Azon az estén álomba sírtam magam. Nem mentem el a többiekkel. Igazából nem is érdekelt, hogy végül mentek-e valahova vagy sem. Frank nem jött vissza a szobába. Gondolom Gerardéknál aludt. Én végül fél 8 körül kötöttem ki az ágyban, de alig aludtam egész éjszaka valamit.

Reggel kirángattam magam az ágyból és felöltöztem. Felvettem egy világoskék farmert és egy sima fehér felsőt. Megfogtam a fésűm és kifésültem a kócos hajam. Semmi másra nem maradt energiám. Gyengének és fáradtnak éreztem magam.

Kimentem a nappaliba, megfogtam a kulcsom és a kabátom, majd kisétáltam az ajtón. Miután bezártam, a lifthez mentem. Beszálltam, az ajtó becsukódott, a lift pedig elindult. A lift oldalán lévő tükörnek dőlve, becsuktam a kezem és a kezemet a hasamon pihentetve vártam hogy leérjek. Mikor kinyílt az ajtó, majdnem nekimentem valakinek. Felnéztem és megláttam, hogy Gerard áll előttem. Fentről lefelé végignézett rajtam.

-Hova készülsz?- kérdezte.

-Ömm…elvetetni a gyereket.- mondtam gyorsan és próbáltam elmenni mellette, de ő nem engedte.

Próbáltam eltakarni az arcom, de maga felé fordított. Nem akartam hogy lássa a könnyeimet…megint.

-Te el akarod vetetni?!- mondta eléggé hangosan és meglepődve.

Mindenki minket nézett már.

-I-igen…engedj el…m-mennem kell.

-Ne Lisa, nem mehetsz egyedül. Te jó ég…Hol van Frank?

Ijedten ránéztem, amikor az utolsó két szó elhagyta a száját.

-Nem maradt nálatok tegnap?

-Igen…de…mármint úgy értem…nem megy veled? Azért maradt nálunk tegnap, mert próbált visszamenni hozzád, de az ajtó zárva volt. Azt mondta biztos lefeküdtél már és hogy lerendeztétek a dolgokat.

-Akkor nyilvánvalóan hazudott.- válaszoltam rögtön.

Gerard elengedett egy nagy bosszankodó sóhaj kíséretében.

-Istenem Lisa! Nem vetetheted el a gyereket…főleg nem egyedül.

-Megyek Gerard. Ez az én döntésem. Nem tudsz megállítani.- mondtam és sietve elindultam.

A buszmegállóban álltam és vártam a buszra. Nem tudtam eldönteni, hogy végig akarom-e csinálni ezt, vagy nem. Az egyik felem el akart menni és nem akarta a gyereket, a másik felem pedig vissza akart menni Frankhez és megtartani a gyereket. Attól féltem, ha most elmegyek, örökre elvesztem Franket, nem fog megbocsátani és én valójában nem tudom mit csinálnák Frank nélkül. A gondolataimat a busz törte meg, ahogy végighalad az utcán és megáll előttem. Sóhajtottam és elindultam az ajtó felé. Hirtelen meghallottam a nevem, de végül csak megráztam a fejem és figyelmen kívül hagytam. Mielőtt még felszállhattam volna, valaki visszarántott. Megfordultam és Frank állt mögöttem. Úgy látszott idáig futott utánam, mert alig kapott levegőt és a haja is össze-vissza állt.

-Frank, mi…

-Kérlek, ne menj, kérlek Lisa! Én…nem tudtam, hogy ilyen hamar akarod ezt…Gerard elmondta és én idáig futottam, hogy utolérjelek.- itt végre levegőt vett- Lisa, kérlek…kérlek ne menj! Kérlek!

Ráztam a fejem és éreztem, hogy a szemembe megint könnyek gyűlnek.

-Miért…miért akarod ennyire a gyereket?- kérdeztem, teljesen figyelmen kívül hagyva a buszt meg amúgy mindenkit.

 - Azért Lisa, mert amikor én fiatal voltam nem volt rendes családom, akármennyire is szerettem volna. Ezt még senkinek sem mondtam eddig, de mindig arról álmodtam hogy megtaláljam a tökéletes lányt és családom legyen. És megtaláltam…a legcsodálatosabb lányt a világon. Téged. Akár egy ágyúgolyó elé is beállnák érted, mert szeretlek!

Amikor befejeztem hallottam a buszban ülők hangját mögöttem. ’Awww!’ Megfordultam és mindenki engem nézett. Visszafordultam Frankhez.

-Nem hiszem, hogy végig tudnám csinálni…

-De én itt leszek 100%!- válaszolta és tett egy lépést előre.

-És mi lesz velem, ha turnézni mész, akkor ki lesz velem?

-Ott lesz Alicia és Misha.

-De nekem nem ők kellenek…én téged akarlak.

