Hermione pár percig elmélkedett, hogy mit is akart ezzel Elieen, és amikor rá jött, ismét elpirult.
- Ha nincs más megoldás… ám legyen!
A könyvtárat elhagyva a szobájába ment, és előkereste azt a méregzöld selyemruhát, amit még a Granger-házban fedezett fel Elieen ládájában. Átöltözött, majd megpróbálta a haját – ami most leginkább egy szénakazalra emlékeztetett – rendbe szedni, de több sikertelen próbálkozás után a sarokba hajította a hajkefét, és a pálcája, valamint egy igen hasznos bűbáj használata után elégedetten gyönyörködött a lágy hullámokban, amelyek legalább két napig nem kócolódnak ismét össze.
Miután megfelelőnek találta a kinézetét, óvatosan leosont a nappaliba, hogy azt kissé átrendezze.

A kandalló elől ellebegtette a karosszékeket, majd egy vastag és puha fekete plédet varázsolt két ülőpárnával a helyükre.
Most végre kipróbálhatta a természeti jelenségeket idéző bűbájok egyikét is. Bár hosszú percekig tartott, de lágyan szállingózó hópelyheket varázsolt, melyek nem alkotnak hótakarót, nem áztatják el azt, akire huzamosabb ideig hullnak, tehát igazából csak kellemes látványt és meghitt hangulatot biztosítanak.
Hermione a konyhából szerzett egy palack mézbort.
- Ezek szerint Piton Roxmortsban volt – állapította meg.
Mivel boros poharakat nem talált, két csészét alakított át gyönyörűen csiszolt, finom vonalú kristálypoharakká.
Mikor mindent tökéletesnek ítélt, és kigyönyörködte magát az „alkotásában”, elindult, hogy az este legnehezebb feladatát teljesítse. Történetesen rá kellett vennie Pitont, hogy tartson vele a nappaliba.

Piton épp az utolsókat keverte a szintén teljesen fölösleges csontnövesztő főzeten, amikor felfigyelt egy halk kopogtatásra az ajtón.
- Mit akar, Granger? – kérdezte mogorván, el sem mozdulva az üst mellől.
- Velem jönne rövid időre, uram?
- Nem megyek magával sehova! Ha valami badarságot csinált, akkor oldja meg egyedül.
- Én már próbáltam, de nem igazán működött a kitervelt megoldásom. Mindenképp szükség lenne Önre is!
- Mi a fenét művelt? – kérdezte Piton, miközben kivágta a labor ajtaját. A szeme elé kerülő látvány azonban annyira megdöbbentette, hogy tovább nem tudta folytatni mondandóját, csak némán követte Hermionét.

Hermione kissé megnyugodott. Első lépés kipipálva! A többi már könnyebben megy…
Piton távolról sem volt ilyen nyugodt.
Mi ütött Grangerbe? Persze felháborodása ellenére sem hagyta hidegen a látvány, ahogy a vékony selyem Hermione testére simult, ahogy a lágy hullámok lebegtek a meztelen hátán. MEZTELEN?
Fájdalmas morgás után, azonban ismét megakadt a tekintete egy nem elhanyagolható részleten. Hermione előtte ment fel a lépcsőn, és a csípője olyan lágyan és kecsesen ringott, hogy olyat Piton még nem látott. Legszívesebben nyakig merült volna egy jéghideg vízzel teli kádban. Az még talán használ…
Aztán arra eszmélt fel, hogy Hermione benyit a nappaliba, és vele szembefordulva behátrál, majd miután ő is belépett a lány tekintetét fogva tartva, az ajtó becsukódik.
Végül eljutott a tudatáig, hogy innét gyorsan szabadulnia kell, így minden gúnyát összegyűjtve készült megszólalni, de csak egy rekedt kérdés hagyta el az ajkait.
- Mit csinált, Granger?
- Csupán néhány bűbájt alkalmaztam. Nézze! – azzal óvatosan a kandalló felé fordította Pitont.
