Piton egy pillanatra lemerevedett, amikor megérezte az oldalánál Hermionet.
Mit csináljon most? Merlinre! Mibe ment bele? Már megint nem olyan dolgok járnak a fejében, aminek nem szabadna. Nem lesz ez így jó!
Aztán hosszú percek múltán döntött. Oldalra fordult, arccal Hermione felé, és magához ölelte a lányt.
- Most már tényleg aludjon! Jó éjszakát – suttogta a férfi.
- Jó éjszakát!
Hermione elmosolyodott, és kényelmesen elhelyezkedett az őt ölelő karok között. Nem sokkal később, már a békés álmok varázslatos birodalmában szárnyalt.

***

Másnap nem várt fordulatok következtek.
Reggel Piton ébredt fel először, de nem tudott felkelni, mert nem akarta felébreszteni a mellkasán békésen alvó lányt. Pár pillanatig döbbenten figyelte Hermionét, aztán eszébe jutott minden. Az előző este, az ölelés, az anyja naplója és a beszélgetés is. Próbálta rendezni a gondolatait, amelyek még mindig a helytelen irányba csapongtak. De hát mit várnak tőle? Mikor ébredt ily módon egy nő mellett?
Na nem! Erre nem szabad gondolnia!
Talán egy óra is eltelt így, mire Hermione is felébredt. Álmosan nézett fel a férfire, majd félénken elmosolyodva szólalt meg:
- Boldog Karácsonyt, uram!
- Önnek is, Granger!
- Nem szólítana a keresztnevemen?
- Ez lenne az első instrukciója?
- Vegye annak, ha szeretné. Csupán azért kérem ezt, mert nagyon zavar az állandó Grangerezés.
- Ez esetben felkelne, hogy én is fel tudjak, Hermione?
- Persze! Elnézést, professzor!

***

Reggeli után Piton kisétált az erdőbe, hogy fogjon egy baglyot, amivel hozathat néhány újságot. Kíváncsi volt, hogy miként alakultak a dolgok az eltűnésük körül a varázsvilágban.
A bagoly egy órán belül meg is jelent a Reggeli Prófétával és néhány kevésbé színvonalas varázsló napilappal, amelyek többnyire pletykákról szóltak. Esetükben azonban még a Próféta is csak pletykákról írhatott, mert Hermionén és rajta kívül senki sem tudhatta, hogy mi is történt igazából.
Nem tévedett. Az összes újság tele volt hazugságokkal. A legjobban mégis az döbbentette meg, hogy a tényszerű közlésen túl, a Próféta is átlátszó hazugságok fejtegetésébe bocsátkozott. Magában szitkozódva indult vissza a házhoz.
Az erdőből kiérve ráfordult arra a kis ösvényre, amely a hátsó kertkapuhoz vezetett. Félúton azonban megtorpant. A házhoz közeli mezőn egy négy emberből álló társaságra figyelt fel, akik kíváncsiságukat kicsit sem leplezve tekintgettek a házikó felé.
A hosszú idő során rendkívül kifinomult következetései most sem csaltak. Biztos volt benne, hogy a falubeliek rájöttek, a Granger-házban lakik valaki. Valószínűleg már azt is látták, hogy ketten vannak, és most az egyik férfi pont felé néz…
A francba is! – dühöngött magában.
Eltűnni már nem volt ideje, rég észrevették, így hát maradt a jól megszokott viselkedés. Szigorú és határozott tekintet álcájával méltóságteljesen bevonult a házba.
Hermionét a nappaliban találta egy bájitalos könyv fölé görnyedve. A lány felnézett az olvasmányából, hogy köszöntse a férfit.
- Sikerrel járt, professzor?
Piton válaszként csak morgott egyet, amit csak a legnagyobb jóindulattal lehette igennek érteni, majd Hermione elé hajította az újságokat.
- Csak akkor olvassa el, ha fel van készülve a kettőnkről keringő legabszurdabb pletykák feldolgozására, amit minden bizonnyal még majd fokozni is fognak a közeljövőben, ugyanis a falusiak rájöttek, hogy itt vagyunk.
- Tessék? Hogyan? Miből? Mármint ezt honnét veszi? – kérdezte Hermione döbbenten.
- Micsoda megható jelenet! Sosem gondoltam volna, hogy Kegyed tud összefüggéstelenül beszélni. Ennek a tulajdonságának azonban az elmúlt időszakban ékes tanúbizonyságát adta.
- Akkor az első instrukcióm az lenne, uram, hogy a közeljövőben próbálja úgy megfogalmazni a mondanivalóját, hogy azt én is megértsem. Mindezt úgy tegye, hogy közben megpróbál nem megsérteni.
Piton összehúzott szemekkel nézett Hermionéra, miközben próbált lehiggadni és eleget tenni a kérésnek.
- Rendben! Akkor próbáljuk meg újra! Sikerült újságokat szereznem, amiket Ön is elolvashat, ha képes elviselni a gyomorforgató hazugságokat. A másik dolog pedig az lenne, hogy az ösvényről láttam néhány embert, aki a házat figyelte. – Hermione közbe akart vágni, de Piton megelőzte. – Tudom! Meg se szólaljon! Lehet akár véletlen is, de biztos vagyok benne, hogy nem az. Azt hiszem elfelejtettem mondani, hogy mikor lent voltunk a faluban, akkor hallottam egy beszélgetést, amiből kiderült, hogy tudnak a lakosok a szülei haláláról, és magát gyanúsítják.
- Micsoda? Engem? Mégis hogyan jutottak erre a következtetésre? – kérdezte Hermione döbbenten.
- Nos azt hiszem mindenki Önre gyanakszik. A varázslók is. Erről szólnak az újságok, meg még egy rakás sületlenségről, főként a kettőnk között levő szerelmi kapcsolatról, ami ugyebár nem létezik. Fogalmam sincs, hogyan juthattak ilyen következtetésre!
Hermione bűntudattól égő arcát lehajtotta, hátha azzal elrejtheti Piton elől a sejtését.

