Ez is csak velem történhet meg. Mert ki vagyok én? Hát persze, hogy Bertóti Lili. Csak álltam ott, a sötétségben, ami ki volt világítva. És akkor a hátam mögött valaki a nevemen szólított. Nem tudtam ki az, csak azt, hogy nem ő. Mert őt láttam elsétálni. Ott ment előttem, és egy percig sem tétovázott, hogy visszaforduljon-e, és könnybe lábadt szemmel bocsánatot kérjen-e. Neeeem, ő a saját kis ridegségével sétált el nyílegyenesen bele a sötétségbe, ami már nem volt kivilágítva. És én csak álltam, és vártam, hogy legyen valami. Égi jel, vagy valami más. És csak sírtam. És akkor jött az a valaki a nevemet mondta. Tudtam, hogy nem akarom, hogy ő megtudja, hogy megtudtam, hogy Makifej nem akar engem. (igen, pontosan ez járt az eszemben, el lehet képzelni) Ezért az egyetlen lehetőségemet választottam: futni kezdtem. Csak futottam, el a suli mellett, a park mellett, a másik kerületbe. Ott felszálltam egy buszra, ami lerakott a vonatállomáson. Könnyes szemmel odamentem a pénztárhoz.
-Jó estét! Egy diákjegyet szeretnék.
-Jól van kisanyám, de hova?
-Hova megy vonat?
-5 perc múlva indul egy Kaposvárra.
-Akkor arra.
Kifizettem a jegyet, és csak arra gondoltam, hogy mekkora egy gyáva csaj vagyok, hogy így elmenekülök, aztán arra gondoltam, hogy így hiányozni fogok nekik, aztán arra gondoltam, hogy nincs pénzem vissza jegyre. Aztán arra, hogy bemondták, hogy a Kaposvári vonat indul. Én meg felálltam a táskámmal a vállamon, és felszálltam a vonatra. És vártam. Hátha jön valaki, és megállít. De nem jött senki. Aztán a vonat lassan elindult. Nagyon lassan. Egyre jobban sírtam, a vonat gyorsított. Én gyorsan felálltam, le akartam szállni, de már nem lehetett, láttam a város végét jelző táblát, és lerogytam a ülésre. Sírtam, és akkor hallottam egy kis zajt. Egy apró kislány énekelt. Körbenéztem, de a vonaton egyetlen kislány sem ült. Egyre több kislány énekelt. Majd zene csatlakozott hozzájuk. Kis időbe telt, amíg feltűnt, hogy az éneket csak én hallom, mert ez az ének nekem segít. Ez az ének Luca tündéreitől származik. A reményről énekeltek nekem, hogy ne adjam fel. És akkor megláttam egy táblát. Visszaértünk a városba. Még egy megálló volt a városba. Alig 1 percet állt a megállóban a vonat, de én olyan hamar pattantam le róla, hogy nem is láttam, hogy elindult, mert csak rohantam. Már nem is sírtam, csak futottam. De aztán megálltam. Nagyon messze vagyok az otthonomtól, a barátaimtól. És megint sírni kezdtem, amíg fel nem ismertem egy épületet. Egy nagy téglaépület volt, a kapucsengőn egy név: Bertóti. Ott voltam a régi lakásunknál. Lerogytam a lépcsőre. Sötét volt, én fáztam, egyedül voltam, és keservesen sírtam. Aztán elővettem ezt a nyomorult füzetet, ami bezzeg mindig velem van. Ő/Ez az egyetlen...

Október 1. szombat 16: 06
Egy hangra riadtam. Elfelejtettem, hogy nem csak mi laktunk itt, hanem Alexék is. Sőt, ők még mindig itt laknak.
-Lili? El sem hiszem, hogy te vagy az? Mi baj?
