MCR könyv

"Meg kell említenem, hogy szociálisan igen erős szorongás alakult ki nálam az idő tájt, amíg Queens-ben laktam. Teljesen képtelen voltam arra, hogy beleszokjak a normális életbe, és a szomszédság tömve volt tizenévesekkel, ami ingerültté tett. Öregnek kezdtem érezni magam. Úgy kezdtem érezni, hogy nem tudnék kapcsolatba lépni senkivel. A városba tartó úton, a földalattin, sokszor idegesnek és paranoiásnak éreztem magam, főleg az iskolaidő után. Igen komikus volt. Egyik nap a földalatti zsúfolásig megtelt iskolásokkal, és nálam meg szó szerint pánikroham tört ki. Hogy túlessek rajta, a jegyzetfüzetembe bújtam és elkezdtem dalszövegeket írni…

"Úgy járkáltunk fel-alá, mint az élőhallottak, nem írtunk, nem zuhanyoztunk, nem éltünk. Valaki el se hagyta a szobáját. Én egyszer egy hétig pizsamában voltam, folyamatosan leküzdve a késztetést, hogy csak belesétáljak a medencébe, és addig álljak ott az alján, amíg nem kapok levegőt. Néha azt kiabáltam „egy nap majd bele fogok sétálni abba a baszott medencébe!” Mindnyájan kezdtünk becsavarodni. Korábban eldöntöttük, hogy nem akarjuk videóra venni a lemezírást, és azon a ponton örültünk, hogy nem vettünk videóra semmit."

"kellett nekünk egy hős. a hős egy beteg lett.

a beteg.

A beteget én egy tragikus sorsú, kicsi emberként látom, akinek az élete idő előtt ér véget, ő olyan valaki, aki sosem engedte meg magának, hogy szerelmes legyen, valaki, aki egy picit szomorú, és egy picit szánalmas. A beteget úgy láttam, hogy mindenki bele tudja a bőrébe képzelni egy picit magát. Más szereplők is fontossá váltak, úgy mint Félelem és Megbánás (az ikrek), A Katonák, A Szabadulóművész, Mother War… ők azok, akikkel azon az úton találkozik, ami vagy az örök kárhozatba vagy az örök nyugalomba vezet.

Az egész egy kórházban kezdődik…

A történet alapja ez: Amikor meghalsz… a Halál hogy jön el érted?

Arra szeretek gondolni, hogy amikor eljön, úgy jön el, ahogy csak akarod, mert belenéz a tudatalattidba, talál valami fontosat, és azzá válik.

egy emlékké. a legmaradandóbb emlékeddé."

„WE ARE ALL JUST A BLACK PARADE.”

Sivár, tudom, de akkor is valami új. Valami teljesen új nekem. Az egészben annyi látvány sűrűsödött össze: temetési szertartások, Macy’s day, szentek, bűnösök, léggömbök, trombiták, Halottak Napja, halál. Pont úgy hangzott, mint amire szükségünk volt.

Mi van, ha A Beteg legerősebb emléke a gyerekkorában történt?

Mi van, ha az apja vitte el őt a felvonulásra?

Mi van, ha a halál így jön el érte? Mi a Black Parade?

ezen a lemezen, nekünk, a black parade néhány dolgot képvisel.

A történetben, magát a Halált. Jelképezi A Beteg végső útját az ismeretlenbe: azt, ahogy a Halál kinéz."


"Szavakkal nem lehet kifejezni, hogy mit éreztünk, de azért megpróbálom; annyira hatalmas, gyönyörű, komor és megsemmisítő volt, elvette a lélegzeted. Lépcsők, terméskövek, csillárok, babák, kavicsok álltak hegyekben, és minden fekete volt. Úgy érezted, hogy egy teljesen más helyre kerültél, egy helyre, amit egy háború, vagy Isten tudja, mi pusztított el. Amikor megfordultál, láttad ezt a hatalmas látképet egy városról, egy szellemvárosról. Ott volt egy kocsi halott virágokkal beborítva és egy út, ami az ismeretlenbe vezetett. Olyan eposzi volt, hogy megrémített, mert rájöttél, hogy ez minden eddigi munkádnál, vagy amiben részt vehettél, hatalmasabb volt. A dolgok súlya, amik készülőben voltak, végre belénk csapott. "