~anime-centre~

                                                 

Történet

12 évvel ezelőtt a Kilencfarkú Rókadémon (Kyuubi) tartotta rettegésben Konohagakure faluját. A démon olyan erős volt, hogy egyetlen farkának suhintásával hegyeket tudott eltüntetni vagy szökőárt előidézni. A szörny rengeteg embert mészárolt le, amíg a Negyedik Hokagenak, saját életét feláldozva, sikerült elzárnia őt saját újszülött fia, Uzumaki Naruto testébe.A Negyedik Hokagét (Yondaime Hokage) hősként ünnepelték a Kyuubi, a rókadémon elzárásáért. Ő azt szerette volna, hogy Naruto is ugyanebben a megtiszteltetésben nőjön fel, mint a kilenc farkú „tárolója”. Az emberek azonban magát a démont látták a fiúban, ezért féltek tőle és kiközösítették.A Harmadik Hokage megtiltotta a falu lakóinak, hogy beszéljenek arról, amit tudnak. Még a saját gyerekeiknek sem mondhatták el a 12 évvel ezelőtt történteket, de szüleik Naruto felé tanusított viselkedésükből az ifjabbak is elkezdtek ellenségesen viselkedni a fiúval. Naruto így barátok, család és elismerés nélkül nőtt fel. Nem erőltethette azt, hogy az emberek barátkozannak vele, így más módon igyekezett magára vonni a figyelmet. Ezt csínytevésekkel, bajkeveréssel próbálta elérni. Ez megváltozott, amikor hivatalosan is nindzsa lett. Ezt a többszörös árnyékklón technika (Multiple Shadow Clone Technique vagy Kage bunshin no jutsu) alkalmazásával érte el, amikor megmentette mesterét, Umino Irukat az áruló nindzsa Mizuki karmaiből. A kaland során két dologra ébredt rá Naruto: az egyik, hogy a kilenc farkú rókadémon benne lakozik; a másik pedig, hogy voltak akik törődtek vele (Iruka és a Harmadik Hokage). Naruto nindzsává válása indítja el az események folyamát.

Sajnos én le vagyok maradva a magyar mangánál, ezért ez nem saját sztori... Bocsi... ˇˇ

 
Chat

Az oldalt ketten szerkesztjük.

 
Információ

Szerkesztők: Yumi & Ren-kun
Nyitás: 2009. 07. 31.
Zárás: ---
E-mail: wataybe@hotmail.com
Téma: anime+manga
Böngésző: Firefox, IE
Tárhely: gp, fw, OKhost
Design: Yumi
Online: anime fan

 
Elitek



Meghívásos!

 
FONTOS

Az oldal nem áll kapcsolatban az animék készítőivel, de minden leírás saját készítésű. Másolása súlyos következményeket von maga után.

Az oldalról letöltött fájlokat 24 órán belül törölnöd kell! Ha ezt nem teszed, akkor törvényt szegsz meg.

 
Számláló
Indulás: 2007-10-06
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 


 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!