Valahogy nem volt kedvem elmondani, ezért bekamuztam valamit. Felmentünk hozzájuk, ahol ott volt az a tapló Ricsi, aki Alex bátyja. Épp bulizni indultak, és gondoltam én is velük tartok. Próbáltam nevetni, és nem gondolni semmire és senkire. Mikor leszálltunk a buszról meglepő látvány fogadott. Egy rossz hírű kerületben szálltunk le. Kicsit sétáltunk, de sok mindent láttunk, amit nem szeretnék ecsetelni, majd legnagyobb meglepetésemre a Dokk előtt álltunk. Egy pillanatra megtorpantam, de Alex és Ricsi hívására azonnal bementem. Sötét hely volt, cigibűz terjengett, és ruha is alig volt az embereken. Nekik soha nem mondta anyukájuk, hogy így megfáznak. Honvágyam volt, haza akartam menni. De aztán ittunk, és táncoltunk. Mármint Ricsi meg én. Alex eltűnt. Mintha Zsófit is láttam volna egy pillanatra. Aztán Ricsi megint itatott velem valamit, majd megint táncoltunk, majd megint ittunk, és aztán még valamit, és aztán egy sötét szobában kötöttünk ki. Egy büdös koszos kis ágyon feküdtem, talán magamnál sem voltam. Tudtam mit akar csinálni Ricsi de nem volt erőm ellenkezni. Imádkoztam a tündérekhez, hogy segítsenek, de akkor nem mentek oda. És akkor eszembe jutott valami. Nem hívó szavakkal kell idehívni őket, hanem meg kell fogadnom a tanácsukat. Egy apró láng gyulladt meg bennem, mert sikerült végre teljesítenem, amit korábban is kívántak nekem. A láng a remény volt. Erősen koncentráltam, és annyira reménykedtem, hogy könnybe lábadt a szemem, és akkor kicsapódott az ajtó.
-Távozz Lili közeléből!
-Mi van? Hé, öcsisajt, keress más csajt magadnak ő velem van.
-Fogadjunk?
Köszönöm Szabad Máté, angyalok küldönce! Örömömben sírni kezdtem, és hangosan köszönömöket kiáltottam, és Szabad Máté nyakába ugrottam.
-Hát, nem érted, Ricsi? Őt a tündérek küldték, csak mert reménykedtem, mert égett az a láng. Jajj Ricsi...
Furcsán néztek rám, de már megszoktam.
-Mit adtál neki inni?
-Semmi durvát.
Ricsi még megpróbált marasztalni, de Szabad Máté már ki is vitt engem az épületből, és végre mélyet szippantottam a friss levegőből. Beültünk Szabad Máté kocsijába, és elindultunk.
-Feltételezem, hogy nem fogod velem megosztani, hogy mi a kirohanásod oka!
-Jól feltételezed.
-Most min mosolyogsz?
-A tündérek segítettek, és reménykedtem, és te segítettél...
-Jajj, már te is... Otthon Luca is ezt hajtogatja, hogy legalább a tündérek segítsenek téged.
-Luca észrevette, hogy eltűntem?
-Mindenki észrevette, hogy eltűntél... Mindenki téged keres.
-Én azt hittem nem hiányzom senkinek.
-Hát ez tévedés. Ahogy Mikának feltűnt, hogy eltűntél...
-MI??? Neki tűnt fel?
-Igen, ő vette észre, és rögtön a házatokba rohant, ahol a családon kívül az összes barátod odacsődült. Az egész bagázs kerületekre van osztva, a központ a nagyid. Ha valaki megtalál téged, ír egy üzenetet a központnak, aki hazarendeli a bagázst. Én már megírtam, nyugi.
-Biztos Marci ment a legmesszebb értem....
-Az igazság az, hogy nem. Mikor Mika osztotta a területeket....
-Ő osztotta a területeket?
-Ő volt a legjobban besózva, ő akart mindent csinálni. Szóval amikor beosztotta a területeket Marcinak egy messzi körzetet akart adni, de ő inkább a parkot és a Lepkét választotta, ami a legkisebb és legközelebbi körzet volt.
-És ki vállalta a legnagyobb körzetet?
-Hát Mika. Ő kutatja a város széli kerületeket, pontosan hatot, ami elég nagy, főleg hogy a második legnagyobb körzet is csak 2 kerületből állt.
Ezt nem hiszem el. Ahelyett, hogy örülne, hogy nem vagyok, inkább megkeres.