A férfi először nem értette mi történt, majd tudatosult benne a kép, ami a kandalló előtt fogadta, és ismét csak egyetlen rekedt kérdésre futotta.
- Miért csinálta?
- Talán így könnyebben beszélgethetünk.
- Beszélgethetünk? – kérdezte Piton. – Beszélgetni akar? Granger, lassan kételkedek benne, hogy maga képes gondolkodni. Ilyen ruhában ellibeg előttem, plédet és párnákat, hóesést varázsol, bort hoz, mindezt a kandalló elé, és azt képzeli, hogy ezek után képes egyetlen egészséges férfi csupán ártatlanul beszélgetni? Még soha nem volt egyetlen kapcsolata sem, igaz?
- Nos, ami azt illeti, bármit is tesz, azt nem bánom. Nem kell beszélgetnünk, ha nem akar. Csupán azt szeretném, ha nem viselkedne úgy velem, mintha nem jelentenék semmit.
- Akkor mit csináljunk? Esetleg egész este ártatlanul akar aludni a karjaimban? A sírba visz, Granger! Azonnal engedjen ki!
- Ha nem, hát nem. Én megpróbáltam szépen is. – Hermione a férfi elé lépett, a nyaka köré fonta a karjait, majd óvatosan megérintette Piton ajkait a sajátjával.

Piton a döbbenettől tágra nyitott szemekkel nézett le a száját birtokba vevő lányra. A józan eszének halovány maradéka még arra ösztönözte, hogy azonnal állítsa le Hermionét, végül győztek az érzékei. Megadva magát a vágyának, egyik karját a lány dereka köré fonta, erősen magához szorította, majd ugyanolyan hévvel csókolt vissza, mint amilyen vad érintéssel a másik kezét Hermione hajába temetve, markába szorította azt.

Hermione élvezte a birtokló érintést, és amikor a férfi a hajába markolt, egy vágyakozó sóhajjal adta a tudtára, hogy mennyire jó így.
Percekig csókolták a másik puha ajkait, amikorra Piton annyi erőt gyűjtött, hogy utoljára menekülési utat biztosíthasson Hermionénak.
- Most még büntetlenül itt hagyhat – suttogta mély, bársonyos hangján.
- Nem szeretnélek itt hagyni, Perselus – mondta Hermione, majd újult erővel csapott le az egykor mindig színtelen, most mégis csókoktól pirosló ajkakra.
Piton ezután már nem küzdött tovább a vágya ellen, a falhoz irányította Hermionét, majd a lány mézédes ajkait elhagyva birtokba vette a nyakát, miközben kezeinek is szabad utat engedett.
Hermione percekkel később, mikor Piton jobb keze utat talált a hosszú szoknya alá a combjaihoz, hangosan felnyögött, majd a melleit csókolgató férfi selymes hajába fűzte az ujjait.
- A plédre… Perselus! Nem bírok tovább állni – suttogta.
Piton engedelmeskedett a kérésnek. Felemelte a lányt, hogy a puha párnák közé vihesse.
- Most már nem menekülhetsz, Granger!
A kandalló előtt még sokáig csak egymás testének felfedezésével foglalkoztak, aztán az egyre elhatalmasodó vágya arra késztette Perselust, hogy óvatosan a lány fölé gördüljön, és minden további várakozás nélkül a magáévá tegye.
Érzékiségük heve gyors beteljesülést ígért. Hermione teste megfeszült, hogy aztán újra elernyedhessen, és a férfi is odaadóan követte őt ezen az úton.
Mikor szenvedélyük első vihara csillapodni látszott, Perselus óvatos csókkal zárta le Hermione ajkait, ezzel pecsételve meg közös jövőjük első állomását.
Hermione odaadóan simult az őt ölelő karok közé, de mielőtt ismét szenvedélytől fűtött fuldoklásba fulladt volna a csókjuk, elvált a szeretett férfi ajakitól.
