Nem tudom pontosan,hogy mennyi időt töltöttünk el a buszon,míg a következő szállodához értünk,de ez a pár óra nagyon jó hangulatban telt.

Mikor kiszálltunk enyhén sütött a nap,de csípős hideg volt még mindig. Kipakoltuk a cuccokat,majd mikor mindenki megkapta a szobakulcsát felkaptattunk az emeletre a nehéz bőröndökkel.

Felértünk Gerardal a közös szobába,majd mikor benyitottunk rögtön az ágyakat lestem meg.

-Két ágyas!-hallom Gee vidám hangját,miközben az ajtót zárta.

-Őőő...igen,látom.-pirultam,majd mosolyogva leültem az egyik ágyra,mely puha,és kényelmes volt.

Gerard lepakolt egy kis faasztalra,majd ledobta magát a másik ágyra.

-Így legalább nem fogsz arra kelni,hogy valaki nagyban ölelget...-szólalt meg hirtelen,mire én elnevettem magam. -Őőő...van valami a nálam,ami a tiéd,te ejtetted ki a zsebedből.

-Mi az?-kérdeztem kíváncsian.

Gerard mielött folytatta volna mondanivalóját, kabátjából előhúzott pár fotóhoz hasonló papírlapot.

-ÁÁÁ...A FÉNYKÉPEK!-gyorsan kezdett el kalapálni a szívem--Nem néztem meg.-magyarázta Gee,de eközben hangja teljesen megváltozott. Mélyebben,és komorabban folytatta-nem néztem meg,mert tudom,hogy ezek azok,amiket nem akartál nekem megmutatni tegnap...és ezzel nem akartam visszaélni!

Felém nyújtotta a lapokat majd lecsüggesztve fejét átadta nekem.Ebben a pillanatban átfutott az a gondolat,hogy meg kell neki mutatnom a képeket...benne bízhatok...ebben a pár nepban megtanultam,hogy ebben az öt srácban bízhatok!

Gerard épp készült lemászni ágyáról,de én hirtelen megfogtam a csuklóját,és magamhoz rántottam.

-Én...-bizonytalanul forgattam a képeket kezembe,s közben egy könycsepp jelent meg az szemem sarkában-Azért nem mutattam meg,mert ezeket a képeket mindenkitől óvni akartam...a nagymamám hagyta rám,és kérte,hogy soha ne mutasam meg annak,aki bánt...vagy nem kapcsolódik a rajta szereplőkhöz...de te,Gerard,most igazán jogosult vagy rá,hogy megmutassam!-küzdve egyre föltörekvő könnyeimmel felsóhajtottam,majd Gee kezébe nyomtam a lapokat.Ő csak elkerekedett szemekkel nézte hol a fényképeket,hol engem.

-Köszönöm!-suttogta halkan,majd látva könnnytől csillogó szememet gyengéden letörölte az épp lefolyó cseppet,majd ismét a képekre pillantot,s szép sorban nézegetni kezdte őket.

Már az első képnél furcsának tartottam,hogy Gee kővé dermedve,nagy szemekkel nézi,és nem jut szavakhoz.

Majd egy pár perc múlve végre megszólalt:

-H...honnan vvaaan ez a k...kép?-dadogta,s láttam rajta a teljes ledöbbentséget.

-Mondtam...mamám adta nekem halála előtt...-válaszoltam,de közben az értetlenség árnyai lebegtek körülöttem.

-Az nem létezik!-förmedt rám ismét Gee.

-Hééé!-ettől a megjegyzésétől egy kicsit mérges lettem.

-Bocsi,de ez...ez tényleg képtelenség-felémfordította az a képet,amelyen a relytéjes kisfiú szerepelt,majd kihangsúlyozva így folytatta-EZ ÉN VAGYOK!!!

Hirtelen én is lefagytam,majd úgy éreztem,mintha valki felgyújtotta volna az arcomat.

-Sz...szóvval...áh...tuti?-ezek voltak a legértelmesebb szavak,amiket ki tudtam bökni ebben a pillanatban,s vártam valami logikus magyarázatot.

De Gerard csak elhűlten,de határozottam bólinott.

-És ez...-továbbkutatott a fotók között-Ez a nagymamád?-emelt fel egy másik képet,melyen az én nagymamám,az a kisfiú,aki az előző fotón is szerepelt,és valószínűleg Gerard,meg egy másik,mamámnál kicsit fiatalabb nő szerepelt.Gee pedig pontosan a mamámra mutatott...

-Aha!-helyeseltem.

-De...ő Elena...-ránézett a másik nőre,majd egy sóhajjal befejezte mondatát-nagyi...

Hosszú,csendes szünet következett,majd végül én törtem meg azt.

-Őőő...szóval...akkor-nem bírtam tovább,kiengedtem egy újabb könycseppett-Ez azt jelenti...

-Szerintem azt,hogy rokonok vagyunk...-fejezte be Gerard a mondatomat,hisz látta rajtam,hogy nem bírom végigmondani.

Most már végképp nem bírtam tovább...könnybe lábadt mindkét szemem,s ezek a makacs cseppecskék szép lassan kezdtek csordogálni puha arcomon egészen le az államig.Számomra ez egy feldolgozhatatlan,és körülírhatatlan dolog volt...Hatalmas csata dült szívemben és lelkemben,a boldogság és a feldolgozás csatája.Ezt én nem tudtam áshogy kiadni,mint hogy Gee karjába omlottam,s vállát átkarolva zokogni kezdtem.

Ő csak kedvesen átölelt,majd vállamra tette állát.Közben éreztem,hogy egy meleg könycsepp fut végig a hátamon...

-S...szóóóv..al ee..z téényleg iggaz-alig bírtam beszélni a sírástól.

-Igen...-hallottam Gee elfulló hangját,majd mikor eleresztett leült mellém,s visszaadta a képetet.

-Hihetetlen...épp most fedeztem fel a 2.unokatesómat!-nevetett fel  megkönnyebbülve.

Én erre nem tudtam mit mondani...csak mosolyogtam,s belenéztam Gerard zöld szemeibe.

-”Ezért volt olyan ismerős az a gyerek a fényképről,és...ha jobban átgondolom nagyon sokmindenbe hasonlítok Geehez...na meg ezek szerint Mikeyhoz is.”-ezek a gondolatok végképp legyőzték a bennem dúló csatát,s véglegesen helyet kapott a boldogság.

-És Mikey is!-szólaltam meg hirtelen.

-Igen...-bólinott Gerard jókedvűen...

Erre csak hátradőltem az ágyon,behunytam a szemem és nevetni kezdtem.Minden rossz emlékem elment...az a sok gonoszság amit anyám tett velem,azok a szörnyű,gyomrot mardosó pillanatok,amikor a nagymamám meghalt...ezeek mint eltávolodtak tőlem,csak a szép,kellemes,és immár új gondolatok maradtak meg bennem....

Így feküdtem egy darabig,majd mikor visszatápászkodtam ismét átölaltem Geet,s lelkesen,minden érzelmemet beleadva határozottan ezt mondtam:

-Én veletek akarok maradni!Veled,Mikeyval,a a bandával...mert így már nem vagyok idegen!Hanem rokon!És imádlak titeket!És kérlek...

-Sose eresztenélek el magunktól!-jelentette ki boldogan Gerard,majd ő is viszaölelt-Mindig vigyázni fogunk rád!

VÉGE