Mikor hazaértünk már mindenki ott volt. Ahogy beléptem a nyakamba borult az egész bagázs, de én csak egy valakit kerestem, aki nem volt ott. Vagyis mégsem volt ott mindenki. Mert Mika hiányzott.
Szerencsére anyu nem haragudott, sima lázadásnak vette az esetet. A Ricsis dolgot meg nem is mondtam, meg a sok piát, amikről aztán kiderült, hogy minimális alkohol volt benne, mert hogy akármilyen fura Dokkban alkoholmentes italok is vannak, és Ricsi józanul akart magáévá tenni. Apu is csak akkor borult ki, amikor megemlítettem a tündéreket. Még mindig nem hiszi el, hogy az ő anyukája jeleket küldene Lucának és most már nekem is. Én meg egyre jobban hiszek benne.
A hosszú nap után végre lefeküdtem. A legjobb pillanatot kerestem, ami ma(tegnap) történt velem. Próbáltam a Marci-csókra gondolni, de folyton beúszott a gondolataimba a pillanat, amikor megtudtam, hogy Mikának hiányoztam.
Amikor ma reggel felkeltem, arra gondoltam, hogy végre kiöntöm a szívem. Nem Lucának, mert VALAMI miatt benne most perpillanat nem igazán bízom, hanem inkább Mesinek meg Fanninak. Elmondom Fanninak, hogy tudja, hogy Miku magától szállt ki, nem én „üldöztem” el. El is indultam a Lepkébe, rettenetes hideg volt. Nagyon megkönnyebbültem, mikor a meleg Lepkében ott találtam a lányokat. Levettem a kabátom, és beszélgetni kezdtünk. Elmondtam nekik mindent, és bár Fanni kicsit csalódott volt, azért megértettek, mert hát ilyenek a barátok :)
Aztán másról is elkezdtünk beszélgetni, amikor bejött Marci. Olyan érzésem támadt, mintha cserben hagyott volna. Tőle akár el is repülhettem volna, az se érdekelte volna. Annyira álszent volt, ahogy odajött, egy puszit nyomott az arcomra, azt mondta hiányoztam, majd találkozunk, és elment. Én meg se szólaltam, nem is hagyott időt nekem. Aztán alig 5 perccel később bejött Orran is. Ő is odajött, egy puszit nyomott a homlokomra, ő is mondta, hogy hiányoztam, most nagyon siet, de majd ebszélünk. Mondanom se kell, hogy én meg se szólalhattam, már viharzott is ki a hidegbe. Vártam, hogy Ő is belépjen, de hiába vártam. Már épp menni készültünk, mikor belépett. Csak egy pillanat volt, meglátott, és már fordult is vissza. Álltam még ott pár másodpercet, majd úgy ahogy voltam egy szál pólóban utánarohantam. Mikor kiértem a térre egy éles kacagást hallottam, és láttam ahogy Maku meg Dóri eltűnnek egy kis utcában. Utánuk rohantam, és megállítottam őket egy harci kiáltással.
-Jajj, ne szöszi! Mit akarsz? Mért nem tűntél el örökre?
-Csak, hogy idegesítselek még egy picit! Amúgy meg nem veled szeretnék beszélni.
Dóri fenyegetően Mikire nézett.
-Csak egy perc, Dóri, addig várj meg itt!
Arrébb sétáltunk pár métert majd Maku rám nézett. Hirtelen nem tudtam mit mondani. Elfelejtettem, amit kigondoltam. Ott álltam bambán, mikor Ő megszólalt.
-Na, mit akarsz?
-Megköszönni... Köszönöm.
-Szívesen.
-Miért csináltad?
-Mert eltűntél.
-Nem kellett volna megkeresned...
-De igen....
-Miért?
-Mert az osztálytársam vagy.
-Csak ezért?
-Nem, hanem mert voltál olyan hülye és este elrohantál egy jégpálya mellől...
-Hé-hé, nem teljesen magam miatt csináltam, neked is van hozzá közöd...
-Én nem mondtam, hogy menj el!
-Nem, de... elüldöztél!
-Mivel?