- Most már képes vagy beszélgetni, Perselus? – kérdezte Hermione kajánul mosolyogva.
- Csak azért csináltad, hogy beszéltess? – felelt kérdéssel a kérdésre a férfi hasonló hangnemben.
- Ami azt illeti, én tényleg csak beszélgetni akartam, de meggyőzött, hogy van… hogy is mondjam… izgalmasabb lehetőségünk is, professzor.
- Mi meg a lehetőségeink! – sóhajtott Perselus keserűen, és minden addigi jókedve eltűnt.
- Most már legalább nem akarsz annyira visszamenni Roxfortba, ugye?
- Nem, egyáltalán nem.
Hermione beljebb bújt az ölelő karokba, és percekig csendben hallgatta Perselus szívverését.

- Ki volt a… szóval te már nem voltál… - törte meg a csendet a férfi, bátortalan kérdésével.
Hermione először meglepődve emelte fel a fejét, hogy Perselus szemeibe nézhessen, aztán hirtelen ötlettől vezérelve kitért a válasz elől egy kis csipkelődéssel.
- Miért, neked kik voltak előttem?
- Honnan tudod, hogy voltak?
- Hogy úgy fogalmazzak, éreztem – mosolygott Hermione.
- Nem válaszoltál a kérdésemre! – mondta most már komoly hangon a férfi.
- Miért szeretnéd tudni? Én legszívesebben nem is emlékeznék rá. Sokkal jobb lett volna, ha te vagy az első.
Pitonban egy rosszindulatú hangocska követelte a választ. Nem értette, hogy miért, de tartott tőle, hogy esetleg Potter, vagy az a szerencsétlen Weasley volt.
Hermione látva a férfi arcát, nem hagyta tovább kétségek között.
- A Trimágus Tusa karácsonyi bálján összevesztem Ronnal. Akkor még vele képzeltem el a jövőmet. Ő féltékeny volt Viktorra, én pedig dühös voltam rá, mert nem hívott el a bálba. A veszekedés után Viktor azt mondta, menjünk ki a levegőre kis időre, az majd biztosan jót tesz. Én beleegyeztem. A tópartig sétáltunk, ami már jelentősen mesze volt a rajtunk kívül kint tartózkodóktól, és ő váratlanul megcsókolt. Nekem sem volt ellenvetésem, de aztán fogdosni kezdett. Akkor eltoltam magamtól, és az értésére adtam, hogy nem akarom. Viktor nem vette figyelembe a szavaimat, és a karjai közé zárva néhány csók között azt mondta, hogy addig megyünk el, amíg én akarok, csak engedjem, hogy kicsit simogasson. Én naivan engedtem, aztán már nekem sem volt ellenvetésem addig, amíg meg nem éreztem, hogy egy fa törzsének szorít. Akkor már könyörögtem neki. Nagyon nem akartam a dolgot, de végül nem látva más kiutat, hagytam, hogy azt csináljon velem, amit akar. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a végén már nem élveztem. Egyszerűen csak fiatal voltam, és nem úgy akartam elveszíteni a szüzességemet. Aztán miután megtörtént, Viktor néhány csók után ott hagyott, és rá kellett döbbennem, hogy én is csak egy olyan hülye liba vagyok, mint Parvatiék. Minden nehezebb fondorlat nélkül sikerült kihasználni engem is.
Piton ismét szorosan magához ölelte Hermionét, és az elhangzottak ellenére is megkönnyebbülést érzett, hogy nem Potter volt a tettes. Aztán még egy kérdés felmerült benne.
- Miért voltál azon az éjjelen a pincében?
- Ó! Még emlékszel? – kérdezte Hermione zavartan, és talán kissé el is pirult.
- Halljam!
- Nos… akkor este… a készleteidből loptam, hogy bájitalt készíthessek, amivel megelőzhetek egy nem kívánt terhességet.
