Besétáltam az iskola főbejáratán. Nem tudtam elhinni hogy újra itt vagyok. Már majdnem 1 hónapja nem voltam itt, amíg a My Chemical Romance-al voltam.

A szekrényemhez mentem, beütöttem a kombinációt, a szekrény pedig kinyílt. My Chemical Romance matricák mindenhol, ezen kívül az MCR-es cuccokkal volt tele a szekrényem. Kivettem a könyveimet és gyorsan becsuktam az ajtót. Megpróbáltam nem rájuk nézni.

Megfordultam és elkezdtem sétálni, majd éreztem hogy a földre zuhanok.

-Oh, bocsánat!- hallottam egy ismerős hangot.

Megfogtam a könyveim és felálltam a földről.

-Semmi gond.- mondtam, de nem néztem rá arra aki ellökött.

-Lisa?- mondta zavartan.

Felnéztem és megláttam ki áll ott.

-GERARD!- kiabáltam és a karjaiba ugrottam.

-Úristen. Végre!- ölelt meg.

-Mi végre?- kérdeztem.

-Végre láthatlak!- mosolygott.

-Miért?- hezitáltam- Nem hittetek nekem.

-Oh, nem Lisa! Sajnálom. Nem tudtuk mit kellett volna elhinni.

„Akkor miért keres engem most?”- gondoltam magamba, de Gerard mintha olvasott volna a gondolataimba válaszolt.

-Frank látta az ablakból amikor a nevelőapád megütött. Elmondta nekünk, de akkor már nem voltatok ott. Azóta téged keresünk.- erre nem mondtam semmit- Most hogy megtaláltunk gyere vissza hozzánk.- fogta meg a kezem.

Lenéztem a kezére amint az enyémet fogja majd elhúztam a kezem.

-Nem lehet.- mondtam, de nem néztem rá.

-Mi? Miért?- kérdezte zavartan.

-Mert most már nem kezelnek olyan szörnyen a nevelőszüleim.- hazudtam- Nem akarom otthagyni őket megint. Isten tudja mit tennének velem ha megint megtalálnak.

-De akkor miért ütöttek meg?- ránéztem és látszott az arcán hogy nem hisz nekem.

-Az akkor volt. Most már kedvesek velem.

Megszólalt a csengő. Mindenki elindult a termébe.

-Mennem kell.- mondtam majd elindultam.

-Várj!- megálltam és ránéztem- Mit fogsz most tenni?- kérdezte.

-Mire gondolsz? Folytatom az életem és te is folytasd a tiéd.- próbáltam a könnyeimet visszafolytani. Megfordultam és hagytam hogy lefolyjanak az arcomon.

Elindultam az első órára. Angol. A legtöbben önelégülten mosolyogtak és mutogattak rám, de nem volt energiám megkérdezni miért. Én értem a terembe elsőnek. Gondolkodni kezdtem.

„Miért nem mentem Gerarddal? Olyan hülye vagyok. Elvittek volna, gondoskodtak volna rólam. Most már túl késő volt.”

Három lány sétált be az ajtón. Az iskola három legrosszabb lánya. Danielle, Lucy és Anna.

Egyenesen hozzám jöttek. Nem szokták ezt csinálni.

-Helló Lisa!- köszönt Danielle, de nem ütött és nem vert meg. Ezen eléggé csodálkoztam. Leült nem messze tőlem, lerakta a táskáját és elővett egy újságot.

„Hogyhogy ilyen kedvesek velem?”- gondoltam.

-Ez egy nagyon jó kép rólad! Gondolom láttad már!- mondta, majd visszanézett az újságra.

Végignéztem Lucy-n és Anna-n majd vissza Danielle-re.

-Jó kép? Kiről?- kérdeztem.

-Rólad.- nézett fel az újság mögül és nevetett.

Ránéztem az újságra és megláttam a képet. Én és Frank Iero voltunk rajta és Frank épen megcsókol.

-Te vagy Frank Iero titkos szerelme?- megráztam a fejem, majd visszanéztem a képre.

-Lefeküdtél vele?- más nem érdekelte őket csak a fiúk, a sex és az alkohol.

-Nem- ráztam a fejem.

-Randiztál már vele?- kérdezte.