-Áááh, tudod mit? nem is érdeke. Ne is érdekeljen, hogy miattad rohantam el pólóban idáig, és majd szétfagyok, de mindegy.
-Senki nem kért meg, hogy idegyere.
-Jó, akkor el is megyek!
Elfordultam, és elindultam vacogva, mikor visszaszólt. Odanéztem, mire mutatta a kabátját, hogy kérem-e. Megráztam a fejem, és továbbmentem. Pár másodperc múlva megint szólt, hátranéztem, és oda dobta hozzám a kabátját, de én visszadobtam neki. Utána meg elfutottam. Azt úgyis olyan jól tudok...

Október 2. vasárnap 19: 45
Azt hiszem apáca leszek.

Október 3. hétfő 21: 21
töri: DOGAAAA (tanulni, amit eddig vettünk)
matek: tk: 24/3,4
angol: szavak szótározni+tanulni!
Na, lesz mivel tölteni az időmet :(

Október 4. kedd 22:00
Azt hiszem megint szükségem volt egy olyan Lili-féle megújulásra, mint azon az bizonyos pénteki napon. Úgyhogy reggel már úgy keltem fel, hogy vidám leszek. Persze Bertóti Lili tervez, valaki (vagy inkább mindenki) meg rendesen szétcseszi. A nap kezdődik: én vidáman leszáguldok a lépcsőn, épp megosztanám az örömömet valakivel/akárkivel, de nincs ott senki. Ez először nem volt olyan meglepő, de azért mégis: nagy a család, a nappaliban mindig van valaki, de mindegy, nem nagy tragédia. Megyek a konyhába, és rettentő nagy a felfordulás: azt hiszem Nagyi életében először kapott idegösszeroppanást, de súlyosat. Anyu és Dani valahol messze járnak baba-mama klubban. Apa már rég dolgozik, Csak épp Luca, Árpi, Tomi, Rebi és Balázs nem találja a helyét. Tomiék történelmi kirándulásra mennek, de ő nem találja az esőkabátját, amit biztos, hogy én pakoltam el valahova. Árpi épp összedöntötte „egy élet munkáját” (a mostani cége kb. 2 hete létezik) Szóval épp csődbe ment. Luca meg a szokásos: Ő a szenved, mert épp Szabad Máté „el van tiltva” tőle, vagy mi. Az a lényeg, hogy a feladat, hogy Rebekát, és Balázst iskolába vigyem, természetesen rám hárul, mert hát ki más lenne alkalmasabb erre a feladatra, mint Bertóti Lili. Ennyit a boldog, nyugodt napomról...
Épp mentünk a srácokkal az utcán, mikor Rebeka eszébe jutott, hogy otthon hagyta az uzsonnáját. Nem volt idő visszamenni, ezért gyorsan körül néztem, és szerencsémre, pont ott volt egy szupermarket. Gyorsan át futottunk az úton, én meg a járdán elcsúsztam, így sárosan bevonultunk a boltba, és megindultunk a csomagolt szendvicsek felé. Egyszer csak elém pattant egy dolgozó.
-Miben segíthetek?
Mikor meglátott, teljesen lemerevedett, ahogy én is. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy Ricsivel találkozom, itt, egy boltban. Rebekának nem tűnt semmi fel, csak mondta a magáét.
-A csomagolt szendvicseket keressük. Meg tetszik mutatni hol vannak?
-Most... izé.... én most nem érek rá.
Elment, én meg a srácokkal totál sárosan megkerestem a szendvicseket, majd mentünk a pénztárhoz. Az összes pénzem odaadtam egy szendvicsért, majd gyorsan Rebi és Balázs sulijához siettünk. Mikor bementek az utcán álló órára pillantottam. Még 5 perc volt 8-ig. Először azt gondoltam, hogy ez az! sikerült időben behozni a srácokat! majd az jutott eszembe, hogy bizony, én el fogok késni. Kedvenc órámmal, matekkal kezdtünk. Imásom a tanárurat. Az se tűnne fel neki, ha mindenki a büfében töltené az óráit, csak Évi meg Antal ott legyenek. Meg ők szeretik is az órát. Mikor beléptem, éppen bőszen magyarázott valamit, én meg hátralopóztam a padunkhoz. Úgy ahogy voltam sárosan, és izzadtan a rohanás miatt, levetettem magam Fanni mellé. Nélkülem is eléggé össze volt dőlve, szegény.
