HORSEFUN - Minden, ami lovas játék!

My Horse&Me

 Bár már olvashattatok egy tesztet ennek a játéknak a demójáról, azonban mivel sikerült megszereznem a teljes verzióját, úgy gondoltam érdemes erről is szót ejteni.
 A demóban látottak grafikailag nem változtak, hasonlóan nagyon szép, és vidám színek a jellemzőbbek, azonban a valóság határán belül szerencsére. Sajnos a helyes lábra ugrást nem javították ki, de ez inkább csak azoknak a szemét zavarhatja, akik lovagolnak, amúgy nem feltűnő, és a legfőbb, hogy egyáltalán nem számít tulajdonképpen a játékban.
 Tehát, kezdjünk is bele: Miután beléptünk a játékba, a demóból ismert zene fogad minket; készítsünk egy profilt, majd utána a My horse&me részben beállíthatjuk a karakterünket, lovunkat, és a felszereléseinket. Emellett ebben a menüben pucolhatjuk le lovunkat is (szokásos gyökér, és szőrkefe, fürdetés, szivaccsal lemosás - talán az eddigi legszebb kivitelben).
 A Ride! menüben a lovaglásra kerülhet a sor - itt választhatunk a gyakorlás, a versenyzés, a mini-játékok, és a multiplayer között is.
 A versenyzés, bár sajnos hasonlóan sok játékhoz, egy idő után ellaposodik, mégis a környezet változatossága, a nehezedő pályák (és itt tényleg nehezedőek, mivel igyekeznünk kell a szűkebb fordulatokra, gyorsabb lovaglásra, és természetesen a hiba nélküli lovaglásra is) és maga a grafika látványa, az időjárás hatásai (mint ahogy az életben is, ha nappal szemben megyünk, igencsak "elvakíthatja a képernyőt"). Tehát, saját véleményem szerint az EC-vel simán felveszi a versenyt :) Lehetőségünk van fedett és szabad pályás versenyekre is, a fedelesek eleinte igencsak kicsik, és csak 4-5 akadályt kell ugratnunk, később, a helyszínek változásával ez is nőni fog.
 A mini-gamek, mint nevükből is kiderül, nem a versenyzős résszel foglalkoznak, hanem ügyességünket tehetük próbára - több lehetőség közül is választhatunk:
 -Butterfly fields: A demóban megismert minigame, lepkéket kell összegyűjtenünk, azonos színűekből.
 -Spot the Difference: Egy szokásos, azonban ilyen játékban nem megszokott játék - 2 képet kell összehasonlítanunk, és megtalálnunk a különbséget, természetesen minél kevesebb idő alatt.
 
 -Falling Stars: Az égből leeső színes csillagokat kell összegyűjtenünk, időre.
 -Balloony Loops: Lufik lebegnek (és közben mozognak minden fele) a föld fölött, ezeket kell bekeríteni egy magunk után húzott szivárvány színű "csíkkal", de csak az azonos színűeket, és minél többet egyszerre!
 -Piggy Bank: Hasonló az előző játékokhoz, azonban itt akadályokat kell hibátlanul ugratnunk, és közben a felettük lebegő pénzt összegyűjtenünk.
 -Chikens 'n Corns: A növekvő kukoricákat kell összegyűjtenünk, és a csirkéket elkergetnünk, hogy ne egyék meg a termést, mielőtt még összegyűjtenénk.
 -Memory Lane: Tárgyakat láthatunk, amelyeket egyre nehezedő sorrendben kell megjegyeznünk, és helyes sorrendben rájuk lovagolnunk.
 Bár így lehet, hogy nem hangazank túl izgalmasan, azonban nagyon jól el lehet velük szórakozni, és mindegyikben 3 szinten tehetjük próbára az ügyességünket.
 Practice-ben vehetünk lovagló-leckéket, ugróedzéseket, és van egy szabad lovaglás is, amelyben bár sajnos a pályán, de szabadon ugrathatjuk az akadályokat.
 
 Tulajdonképpen ennyi lenne a játék - aki megunta a történetes játékokat, annak nagyon tudom ajánlani! A grafika nagyon rendben van, élethű, gördülékeny, vidám, és mégis nem túl csicsás. Az EC után nagyon jó "folytatás", még több lehetőséggel. Tehát ha épp kinn zuhog az eső, nem a valódi lovadon ülsz, és unatkozol, mindenképpen érdemes kipróbálni! ;)

Osztályzás: ¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤ (10 csillagos)

Egyéb borítók:

 
 
Regisztrálj!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Lovas számláló
Indulás: 2006-08-08
 

 

 

 

 

 

× Főmenü
× Lovas PC játékok
× Online lovas játékok
× Horse Sim Games

× Extras Coming soon...
Best Online games:
×
Howrse
 

 

 

 

 

 

GY.I.K                                  
˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙
×Játékokkal kapcsolatban
×Oldallal, egyébbel kapcs.

Quick links                         
˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙ 
  [
Főoldal] [V.k.] [Help!]
          [
Itt hírdess!]
 [
Mi hiányzik az oldalról?]

    [HorseGame News]

My buttons                          
˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙

                     [More?]

 

Site info                                
˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙
Page name: HorseFun
Lovas PC-k: 37 db.
Online games: 72 db.
Regisztráltak: 952
 tag

Ajánlott felbontás: 1280x1024
Böngésző: Google Chrome
Webmiss: LD
Kapcsolat
I 
Elindultunk: 2006 08. 08.
Látogatók
online

 

.......................................
News
2016. 07. 05.

...

 

 

 

 

Chatbox                                
˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙

        Ne hírdess, és normális
       hangnemben beszélgess!
              Bannolok, ha kell...

 
 

 

 

Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK