-Lisa, Lisa…- mondta a nevem valaki úrja és újra.

Hallottam, ahogy a My Chemical Romance játszik. Hallottam a közönséget, de nem láttam semmit. Minden sötét volt.

-Segítség!- mondtam- Van itt valaki?

-Lisa felébredtél? Hallasz?- hallottam egy hangot mire bólintottam.

-Ki tudod nyitni a szemed?

-De már nyitva van!- mondtam zavartan.

-Jaj ne Lisa.

- A szemem nyitva van, akkor miért nem látok semmit? Jaj ne! SEGÍTSÉG! Megvakultam!- sikítottam.

-Lisa, Lisa! Nyugodj meg! Nem vakultál meg! Nincs nyitva a szemed. Tudod ki vagyok?- kérdezte erre én megráztam a fejem- Brian vagyok. Próbáld meg kinyitni a szemed.

Féltem. Nem tudom hol voltam. A közönségben vagyok még, vagy a backstagben? Hallottam, hogy az MCR még mindig játszik de hol lehetek én? Megpróbáltam megint kinyitni a szemem majd azok szép lassan kinyíltak. Felpattantam és Brian felé fordítottam a fejem.

-BRIAN!!!- ugrottam a karjaiba és megöleltem.

-LISA!!!- ölelt vissza.

-Mi…mi történt? Úgy féltem! Azt hittem nyitva van a szemem és megvakultam. Utána mondtad hogy nincs nyitva a szemem. Nagyon megijedtem. Nem tudtam mit csináljak.- könnyek folytak végig az arcomon majd Brian letörölte azokat.

-Oké! Már minden rendben!

-De mi történt velem?- jutott eszembe megint.

-Fellöktek a Mosh Pit-ben de szerencsére nem történt komolyabb gond. Gerard észrevette és szólt hogy segítsen valaki neked. Aztán amikor meghallottam, hogy a nevedet kiabálja igyekeztem minnél gyorsaban a színpadhoz menni. A testőrök húztak ki a korláton át majd behoztak ide a backstage-be. Nem történt semmi komoly. Nem tört el semmid csak megijedtél.- magyarázta.

Én csak ráztam a fejem. Nem tudtam erre mit mondani.

-Mennyi ideig voltam elájulva?- kérdeztem pár peccel később.

-Nem sokáig.- mondta gondolkodás nélkül.

Mielőtt válaszolhattam volna gyors lépteket hallottam közeledni. Az MCR lejött a színpadról. Gerard egyenesen hozzám szaladt.

-Oh, ne! Lisa! Jól vagy? Miért mentél le oda? Nem lett semmi bajod?- árasztott el kérdésekkel.

-Jól van! Nem lett semmi baja. Menjetek készülni. 5 perc múlva vissza kell mennetek a színpadra.- monda gyorsan.

Mindenki elfutott.

-MCR, MCR!!!- ismételgették a rajongók.

-Hogy érzed magad?- kérdezte Brian pár perccel később.

-Jól vagyok! Bocsánat a zűrzavarért!

-Neee, ne mentegetőzz! Nem a te hibád!- mosolyogtam, ő pedig visszamosolygott.

-Megnézem a fiúkat hogy állnak, te pedig csak maradj itt!

-Oké- nevettem- itt maradok!

Mosolygott majd elment.

Ültem a kanapén és néztem, ahogy az emberek beszélgetve mennek el mellettem. Pár másodperc múlva az MCR rohant el mellettem én pedig csak vigyorogva néztem őket. Már nem volt rajtuk a fekete-fehér csontvázas smink és a Black Parades egyenruha. Visszamentek a színpadra és a közönség újra sikítani kezdett. Gerard beszélni kezdett.

-Ez a hölgyeknek szól! Ha egy szaros rocker pasas akinek van egy szaros bandája megkér, hogy mutasd meg neki a melleid a backstageben, te csak köpj az arcába és ordítsd hogy FUCK YOU!- erre mindenki megint sikítani kezdett, majd Gerard folytatta- Ez a dal nektek szól! A neve GIVE EM HELL KIDDD!

Elkezdték játszani a Give em hell kidet. Felálltam és a színpadhoz mentem. Kinéztem a függönyök mögül és láttam Gerardot énekelni. Ray és Mikey gitározott, Bob dobolt, Frank pedig csak egyenesen a földet bámulta és közben gitározott. Ennek láttán kicsit nevettem, mivel mindig nagyon energikus. Meg is lepődtem ezen.