-Emlékszel arra a napra, mikor abban buliban voltunk, és te berúgtál, és utána...
-Emlékszem.- Naná, azt a napot sose felejtem el:)
-És én aznap, ugye Alma Petivel mentem.
-Emlékszem, beléd van zúgva...
-Hát épp ez az! Most teljesen beindult, rózsacsokrot hozott nekem, meg szerelmes levelet írt...
Odanéztem Alma Petire, aki mosolyogva, inkább vicsorogva, bámulta egyfolytában Fannit. Pontosan addig, míg egy papír galacsinnal fejen nem találták. Arrébb néztem, hogy kidobta, és Bálintot láttam meg. Mintha ki lenne egy kicsit borulva.
-Annyira nem lehet durva a dolog. Inkább örülnöd kéne. Lehet, hogy tök ari srác.
-De én nem örülök. Én nem vele akarok lenni...
-Hát kivel?
-Én?... senkivel... én csak.... áh, semmi, felejtsd el!
Na még ez is! Fanni valakivel AKAR lenni, csak épp én nem tudom. Szünetben Mesitől megtudakoltam hátha tud valamit, de ő sem tudott semmiről, viszont teljesen bezsongott a témától.
Épp ebédeltünk, mikor Dóri nagy hévvel, és bandájával oda nem állított az asztalunkhoz.
-Mika itt van?
-Nem.
-Nincs itt?
-Nyisd ki a szemed, csillagom, és akkor valamit látsz is!
-Szóval nincs itt. Akkor jó.
Na ekkor lepődtünk csak meg igazán, ugyanis Dóri, Rasi és Hilda leültek az asztalunkhoz. Mesi közelebb húzódott hozzám, Fanni meg haragjában felpattant.
-Most meg mi a francot művelsz? Hirtelen spanolni kezdtél minket?
-Jajj, isten ments! Csak Mika azt mondta, akkor áll velem szóba, ha a barátai elfogadnak.
-Nagy hiba, mert arra várhattok. Te is, meg Ő is!
-Annyira nem vagyok durva! Nem szoktam hazudni, csalni, lopni, gyilkolni...
-Hé, hé! Nem érdekel, nem fogunk haverkodni veled!
-Főleg azután nem, hogy állítólag mi 'ellenségek' vagyunk, vagy mi.
-Jajj, szöszi. Ássuk el a csatabárdot!
Mindenki meghülyült? Ez valami csel?
-Meglepődtél? Jajj, szívem, azt hitted nekem nincs szívem? Képes vagyok megbocsátani neked.
-Ne játszd itt meg magad! Neked csak Mika kell!
-És ahhoz neked mi közöd, kis vörös?
-Sokkal régebb óta, és sokkal jobban ismerem őt, mint te! És akár hiszed, akár nem, rólad is tudom, milyen vagy, és nem fogom hagyni, hogy az egyik legjobb barátomat tönkre tedd! És ha akár a közelébe is meglátlak, esküszöm megmutatom milyen Flóris Fannival packázni.
Akik az asztalnál ültünk, mind megdöbbentünk Fanni kirohanásán, aki állva ordibált velünk. Néhány körülöttünk lévő asztalnál is hátrafordultak, de mire mi felocsúdtunk, ők már visszafordultak. Mesi és én egymásra néztünk, és ugyanarra gondoltunk: Fanninak tetszik Moki.
Nem tudom mi történt velem akkor: a szívem egyik fele gyűlölte Fannit, amiért Mikut szereti, de másik imádta, hogy megszabadít tőle. Csak ültem ott, észre se vettem, hogy Dóriék elmentek, már csak mi hárman ülünk ott. Majd kiürült az ebédlő. Mi felálltunk, és kimentünk. Fanni ésMesi valamelyik óráról beszélgettek, aztán lementünk a szekrényhez a kabátunkért, kivettük, és elindultunk. Még akkor sem figyeltem semmire. Mikor kiléptünk az ajtón, a hideg levegő megcsapott, és kicsit megszédültem. Ott termett előttem Marci, és felkínálta a biciklijén a helyet, hogy hazakísér. Elfogadtam, így hát elköszöntem Mesitől és Fannitól és elindultunk. Marci elindult, és a lepkéig meg sem álltunk.