Piton döbbenten nézte a lányt. Tisztán látta az arcán tükröződő bűntudatot. Mégis miért lenne a lánynak bűntudata? Aztán rájött, hogy Hermione titkol előle valamit.
- Mi az amiről tudnom kellene, Granger? – kérdezte szigorúnak.
Hermione a jól ismert hanghordozás hatására összerezzent, és félénken, szinte suttogva szólalt meg:
- Reggel megígérte, hogy Hermionénak fog szólítani, és még azt is, hogy nem fog velem többet ilyen hangnemben beszélni. Kérem! – nézett könyörgő tekintettel Pitonra.
- Akkor lesz szíves elmondani nekem, hogy mit titkol! Merlinre, Hermione! Legilimentor vagyok, és kém!
- Azt hiszem, hogy a barátaimtól származhatnak az ilyen irányú pletykák. Ginny észre vette rajtam az érdeklődést, amivel Ön felé fordultam. Sokat viccelődött azzal, hogy beleszerettem magába – mondta Hermione sápadtan. – A barátaim elárultak, és nem hisznek bennem! – fakadt ki hirtelen. – Hogy hihetik el azt, amit az újságok írnak? – kérdezte könnyes szemmel.
- Nem csak elhitték, hanem tovább is bővítették az agyszüleményeikkel. Mindig is tudtam, hogy Potter és Weasley két nagy tökkelütött barom!
- Ezzel most nem segített – mondta Hermione haragos tekintettel.
- Nem is állt szándékomban! – csúszott ki meggondolatlanul a mondat Piton száján.
Hermione esetlenül lerogyott a székre, amiről az előbb állt fel, és a kezeibe temette az arcát.
- Minek kell még megtörténnie velem? Minek kell még elromlania? Vessen már valaki véget ennek a rémálomnak! – motyogta a kezei közé.
- Esetleg lenne egy megoldás – mondta Piton halkan.
Hermione reménykedve nézett fel.
- Feladhatnám magam az auroroknak, ezzel tisztázva Önt. Azonnal visszakerülne a Roxfortba Dumbledore védelme alá, és a barátai is elfelejtenék egy idő után a sok sületlenséget.
- Ezt most nem gondolja komolyan, ugye?
- Valóban nem egy leányálom az aurorok vallatása, de a múltamat, és az előző vallatás körülményeit figyelembe véve, tisztázni tudnám Önt.
- Én nem akarom, hogy tisztázzon. Főleg nem a saját élete árán! Bűnös vagyok, megöltem Malfoyt. De mégis, hogy jutottak arra, hogy én végeztem a szüleimmel?
- Ezt nem tudom. Egyik ostoba cikkben sem írnak erről.
- Egyébként most mit fogunk csinálni? – terelte el a témát Hermione. Nem akart több veszekedést arra irányulóan, hogy szüksége van Pitonra.
- Ez hogy érti?
- Azt mondta, rájöttek a falusiak, hogy itt vagyunk. Az aurorok vagy a halálfalók is bármikor megtudhatják a tartózkodási helyünket. Hova menjünk?
- Nem tudom – mondta Piton lemondóan.
- Ki kellene találnunk valamit. Nem mehetnénk a Fonó sorra?
- Biztosan az volt az első, ahol kerestek minket. Az a hely nem biztonságos.
- Akkor csak legyünk mindig készenlétben, és ha ránk támadnak, akkor majd eltűnünk.
Hermione nem várta meg Piton beleegyezését. Azonnal a szobába ment, hogy minden szükségeset összecsomagoljon, hogy egy esetleges menekülés alkalmával kéznél legyenek az összezsugorított ládák.

