-Szépen kérlek! -suttogtam halkan -Nem tudod, mi várna otthon. Ráadásul...-kezdtem bele kissé nyugodtabban a következő mondatba -Még soha nem húztam két napig az eltűnésemet. Mindig megtaláltak. Ez rekord lesz! -nevettem, és most én hoztam őt zavarba -Segítetek megdönteni a rekordot?

Pár másodperc némaság, majd Gerard megszólalt:

-Nemhiszem, hogy ez így jó lenne. Nézd, még a végén lerohannának minket, hogy "hé, ti gyerekrablók!".

-Jaj, nyugi már! Ez az én döntésem és kérésem. És, amúgy se vagyok már gyerek. -szavaim határozottak csengtek.

-Nem? Miért, hány éves vagy?

-19!

Gerard szája sarkában apró mosoly jelent meg.

-Szóval így állunk...egy kész nő áll elöttem. -rámkacsint.

-"Ezzel most célozni akar valamire?" -hosszasan elgondolkodtam valami ütős válaszon.

-Na ugye? Te is belátod...akkor megegyeztünk?

Gerard nyitotta volna a száját, de éles ajtónyikorgás törte meg beszélgetésünket, majd betoppant Frank. Ziláltnak tűnt. Valószinüleg futott egészen idáig.

-"Wááá...itt van Franky..."-gondoltam magamban, miközben ezer meg ezer boldog emlék járta át az agyamat.

-Húú, dejó, végre megvagy Gerard én...-olyan gyorsan próbált beszélni, hogy a végére teljesen elfogyott a levegője, és muszáj volt megállnia egy kicsit.

-Hé, nyugi haver. Mivan?

-Te, ezek a rajongók széttépik a nagyajtót...és...-hirtelen megakadt a szeme ábrándozó tekintetemen -Ja,szia! Téged nem is láttalak...

Gyorsan próbáltam a szép gondolatokat elhesegetni, és normálisnak tűnni.

-Helló!

-Hát, Frank, ő itt Lora. Én találtam rá, teljesen át volt fagyva. Nem hagyhattam kinn az utcán...-Gerard hangján már inkább nem is a szánakozás, hanem a barátiasság volt hallható.

Frank kezet rázott velem, majd szolidan rám mosolygott.

-De most tényleg gyere Gee! Iszonyú a tömeg...-kilépett az ajtón, majd várta, hogy Gerard is kövesse.

Ő ment is volna utána, ha én nem szorítom a kezét...

-És...velem mi lesz? -addig nem engedem, míg nem mond valamit.

-Figyelj, most egyenlőre maradj itt.Renben? Vissza fogok jönni! -azzal Frankel együtt elrohantak.

Én csak szomorúan leggugoltam a a sarokba, a falnak támasztva hátamat.

Egyáltalán nem volt biztos semmi...de én mégis reménykedtem.

Arcomat tenyereimbe temettem, és így guggoltam sokáig.

-"Gerard nem lesz velem szemét. Meg kell értenie, hogy nagyon fontos minnél távolabb lenni az otthonomtól. Egyszerűen muszáj..."

Mielött tovább agyalhattam volna, valaki óvatosan megfogta a karomat, és felhúzott.

-Valami baj van? -kérdezte Gerard, hisz ő ért vissza a rajongók sokasága közül.

Bágyadtan ránéztem és megráztam a fejem.

-Biztos? -aggódóan nézett rám.

-Aha. Csak hát tudod a betegség. -majd egy olyan történt amit magam se sejtettem hogy megtörténik.

Lassan becsuktam a szemem, és szédelegni kezdtem. Majd egy váratlan mozdulattal a földön landoltam.

Egy hatalmasat koppant a fejem, majd végleg elveszítettem a fonalat.

Ismét valami hideget éreztem a homlokomon...