A kapcsolatfelvétel
A lovaknak nagyon fontos - ugyanúgy mint az embereknek -, hogy saját fajtatársaikkal találkozhassanak. Másfajta kommunikációt alkalmaznak egymás közt, mint mi - ez pedig a testbeszéd. Vajon te értelmezni tudod ezeket a jeleket?
Mitől függ?
Az a mód, ahogyan két ló felveszi egymással a kapcsolatot, attól függ, hogy milyen neműek, másrészt pedig hogy ismerik-e egymást vagy sem.
Minden ló, amely jól megszokott ménesben él - ahol minden állat ismeri egymást, és tudják, hogy ki melyik helyet foglalja el a rangsorban -, a "család" egyes tagjait rokonszenvesebbnek, másokat ellenszenvesebbnek talál. Ha két ló barátkozik, akkor másként viselkednek egymással, mint két olyan állat, amelyek nem bírják ki egymás mellett. Akik jobb, erősebb barátságban vannak, azok gyakran együtt legelésznek, vakargatják, tisztogatják egymást - ezzel mind a barátságukat erősítik. Akik viszont ki nem állhatják egymást, azok inkább kitérnek egymás útja elől, vagy bosszantják a másikat.
Ismerjük egymást?
Két ló - ha korábban még nem találkoztak -, először mindig megszaglásszák egymást, ez az üdvözlés. Üdvözlés közben a ló testtartása és mozgásának módja mutatja meg, hogy milyen helyet tölt be a rangsorban, és hogy milyen hangulata van. Ezt persze az üdvözlés során megtudják egymásról a lovak, hiszen szaglóérzékük sokkal jobb, mint az embereké, így tisztában vannak "beszélgetőtársuk" hormonális - így esetleg érzelmi - állapotával is. Ezért aztán két ló, amely először találkozik, néha egészen sajátságos viselkedési mintát mutat. A mének például leggyakrabban óvatosan közelednek egymáshoz, megszagolgatják egymást - a csődörök rendszerint a másik fél nemi szerveit és lócitromait is megszagolja -, és dobbantanak az elülső lábaikkal, sőt még néha horkantanak is. Nyakuk ilyenkor ívelt, farkuk megemelt. Ezek összesen azt jelentik: "Én vagyok az erősebb!". Ilyen jellemző módon veszi fel egymással a kapcsolatot két csődör.
A lovardában és versenyen
Egy lovardában a lovak viselkedése attól függ, hogy ismerik-e egymást vagy sem. Erről a telep tulajdonosa/oktató gondoskodik úgy, hogy gondoskodik arról, hogy a lovak egyszerre, együtt kerüljenek a legelőre, vagy hogy együtt állhassanak a karámban. Így ugyanis kialakul egy világos rangsor, amihez a ló tartani tudja magát, és kielégítheti kapcsolatigényeit.
Ha a lovasoktatód azt mondja: "Ne engedd, hogy lovad összedugja a fejét a melletted álló lóéval!", biztos megvan rá az oka. Talán ez a két ló még nem ismeri egymást, és bizony veszélyes két olyan állat között állni, amelyek először ismerkednek meg egymással közelről. Ezért aztán feltétlenül engedelmeskedj oktatód szavainak! Vannak olyan lovardák, ahol az állatokat egy óriási nyitott istállóban tartják együtt. Ez persze azzal az előnnyel jár, hogy a lovak kapcsolatigénye teljes mértékben ki van elégítve, és mindegyik ismeri is egymást. Egy lovasnak viszont nem könnyű megtalálnia lovát egy egész ménesen átvágva...
Ha viszont egy lovardában a lovakat 99%-ban egyedül tartják a bokszokban és legelőkön egyaránt, akkor ez bizony nemcsak a lovak számára, hanem egy lovas számára is veszélyt jelenthet. Így ugyanis a lovak szenvednek a kapcsolathiánytól és nincs köztük szilárd rangsor. Az ilyen lovak, ha lehetőségük nyílik rá, hogy más lovakkal kapcsolatot teremthessenek, azonnal kapnak az alkalmon. Rosszabb esetben ezt akkor teszik, mikor a lovas a hátán ül vagy kézen vezeti. Egy ilyen találkozás elég heves is lehet, mivel a lovak pszichikkailag eléggé kiegyensúlyozattlanok. A szegény lovasnak vigyáznia kell, hogy a lova nehogy félreszorítsa, a lábára lépjen vagy elsodorja az első lábával, amikor dühösen kirúg. Ezért minden lónak lehetővé kell tenni, hogy közösségi kapcsolatokat alakítson ki más lovakkal.
Egy versenylót ezért nem lehet kitenni ilyennek. Egy ilyen állatnak kiegyensúlyozottnak és a többi lóval szemben barátságosnak kell lennie. Ne akadályozd tehát meg, amikor üdvözöl más versenylovakat, de légy résen az első találkozásnál - sohasem tudhatjuk ugyanis, mi sül ki belőle.
Copyright 2006
Írta: Gabrielle
Képek: www.gallery.site.hu/lovas
Forrás: Atlas Kiadó: Lovaglás kártyák
Forrás: www.horseangel.uw.hu
|