‌®│▫☺©↕Floricienta Fansite☺©↕▫│®‌
[B]ejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2005-10-14
 

[I]nteraktív
[
1]. széria
[
2]. széria
[
3]. széria
[
G]aléria
[
F]or U
[
C]ikkek
[F]lorencia Bertotti

 

Lesz-e 3. évad?
Eleinte Florencia Bertotti nem szerette volna folytatni a sorozatot. De később az Epizódban megjelent egy cikk, amely így néz ki:

Mégis folytatódik a Csacska angyal

Cris Morena bejelentette, hogy a nagy közönségsikerre való tekintettel már majdnem biztos, hogy leforgatják a Csacska angyal harmadik évadját. Pontosabban egy, a sorozathoz nagyon hasonló történetet.

Nemrégiben egy argentín újságnak meglepő kijelentést tett Florencia Bertotti. "Ha létrejön a harmadik széria, mindenképpen más lesz, mint az eddigiek, nem szeretem ismételni magam. Változásokat tervezünk, mind a szereplőkben, mind a sztoriban. Az is elképzelhető;, hogy az őserdőben játszódik majd a történet"- mondta.
A folytatás már a második évad vége után is szóba került, de a színésznő ezt finoman visszautasította. Ezek után olyan hírek láttak napvilágot, miszerint a producer megsértődött Flor nemleges válasza miatt. Cris Morena a következőképpen emlékszik vissza a történtekre: " Sosem volt köztünk nézeteltérés, elfogadtam, hogy pihenni szeretne, az ő helyében én is ezt terveztem volna. Régóta tervezte már az esküvőjét, de a mindennapos forgatások nem tették lehetővé. Az elmúlt időszakban volt ideje a magánéletére, és legutóbbi találkozásunkkor elmondta, neki is lenne kedve ismét velünk dolgozni."
Florencia Bertotti a Csacska angyal megformálója két év intenzív munka után döntött úgy, pihenni szeretne. Érezte, hogy a közönségnek is jót tesz, ha egy ideig nem látják mindennap a képernyőn.
Ám most egy évvel a forgatások befejezése után szóba került a visszatérés. Hiszen kevés olyan sorozat létezik, amely ennyi idő után is ilyen népszerűségnek örvend: 35 országban tűzik újra és újra műsorra a szeleburdi Flor meséjét.
A fiatal színésznő sincs a folytatás ellen, ám kissé tart attól, hogy beskatulyázzák. " Úgy vélem, minden színész számára nagy kihívás ez, félünk attól, hogy egy adott szerep olyan erős, hogy késő;bb nem lehet tőle szabadulni. Szerencsére még fiatal vagyok, lesz elég időm bebizonyítani, hogy képes vagyok bármilyen más karakter megformálására"-jegyezte meg Florencia, aki rengeteg mindent köszönhet a sorozatnak. Megismerték a világ számos országában, és énekesnőként is bemutatkozott. "Örülök, hogy ennek a kedves mesének a segítségével megtaníthattuk a kicsiket és talán a nagyobbakat is arra, milyen fontos a család és a barátság, és hogy nem számít a származás, mert nem az dönti el, ki mire viszi az életben."
Tehát a jelek arra mutatnak, hogy a rajongók nagy örömére ismét Florencia bőrébe bújik kedvencük, és egy újabb izgalmas, szívhez szóló mese nézői lehetünk a következőő évben.

Szóval talán lesz. De a 2007. március 14.-én megjelent cikk óta nem hallani semmit a sorozatról. Reméljük azért lesz 3. évad.

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.