- Egyszerűbb lett volna a javasasszonyhoz fordulni, nem gondolod? Rossz lány! Mellesleg – Piton a pálcája után nyúlt – van ennek egy egyszerűbb módja is. Rendkívül hasznos bűbáj. Én találtam ki. Tehát hozzám is fordulhattál volna – mondta tettetett gúnyossággal, miközben kettejükre bocsájtotta az említett bűbájt.
- Persze! Szép kis jelenet lett volna! Piton professzor! Épp az imént szexeltem Krummal. Esetleg nem tudna adni valamit, hogy megelőzhessek egy nem kívánt terhességet? – kérdezte Hermione nevetve.
- Mindenképp elvégeztem volna a bűbájt rajtad, sőt, még én is tudtam volna adni valamilyen főzetet, ha biztosítasz róla, hogy az egyszeri és megismételhetetlen alkalom volt.
- Nagyon vicces vagy! Most pedig te is válaszolj! Kik voltak eddig a nőid?
- Micsoda illetlenül megfogalmazott kérdés ez, Ms. Granger! Azért, mert egyszer jártam már a lábai között, ne érezze magát felhatalmazva ilyen beszédre!
- Kezdünk kifordulni önmagunkból, Perselus! Rendkívül helytelen kifejezéseket használunk. Szóval, kérlek, világosíts fel!
- Nekem Bella volt az első.
- Mármint Lestrange?
Piton érezte, hogy Hermione megrázkódik a karjaiban, ezért óvatosan elengedte. Ha menni akar, hát menjen. Aztán, amikor a lány nem mozdult, folytatta, miközben mindkettőjüknek töltött a borból.
- Igen. Bellatrix a csoporttársam volt. Soka csúnya dolgot követtünk el ketten, míg nem egy alkalommal a Szükség Szobájába invitált egy közös bájitalfőzésre, aztán rávett, hogy itt az ideje kipróbálni a szexet. Én persze nem tiltakoztam. Évekig volt a szeretőm. Amikor az aurorok elkaptak, ő megmenthetett volna, de nem tette. Ott vége is lett a kapcsolatunknak. Miután megszökött az Azkabanból, ismét próbálkozott, gyanítom, a Nagyúr parancsára, de én mindig megfelelő kiutat találtam. Undorodom tőle. Aztán a két háború közötti időben mugli nőknél kerestem a kielégülést, többnyire biológiai szükségletből.
- Igaz az, hogy a halálfalók nőket erőszakolnak meg?
Piton tekintete veszélyesen megvillant, de végül mégis válaszolt.
- Igaz.
- Te…
- Igen, Granger! Én is halálfaló voltam. Az első alkalommal megpróbáltam kibújni a parancs alól, de az Imperius és pár Crucio jobb belátásra bírt.
Ezután hosszú csend telepedett a nappalira. Hermione és Piton is a gondolataiba merült, majd végül a lány tudomásul vette, hogy nem róhatja fel Pitonnak a múltbéli bűneit, ezért óvatosan – mint mindig – Pitonhoz bújt.
- Azt hittem, ez elriaszt majd – mondta halkan a férfi.
- Nem. Most már nem teszed, és ezután sosem fogod.
- Ha akkor teljesítem a parancsot, és megölöm a szüleidet, akkor valószínűleg téged is a Nagyúr elé kellett volna, hogy vigyelek. Emlékszel? Egyszer már beszéltem erről. – Hermione bólintott. – Akkor téged is megerőszakoltalak volna. Valószínűleg egy egész éjszakán át szórakoztattam volna ezzel azt a férget a többi undorító alakkal együtt.
- De nem tetted, és ez a legfontosabb.
- Ahogy mondod, ez a legfontosabb. De most már aludjunk! Visszamész a szobádba?
- Nem! Veled szeretnék maradni.
- Jó éjt, Hermione!
- Jó éjt! – lágyan megcsókolta a férfit, és percekkel később mindketten álomba merültek.