Újra megráztam a fejem.

-Wow! Ekkora lúzert.

Felemelte a kezét és megütött. Az ajtón bejött mindenki majd utoljára a tanár. Danielle felállt majd elment a helyére, ahova Lucy és Anna is követte. Könnyek jelentek meg a szememben de próbáltam őket visszafolytani.

A nap hamar elment. Egész nap az a kép járt a fejemben. „Honnan látták azt? Az ablakból?” Egész nap ezekre a kérdésekre gondoltam. „Az MCR látta már a képet? Mit fog szólni erre Frank?”

Az utolsó óráról is kicsengettek. A szekrényemhez mentem és beleraktam a könyveim, bezártam a szekrényt majd elindultam haza. Elmentem Danielle és a többiek mellett.

-Jó utat!- odajött hozzám és ellökött a földre.

Felvettem a táskám, felálltam és elindultam haza.

Már közel voltam a házunkhoz és úgy éreztem, mintha valaki követne. Megfordultam, de nem láttam senkit. Mikor megint megfordultam akkor éreztem hogy valaki egy téglát hajít felém én pedig elesek. Felnéztem és egy lányt láttam. Hosszú szőke haja volt, szűk farmerben és toppban volt. 6 fiú állta körül. Már láttam őket az iskolába, de eddig nem tűnt úgy hogy érdekelném őket. A lány és a 6 fiú szúrósan néztek rám, majd rúgtak és ütöttek ahol értek. Lefeküdtem, próbáltam a kezeimmel védeni magam és csak sírtam.

-ÁLLJ!- próbáltam kiabálni, de ők nem álltak meg.

Tudtam, addig nem állnak meg amíg agyon nem vernek úgyhogy próbáltam visszafolytani a könnyeim és csendben maradni amennyire lehet. Úgy éreztem magam mintha már egy órája vernének és rugdosnának, de ekkor hallottam a lány kiabálását.

-ÁLLJ!- kiáltotta majd a fiúk leálltak- Meghalt?

-Úristen! Halálra vertük!- kiabálta az egyik fiú majd hallottam elfutni őket.

Kinyitottam a szemem és körbenéztem. Rengetek vért láttam. Az én véremet.

Nagy nehezen felültem és láttam hogy házunk pár lépésnyire van. Bevonszoltam magam a bejárati ajtón, majd ahogy beértem leültem a falhoz és sírni kezdtem.

-Miért tették ezt veled?- hallottam Chris hangját.

A nappali felé fordítottam a fejem és láttam hogy Chris átkarolva Helent a kanapén ülve nézik a tv-t.

-Kik?- kérdeztem.

-Azok az emberek odakint.- válaszolt.

Nagy nehezen felálltam és nekitámaszkodtam az ajtókeretnek.

-Mire gondolsz?- kérdeztem.

-Akik kint voltak megvertek téged.- válaszolt Helen.

-Ti láttátok az egészet és ki se jöttetek segíteni nekem?- emeltem fel a hangom.

Nézték a tv-t majd visszanéztek rám.

-Néztük a Jeremy Kyle-t.- mondta Chris.

Felemeltem a szemöldököm és a tv-re néztem. A Jeremy Kyle show ment.

-Ilyenkor olyanok vagytok mint egy 5 éves.- mondtam.

„Ez emlékeztet valakire akit ismerek.”- gondoltam magamba.

Megfordultam és felvánszorogtam a szobámba. Ledobtam a táskám a földre és lerogytam a székemre az asztalom elé. Belenéztem a tükörbe. Az egész arcom csupa vér volt, a szemfestékem lefolyt az arcomon, a fehér fölsőm most koszos és véres volt mindenhol. Mindenem csupa kosz volt. A fölsőmet óvatosan levettem és felvettem egy Iron Maiden-es pólót. Könnyek jelentek meg a szememben majd elindultam a fürdőszoba felé. Odabicegtem a mosdóhoz és leöblítettem hideg vízzel az arcom. Megtöröltem az arcom vigyázva a sok-sok vágásra amik belepték.

Kimentem a fürdőből és hallottam hogy a nevemet kiabálják. Odamentem a lépcső tetejéhez.

-Igen?- kiabáltam le.

