Nincs semmi baj. Szedd össze magad!
Perselus kapkodva összeszedte a már összekészített dolgokat, átszólt a Roxfortba, és pár perccel később már a karjai közt tartotta a csendesen szenvedő feleségét, hogy kérése szerint Poppyhoz vihesse.

Hermione és Perselus kislánya Karácsony éjszakáján született, ahogy annak idején az édesapja is. A felkelő Nap sugarai már egy boldog családot találtak a gyengélkedőn. A szülők órákig gyönyörködtek az újszülött Aphroditeben, aki életük végéig minden napjukat bearanyozta.

VÉGE