-Én mindig itt leszek neked, baby. Nem számít mikor, én itt leszek veled. Kérlek, tartsuk meg. Nagyon szeretlek és azt akarom, hogy tudd, mindig foglak.

-De honnan tudod, hogy örökre együtt leszünk? Ha itt hagysz, egyedül maradok a gyerekkel.

-Ígérem, hogy nem fog megtörténni. Mit szeretnél tőlem?

-Csak tudni akarom, hogy szeretsz engem. Jobban, mint bármit a világon.

-Szeretlek.

Vett egy nagy levegőt, letérdelt és megfogta a kezem.

-Lisa…még akartam várni ezzel, de azt hiszem most jött el az ideje.- még egy nagy levegőt vett.

’Awww’- szólaltak meg az emberek megint mögöttem a buszba, de ez most már érzengősebb volt.

-Lisa…azt akarom, hogy te és én örökre együtt legyünk. Közös családot szeretnék veled és felnevelni a közös gyerekünket…szóval a föld legboldogabb emberévé tennél azzal, hogy hozzám jössz feleségül?

Elővett egy kis dobozkát a zsebéből és kinyitotta. Ez volt a legesleggyönyörűbb jegygyűrű, amit valaha láttam. Nem bírtam ki hogy ne essek a karjaiba és ne engedjem útjára a szememben felgyülemlett könnycseppeket. Még soha sem voltam ilyen boldog, mint most.

-Ha még azután is, amit ez a férfi mondott, el akarod vetetni a gyereket, akkor te bolond vagy és fel nem engedlek a buszra.- hallottam a buszvezető hangját.

Elengedtem Franket és letöröltem az arcom.

-Nos, ne hagyj minket már ilyen bizonytalanságban…válaszolj már szegény fiúnak!- hangzott egy idős nő hangja a buszról.

Felnevettem és Frankre néztem, aki csak mosolygott.

-Nem tudom mit mondhatnék…azthiszem…ez az amire egész életembe vágytam. Tudom, hogy szeretsz.- mondtam.

-Tehát, mi a válaszod?- kiabált a buszvezető.

-Frank…nagyon szeretnék a feleséged lenni!- ahogy ezek a szavak elhagyták a szám, Frank felállt és úgy megölelt, mint még soha.

Pár másodperc múlva elengedett és felhúzta a gyűrűt az ujjamra. Vigyorogva megöleltem megint. Mögöttünk a buszban ülők tapsolni kezdtek.

Nem sokkal ezután, a buszvezető becsukta az ajtót és elhajtott. Mi túl elfoglaltak voltunk egymás ölelésével, úgyhogy alig vettük észre.

-Szeretlek.- suttogtam sírás közben.

-Én is, jobban mint ahogy szavakba tudom foglalni.

Visszafelé sétáltunk kézen fogva Frankkel a hotelbe.

-Én…sajnálom.- mondtam.

-Mit?

-Mit? Hogy tudsz ilyet kérdezni? Hogy eltitkoltam előled, hogy veszekedtem veled, hogy nem akartam a gyereket, hogy nem hallgattam rád. Mindent!

-Én is szörnyen sajnálom. Tudom, hogy csak 1 napig titkoltad és nem kellett volna ellöknöm téged, haragudnom rád és kiabálnom veled. Bocsánat. Megértem, hogy miért féltél. Nagyon nehéz lehetett elém állni és azt mondani, hogy terhes vagy.

-Rendben.- bólintottam.

-Nincs rendben Lisa. Ezt mind nem kellett volna megtennem. Sajnálom.

-Megértem, hogy feldúlt ez az egész. Nem akartam hogy azt hidd, hogy nem bízom benned. Én bízom benned Frank.

-Tudom.

Ránéztem és elmosolyodtam.

-Szeretlek.

-Én is Lisa, de azt akarom, hogy boldog legyél. Nem akarom, hogy ezt mind úgy gondold, hogy nem is akarod. Nem akarok olyan fajta lenni, aki ráerőlteti a barátnőjére, hogy ilyeneket gondoljon, csak azért mert ő így akarja…tehát, ha tényleg nem akarod a gyereket, akkor mondd meg. Ugyanúgy foglak szeretni akkor is, bármi legyen a döntésed.

Gondolkodás nélkül egyből válaszoltam.

-Akarom a gyereket Frank. Az elején nem akartam de…meggondoltam magam. Szeretlek és tudom hogy te is szeretsz. Szeretnék egy közös családot veled, most hogy már tudom, hogy tényleg szeretsz és soha nem hagysz el. De azt hiszem mindig tudtam hogy szeretsz. Bár…akik eddig mondták nekem hogy szeretnek, egy idő után utálatosak lettek, de tudom hogy te nem hagysz el. Tehát most hogy tudom hogy szeretsz, már alig várom.

-Tényleg biztos vagy benne?- mosolygott.

-Soha nem voltam még ilyen biztos semmiben.

Odahajolt hozzám és megcsókolt, közben pedig folytattuk utunkat vissza a hotelbe.