-Kisasszony!
Nyújtotta a kezét, és lesegített a bicikliről, én meg mosolyogtam, mint a tejbe tök.
-Meghívhatom egy kakaóra?
Elfogadtam, és bementünk. Nagyon sokat beszélgettünk, és a szívem közben egyre jobban úgy gondolta, hogy jobb is, hogy Fanninak tetszik Moku, mert legalább „megszabadít” tőle. Így hát boldogan váltam el Marcitól, és még azt is hagytam, hogy megpusziljon (csókoljon).

Október 5, szerda 20:21
Délután bent maradtam a suliban Orrannal, mert ő szerkeszti az iskolaújságot, és ilyenkor szerda délután szerkeszti meg. Ott ültünk az info teremben, és összeválogattuk, hogy mit rakjunk a lapba, és hogy. Vicces volt nézni, ahogy a tanulók megpróbálnak újságírót játszani. Nagyokat nevettünk a cikkeken, míg megakadt a szemem egy versen. Vagyis nem is a versen, hanem az íróján.
-Várj! Ez a vers Dénes Dóri szerzeménye.
-Nahát, nem is tudtam, hogy Dóri verseket ír.
-Én sem. Ezek szerint ő is tartogat még meglepetéseket.
-Ő is? Hát még ki?
-Sokmindenki. Vagy inkább mindenki.
-Nekem is van egy meglepetésem. Csukd be a szemed.
Becsuktam a szemem, és Orran megpuszilt (csókolt). Nagyon aranyos volt, és a szívem egyre jobban elengedte Mukát Fanninak.

Október 6, csütörtök 20:45
Dórinak biztos feltűnt, milyen régen is cseszett már ki velem, ezért ma reggel megint jól kiborított. Azzal kezdte,hogy reggel azt állította, hogy elloptam az ő nagyon értékes és drága és szép és fontos karkötőjét. Végül az asztalomon volt, tök elől, biztos én hagytam ott. Mivel ezzel még nem küldethetett az igazgatóiba, ezért tesi órán vetette be ördögi erejét. Ezennel gazdag szókincsét használta fel.
-No, szöszi, mi a helyzet? Jelenleg egyszerre hány pasit őrjítesz? És ők mennyit fizetnek? Jajj ne lepődj meg. Ha nem tudnád az én szememben te vagy a suli főkurvája.
Na, kösz az őszinteséget. Ő szavakat használt, hát én a rég használt öklömet használtam, és neki ugrottam. Megtéptem rendesen, és rögtön az igazgatóiba voltam.
-Na Bertóti, már hiányzott... Ne, ne mondjon, semmit. Ma, büntetőmunka.
Hát persze, mert ki vagyok én? hát Bertóti Lili...
Igyekeztem lefelé a kisebédlőbe. Felkészültem arra, hogy az egész délutánomat egyedül töltöm, és tányérokat súrolok, mikor meghallottam, hogy csobog a víz. Arra gondoltam, hogy ez nekem még jó is lehet, mert van társaság, meg a munkát is meg lehet osztani. Így vidáman sétáltam oda, és harsányan köszöntem, mikor megláttam ki van ott.
-Hello Lili!
-Te mit keresel itt?
-Büntető munkán vagyok!
-Azt gondoltam, de mit csináltál?
-Áh, csak egy gagyi ablak volt. És amúgy is kifizettem.
Nagyszerű. Ez is csak velem történhet meg. Épp mikor a szívem száműzte őt onnan, megjelenik, és mindent felbolygat. Mikor végeztünk, egyszerűen odajött, és megpuszilt. Na jó, megcsókolt. És én hiába próbáltam parancsolni a szívemnek, mert nagyobb lett a kísértés, hogy én legyek Mikuval, minthogy 'átadjam' őt Fanninak.