-Gyerünk baby! Kelj fel!

Kinyitottam a szemem és megláttam Franket fölöttem lebegni.

-Uh, ha leszállsz rólam.

Nevetett és hátrább ment. Felültem és megdörzsöltem a szemem.

-Hány óra?- ásítottam és az órára néztem.

- Hat.- mondta, mire ránéztem. Ártatlanul mosolygott.

-Akkor még alszom…- sóhajtottam és visszafeküdtem.

-Ooooh! Nem nem!- emelt fel megint.

-Frank, nem szoktam korán kelni.- nyöszörögtem.

-Igen…látom.- húzta fel a szemöldökét- Gyerünk, kellj fel!

-De miért?- duzzogtam.

-Mert a repülő 8-kor indul!

-Francba! Elfelejtettem!- felpattantam és majdnem lefejeltem Franket.

Odarohantam a szekrényemhez, megfogtam egy sima fekete fölsőt és egy farmert. Gyorsan átöltöztem és Frankre néztem, aki még mindig az ágyon ült és a rajzomat bámulta, amit még régebben rajzoltam. Leültem mellé az ágyra és kikaptam a kezéből a rajzot. Zavartan rámnézett.

-Ez olyan kínos.- nevettem.

Kikapta a kezemből játékosan és tovább nézte.

-Ez rohadtul csodálatos, baby! Ki látható rajta?

-Um, én az anyámmal és az apámmal.

Rám nézett, majd vissza a rajzra.

-Ez klassz!

-Frank, ezt kb. 13 évesen rajzoltam.

Mindketten nevettünk.

Megfogtam a táskám és lementünk a földszintre kéz a kézben. Mikor leértünk, épp Gerard jött ki a konyhából, kezében egy csésze kávéval. Láttam, hogy a szemei megtelnek könnyekkel, ahogy közeledik felénk. Tudtam, hogy meg akar ölelni, ezért leraktam a táskám a földre. Ez volt a legnagyobb ölelés amit valaha kaptam tőle. Mosolyogtam.

-Úgy fogsz hiányozni!- szipogott.

Elengedett és megláttam a könnyes szemeit. Nem tudtam megállni, hogy ezek után ne sírjak.

-Te is nagyon fogsz hiányozni Gerard.- törölgettem a szemem- De ne aggódj, nem maradok sokáig.- erőltettem egy mosolyt az arcomra, ahogy Gerard is. Megláttam, hogy Donald és Donna állnak mellettünk, ugyan úgy könnyes szemekkel. Odamentem és megöleltem őket is, egy „Hiányozni fogtok!” kíséretében. Miután mindenkitől elköszöntünk, egy utolsó ölelés és puszi után, én és Frank megfogtuk a csomagunkat és elindultunk Gerarddal.

Beültünk Gerard autójába és elindultunk a repülőtérre. Gerard és Frank beszélgetett, de én alig hallottam belőle valamit. Egyszerre voltam boldog, izgatott, ideges, ijedt és gondterhelt.

Megérkeztünk. Frank és én kiszálltunk. Odamentem Gerardhoz, ő pedig lehúzta az ablakot.

-Nagyon fogsz hiányozni! Köszönök mindent. Szeretlek!- mondtam, ő pedig már megint a sírás szélén állt.

-Én is szeretlek Lisa! Nagyon nagyon nagyon szivesen. Sok szerencsét és alig várom hogy visszagyere.- mosolygott.

Megölelt engem is és Franket is majd elhajtott.

Letöröltem a könnyeim és az órára néztem.

-Még van egy óránk. Mit akarsz csinálni addíg?- kérdeztem.

Frank körbenézett. Tudtam, hogy kiszúrt valamit, mert a szemei majd kiguvadtak. Megragadta a kezem és áthúzott az úton be egy boltba. Körbenéztem és észrevettem, hogy ez egy kisállat-kereskedés. Frankre néztem és felhúztam a szemöldököm.

