-Köszi, hogy itt maradtál! -néztem hálásan Mikeyra.

Ő felállt, majd felsegített engem is a földről, s egyenesen odavezetett a színpad széléhez,végül ott telepedtünk le.

-Milyen klassz gitárok! -jegyeztem meg halkan, miközben bámultam a hangszereket.

-Tudsz? -kérdezte Mikey érdeklődve.

-Igen! Már nagyon rég...

-Akkor, lássuk! -mutatott Franky gitárjára -Majd én kimagyarázom, miért van a kezedbe! -tette hozzá kedvesen.

-Hát...ezt...-kicsit zavarba jöttem.

-"Itt, Mikey elött? Franky gitárjával! Itt és most...huh, végülis..."-felmásztam a színpadra, és lassan odamentem a gitárhoz. Mikor felvettem ránéztem Mikeyra, aki izgatottan leste minden mozdulatomat.

-Őőő...mit szeretnél hallani?

-Akármit...ami csak eszedbe jut!

-Hát, jó! -elővettem egy pengetőt, gyakorolgattam egy kicsit, majd bele kezdtem egy olyan számba ,ami rögtön eszembe jutott.

Míg játszottam szépen múlt el bennem a tartózkodás ,és így jobban bele tudtam magam élni. Végére már énekeltem is.

-So long and good night...-csegtek a dal utolsó szavai.

Ismét ránéztem Mikeyra, aki széles vigyorral arcán tapsolni kezdett.

-Húú! Ez tényleg fantasztikus volt! Profi vagy! -már azt se tudta, hogy dicsérjen -Komolyan, már a csapatba is jöhetnél...-jegyezte meg viccesen.

Elnevettem magam, majd óvatosan visszahelyeztem a gitárt helyére.

-Tényleg ez volt az első dal, ami eszedbe jutott? -csodálkozott Mikey.

Bólogattam, ő pedig csak mosolygott.

-Tényleg nagyon jó vagy!

-Köszi! -mondtam, majd a pengetőt is betéve egy zacskóba visszaültem Mikey mellé.

 Pár percig még ott voltnuk, majd beszólt Frank, hogy mehetünk.

Mikor először megláttam," kérlek ne mondj semmit Franknek, mert nem tudom mit szólna hozzá..." arckifejezéssel Mikeyra pillantottam, de ő csak kacsintott.

Kifelé menet Mikey tárgyalt bátyjával, én pedig Frankyvel beszélgettem.

-És, mit csináltatok míg mi nem voltunk ott? -kérdezte vigyorogva, majd mikor látta mérges tekintetemet, hozzátette -Ne értsd félre! De most tényleg...nem volt unalmas?

-Nem, dehogy! Nagyon jól eldumálgattunk...-válogattam meg jól szavaim, gondosan kikerülve a gitártémát.

Mikor visszaértünk a szállodába, csak egyedül szerettem volna lenni. Újra visszanehezedett a kő szívemre, és makacsul nyomta.

Kikuporodtam a lépcső széléhez, és ott bámultam egy, a hotel elött álló  apró házacskát.

Nem volt baj, hogy hideg szellő nyaldosta nyakamat, és ettől fáztam is egy kissé. Csak békét, és gondolkodási időt szerettem volna.

Ebben a pár napban nagyon sok minden történt velem, melyben bőven volt jó is, meg rossz is. Ennek kutyuléka egy kicsit felkavart.

Nagyot sóhajtottam, majd elővettem egy összehajtogatott lapot. Kinyitottam, majd azt néztem hosszú percekig.

Egy fotó. Egy gyerek volt rajta. Soha nem tudtam, ki az, de igazából még nem foglalkoztam vele tüzetesebben. A nagymamám adta oda betegsége kezdetekor, hogy őrizzem meg jól, soha el ne veszítsem. Én ígéretet tettem, és be is tartom!

Ahogy kezembe szorongatva bámultam egyfolytában a képet, valami nagyon ismerős volt a rajta szereplő alakon. A szája, a szeme...haja...

Fogalmam se volt kiaz, csak egyszerűen nagyon ismerősnek láttam.

-"Valami rokon? Vagy csak hasonlít valami ismerősömre?" -találgattam, majd mégjobban rátapadtam a képre.

-"Fekete haj, zöldes szem..."-komolyan, már szinte ordította a kép a nevet, de akkor se voltam benne biztos.

Csoszogást hallottam hátam mögül, megfordultam, és ekkor Gerard lépett mellém.

-Hé, nem fagysz meg? -csodálkozott, majd egy vastag kabátot vállamra terített -Ki kergetett ki ilyen hidegbe?

-Senki...egyedül akartam lenni. -mondtam, még mindig töprengve.

-Értem...És...min gondolkodtál annyira, hogy még megfagyni se volt időd? -érdeklődött, s a lapra sandított.

Gyorsan eltettem, majd megvonva vállam válaszoltam.

-Semmi érdekes. Egy régi írás, ami nálam maradt.

-Ja, biztos...-Gee ravaszan rámnézett.

-BIZTOS! -néztem rá vissza kissé goromba arckifejezéssel.

-Oké, oké. Ne haragudj... Azthittem, hogy mindent megbeszéltünk...-csóválta fejét, majd sarkonfordult, intett, s bement.

Sajnáltam Gerardot, hogy csalódott, de-e pillanatban, nem ez volt a legfontosabb.

Elég sokáig ücsörögtem még kint, de egyszerűen nem volt kedvem bemenni.

Kezdett sötétedni, mikor meguntam az egyhelyben ülést, s besétáltam az előcsarnokba, ahol ismét Gerardot pillantottam meg, aki egy fotelbe belemélyedve szúnyókált.

-"Huh, azóta itt volt, mióta bement?" -kerekedtek el szemeim.

Leültem a fotel karfájára, és úgy néztem Gerardot. Nem volt szívem felkelteni...Mondjuk, nem is kellett. Ahogy eltelt így pár perc rögtön fel is kelt.

-Hoppá...egy "kicsit" elaludtam...Helló! Örülök, hogy végre bejöttél! -üdvözölt, majd megdörzsölte szemeit.

-Szia! Miért maradtál itt? -kérdeztem értetlenkedve.

-Csak...Kényelmes volt...-hallottam hangján, hogy nem gondolja komolyan.

-Őőő...tudom hogy...és...-egészen biztos voltam benne, nem azért ült ki, hogy itt aludhasson, hanem azért, hogy szemmel tartson. Látta rajtam, hogy nem vagyok jó passzba, és csak féltett...Ez nagyon jól esett, és próbáltam bocsánatot kérni a kinti incidens miatt, de kevésbé jártam sikerrel...

-Psst! Ha nem, akkor nem...-Gerard halvány mosolyt erőltetett arcára, majd felállt és elindult felfelé.

Ha eddig nehez jöttek ki a számon a szavak, most még keservesebben tudtam megszólalni. Csak bámultam Geet, ahogy felkullog a lépcsőn, és nem kiáltottam utána. Pedig most legszívesebben azt tettem volna...Volt bennem egy érzes. Egy érzés mely szerint muszáj megmutatnom a képet!