-Éhesek vagyunk!- kiabálta- Gyere és csinálj valamit.

A lépcsőkorlátba kapaszkodva elindultam lefelé majd bementem a nappaliba.

-Mit kértek?- kérdeztem de ők csak vállat rándítottak erre.

Bementem a konyhába belenéztem a szekrénybe. Semmi. Belenéztem a hűtőbe és az egyetlen dolog amit találtam az a pizza volt. Megfogtam a pizzát ráraktam egy tálcára és beraktam a sütőbe 25 percre.

Amíg vártam odamentem a konyhaasztalhoz és leültem a székre. Gondolkodtam. Az egész testem fájt. Úgy éreztem magam mint akire 1000 téglát raktak és 94836947 kg fölösleg lenne rajtam.

25 perc múlva kivettem a szekrényből két tányért, leraktam az asztalra, kivettem a pizzát a sütőből, szeletekre vágtam és ráraktam mindkét tányérra két-két szeletet. Beraktam a tálcát a mosogatóba, megfogtam a két tányért és kivittem nekik.

A nappaliba mentem. Helen és Chris egymást csókolgatták. Odaadtam nekik a tányérokat, majd megfordultam és elindultam. Chris felállt és hozzám vágta a tányérját de én gyorsan elugrottam így az a falon landolt.

-Mi a f*sz van?- kiabáltam.

-UTÁLOM A PIZZÁT!!!- kiabált vissza.

Ránéztem Helenre. Lerakta a pizzát az asztalra és tovább nézte a tv-t. Visszanéztem Chrisre aki egyenesen felém jött. Közel jött hozzám.

-Szemét vagy! Nem tudom minek mentünk el érted hogy megkeressünk bármikor is!- ordibálta és érződött rajta a sok alkohol szaga.

-Mert nem tudsz nélkülem élni!- kiabáltam vissza.

Nekilökött a falnak, majd az ajtóra mutatott.

-TAKARODJ INNEN ÉS SOHA TÖBBET NE GYERE VISSZA!!!- kiabálta haragosan.

-UTÁLLAK- kifutottam az ajtón és becsaptam magam mögött.

Nagyon gyorsan futottam. Nem tudom merre voltam, mert nagyon sötét volt. Megálltam egy fánál és megláttam az a bevásárlóközpontot, ahova az MCR-rel jöttem. Leültem a fához és sírni kezdtem. Nem tudom mennyi ideje sírhattam. Hallottam hogy egy ismerős hang a nevemet kiabálja. Felnéztem lassan, de nem láttam ki szólt, mert a szemem tele volt könnyekkel. Letöröltem őket, majd megláttam ki áll ott. Felpattantam és egyenesen a karjaiba ugrottam.

-Lisa! Mit csinálsz te itt?- nézett rám.

Nem tudtam semmit mondani annyira sírtam. Leült egy közelben lévő padra. Leültem mellé, ő átölelt, én pedig csak sírtam.

5 perccel később végre beszélni tudtam.

-Hol vannak a többiek? Hogy találtál rám?- kérdeztem.

-Mindenki a buszban van. Csak venni jöttünk pár dolgot és megláttalak téged de nem tudom miért sírtál.

-Bocsánat Frank! Bocsánat!- sírtam.

-Miért Lisa? Miért mondod ezt? Mi vagyunk az egyetlenek akinek bocsánatot kell kérnie. Eljöttek érted a nevelőszüleid és mi nem tettünk semmit. Tényleg nagyon nagyon nagyon sajnálom!

Nem tudtam semmit mondani, csak megráztam a fejem és sírtam.

-Én…én…- néztem Frankre ő pedig rám nézett.- Szeretlek!- mondtam gyorsan ő pedig csak meglepődve nézett.

Az ajkaink egyre közeledtek, majd végül találkoztak, de én most nem löktem el magamtól. A karjaimat a nyaka köré fontam ő pedig a kezét a derekamra tette. Ahogy csókolóztunk, megfeledkeztem az egész világról, minden aggodalmamat elfelejtettem és nem volt a világon semmi, ami lerombolhatta volna ezt. Ez az érzés túl jó volt ahhoz, hogy szavakkal meg tudjam magyarázni.