Már késő éjszaka volt, mikor Hermione magához tért. Sötétség vette körül, és érezte, hogy nagyon hideg van. A hasán feküdt, valami kemény felületen. Talán kő?
Óvatosan próbált megmozdulni, azonban, amint megemelte a karját, éles fájdalom nyilallt a hátába, mire felszisszent.
- Még nem szabad mozognia! Maradjon fekve – szólt mellőle egy kellemesen bársonyos, mély hang.
- Mi történt, professzor? – kérdezte halkan.
- Nem emlékszik semmire?
- Csak halványan. Ránk találtak?
- Igen. Az aurorok, Mordonnal az élen. A holnapi újságok tele lesznek velünk.
- Most már rémlik valami. Eltalált egy átok. Igaz?
- Igen – mondta halkan a férfi.
- És… milyen átok volt? Nem ismerem.
- Bénító átok.
- Mi? Ugye nem…
- Nem. Azt hiszem, hamar kimondtam az ellenátkot. Ezt bizonyítja az is, hogy magához tért, és érzi a végtagjait.
- Köszönöm!
- Ne tegye! Ön is segített nekem.
- Hol vagyunk, professzor?
- Egy barlangban. Többször jöttem ide egy-egy halálfaló-tivornya után. Ezt a helyet nem ismeri senki.
- Miután Ön… - suttogta Hermione bátortalanul.
- Miután én?
- Miután Ön is részt vett ezeken a tivornyákon? - kérdezte a lány félénken, tartva a professzora esetleges hirtelen kitöréseitől.
- Igen – mondta Piton éles hangon.
Érezte, hogy Hermione összerezzen mellette, de hát minek bolygat a lány ilyen dolgokat?

Hermione is kihallotta ebből a durva igenből, hogy a professzora nem szívesen beszél a múltjának ezen részéről.
Hosszú percekig csendben feküdt, majd óvatosan ismét megszólalt a lány:
- Fázom, uram.
- Nem igazán tudok mit tenni ellene. Maga alá terítettem az összes melegebb talárt, amit találtam.
- Nem gyújthatnánk tüzet?
- Meglátnának minket.

Ismét sokáig nem beszélgettek. Gondolkodni egyiküknek sem volt kedve. Túl fájdalmas lett volna átérezni ezt a helyzetet.
Aztán Hermione mégis megtörte a csendet.
- Uram, mi lesz most? Hova megyünk?
- Nem tudom, Hermione – felelte a férfi halkan.

Hermionét nem nyugtatták meg ezek a szavak, épp ellenkezőleg – feldúlták, kétségbe ejtették. Akármire gondolt, csak a Reménytelenség nevetett rá gúnyosan. Mibe keveredtél Hermione? Hát most köszönd magadnak! Mit akartál? Szép jövőt Voldemort nélkül? Egy békés állást az iskola és a háború után? Szerető családot?
Nevetséges ábrándok!
Nézd meg, hova kerültél!
A semmi közepére egy halálfalóval…

Rövid idő múlva Piton halk szipogásra figyelt fel. Óvatosan Hermione mellé feküdt, és a lány felé fordult.
- Miért sír?
- Most már vége, igaz? Vége mindennek.
- Semminek sincs vége! Nem adhatja fel! Hova tűnt a híres griffendéles bátorsága és vakmerősége? Nézzen szembe a helyzettel, amibe került! Ön beszélt arról, hogy megpróbálja a legjobbat kihozni a szánalmas helyzetünkből. Hát akkor most miért adta fel?
- Annyira rideg, hideg, kemény és ellenálló a világ az igazsággal szemben, mint ez a kő, amin fekszek. Miért nem állhatunk az emberek elé azzal, hogy nem tettünk semmi rosszat? Hiszen csak ez életünkért küzdöttünk! – mondta mérhetetlen keserűséggel a hangjában Hermione.
- Háború van, Hermione – szólt csendesen Piton. Majd rövid hallgatás után ismét ajánlatot tett. – Visszaviszem Önt a Roxfortba. Tisztázzuk a helyzetét, és előbb utóbb magától helyrejön minden.
- Nem akarom! – Hermione elkeseredetten fészkelődni kezdett, és kitapogatta Piton karját, majd maga felé húzta. – Ne hagyjon egyedül! Ne küldjön el, kérem!
- Ez lenne a legjobb Önnek.
- És maga, professzor? Most nem azt mondta, hogy mindkettőnknek… - suttogta Hermione, és a hangjából apró reménykedést hallott ki a férfi.
- Nekem azt hiszem, hogy most a legjobb. Ennek az irreális helyzetnek a kellős közepén találtam meg azt a nyugalmat, amire vágytam egész életemben. Ezt magának köszönhetem, ugye tudja?
- Akkor ígérje meg, hogy soha nem küld el! Ígérje meg! – a lány most már mosolygott.
- Majd a jövő elrendez mindent. Nekem vajmi kevés beleszólásom lehet.

Hermione ezek után tudta, hogy túlléptek az üres ígéretek határmezsgyéjén. Lassan már szavak sem kellenek, csak a másik megnyugtató közelsége, ami az egyetlen biztos pont, a múltja és a jelene között.
Jövő?
Olyan talán már nincs is.
Hát élvezd ki a jelen pillanat minden percét!