19.fejezet.

Egy hatalmasat nyeltem,majd elkerekedett szemekkel Gerardra néztem,aki szintén ledöbbent.

-Uh...hát...először nem akart hinni a szemének,de ezzel pontosan így voltam én is .Gerardról a többiekre pillantottam akik nem  figyeltek az eseményekre,majd tekintetem a recepciósra kanyarodott,aki gyanúsan méregetett engem.

-Őőő...Gee.- suttogtam a még mindig ledöbbent Gerardnak,aki még mindig csak a tv-t bámulta.

-Mi az?-eszmélt fel hirtelen,majd mikor fejemmel óvatosan a recepciós felé intettem rögtön kapcsolt.

-”Egyre gyanúsabb vagyok neki!!”-idegeskedtem,s legszívesebben azonnal felpattantam volna a fotelből,és kirohantam volna. A fejem így is nagyon forrt,hát jó érzés lett volna beledugni a kinti csapból folyó jéghideg vízbe...

Ismét jelt adva Geenek próbáltam a legélethűbben krákogni,majd ismét az öreg férfi felé intetem,aki épp megszólalni készült. De Gerard közbevágott:

-Oh,drága Kate-m,ugye nem felejtetted el a süteményeket betenni?-

Nem volt elég,hogy ledöbbentet a rólam kiadott kőrözés,ráadásul még Gerard is itt szívat...Most megkergült,vagy mi?

-Gyere szívem,üljünk le a többiek mellé!-hangzott egy újabb furcsa mondat.

Gerard látta rajtam,hogy egyre jobban hülyének nézem,így gyorsan odarángatott maga mellé,s a fülembe súgta:

-Túl gyanús vagy neki...ha úgy adjuk ki,hogy mi egy pár vagyunk,talán leszáll rólunk...gondolhatja,hogy pár nap alatt csak nem lett egy pasid...

Elhajoltam Gerardtól,majd láttam,hogy a férfi még mindig érdeklődő tekintettel bámul minket.

-Semmi baj nincs uram!-próbálta oldani a kedélyeket Gee- Csak a barátnőmmel és pár haverral utaztunk,és lerobbant a buszunk...de ahogy megjavítják megyünk is tovább!-erőltetett egy mosolyt az arcára,majd felém hajolt,s egy puszit nyomot az arcomra.

Meghökkenve ránéztem a többiekre,majd látva az ő értetlen arckifejezésüket,visszafordultam,majd a lehető legtermészetesebb hangon én is elkezdtem színészkedni:

-Oh persze drágám,minden betettünk amit kellet...ne haragudj,hogy későn reagáltam,csak eléggé le vagyok lassulva ettől a pokoli hidegtől.-egész jól megy ez a szerepjáték...

Gerard erőltetett magára egy mosolyt,majd sandán odapillantottunk a recepciósra,aki egész végig úgy nézte az eseményeket mintha épp a kedvenc filmje menne.

Majd mikor észrevette,hogy egyre jobban bámuljuk őt zavartan krákogott egyet,s legyintve folytatta az előtte heverő papírok rendezgetését.

Ekkor hatalmas kő esett le a szívemről. Megtörölve homlokomat piros fejjel Gerardra néztem,akiben szintén égett az idegesség.

-Ha megyünk ruhákért szólj,hogy,álarcot is vegyünk neked,és a hajaddal is kezdjünk valamit...-tette a megjegyzést Gee,miközben próbálta magát nyugtatni.

-Mindegy...az a lényeg,hogy nem ismert fel...-nyugtattam suttogva-Köszi!-háláltam meg,majd szolidan elmosolyodtam.

-Mit is?-Gerard kissé lenyugodott,majd ravaszan rámkacsintott.

Én erre nem tudtam mit mondani,csak ismét elmosolyodtam.

Ez után a kis incidens után kb fél óra telt el,melybe nem igazán beszélgetett senki senkivel. Egyszer Gerard suttogott valamit Frank fülébe,amit továbbadott a többieknek,de gondoltam,biztos elmagyarázta,miért viselkedtünk így.

Újabb fél óra...

Már azt éreztem,hogy egy nagy pók hatalmas hálót szövöget körülöttem,és apró bogarak mardossák a gyomromat,majd később rájöttem,hogy az unalom szövi inkább nekem a hálót,nem pedig egy vérengző fekete özvegy,s nem más mardossa a gyomromat mint az éhség.

Ezzel a tényezővel nem csak én voltam így. A többiek is kezdtek egyre türelmetlenebbek lenni.

Gerard rápillantott terem falán csüngő kis faliórára...

-Ilyen sokba telik ideérni?-dörmögte mérgesen magában,majd hirtelen ajtócsapódásra lettünk figyelmesek,mely kíséretében betoppant a sofőr.

-Kész is van!-zilálta.

Nekünk nem is kellett kétszer mondani,rögtön felpattantunk a ülőhelyünkről,majd alaposan felöltözve,kiballagtunk az épületből.

Igazából nekem ez egy felszabadulás volt...Elzsibbadt már minden végtagom és már szerettem volna túltenni magam a színészkedésen...

Mire felértünk a buszba már indulhattunk is...

Amíg a többiek beszélgettek,én észrevétlenül bebújtam a sarokba,törökülésbe leültem,s elővéve utolsó megmaradt családi képeimet,s ekkor ismét a kezembe akadt a fekete hajú kisfiú képe...szörnyen hasonlított valakire...

Hirtelen valami nehezet éreztem a vállamon,hátrapillantottam majd megláttam egy kezet,mely gazdája nem más volt mint Frank.

-Ó,Kate,édesem,jól vagy?!-tette fel a kérdést vigyorogva,de amikor meglátta,hogy nincs túl jó kedvem,letelepedett mellém,majd mosolyogva átölelt.

-Köszi!-halvány mosoly jelent meg az én arcomon is,majd bánatosan felsóhajtottam.

-nem tudom te hogy vagy vele,de nagyon örülök,hogy végre nem bámul az a rakás szerencsétlenség...-legyintett lekezelően Franky.

-Ja...a recepciósra gondolsz?!Igen,engem is idegesített egy kissé...akkor se nagyon akadt le rólunk,mikor Geevel előadtuk magunkat.

-Igen,azt mesélte Gerard,hogy miért szólított „kedvesének” meg ilyesmi...elég vicces volt.-ismét elmosolyodott,majd egy szelet csokit dugott az orrom alá.

-Nálad mindig van csoki?-kérdeztem kissé felderülve,és hálásan elvettem tőle az édességet.

-Nem...-nevetett fel-de általában jó ha az ember szomorú,vagy éhes.

Én is nevettem. Frank egy percre elfeledtette a szomorúságot.

-Na látod,máris jobb a kedved...megmondtam,hogy ez egy orvosság-magyarázta kedvesen Franky,majd nagyot harapott az ő adagjába.

Bólinottam,majd hosszasan nézni kezdtem a még kezembe maradt édességet.

Egy perc alatt átjárta az agyamat,hogy tulajdonképpen miket köszönhetek én ennek az öt srácnak...nagyon is sok mindent!A jót tevések már ott kezdődtek el,hogy Gerard elvitt magukhoz...és...az a sok minden,amit értem tettek,szerintem soha nem fogom tudni meghálálni...