Dolga végeztével visszament a nappaliba, ahol Piton a kandalló párkányának támaszkodva bámult a tűzbe. Óvatosan a férfi mellé lépett, majd megszólalt:
- Összepakoltam mindent. A ládák az éjjeliszekrényen vannak lekicsinyítve.
Piton sokáig nem reagált, végül váratlanul szólalt meg.
- Sajnálom, Hermione! Most már nagyon sajnálom, hogy Önt is belerángattam ebbe az egészbe.
- Én már nem sajnálom! – suttogta a lány, majd Piton értetlen tekintetét látva gyorsan folytatta. – Mármint, az nagyon fáj, hogy a szüleimnek meg kellett halnia, na meg, hogy rá kellett döbbennem, a barátaim nem azok, akiknek, hittem őket, de jó itt lenni Önnel. Mindezzel egy új esélyt kapott az életre.
- Milyen esély ez? És milyen áron?
- Nekem mindig azt mondták a szüleim, hogy mindegy milyen helyzetbe kerülök, de abból
próbáljam meg a legjobbat kihozni. Most épp azon vagyok.
- Mennyire félre ismertem Önt, Hermione!
A lány erre a váratlan kifakadásra halványan elmosolyodott, majd percekkel később ismét megszólalt.
- Jöjjön, együnk valamit, aztán találjuk ki, hogy hova hoppanáljunk, ha kell!

A felkelő hold a nappali kanapéján találta Pitont és Hermionét, amint arról vitatkoztak, hogy külföldre menjenek, vagy vissza Angliába, esetleg megpróbálkozzanak-e egy interkontinentális hoppanálással?
- Szerintem mindenképpen Angliába kellene visszatérnünk, és az lenne a legjobb, ha kapcsolatba tudnák lépni az igazgatóval – mondta Piton.
- Jó! Most már feladom. Úgy sem tudom meggyőzni, igaz? Pedig nagyon kíváncsi lennék Floridára – mondta Hermione vigyorogva.
- Ostoba griffendéles! Mégis mit csinálnánk Floridában? – kérdezte Piton mogorván.
- Fürödnénk a tengerben, gyönyörködnénk a pálmafákban, és sütkéreznénk a napon.
Piton válasza egy tömény undort tükröző horkantás volt. Hermione most már nem bírta tovább, kitört belőle a kacagás.
- Csak vicceltem – mondta nevetéstől könnyes szemekkel, és odadőlt Pitonhoz, aki megadóan átkarolta a lány vállát.
A férfi épp meg akart szólani, amikor a ház egyik falát berobbantották. Mindketten ijedten ugrottak fel, és kapták a fejüket a hang irányába. Alastor Mordonnal és néhány másik aurorral találták magukat szembe. Mordon undorodva szólalt meg.
- Hát még is igazak a pletykák! Undorítóak vagytok mindketten!
- Hermione, a szobába! Most! – ordította Piton, miközben egy erős pajzsot vont maguk köré, és ő is hátrálásba kezdett.
Hermione engedelmeskedett, gyorsan a szoba felé indult. Érezte, hogy a pajzs gyengül a becsapódó átkok miatt.
- Milyen pajzs ez? Mondja a varázsigét, én is megerősítem.
- Csak hozza a csomagokat, és már itt sem vagyunk – mondta Piton.
Amikor beértek a szobába, Hermione az éjjeliszekrényhez rohant, a zsebébe süllyesztette az apró ládákat, de mindeközben nem vette észre, hogy egy auror a hátuk mögé lopózott. Már Pitonhoz lépett, hogy hoppanálhassanak.
Csupán néhány másodperc volt az egész. Érezte, hogy Piton szorosan magához öleli, hallotta az aurorok hangját, aztán váratlanul a hátába csapódott egy átok, amitől megrogytak a lábai, aztán egy pillanattal később elsötétült körülötte a világ.