Nem tudom mennyi ideje állhattam ott. Ugráltam és énekeltem. Szívesen visszamentem volna a tömegbe, de nem akartam megint elesni, hogy ezúttal mégnagyobb bajom legyen. Inkább ottmaradtam és néztem őket a függöny mögül. Az utolsó szám következett. A Helena. Mikor vége lett lejöttek a színpadról. Hallottam a közönség sikítását. Félreálltam az útból. Ott álltam ahol az előbb elfutottak a függöny mögött. Gondolom oda mehettek ahol a múltkor voltak. Biztos ülnek és beszélgetnek. Mégegyszer kinéztem a függöny mögül, majd elindultam arra amerre a fiúk mentek.

Épp mentem volna be, de gyorsan félreugrottam mert az ajtót épp nyitotta ki valaki. Gerard állt ott.

-Ooops, bocsi!- mondta mivel majdnem megütött az ajtóval.

-Semmi baj!- nevettem, majd a karjaimba ugrott.

-Csupa izzadtság leszek!- kiabáltam majd eltoltam magamtól ő pedig csak nevetett.

-Hogy vagy azok után hogy fellöktek?- kérdezte.

-Jól! Köszi!- válaszoltam mosolyogva.

-Oké! Azért jöttem ide hogy megnézzem jobban vagy-e! Most vissza kell mennem még a fanokhoz. Sajnálom!

-Gerard! Azért hagytad ott a fanokat, hogy megnézd jól vagyok-e?!- nevettünk mindketten.

-Na, akkor megyek!- mondta, majd megint nevetni kezdtünk.

Szeretem Gerardot azóta a pár hét óta mióta ismerem. Úgy tekintek rá mint a testvéremre. Törődik velem. Annyira csodálatos. Nem úgy gondolok rájuk mint azokra akik megmentették az életem. Sokszor azt is elfelejtem hogy híresek. Ez természetes és döbbenetes!

Pár órával később már a buszban ültünk. Miután összepakolták a színpadnál lévő dolgokat, a hangszereket, találkoztak a fanokkal, elhagytuk az épületet. Én csak álltam és nem gondoltam arra ami ezelőtt történt, hogy megismertem az MCR-t. Igazán boldog voltam.

Én, Gerard, Mikey, Frank, Ray, Bob és Brian a nappaliban ültünk a turnébuszban és a koncertről beszélgettünk. Arról hogy fellöktek, hogy Brian alig bírt felkelteni és hogy nem bírtam kinyitni a szemem. A nagy beszélgetés végére hajnali 2 volt. Mindenki aludni készült. Mikey, Ray és Bob elindultak az ágyaikhoz.

-Jóéjt- mondtam nekik.

Gerard felállt és megölelt.

-Jóéjt- mondta.

-Jóéjt- válaszoltam mosolyogva.

-Megyek megnézem mit csinálunk holnap.- mondta Brian és elment.

Már csak én és Frank maradtam.

-Jóéjt!- mondta gyorsan épphogy hallottam majd felállt és elindult kifelé.

-FRANK!- felálltam gyorsan és utána kiáltottam.

-Igen?- fordult meg.

-Őőő… beszélhetnénk egy percet?

-Fáradt vagyok.- mondta majd megint elindult.

-Frank! Kérlek!- már könnyek gyűltek a szemembe.

-Mit akarsz?- fordult meg újra és kérdezte nem túl vidáman.

-Tudni akarom mi van veled. Úgy csinálsz mindig mintha utálnál. Utálsz engem?- ő csak lefelé nézett- Kérlek Frank! Mondd el!- mondtam kérlelve.

Nem mondott semmit csak a lábait nézte.

-FRANK!- gyakorlatilag már kiabáltam.

-DE, LISA…!- kiabált vissza ezzel elérte, hogy megijedjek és hirtelen hátraugojak.

Oda jött hozzám. Egyenesen a szemembe nézett de nem mondott semmit.

-Miért?- kérdeztem és már alig bírtam megállni hogy ne sírjak.

„Mit fog most tenni?”- gondoltam magamban.

A kérdésemre azonnal választ kaptam amikor az ajkai hozzáértek az enyémhez.