-Eh…Frank…mért rángattál egy kisállat-kereskedés elé?

-Mert itt cuki állatok vannak.- mondta, mint egy kisgyerek és odaugrált egy papagáj ketrecéhez. Nevettem és a fejemet ráztam. „Hát akkor fedezzük fel a boltot!”- gondoltam.

Körbesétáltam a boltba. Láttam hörcsögöket, madarakat, nyulakat, tengerimalacokat, kutyákat, macskákat, gyíkokat, halakat, pókokat. Mindent, amit csak el tudsz képzelni. Ez volt a legnagyobb kereskedés, amit eddig láttam! 3 emeletes volt!!!

Kiszúrtam a legeslegaranyosabb kiskutyát, amit valaha láttam! Tátva maradt a szám, amikor megláttam. Nem lehetett nagyobb a kezemnél. Egy German Sheppard volt, az a kedvenc kutyafajtám.

Megláttam egy hölgyet elmenni mellettem. Kék pólóban volt és a bolt neve volt ráírva, gondoltam, hogy egy eladó.

-Elnézést.- ütögettem meg a nő karját, mire ő mosolyogva megfordult.

-Segíthetek?- kérdezte udvariasan.

-Hát csak csodálom ezt a kutyust.- mutattam a German Sheppard-ra, aki most épp rám nézett- Mi a neve?

-Oh, helyes. A neve Mollie.- kinyitotta a ketrec ajtaját és kivette- Nagyon szerencsés kutyus.

-Igazán?- kérdeztem miközben a kezembe vettem.

A kicsi Mollie-t az utcán találták meg, már majdnem holtan. Beküldték az állatvédő ligának és szerencsére még életben volt. Itt várja, hogy szerető otthona legyen.

Könnyek folytak végig az arcomon. Ránéztem a kutyusra, aki olyan édesen bújt hozzám. Esküszöm ő a legimádnivalóbb. Letöröltem a könnyeim és az órára néztem.

-Oh, istenem. 15 perc múlva indul a repülő.

Megértően mosolygott és visszazárta a ketrecet.

-Már csak meg kéne találnom az őrült barátomat. Mikor utoljára láttam, a papagájoknál volt.- mondtam és körbenéztem.

-Ő az?- mutatott valahova.

Odanéztem és megláttam Franket, amit 6 kisgyerekkel állnak körbe egy ketrecet.

-Kösz.- nevettem és odamentem hozzá.

-Ki a legszebb madár?- mondta a madárnak, a sok gyerek meg vigyorogva bambulta.

-Hello.- köszönt nekem.

A papagájra néztem, majd vissza Frankre.

-Frank, nem hiszem hogy ez a madár most vála…

-Hello.- köszönt a papagáj rekedt hangon.

Zavartan nevetni kezdtem. Ott álltunk és beszélgettünk a papagájjal, de a repülőről teljesen megfeledkeztem.

Az órámra néztem. Majdnem elájultam.

-FRANK!!!- kiabáltam.

Megfordult gyorsan és rám nézett.

-Egy perc múlva indul a repülő!!!!- kiabáltam.

-Francba!- motyogta.

Megfogtuk a csomagokat és kirohantunk a boltból. Átfutottunk az úton be a reptérre. Ellenőriztettük a jegyeket és futottunk tovább kikerülve, a velünk szembe jövő embereket. Pont arra értünk oda hogy egy nő zárja az ajtót. Frank megfogta a kezem és odafutottunk hozzá.

-Kérem, engedjen be.- kiáltott kifulladva.

A nő beszélt valamit a rádióján és bólintott.

-Gyorsan!- mondta és kinyitotta az ajtót.

„Gyorsan” bementünk és megkerestük a helyünket. Teljesen kifulladva rogytunk le és bekötöttük a biztonsági övet. Csendben ültünk pár percig. Csak Mollie-ra tudtam gondolni…